2021. október 5., kedd

Napi felülről:

Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok! Kétségbeesésemben mondtam: Minden ember hazug!

116. zsoltár 10-11. vers*

Áldott keddet, hittel teljes szívet, és reménységgel bevilágított napot kívánok minden testvéremnek!

A hitünk rengeteg nyomorúságos helyzettől képes megmenteni bennünket. Amikor odafigyelünk Isten üzenetére, útmutatására és vezetésére, akkor sok felesleges gyötrődést, bűnt és nehézséget elkerülhetünk, de nem leszünk elzárva a próbáktól. Vannak olyan időszakok, amikor a hit általi lépéseink vezetnek bennünket viharokba, nem azért mert rossz irányba haladtunk, hanem azért mert ezen keresztül akar tanítani bennünket az Örökkévaló. A hitünk nem zárja ki, hogy igen elesettnek érezzük magunkat, sőt ez egy lehetősége az Istenben vetett reménységünknek, hogy még inkább megerősödjön a felülről érkező segítségben. A kétségbeesés igen sötét szemüveget helyez ránk. Még a szikrázó napsütést is képesek vagyunk sűrű homálynak érzékelni, a segítő kezeket ellenségnek, a baráti segítséget bántásnak, és az igaz szavakat is hazugságnak hallani. Ez nem jó, nem is boldogító, de megtörténhet velünk, ezért ezekben az időkben sohasem szabad fontos döntéseket hozni, megszakítani kapcsolatokat és tényként elfogadni az érzékelésünket. A mennyei Atyának van hatalma és terve is arra, hogyan szabadítson ki ebből a helyzetből bennünket, és miként kaphassuk vissza a reménységgel néző tisztánlátásunkat.

Mennyei Atyám köszönöm, hogy minden gyengeségem, kétségbeesésem ellenére te velem vagy, és ezért áldott jövő vár rám!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 23., csütörtök

Napi felülről:

Ha tiszteled és féled az Örökkévalót, utad az életre vezet, s nyugodtan alhatsz, mert nem ér veszedelem.

Példabeszédek könyve 19. rész 23. vers*

Áldott csütörtököt, a Mindenható békességét, a reménység biztonságát és az élet erejét kívánom minden testvéremnek!

Mindenki megharcolja a maga küzdelmeit jól vagy rosszul, átél győzelmeket, sikereket illetve kudarcokat, veszteségeket is. Ebben nincs nagy különbség, pedig alapvetően ezek aránya szerint osztályozzuk az ember életét. Egyrészt az eredmények mögött rengeteg lemondás húzódik meg, önként vállalt áldozat, másrészt a legsikeresebbek sem kerülhetik el a nehézségeket. A másik jobb sorsának irigylése elsősorban ránk helyez nagyobb terhet. Az igazságtalannak megélt élethelyzetek miatti harag és neheztelés tőlünk vesz el életerőt és reménységet, pedig mi éppen élni szeretnénk. A mennyei Atya jól ismeri vívódásainkat és a boldogságkeresésünk kínjait, ezért nyitotta meg számunkra Jézus Krisztusban az életre vezető utat. Az Örökkévaló tisztelete, hatalmának elismerése és szeretetének megtapasztalása a siker, győzelem és megelégedett élet forrása. Lehet-e annál teljesebb öröm, mint amikor a Teremtővel együtt ünnepelhetjük az életet? Amikor a békességünket és nyugalmunkat a menny biztosítja, a saját erőtlenségünktől és gyengeségeinktől függetlenül. Ez a nekünk készített felfelé vezető út!

Mennyei Atyám, benned bízom, téged tisztellek, szeretlek és a te nevedet félem! Köszönöm a teljes élet ajándékát, amit nálad találtam meg!

*Egyszerű fordítás

2021. augusztus 19., csütörtök

Napi felülről:

Jézus így válaszolt:…”Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.”

János evangéliuma 15. rész 1. vers*

Áldott csütörtököt, az igazi helyünk, erőforrásunk, biztonságunk és feladatunk békességes örömét kívánom minden testvéremnek!

Amikor tudom, hogy a helyemen vagyok, megértettem, hogy hova tartozom, amikor elfogadtam önmagamat és mindazt, amit ajándékba kaptam az élettől, az felszabadít sok kétség, félelem és bénultság alól, hogy jó döntéseket hozhassak, és minél teljesebb életet élhessek. Tisztában kell lennem azzal, hogy miért, kiért, kikért élek, küzdők és harcolok. Az életem önmagában egy csoda, de hogy ne elvesztegetett lehetőségeket hagyjak magam mögött, hanem kiteljesedett, áldott és megelégedett napokat, éveket és évtizedeket, az attól függ hová, mire és hogyan szánom oda magamat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ne csupán a teremtett világot lássam, hanem a Teremtőt is. Ne álljak meg a saját határaimnál, hanem fedezzem fel Isten országának a valóságát, ahol megérthetem a mennyei elhívásom részleteit is. Jézus Krisztus megosztotta magát velünk. Az Ő élete, az én életem erőforrása, biztos pontja és gyümölcsöző jövője is lett. A mennyei Atya figyelme, gondoskodása és bölcs terve pedig ezen keresztül lesz a létem része. Én az vagyok, akinek ott a helye ebben a szőlőskertben, mert erre születtem.

Mennyei Atyám, te mindennél jobban ismersz engem, ezért rád bízom magamat teljesen!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 1., vasárnap

Napi felülről:

Emlékeztesd őket, hogy legyenek készségesek mindig jót tenni! Ne mondjanak rosszat senkiről, éljenek békességben mindenkivel és legyenek udvariasak! Viselkedjenek mindenkivel kedvesen és szelíden!

Tituszhoz írt levél 3. rész 1b-2. vers*

Áldott vasárnapot, a jó és nemes tettekhez lelki erőt, az elcsüggesztő és sötét időben a szív reménységének győzelmét kívánom minden testvéremnek!

Mitől leszünk képesek kitartóan harcolni a nemes és építő dolgokért, nem engedve a körülöttünk dúló gyűlölet, hazugság és önzés áradatának? Hogyan legyünk készségesek mindig a jóra, miközben a saját gyengeségeinkkel is küzdünk? Amikor rosszat, féligazságot vagy hazugságot írnak, mondanak velünk kapcsolatban, akkor mi adhat erőt ahhoz, hogy harag és megsértődés helyett a békesség és áldás útját válasszuk? Az önfegyelem és önuralom gyakorlatai elsegítenek egy ideig, csak az a nehézség, hogy ezek az eszközök a tüneteket kezelik ugyan, de belül halmozódik a feszültség és valakin, valahogyan levezetésre kerül, vagy a lelket fogja megnyomorítani. Az első lépés a szív békességének helyreállítása, mert ez a kulcsa minden további győzelemnek. Visszakerülni a mennyei Atya szeretetébe és biztonságába, vagyis abba a védett helyzetbe, hogy Isten szeretete velünk van, bátran rábízhatjuk magunkat minden körülmény között. Ez azért fontos, mert ez a szeretetet nem csak biztos talajt teremt a lábunk alatt, hanem erőt is biztosít a helyes folytatáshoz. Olyan mennyei válaszokra késztet és tesz képessé, ami átlépi a saját korlátainkat. Talán még elképzelni sem tudjuk és mi magunk is meglepődünk, hogy mennyi áldás, jó és békesség lett elkészítve számunkra ebben a szeretetben, amit használhatunk ma is!

Mennyei Atyám köszönöm, hogy lehajoltál hozzám, kimentettél a sötétségből és szereteteddel körbevettél! Veled szeretnék válaszokat adni, a jóval győzni a rossz felett és meghátrálás nélkül küzdeni a reménységért!

*Egyszerű fordítás

2021. június 19., szombat

Napi felülről:

De én hozzád imádkozom, Uram, a kegyelem idején, Istenem. Nagy szeretettel hallgass meg, hűségesen segíts meg!

69. zsoltár 14. vers*

Áldott szombatot, őszinte és bátorító emberi és mennyei beszélgetéseket, megtapasztalásokat kívánok minden testvéremnek!

Mennyire szabad gyengének lennünk? Mikor és hol ismerhetjük be sebezhetőségünket és törékenységünket? Lehet-e a szüntelen harc és állandó elvárások ellenére őszintének lenni magunkkal szemben és mások előtt? Mivel rengeteg kapcsolati kudarcon vagyunk túl, sokszor csaptak be, hagytak magunkra vagy aláztak meg egy-egy helyzetben, ezért nagyon óvatosak vagyunk ezzel kapcsolatban. Talán mi magunk is belekeményedtünk a küzdelembe és bátran, egyre kisebb lelkiismeret furdalással élünk azokkal a módszerekkel, amelyek korábban bennünket is megsebeztek. Elhallgatunk, kegyesen hazudunk, ferdítünk és vetítünk. Megvezetünk, rosszat terjesztünk, lenézünk és megvetünk. Közben pedig folyamatosan ott él a szívünkben a vágy a tiszta, biztonságot adó és felemelő kapcsolatok iránt, mert erre lettünk teremtve és ezt igen nehéz elfojtani a bensőnkben. A mennyei Atya tökéletesen látja és ismeri ezeket a vívódásainkat és kettős életünket. Ezért hozta el számunkra a kegyelmének, jóindulatának idejét Jézus Krisztusban. Amit emberektől elvárunk, de mi magunk se vagyunk képesek betölteni, az nála készen van számunkra. Szeretete annyira valódi, hogy kész volt meghalni értünk. Hűsége olyan rendíthetetlen, hogy még ma is vár ránk. Azért mert emberekben csalódtunk, Isten segítségét ne utasítsuk el!

Atyám hálát adok neked szereteted és hűséged jelenlétéért! Köszönöm, hogy veled midig őszinte lehetek, mert a javamat keresed!

*Revideált új fordítás

2021. június 10., csütörtök

Napi felülről:

A türelmes hozzáállás a vezetőt is meggyőzi, és a nyelv szelídsége, kedvessége az erős keménységét, ellenállást is megtöri.

Példabeszédek könyve 25. rész 15. vers*

Áldott csütörtököt, valódi és mély békességet, a kapcsolataink építésében pedig szelíd és türelmes szívet kívánok minden testvéremnek!

Az teljesen természetes lett számunkra, hogy az életünk egy folyamatos küzdelem. Szeretnénk megvalósítani az álmainkat, vágyainkat, megvédeni az eredményeinket és megfelelő kapcsolatokat kiépíteni. Megtanultuk, hogy mindezekért meg kell harcolnunk a saját korlátainkkal és mások ellenállásával szemben is. Elkeserítő megoldás, ha a nehézségeket látva feladjuk és hagyjuk, hogy sodorjon az ár, mások irányítsanak bennünket és a végén teljesen kifolyjon az életünk a kezünkből. A másik véglet, amikor keménységgel, mások leuralásával és kihasználásával próbáljuk meg építeni a saját várunkat. Pedig nincs messze tőlünk a helyes út, csak fel kell ismernünk, hogy a hosszú távú boldogságunk nem az egyéni sikereken, vagy bukásokon múlik, hanem a közös eredményeken. Itt pedig nem legyőzni kell a másikat, hanem türelemmel meggyőzni, nem megalázni, hanem kitartó szelídséggel megtörni az értelmetlen keménységet és ellenállást, mert ez a csapatunk sikerének a kulcsa. Talán ez abban is segít, hogy megértsük, hogy a mennyei Atya mennyire türelmes hozzánk, akkor is, amikor sokra tartjuk magunkat, és mennyire szeretné, ha a kemény szívünk összetörne szelíd szavát hallva.

Atyám köszönöm, hogy ennyire türelmes vagy hozzám! Formálj, alakíts ma is szelíd és bátorító szavaddal!

*Saját magyarázatos fordítás

2021. május 29., szombat

Napi felülről:

Ezt mondta: Ne félj te, akit az Isten kedvel! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem!
Dániel könyve 10. rész 19. vers*

Áldott szombatot, megújult, megerősödött szívet és békességgel betöltött lelket kívánok minden testvéremnek!

Nincs könnyű út, ha előrébb, feljebb vágyunk jutni! Amikor el szeretnénk érni álmainkat, megvalósítani terveinket, azért küzdeni, harcolni kell, ami törvényszerűen lemeríti erőforrásainkat. A megoldás sohasem az, hogy feladjuk félúton, mert annyi nehézséggel kell megküzdeni, hanem az, ha megtaláljuk a megerősödés, megújulás, felbátorodás módját és helyét. A testünknek szüksége van a megfelelő pihenésre, feltöltődésre és aktív kikapcsolódásra, de ennél is fontosabb a lelkünk egészsége és reménysége. A rendezett és ösztönző kapcsolatok hihetetlen erőforrásokat képesek az életünkben megmozgatni, amikor az ellenségeskedés helyett, képesek leszünk együtt küzdeni, egymást támogatni. Azonban az életünk több, mint a földi létünk és küzdelmünk. A mennyei Atya meghívást adott Jézus Krisztus által a saját családjába, ezért az utunk nem csupán előre, de felfelé is halad. Itt már nem elégséges a testi, emberi energiák mozgósítása, ennél több kell! Meg kell hallanunk és értenünk a nekünk szóló, felülről érkező üzenetet, ami az elfogadásunkról és az elhívásunkról szól. Te, akit az Isten kedvel, mert őt választottad, ne félj! Mennyei békesség töltsön be egész nap! Légy az Úr erős harcosa és ne add fel a hited erejét, hanem bátran küzdj az igaz értékeidért!

Atyám, köszönöm, hogy a tőled érkező szavak a lelkem erőforrásai lettek!

*Revideált új fordítás

2021. május 18., kedd

Napi felülről:

Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék? Messzire bujdosnék, a pusztában laknék.
55. zsoltár 7-8. vers*

Áldott keddet, a kétségek, nehézségek és elvárásokkal szemben hűséges és kitartó küzdelmet kívánok minden testvéremnek!

A legnagyobb harcosok és hősök nem azok, akik érzéketlenek a fájdalommal szemben, vakmerőek, mert nincs bennük félelem és soha nem gondolnak a feladásra. A hús vér emberek fájdalmat és félelmet is éreznek, legszívesebben békében élnének, és messze elkerülnék a harcokat, mert nem gépek, hanem élő szívű lelkek. Nem gonosz elképzelés, hogy végre nyugtunk legyen, hogy ne bántsanak és nekünk se kelljen hadakoznunk senkivel és semmivel, hanem a teremtettségünkből fakadó mély vágy a békességre és biztonságra. Sajnos a sötétség kézzelfogható jelenléte miatt még hadban állunk a gonoszsággal. Ebben a küzdelemben lehetetlen a békekötés, kiegyezés, mert az Istentől kapott életünket a tét. Ma még küzdenünk kell, most még nem adhatjuk fel, nem menekülhetünk el, bármilyen nagy is erre a kísértés, de a földi harcaink során is használhatjuk a lelkünk szárnyait, ami elvihet bennünket a szív békességének és nyugalmának helyére, a mennyei Atyához. Amikor neki mondjuk el, vele osztjuk meg a fájdalmainkat, vágyainkat és hittel várjuk a segítségét, akkor ezek az első szárnycsapások, amelyek felemelhetnek a problémák fölé. Vágysz a nyugalomra? Nem az elmenekülés hozza el az igazi megoldást, hanem az Istenhez menekülés biztosíthatja, mind a békességet, mind a győzelmet számodra!

Atyám, köszönöm, hogy a békesség nem egy vágyálom csupán, hanem a te csodálatos ajándékod a téged szeretőknek!

*Revideált új fordítás

2021. május 13., csütörtök, Mennybemenetel ünnepe

Napi felülről:

Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől. Az apostolok még mindig merően néztek a távolodó Jézus után, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és megszólította őket: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé meredve? Ez a Jézus, akit felvittek tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.”
Apostolok cselekedetei 1. rész 9-11. vers*

Áldott csütörtököt, lélekemelő, reménységben és megértésben gazdag mennybemenetel ünnepet kívánok minden testvéremnek!

Isten országában rengeteg látnivaló akad, de nem árt, ha tudjuk, hogy hol a helyünk, mi a feladatunk, hogy pontosan láthassuk, hallhassuk és érthessük a mennyei üzenetet. Jézus Krisztus tanítványai ámuló tekintete előtt emeltetik fel, hogy elfoglalja az őt megillető helyét az Atya jobbján. Övéinek át kellett élnie ennek a pillanatnak minden csodáját, varázsát és bámulatát, mert életre szóló feladat és küzdelem állt előttük. Ez azért történhetett meg velük, mert engedelmesen hallgattak az Úr szavára és ott voltak, ahol lenniük kellet. A mi életünk is egy folyamatos készülődés a mennybemenetelre, mert ahol a Mesterünk, ott vár ránk az igazi hazánk. Addig azonban itt a földön tapasztalhatjuk meg, hogy miközben testben élünk, és mindennapos küzdelmet vívunk a gonoszsággal, már a mennyhez tartozunk Jézus Krisztus által. Megvan az ideje az ámulatnak, bámulatnak és nem érdemes kihagyni a közös ünneplések tekintet-emelő erejét, de mindezek az elhívásunk betöltését segítik. Hiszen nem önmagunkért és önmagunknak születtünk, hanem Istenünk dicsőségére.

Atyám hálát adok neked az én Megváltómért, Uramért és köszönöm, hogy az életem benned lett teljessé!

*Egyszerű fordítás

2021. május 3., hétfő

Napi felülről:

De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.
Mózes második könyve 14. rész 13. vers*

Áldott hétfőt, az egész hétre pedig erőt, bölcsességet és kitartást kívánok minden ismerősömnek!

Elkezdődött az idei érettségi megmérettetés. Olyan fiataloknak kell most bizonyítaniuk, akiknek az elmúlt másfél éve nem a szokványos módon alakult, mégis helyt kell állniuk, számot kell adniuk. Hasonlóan vagyunk ezzel a saját életünkben is, ahol naponta vizsgázunk bölcsességből, türelemből, hűségből és szeretetből, azzal együtt, hogy bennünket sem kímélt meg a nehézségektől a világjárvány. Engedjük most, hogy a felülről érkező biztatás egészen átjárja a szívünket, lelkünket a mai nap harcaihoz. A félelem itt ólálkodik körülöttünk, hogy a gondolatainkat, érzéseinket is homályba borítsa, de nem kell, hogy megadjuk magunkat, mert él az Úr, aki már elkészítette számunkra a szabadulás útját. A félelmeink és aggodalmaink nagy része a múltból, a rossz tapasztalatokból táplálkozik, a mennyei Atya azonban pont ezek fogságából akar megmenteni bennünket, hogy soha többé ne legyünk ezek rabszolgái. Meghívott, hogy felfedezzük vele együtt azt az áldott jövőt, ami a mai nap is épül minden egyes hitlépésünkkel.

Atyám, köszönöm, hogy a jelen küzdelmeiben is te vagy az én segítségem, erőm és szabadítom!

*Revideált új fordítás