Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2024. június 16., vasárnap, Apák napja

Napi felülről:

„Ti, apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.”

Pál levele a kolosséiakhoz 3. rész 21. vers*

Áldott vasárnapot, egymás bölcs bátorítását, bíztatását és szenvedélyes lelkesítését kívánom minden testvérem számára!

Az apai, szülői szerep az egyik legnagyobb kihívás legtöbbünk számára a földi létben. Egyszerre egy felelősségteljes hatalmi helyzet, másrészt az önfeláldozás nehéz iskolája. A gyermekeink növekedésével együtt mi is folyamatosan formálódunk és talán fejlődünk is, főleg, ha őszintén tanulunk saját hibáinkból. Szeretnénk jó szülők lenni, de nem biztos, hogy megfelelő mintákra figyelünk, ráadásul egyikünk sem tévedhetetlen, vagyis van miért önvizsgálatot tartanunk. Ebben talán első pont a hálaadás a családunkért, azokért, akik rólunk gondoskodtak, felneveltek és elindítottak bennünket, mert így láthatjuk helyesen a saját helyünket ebben a hosszú láncolatban. A tisztelet és az egészséges alárendeltség megértése és megélése nélkül szakadozni fognak a kapcsolatok és nem lesznek képesek betölteni azt a védőháló és fészek szerepet, amely az egyik nagy ereje a családnak. Az a feladatunk, hogy olyan bátorító, biztató és lelkesítő közeget építsünk, amelyben a következő nemzedék a legjobbat és a legtöbbet hozhatja ki magából. Ne a mi beteljesületlen álmainkat akarjuk megvalósítani bennük, mert ezzel az ő valós álmaik gyilkosai lehetünk tudattalanul is. Olyan határokat, szabályokat és erkölcsi alapelveket fektessünk le, amely védőbástyák lesznek számukra, de nem börtönfalak. Akarj és légy olyan szülő, akire hálával lehet majd gondolni, ha már csak emlékezni fognak rólad!

Mennyei Atyám, hálát adok, édesapámért, szüleimért és családomért, mert ők segítettek elindulni. Taníts, hogy bölcsen tudjam bátorítani, bíztatni és lelkesíteni gyermekeimet, unokáimat!

*Revideált új fordítás

2024. június 15., szombat

Napi felülről:

„Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva.”

Pál levele az efezusiakhoz 3. rész 17. vers*

Áldott szombatot, Isten szeretetében való egyre mélyebb meggyökerezést, felépülést és megerősödést kívánok minden testvérem számára!

Az életünk mennyei célja, hogy az Örökkévaló szeretetében gyökerező hit segítségével lássuk, értsük és töltsük be földi pályánkat. Enélkül hiányos, befejezetlen és céltévesztett lesz a létünk, de a küzdelmeink is. Részsikereket el fogunk érni, de pont a győzelem, a célba érkezés öröme marad el, mert kihagyjuk a számításból az Istentől adatott erőt, hatalmat és lehetőségeket. Amíg van emberi erőnk, addig Krisztus nélkül is elboldogulunk valahogyan, de miért tennénk ezt, ha benne és általa segítséget kaptunk az Atyától. A lelkünk, a belső emberünk megerősödése nem csak abban teljesedik ki, hogy jobb, nemesebb és igazabb emberek lehetünk, hanem abban is, hogy elkezdünk tovább látni a kézzelfogható, de mulandó világnál és felfedezzük Isten országát, mint igazi hazánkat. Ez lesz az a mély gyökérzet, amely belekapaszkodik Isten szeretetébe, amikor pedig a halál eljön, csak a testünk fáját tudja kivágni, a tő és a gyökér sértetlen marad és lesz majd miből újra kihajtani. Soha és semmilyen módon nem leszünk nagyobb biztonságban, mint, amikor Krisztus a szívünkben él, lakik és munkálkodik!  

Mennyei Atyám, hálát adok, mert Jézus Krisztusban beköltözött hozzám szereteted! Az a vágyam, hogy egyre mélyebben és megalapozottabban épüljön és növekedjen az életem ebben!

*Revideált új fordítás

2024. június 14., péntek

Napi felülről:

„De most, kérlek, vigasztalj meg jóságoddal, ahogy szolgádnak megígérted!”

119. zsoltár 76. vers*

Áldott pénteket, a mennyei vigasztalás átölelő szeretetét és megnyugtató jelenlétét kívánom minden testvérem számára!

Vannak, amikor nem a szavak képesek a lelkünket átölelni, megvigasztalni és megnyugtatni, hanem a mennyei Atya valóságos jósága, szeretete és kegyelme karol át bennünket. Neki nem csak arra van hatalma és akarata, hogy örök élettel ajándékozzon meg bennünket, hanem arra is, hogy együttérző szívvel forduljon felénk a szükség idején. Nehéz, hogy a kérdéseinkre nem tudhatjuk a pontos válaszokat, de éppen ezért kell a jó helyen keresni a vigasztalást, ami nem a miértjeinkre ad biztos választ, hanem abban segít, hogy átélhessük, nem hagyott el bennünket a menny, nem történt isteni tévedés, nincs vége mindennek. Talán abból is megsejthetünk valamit, hogy az Örökkévaló a teljes képet látja és az alapján cselekszik, hogy nem lehet csak ebben a földi létben gondolkodni, mert akkor csupán a valóság egyik oldalát látnánk. Ezért szabad, sőt kell kérnünk, hogy legyen velünk, mellettünk, bennünk ez az irgalmas szeretet. Ő érintse meg, hangolja vigasztaló dallá szívünk szomorúságát, mert megígérte, hogy soha nem hagyja el szolgáit akármi is történjen velük!

Mennyei Atyám, kérlek, hogy vigasztalj meg, ölelj át jóságoddal, szeretetteddel, mert rád van szükségem!

*Egyszerű fordítás

2024. június 13., csütörtök

Napi felülről:

„Amikor pedig eljött, békességet hozott örömhírként számotokra távoliaknak és békességet a közelieknek.”

Pál levele az efezusiakhoz 2. rész 17. vers*

Áldott csütörtököt, Isten határtalan és lélekformáló békességének az elfogadását, megélését és örömét kívánom minden testvérem számára!

Nem lehetünk olyan távol Istentől, hogy ne lenne képes ránk találni, átölelni és hazavinni oda, ahová igazán tartozunk, abba az országba, amely nekünk készült és ahol már várnak ránk. Nem lehetünk azonban olyan közel sem, hogy emiatt ne segítene még egy lépést tovább, hogy ne csupán közel, hanem valóban bent legyünk a szívünk örökös otthonában. A békesség örömhírét Jézus Krisztus elhozta számunkra akárhol is tartunk a hitéletben, az Istenkeresésben és a vallásgyakorlásban. Az Örökkévalóval való megbékélés kulcskérdés a lelkünk egészsége szempontjából, mert enélkül halálos betegségben szenvedünk, amire semmilyen más gyógymód nem használ. A mennyei Atya felénk nyújtotta békejobbját Fiában, annak ellenére, hogy mi fordítottunk hátat neki, mentünk a saját fejünk, elgondolásunk után. Ezt visszautasítani büszkeségből, hitetlenségből, vagy csak nemtörődömségből is önmagunk ellen való vétek, amit nem leszünk képesek megbocsátani magunknak sohasem. Isten békességének a befogadásával azok a válaszfalak is kezdenek leomlani bennünk, amit a harag, a félelem vagy a gyűlölet épített fel, hogy átadják a helyüket az építő és áldást hozó kapcsolatoknak.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert békességed örömhíre engem is megtalált, hogy betöltsön és elkezdjen átformálni arra az elhívásra, amit tőled kaptam.

*Saját fordítás

2024. június 12., szerda

Napi felülről:

„Istent senki, soha nem figyelte meg, de amikor szeretjük egymást, az Isten köztünk tartózkodik és az ő beteljesedett szeretete bennünk van.”

János első levele 4. rész 12. vers*

Áldott szerdát, Isten beteljesedett szeretetének valóságát, jelenlétét és erejét kívánom minden testvérem számára!

Valószínű, hogy a szüleinkről sem tudtunk mindent, nem vizsgáltuk át őket részletesen, nem figyeltük meg a teljes életüket, ennek ellenére mégis pontosan érezhettük szeretetüket, gondoskodásukat és védelmező jelenlétüket. Az Örökkévalót nem lehet csak úgy kiismerni, átlátni és végig méregetni még akkor sem, ha minden időnket ezzel töltenénk. Attól, hogy többet tudunk róla, az még egyáltalában nem jelenti azt is, hogy közelebbről fogjuk ismerni. A legfontosabb kérdés tehát nem az, hogy mit tanultunk eddig Istenről, hanem az, hogy milyen szoros közösségben vagyunk vele, mennyire van jelen a szívünkben, lelkünkben és ezen keresztül a gondolkodásunk és cselekedeteink szintjén? Azzal nyitjuk ki előtte az ajtót, amikor készek vagyunk a harag, a gyűlölet és a hazugság helyett az irgalmat, a békességet és a megbocsátást választani, mert nem akarunk másokat se tönkre tenni, se megalázni, se cserben hagyni. Amikor a szeretet lesz számunkra a legértékesebb kincsünk és erre építjük fel a kapcsolatainkat, akkor ebben ott lesz a menny minden áldása is!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogyha nem is tudok mindent rólad, nem figyelhetlek meg tüzetesen mégis velem vagy szereteted által és a szívemet is ebben élteted!

*Saját fordítás

2024. június 11., kedd

Napi felülről:

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Ézsaiás könyve 40. rész 31. vers*

Áldott keddet, a megújuló tetterő, a szárnyakat adó reménység és a lankadatlan hitlépések megtapasztalását, élményét és örömét kívánom minden testvérem számára!

Az elfáradás, a csüggedés, sőt még a botlások is a normális életritmus velejárói. Ezek mindenkivel megtörténnek nem csupán velünk. Nem mentesülnek ez alól még a legerősebbek, a legjobbak sem. Ezt nem szégyenkezve kell eltitkolnunk vagy önmarcangolás kíséretében sajnáltatni magunkat, hanem őszintén szembe nézni vele és nem hagyni, hogy bent rekedjünk az elkeseredés csapdájába. Vannak egyszerű, ismert és tőlünk függő megoldásai ezeknek a helyzeteknek. Ilyen a megfelelő mennyiségű pihenés, a rendszeres testmozgás és a fontossági sorrendek újragondolása. Ez azonban csak az emberi része a kérdésnek. Mivel nem gépek vagyunk, a lelkünk számára még inkább fontos, hogy rátaláljunk a megújulás útjára. Ez pedig az a bizalom, ami összeköt bennünket a menny nekünk előkészített erőforrásaival. Egy mély gödör alján a szív is mindent homályosan és sötéten lát, de nem kell ott ragadnunk, hiszen Istennek van hatalma arra, hogy felemeljen bennünket szeretete szárnyain, hogy újra élvezhessük a reménység örömét és a hit erejét. Ez a mi valódi létformánk!

Mennyei Atyám, nálad van a megújulásom erőforrása, a reménységem szárnyai és hitem lankadatlan lépteinek lehetősége! Benned bízom, hogy mindezt megtapasztalhassam a szükség idején!

*Revideált új fordítás

2024. június 9., vasárnap

Napi felülről:

„Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.”

Pál levele a galatákhoz 6. rész 4.vers*

Áldott vasárnapot, az egészséges és folyamatos Isten előtti önvizsgálat, önértékelés segítségét és védelmét kívánom minden testvérem számára!

Mások tettei, sikerei és hibái a szemünk előtt történnek, ezért sokkal könnyebb azokkal foglalkozni, mint a saját magunkéval. Miközben őket osztályozzuk, mérlegeljük és ítélgetjük mindig fogunk olyan területet találni, amiben mi jobbak vagyunk, éppen nem tévedtünk és így többnek érezhetjük magunkat náluk. Ezzel nagyon hamar becsaphatjuk, megcsalhatjuk önmagunkat, hiszen egy olyan hamis mérleget használunk, amellyel mindig magunkat hozhatjuk ki nyertesnek. Egészen más a helyzet, ha kihasználjuk azt a lehetőségünket és képességünket, hogy először önvizsgálatot tartsunk. Ezt az értékelést Isten előtt kell elvégeznünk, hogy túlságosan el ne keseredjünk, de ne is bízzuk el magunkat indokolatlanul. A teherhordó képességünk, munkabírásunk és szolgálatkészségünk függ attól, hogy helyesen látjuk-e magunkat és határainkat! Nehéz addig jól szeretni másokat, amíg az önsajnálat vagy önfényezés pocsolyájában dagonyázunk, viszont kifejezetten jó érzés és helyzet, amikor hálával teljes szívvel, az Atya jóakaratába belesimulva tesszük a dolgunkat és dicsérjük ezzel is az Urat.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy körbevettél jóságod áldásaival! Hálát adok, mert előtted tudom igazán jól és helyesen megvizsgálnom magamat, hogy egészséges lelkületű és teherhordó életet élhessek!

*Revideált új fordítás

2024. június 8., szombat

Napi felülről:

„Ki az közületek, aki aggódásával képes arra, hogy az élethosszához hozzátegyen akár csak egy szakaszt is?”

Lukács evangéliuma 12. rész 25. vers*

Áldott szombatot, az aggódás, szorongás és gondterheltség csapdájának felismerését, elkerülését és elhagyását kívánom minden testvérem számára!

Az aggódásuk legtöbbször a felelősségérzetünkből fakadó félelmeink megfogalmazása. Ez még segíthet is józan, megfontolt és előrelátó döntéseket hozni, ha csupán külsős tanácsadónak foglalkoztatjuk és nem engedjük be a szívünk mélységeibe. Ugyanis ahol otthont talál, mert befogadják, ott erőszakos módon kizárja a hitet, a reménységet, de még a szeretet is a háttérbe fog szorulni. Az aggódás azzal nyeri el a bizalmunkat, hogy úgy viselkedik, mintha valami különlegeset adna az életünkhöz. Azt a gondolatot ülteti el bennünk, hogy amikor aggódunk, azzal tesszük a legtöbbet, miközben nem hozzáad, hanem elvesz a lehetőségeinkből. Azt súgja, hogy mi tudjuk legjobban mi a helyes, mi a jó, ezért csak magunkban bízhatunk. Sem ember, sem Isten nem gondoskodik rólunk megfelelően, ezért nekünk kell gondterheltnek lennünk mindenki más helyett is. Ezzel a szorongásunk, önsajnálatunk és csüggedésünk is felerősödik, ami nem megnöveli, hanem lecsökkent az életkilátásainkat. Ebből is van szabadulás és kiút, de ahhoz meg kell erősítenünk a bizalmunkat a mennyei Atya jóságában és gondoskodó szeretetében, mert ez az, ami képes kiseperni az aggodalmaskodás hazugságait, hogy kiteljesedhessen az életünk.

Mennyei Atyám, hálát adok gondoskodó szereteted jelenlétéért! Köszönöm, hogy adsz erőt, lehetőségeket és útmutatást ahhoz, hogy az életem teljes és egész legyen és ne kelljen a szorongó aggódalom csapdájába ragadnom!

*Saját fordítás

2024. június 7., péntek

Napi felülről:

„Azért történt ez így, hogy a ti hitetek alapja az Isten erejének megtapasztalása legyen, ne pedig valami emberi bölcsesség.”

Pál első levele a korinthusiakhoz 2. rész 5. vers*

Áldott pénteket, Isten erejének, lehetőségeinek és valóságának megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!

Az Istenbe vetett mély hitnek sokkal többre van szüksége a növekedéshez, mint amit az emberi szabályok, szokások vagy bölcsességek adni képesek. Nem egy eszmerendszer, amit el lehet fogadni vagy egy határozott vélemény, amit képviselhetünk, hanem lelkünk összehangolása a mennyel. Élő kapcsolat az Atyával, ami telve van érzelmekkel, megtapasztalásokkal és elkötelezettséggel. Az Örökkévaló erejének és szeretetének felismerése, befogadása és mindennapi megélése. Amikor ma reggel felkeltünk, azzal újból lehetőséget kaptunk arra, hogy ennek a hatalomnak a jelenlétében folytassuk utunkat. Akár gyászolunk, akár ünneplünk, akár félelemmel van telve a szívünk, akár nagyszerű tervekkel, sötét völgyeken és csodálatos csúcsokon túl ugyanúgy szükségünk van arra, hogy érezzük és lássuk, hogy nem hagyott magunkra a Teremtő, hanem vár ránk, hogy visszatérjünk hozzá, hogy vele együtt menjünk át ezeken a megtapasztalásokon. A hit megragadja Isten szeretetének felé nyújtott karját és rábízza magát az Atya vezetésére, akkor is, ha ez éppen ellentétes a saját elgondolásával, hogy biztosan célba érjen, oda, ahol ujjongó örömmel várják!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az örök hazám, otthonom nálad van. Hálát adok, mert hitemet nem a saját képességeimre, lehetőségeimre kell építenem, hanem a te erődre és hatalmadra, ami biztos és rendíthetetlen.

*Egyszerű fordítás

2024. június 6., csütörtök

Napi felülről:

„Az igazságosság békességet és bőséget terem, gyümölcse gondtalan nyugalom és biztonság örökre.”

Ézsaiás könyve 32. rész 17. vers*

Áldott csütörtököt, az igazságos gondolkodás, véleménynyilvánítás és cselekedetek békességét, nyugalmát és biztonságát kívánom minden testvérem számára!

Vágyunk arra, hogy békességben, nyugodt körülmények között és biztonságban éljünk a szűkebb környezetünkben is, miközben folyamatosan megengedjük magunknak, hogy egyoldalúan, részrehajlóan és felületesen ítéljünk meg másokat. Ez két teljesen ellentétes útirány, amelyek más-más eredményre vezet. Azt nem szeretnénk felvállalni, hogy igazságtalanok lennénk, de a személyválogató hozzáállásunk, a felszínes véleményünk és elhamarkodott megjegyzéseink valójában pontosan ezt támasztják alá. Igazságosnak lenni nem csak azért nehéz, mert mélyebb, teljesebb figyelmet igényel, de azért is, mert sértheti az önös érdekeinket, nem adja meg a lehetőséget arra, hogy magunknak kedvezzünk másokkal szemben. Amikor az igazságosságra kezdjük építeni a gondolkozásunkat, azt nehezen tudjuk anélkül megtenni, hogy ne vonnánk be az Örökkévaló törvényeit és útmutatásait, hiszen ezek azok a kiindulási pontok, amelyhez minden esetben visszatérhetünk és hozzáigazíthatjuk önmagunkat. Ennek azonban jó gyümölcseit velünk együtt mindazok élvezni fogják, akikkel kapcsolatban vagyunk!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert tőled tanulhatom az igazságosság alapelveit! Kérlek, segíts, hogy ne csak vágy legyen számomra ennek megélése, hanem mindennapi gyakorlat!

*Egyszerű fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!