2021. augusztus 4., szerda

Napi felülről:

A gonosz emberekre ne nézz irigy szemmel, és ne vágyakozz velük együtt lenni! Az ilyenek szíve erőszakot tervez, az ajkuk meg csalárdságot beszél.

Példabeszédek könyve 24. rész 1-2.vers*

Áldott szerdát, becsületes, józan és megfontolt szívet, szilárd és világos lépéseket kívánok minden testvéremnek!

Évezredekben mérhető az emberiség ismert történelme, ami bizonyság arra, hogy a körülmények, eszközök és felhalmozott tudás változhat, de az alapvető erkölcsi és hitkérdéseink hasonlóak maradnak. Tudunk életet adni, menteni és gyógyítani, de képesek vagyunk ölni, tönkre tenni és megsebezni is. Szeretünk, óvunk, és együtt érzünk, de gyűlölünk, megalázunk és kegyetlenkedünk is. Minden korban csábítás és kísértés a gonoszság ereje és hatalma, mert hiába látjuk benne a rosszat, rendkívül vonzó az, amit elérhetünk általa. A vágy a többre, szebbre, gazdagabb létre önmagában egy folyamatos ösztönző erő a küzdelmeink során, de amikor mások kihasználása, becsapása, letaposása és cserbenhagyása az ára mindennek, az már egy eltorzult, a gonoszság által megfertőzött szív útja. Csak önbecsapás, hogy bennünket nem fog csapdába ejteni a hazugság, ha néhányszor használjuk a kényelmetlen tények elfedésére. Csak önáltatás, hogy néhány illedelmes szóval, gesztussal elfogadhatóvá válik a hűtlenség és szószegés. A gonosz minden formája mérgező, még akkor is, ha egyes fajtái lassan fejtik ki hatásukat. Ne mérgezzük magunkat és a környezetünket, még akkor sem, ha mások ezt lelkiismeret-furdalás nélkül teszik! A felfelé vezető utat, egyre nagyobb világosság és igazságosság veszi körül, de ez a mi életcélunk!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogyha nehéz is becsületesnek, jónak és igaznak maradni, te erre hívtál el, ebben fogsz segíteni és támogatni. Áldott légy érte!

*Szent István Társulat

2021. július 7., szerda

Napi felülről:

Sőt inkább nagyon is közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben; teljesítsd hát azt!

Mózes ötödik könyve 30. rész 14. vers*

Áldott szerdát, Istenünk jelenlétének örömét, erejét és tettrekészségét kívánom minden testvéremnek!

Miközben az általános megítélés szerint azok és annyik vagyunk, amennyi pénz van a bankszámlánkon, amilyen tulajdont és vagyontárgyat birtoklunk, amekkora hatalmunk és befolyásunk van mások felett, addig felülről nézve az az értékmérő, hogy mi lakozik a szívünkben, mit vallunk és milyen értékrendet követünk. Hogyne számítana, hogy mit vehetünk meg a boltban, milyen öltözetet viselünk és milyen lakásban élünk, de ha csupán eddig látunk, ezt vesszük észre, akkor még nem értettük meg, kik is vagyunk valójában és mire születtünk. Az Isten országa nem elérhetetlen messzeségben van tőlünk, nem felfoghatatlan magasságban rejtőzik előlünk, hanem olyan közel jött hozzánk, hogy minden szívdobbanásunkra odafigyel, és pontosan ismeri az összes kimondatlan és kimondott vágyunkat, gondolatunkat. A legfontosabb kérdés ezért nem az, hogy milyen újabb ajándékokat kapunk Istentől, odafigyel-e az igényeinkre és kívánságainkra, hanem az, hogy készek és készségesek vagyunk-e hallgatni a mennyből származó szóra, arra az Igére, ami betöltheti és teljessé teheti az egész életünket.

Mennyei Atyám, köszönöm minden ajándékodat és üzenetedet! A szívem legértékesebb kincse lett Igéd és útmutatása szerint vágyom élni ezen a napon is!

*Revideált új fordítás

2021. július 3., szombat

Napi felülről:

Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.

Máté evangéliuma 13. rész 24. vers*

Áldott szombatot, reménységgel jövőbe tekintő szemeket, a feladatokhoz megújuló erőt és bölcsességet kívánok minden testvéremnek!

A tápláló, eledelt biztosító magot csak az veti el a „piszkos” földbe, aki ismeri a természet összefüggéseit és tudja, hogy ezzel nem eltemeti a jelen lehetőségét, hanem éppen a legtöbbet teszi meg a gyümölcsöző jövőért. Aki bőven szeretne aratni, annak sokat kell vetnie. Aki egyre többre szeretne jutni, annak be kell fektetnie a reményteljes jövendőért. Ez igaz anyagi és családi viszonyokra is. A munka jutalmának öröme és élvezete a fáradságos odaszánással kezdődik, és azzal a hittel folytatódik, hogy mindez megéri a sikeres eredményekért. Az Isten országában is hasonló alapelvek működnek, nem véletlenül, hiszen a Teremtő alkotta meg mindegyiket. Amennyiben nem csupán fizikai gyarapodásra vágyunk, hanem még inkább a lelkünk gazdagságára, akkor elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyre több magvetésünk legyen. Ráadásul az ehhez szükséges jó és nemes magot felülről kaphatjuk meg az áldások Atyjától, aki mindezeket előre elkészítette számunkra. A jó mag mindig jó termést hoz még akkor is, ha a gonoszság igyekszik ezt megakadályozni, mert a mennyek országának védelme alatt áll.

Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap áldásmagjait, amelyek egyszerre táplálnak, de ezzel együtt feladattal is megbíznak. Kérlek, adj erőt és reménységet a ma fáradságos, de nemes tetteihez!

*Revideált új fordítás

2021. június 22., kedd

Napi felülről:

Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.

Prédikátor könyve 4. rész 6. vers*

Áldott keddet, megelégedett, békességes szívet és hálás örömmel betelt lelket kívánok minden testvéremnek!

Igaz, hogy a két teli marok duplája az egynek, de ezzel együtt nem marad szabad kezünk és lehetőségünk adni, simogatni, kezet fogni, vállon veregetni és megkapaszkodni egy biztonságot adó korlátba. Tényleg szükségünk van mindarra, amit begyűjtöttünk, felhalmoztunk és birtoklunk? A minél több, kényelmesebb és szebb eléréséért érdemes feláldozni a szív békességét, a lélek szabadságát és nyugalmát? Elengedhetetlen egy egészséges egyensúly a fárasztó munka, a megelégedett pihenés és kikapcsolódás között, a kapcsolataink ápolása, építése és a lelkünk gyarapodása érdekében. A kevesebb akkor válik többé, amikor jól, hasznosan, hálaadással és áldással tudjuk felhasználni. Egyik kezünkkel tartani a magokat, a másikkal pedig vetni. Az egyikkel leszedni a gyümölcsöt a másikkal pedig a helyére tenni. A birtoklási vágy nem haszontalan erőlködés, ha a megfelelő sorba kerül az életünkben az Isten tisztelete, a lelkünk igényei és szeretet-kapcsolatai mögé és segítésére, de sohasem ezek elé. Egyszer mind a két kezünkkel el kell engedni, amit addig tartogattunk, de mindaz, amit Isten országában megkaptunk, azt senki el nem veheti tőlünk.

Áldott légy mennyei Atyám azért a sok jóért, amivel körbevettél, a két kezemért és azokért a lehetőségekért, amelyeket ma is elkészítettél számomra!

*Revideált új fordítás

2021. június 5., szombat

Napi felülről:

Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

63. zsoltár 2. vers*

Áldott szombatot, Isten szeretetével és örömével bőven megöntözött lelket és békességgel betöltött szívet kívánok minden testvéremnek!

Minden nap locsolgatjuk a lelkünk kertjét, hogy ne legyen kiszáradt, megkeményedett és terméketlen föld. Sokszor nem is az a probléma, hogy ne lennének jó és nemes vágyaink, ötleteink és terveink, de éltető víz helyett az elégedetlenség, hálátlanság és hitetlenség mérgével itatjuk őket, ezért ne is csodálkozzunk, ha szívbeli öröm, békesség és megelégedés helyett csak a keserűség rögei maradnak. A léleknek szüksége van a felülről érkező érintésre, a mennyből jövő, éltető esőre, amely lehetőséget biztosít számára, hogy jó gyümölcsöt teremjen és Isten dicsőségét hirdesse! Nem lehet túlbecsülni a mennyei Atyával töltött idő jelentőségét, a vele való közösség erejét és hatását, hiszen ez tesz bennünket igazán azzá az emberré, akinek megszülettünk. Elérhetünk nagy sikereket, lehet elég vagyonunk és pénzünk, de a lelkünk mindaddig nem fog békességre találni, amíg meg nem tapasztalja Isten jóságos szeretet-ölelését Jézus Krisztusban. A kudarcok, veszteségek és betegségek mélyen érintik a szívünk állapotát, ezért ezekben a helyzetekben még inkább szükségünk van a Szentlélek bíztató szavára és megújító erejére. Amíg Istenre bízzuk magunkat, neki szolgáltatjuk ki a lelkünket, addig van és lesz reménységünk a szebb napokra, a bőséges áldásokra!

Atyám, jelenlétedre és bátorító szavadra vágyakozom, mert vagy az én reménységem és örömöm forrása!

*Revideált új fordítás

2021. június 4., péntek

Napi felülről:

Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.

Ézsaiás könyve 58. rész 9-10. vers*

Áldott pénteket, megelégedett lelket, bőkezű és szeretetben járó szívet és egy szép hétvégét kívánok minden testvéremnek!

Az önző ember megállt a boldogsághoz vezető út egyik homályos völgyében, és ott alakította ki saját birodalmát. Megtapasztalta, hogy milyen jó, ha kap, ha van, ha birtokolhat és ezzel meg is elégedett. Arra rendezkedett be, hogy mindezt megőrizze és gyarapítsa, hogy az elért javai boldogíthassák. Mindenki lehetséges ellenfele, ellensége, aki a birtokán kívül él, és harcolni kell mindazok ellen, akik veszélyeztetik vagyonát, sikereit. Sajnos nagyom hamar beköltözik ide az irigység, féltékenység és keserűség is, mert mágnesként vonzza őket a rövidlátó, beteg lélek. Akik elég alázatosak és bátrak ahhoz, hogy továbblépjenek, elinduljanak a legjobb, de felfelé vezető úton, azok nem gyűjtögetni fognak, hogy egyre nehezebb legyen a hátizsákjuk, hanem megosztani, mind az örömeiket és javaikat, mind a terheiket. Még nem értünk a célba, még nem vagyunk a hegytetőn, de ha jó irányba tartunk, akkor egyre tisztább és világosabb lélekkel élhetünk. Egyre természetesebb lesz adni a szükségben levőnek, egyre érzőbb és bölcsebb szívvel látjuk a környezetünket és a mennyei Atya segítségével egyre nagyobb kihívásokat teljesíthetünk és csodákat tapasztalhatunk meg. Ez a teljes élet útja!

Atyám köszönöm, hogy kimentesz az önző élet homályából, és vezetsz az élet útján, amely a mennyei hazámba tart.

*Revideált új fordítás

2021. május 4., kedd

Napi felülről:

Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket.
Thesszalonikai első levél 3. rész 12. vers*

Áldott keddet, szeretetben, megértésben és élő reménységben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!

Valójában ki a gazdagabb, akinek nem anyagi kérdés megvenni egy új autómodellt, vagy akinek nem okoz problémát és teljesen természetes, hogy másokon segítsen. Ezzel nem körtét hasonlítunk össze almával, hanem egy mű díszgyümölcsöt egy igazival. Az egyik szép és csillogó, árulkodik az ízlésünkről, jólétünkről és lehet vele dicsekedni, a másik pedig ehető és táplál. Itt pedig még az sem igaz, hogy ha pénzünk van, akkor azon úgy is minden megvehető, mert kényelmet, kiszolgálást és irigységet tényleg szerezhetünk általa, de valódi szeretetet, irgalmat és nemes lelkűséget képtelenség. Az igazi emberi gazdagság a szeretettel kezdődik, és azzal is végződik. A bölcsőtől a sírig, és még azon túl is ez a legfontosabb, legnagyobb kincsünk, aki pedig ebben gazdagodik és gyarapszik, az megértette az élete lényegét és küldetését. A mennyei Atya szívesen segít abban, hogy ne üresen kongó szeretetládával vágjunk neki a következő napnak, mert ő maga a szeretet, és aki belőle él, az ebben fog növekedni.

Atyám, köszönöm, hogy minden nehézség és kihívás mellett a szereteted éltet és segít nekem is, hogy valóban gazdagabb legyek.

*Revideált új fordítás

2021. április 29., csütörtök

Napi felülről:

A könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.
Példabeszédek könyve 13. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, szorgalmas kezeket, bölcs szívet és reménnyel teli napot kívánok minden testvéremnek!

Sokkal fontosabb az, aki vagy, illetve akivé válhatsz Isten segítségével, mint az, amit birtokolsz, ami a neveden van, ami ott van a bankszámládon. Sajnos a világ mérlegén mégis a vagyon, az emberi hatalom és sikerek az igazi súlyok. Ezért állandó kísértésünk, hogy minél könnyebben és hamarabb megkapjunk ezekből a lehető legtöbbet. Ezzel az egyik probléma, hogy ezen az úton egyszerű átlépni a tisztesség és becsületesség korlátait és hamar ott találjuk magunkat az önző törtetés, a másokat kihasználás és érzéketlenség mezején. A másik nehézség abból adódik, hogy elhisszük a könnyen szerzett boldogság hazugságát. Egy boldog házasság, egy mély baráti kapcsolat, egy elismerésre méltó szakmai tudás soha sem hullik az ölünkbe, hanem évek, évtizedek kitartó, hűséges munkájának az eredménye, ahol mi magunk formálódtunk, változtunk és válhattunk egyre érettebb és jobb emberré. A mennyei Atya ma is arra biztat és bátorít bennünket, hogy a hiábavaló és hamis vágyálmok helyett, tegyük helyére a következő téglát, vessük el a kezünkbe lévő magokat és hűséggel, hittel lépjünk egyet előre a szeretet útján!

Atyám, köszönöm az élet mély és tőled való örömét és boldogságát! Nem a könnyebb, hanem a helyes úton szeretnék ma is továbbmenni.

*Revideált új fordítás

Szeretettel várunk!