2021
2021. szeptember 29., szerda
Napi felülről:
Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel, és ne menj a saját fejed után! Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát, akkor majd ő egyengeti utadat, és vezeti lépteidet!
Példabeszédek könyve 3. rész 5-6. vers*
Áldott szerdát, a szív békességét, tisztaságát, az Úr világos vezetését és segítségét kívánom minden testvéremnek!
Amikor az önfejűség, együtt jár a vak önbizalommal, az súlyos veszélyeket hordoz, és helyrehozhatatlan károkat képes okozni. Amikor a büszkeség szemellenzője miatt csapdákba és tévutakra tévedünk, ne okoljunk másokat, a körülményeket, mert a hiba a mi készülékünkben van. Jó dolog, ha vannak saját elgondolásaink, terveink és céljaink, de ezek önmagukban nem fognak boldoggá tenni, reményt és védelmet biztosítani minden élethelyzetben, mert túlságosan korlátoltak és gyakran önzőek. Emberek vagyunk, akik Istennel együtt lehetünk csak teljesek és tökéletesek, nélküle csak tévelygünk és bolyongunk egy csodálatos, de félelmetes világban. A mennyei Atyában vetett bizalom, a benne való rendíthetetlen hit feltárja a láthatatlant, Isten országának köztünk és bennünk élő valóságát. Felfedezhetjük, hogy vele egy fantasztikus csapatot alkotunk, ahol kiderül, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, de az is, hogy szeretett, drága és megbecsült helyünk van és lesz is. Az utunkat nekünk kell bejárni, de egyengetni, egyenesség tenni és igazgatni csak Ő képes.
Mennyei Atyám benned bízom teljes szívemből! Legyen meg a te akaratod!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 23., péntek
Napi felülről:
Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott.
Római levél 8. rész 28. vers*
Áldott pénteket, az Istenben vetett reménység békességét, a körülmények feletti mennyei terv világosságát kívánom minden testvéremnek!
Amikor elkezdődik egy építkezés sokáig látszólagos összevisszaságot lehet érzékelni. Alapanyagok kupacai, vasak, vezetékek, gödrök és halmok váltják egymást. A mesterek, akik ismerik a tervet, a saját részüket elkészítik, ami megalapozza majd a többiek munkáját is. A rendezetlenségből szép lassan kiemelkedik az épület, láthatóvá válnak a falak és kezd összeállni a kép. Nem lehet felcserélni a látványost a lényegessel, mert a végeredmény akkor lesz a legjobb, ha minden a tervezői elgondolás szerint halad és minden lépéshez megfelelő időt hagynak. A mennyei Atya csodálatos terve is lépésről lépésre valósul meg az életünkben. Az előkészítés már a teremtéskor elkezdődött és folytatódott Jézus Krisztusban, aki minden szükséges forrást és áldást biztosított ehhez. Számunkra ez akkor válik tudatossá, amikor felfedezzük és elfogadjuk a felülről érkező elhívást és meghívást erre. Itt minden Isten szeretetére és igazságára épül, ami ezen kívül van, az csak hátráltat és zavart okoz. Az a bizonyosság és tudat, hogy Isten az Ő hatalmát nem ellenünk, hanem mellénk állította, megment a kétségbeeséstől és reménytelenségtől. Naponta megtapasztalhatjuk, hogy Ő akkor is építi a jövőnket, amikor mi alszunk, akkor is a javunkat munkálja, amikor a körülmények éppen elkeserítőek és a legrosszabbnak tűnő helyzetből is jót hoz ki számunkra.
Mennyei Atyám, köszönöm a bennem és rajtam végzett munkádat! Hálát adok, hogy kezedben tartod sorsomat, jövőmet és minden körülményt ennek javára fordítasz!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. június 21., hétfő
Napi felülről:
Bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.
Efézusi levél 3. rész 20. vers*
Áldott hétfőt, mennyei erővel, csodálatos megtapasztalásokkal teljes nyári hetet kívánok minden testvéremnek!
Az életünknek egy különleges ajándéka a képzelet szárnyalása. Ezáltal születnek remekművek és csodálatos alkotások, ezen keresztül élhetjük át azt, amit elolvasunk vagy meghallgatunk. Ami még csak reménységként él a szívünkben, azt is magunk előtt láthatjuk és ez bátorítást ad a mindennapi küzdelmeinkben. A fantáziánk azonban nem csodaszer, nem ér el mindenhová, könnyen megvezethető és befolyásolható. Az egészséges, józan előrelátás felhasználja a tervezés és megoldáskeresés során a képzelet erejét, de hajlamosak vagyunk elhinni, hogy, amit nem vagyunk képesek elgondolni, az nem is működik. Az Isten országa sem ér véget ott, ahol a képzeletünk már vakon tapogatózik, mert mennyei tervezés és alkotás hívta életre. Attól, hogy nem tudjuk elképzelni, elgondolni, de még csak megálmodni sem, hogy az Úr mire képes velünk, bennünk és általunk, attól még mindez valóság lehet, mert őt nem korlátozzák a mi határaink. Nekünk egyszerűen csak hittel meg kell bízni benne és bátran engedelmeskedni neki, hogy mindazt felfedezzük és átéljük, amit előre elkészített az őt szeretőknek.
Atyám, te nagyobb, csodálatosabb vagy mindennél, még az én elképzeléseimnél is. Áldott légy minden tervedért!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. június 5., szombat
Napi felülről:
Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
63. zsoltár 2. vers*
Áldott szombatot, Isten szeretetével és örömével bőven megöntözött lelket és békességgel betöltött szívet kívánok minden testvéremnek!
Minden nap locsolgatjuk a lelkünk kertjét, hogy ne legyen kiszáradt, megkeményedett és terméketlen föld. Sokszor nem is az a probléma, hogy ne lennének jó és nemes vágyaink, ötleteink és terveink, de éltető víz helyett az elégedetlenség, hálátlanság és hitetlenség mérgével itatjuk őket, ezért ne is csodálkozzunk, ha szívbeli öröm, békesség és megelégedés helyett csak a keserűség rögei maradnak. A léleknek szüksége van a felülről érkező érintésre, a mennyből jövő, éltető esőre, amely lehetőséget biztosít számára, hogy jó gyümölcsöt teremjen és Isten dicsőségét hirdesse! Nem lehet túlbecsülni a mennyei Atyával töltött idő jelentőségét, a vele való közösség erejét és hatását, hiszen ez tesz bennünket igazán azzá az emberré, akinek megszülettünk. Elérhetünk nagy sikereket, lehet elég vagyonunk és pénzünk, de a lelkünk mindaddig nem fog békességre találni, amíg meg nem tapasztalja Isten jóságos szeretet-ölelését Jézus Krisztusban. A kudarcok, veszteségek és betegségek mélyen érintik a szívünk állapotát, ezért ezekben a helyzetekben még inkább szükségünk van a Szentlélek bíztató szavára és megújító erejére. Amíg Istenre bízzuk magunkat, neki szolgáltatjuk ki a lelkünket, addig van és lesz reménységünk a szebb napokra, a bőséges áldásokra!
Atyám, jelenlétedre és bátorító szavadra vágyakozom, mert vagy az én reménységem és örömöm forrása!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 29., szombat
Napi felülről:
Ezt mondta: Ne félj te, akit az Isten kedvel! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem!
Dániel könyve 10. rész 19. vers*
Áldott szombatot, megújult, megerősödött szívet és békességgel betöltött lelket kívánok minden testvéremnek!
Nincs könnyű út, ha előrébb, feljebb vágyunk jutni! Amikor el szeretnénk érni álmainkat, megvalósítani terveinket, azért küzdeni, harcolni kell, ami törvényszerűen lemeríti erőforrásainkat. A megoldás sohasem az, hogy feladjuk félúton, mert annyi nehézséggel kell megküzdeni, hanem az, ha megtaláljuk a megerősödés, megújulás, felbátorodás módját és helyét. A testünknek szüksége van a megfelelő pihenésre, feltöltődésre és aktív kikapcsolódásra, de ennél is fontosabb a lelkünk egészsége és reménysége. A rendezett és ösztönző kapcsolatok hihetetlen erőforrásokat képesek az életünkben megmozgatni, amikor az ellenségeskedés helyett, képesek leszünk együtt küzdeni, egymást támogatni. Azonban az életünk több, mint a földi létünk és küzdelmünk. A mennyei Atya meghívást adott Jézus Krisztus által a saját családjába, ezért az utunk nem csupán előre, de felfelé is halad. Itt már nem elégséges a testi, emberi energiák mozgósítása, ennél több kell! Meg kell hallanunk és értenünk a nekünk szóló, felülről érkező üzenetet, ami az elfogadásunkról és az elhívásunkról szól. Te, akit az Isten kedvel, mert őt választottad, ne félj! Mennyei békesség töltsön be egész nap! Légy az Úr erős harcosa és ne add fel a hited erejét, hanem bátran küzdj az igaz értékeidért!
Atyám, köszönöm, hogy a tőled érkező szavak a lelkem erőforrásai lettek!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 11., kedd
Napi felülről:
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”
János evangéliuma 15. rész 16. vers*
Áldott keddet, békességben, nemes tettrekészségben és Isten bátorító jelenlétében gazdag napot kívánok minden testvéremnek!
Kiválaszthatjuk, hogy mikor és milyen ruhát viseljünk, megválaszthatjuk, hogy mit vegyünk meg a boltban, válogathatunk az ételek közül, hogy mit kívánunk jobban, de, hogy kitől kaphatunk teljes és örök életet, azt már a teremtő és mindenható Istenünk előre elrendelte. Az önmegvalósítás piacán természetesen sokféle megoldást kínálnak, amelyek igen csábítóak a szemnek és a vágyaknak, de ezek egyike sem az a kincs, amit Jézus Krisztus hozott el számunkra. Ő választott. Eljött a menny dicsőségéből, hogy az emberi nyomorúságot, nehézséget és gyarlóságot megtapasztalva az Atya terve szerint, halálával és feltámadásával utat nyisson a mennyei otthonunkba. Kiválasztott bennünket arra, hogy hit által engedelmeskedve felismerhessük és elkötelezhessük magunkat a felülről kapott életcélunkra. Arra rendeltettünk, hogy élősködő gyomok helyett, a keserűség, gyűlölet fertőző gyökereitől megszabadulva olyan áldott, nemes és jó gyümölcsöt teremjünk, amely mindörökre megmarad. Erre lettünk kiválasztva, ennél kevesebbel ne érjük be!
Atyám hálát adok neked, mert Jézus Krisztusban már akkor kiválasztottál egy gyümölcstermő életre, amikor én erről még mit sem sejtettem!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 10., hétfő
Napi felülről:
Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik — ezt még szemlélni is gyönyörűség! Ő adott az embernek képességet arra, hogy gondolkodjon a világról — mi azonban soha nem tudjuk teljes egészében felfogni, amit Isten cselekszik.
Prédikátor könyve 3. rész 11. vers*
Áldott hétfőt, a szépben és jóban való gyönyörködést, a harcainkban kitartó reménységet és rendíthetetlen hitet kívánok minden testvéremnek!
Tényleg kell egy gyermeknek mindig, mindent pontosan tudnia a szülei terveivel, gondolataival kapcsolatban, ahhoz, hogy boldog élete legyen? Az ő biztonsága, öröme nem abból fakad, hogy mindent megért a nagyok dolgaiból, hanem abból, hogy egészséges szeretetkapcsolat köti össze a családjával. A szülők nem megfosztják a gyermeket a tudástól, hanem napról napra, bölcsen segítik, hogy egyre többet értsen meg a világ összefüggéseiből, közben vigyázva arra, hogy mindezt a megfelelő módon gyakorolják. A mennyei Atya pontosan tudja, hogy mit, mikor és miért tesz, ebben nem szorul a segítségünkre. Teljes mértékben megbízhatunk az időzítésébe, még akkor is, ha ez nem a mi elvárásaink beosztásához igazodik, mert ő azt is érti és látja, amiről nekünk még halvány elképzelésünk sincs. A boldogságunk nem a tudásunk gyarapodásától függ, hanem a biztonságot és szeretetet biztosító kapcsolataink minőségétől. Az Istenben megbízó és a vele közösségben élő szív sokszor gyönyörködhet mennyei családjának kincseiben, mert a lelki növekedés során egyre többet felfedezhet ezekből.
Atyám köszönöm a bölcsességedet, a szerető gondoskodásodat és az igazságban való nevelésedet, mert ez az én áldott életem biztosítéka!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 6., csütörtök
Napi felülről:
„Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: »Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!«”
Timóteushoz írt második levél 2. rész 19. vers*
Áldott csütörtököt, a szív rendíthetetlen bizonyosságát és a lélek megújuló erejét kívánom minden testvéremnek!
Annyi minden szépet, jót és csodálatosat szeretnénk felépíteni az életünkben. Vágyunk egy boldog, szeretettel teljes és örömtől sugárzó otthonra, ahol biztonságban és békességben élhetünk. Az évek, évtizedek keserű tapasztalatai azonban fokozatosan leépítik ezeket a terveket, és néha, a végén már csak a romok közt kesergő szív marad hátra. Pedig a vágyak őszinték és tiszták voltak, mert a lelkünk legmélyebb, Istentől kapott ajándékaiból táplálkoztak. Nemes álmok nélkül az emberi élet igencsak elviselhetetlen lenne, de a problémát az okozza, hogy nem megfelelő alapokon és tervek alapján szeretnénk megvalósítani azokat. Aki az alapvető emberi jóságra vagy saját maga jó szándékára, indulatára szeretne alapozni, arról előbb vagy utóbb kiderül, hogy igencsak ingoványos talajon képzelte el az építkezést, mert a gonoszság nem gyermekmese, hanem mindennapos valóság. A jó hír, hogy ennek ellenére nem kell a szemétbe dobnunk a boldogság utáni vágyunkat, de ehhez az Isten által tervezett és épített szilárd alapot kell használnunk, amely hitelesített és halálbiztos. Erre már nem az álmaink földi otthona fog felépülni Jézus Krisztus segítségével, hanem a minden képzeletünket meghaladó mennyei hajlékunk, ami itt a halandó testünkben kezdődik el, és az Úrnál lesz teljesen készen!
Atyám, köszönöm, hogy nálad az életem teljesen biztonságban van és bíztatsz, hogy bátran és hittel építkezzek a mennyei alapokra!
*Revideált új fordítás