2021. október 21., csütörtök

Napi felülről:

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan,…

Thesszalonikaiakhoz írt második levél 1. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, a jóban való őszinte, mély gyönyörködést és a hit hatalmas cselekedeteit kívánom minden testvéremnek!

A szépségben való gyönyörködés sem megy egyszerűen, mert a nehézségeink, problémáink súlya annyira leterhelő és figyelemelterelő lehet, hogy észre sem vesszük azt a sok csodát, ami körülvesz bennünket. Pedig az egészséges életet nem csupán a megfelelő táplálkozás, testmozgás és pihenés biztosítja, hanem a jó és szép felfedezése, az abban való gyönyörködés, elmélyülés is. Hiszen ezek formálnak bennünket teljes és igaz emberré, azzá, akivé megteremtettünk. Kaptunk képességet és lehetőséget a tervezésre, megvalósításra, de arra is, hogy örömmel visszanézzünk az alkotásra, és időt adjunk, hagyjunk a hálával való betöltekezésre. Ne szalasszuk el a mai napon azokat a pillanatokat, amelyek azért adattak, hogy bevilágítsák sötét gondolatainkat. Ne hamarkodjuk el döntéseinket, tetteinket, nehogy kihagyjuk a hit életformáló cselekedeteit! Istenünk hatalmas módon képes bennünket alakítani, és az engedelmességünk által ki is ábrázolódhat rajtunk az ő jó terve, amiben az egész menny gyönyörködni fog!

Mennyei Atyám köszönöm, hogy a sok rossz között kaptunk lehetőséget a szépre és nemesre, mert ez a te jóakaratod!

*Revideált új fordítás

2021. október 18., hétfő

Napi felülről:

Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.

János evangéliuma 15. rész 8. vers*

Áldott hétfőt, gyümölcsöző napokat és Isten dicsőségének jelenlétét kívánom minden testvéremnek!

Minden új nap egy új lehetőséget biztosít arra, hogy az életünk ne csupán lét legyen, hanem gyümölcsöző élet. Amikor nem épphogy túléljük a megpróbáltatásokat, hanem minden kihívás egyben felkészülés legyen egy jobb, dicsőségesebb időszakra. A mennyei Atya velünk kapcsolatos tervéből nem vette ki a nehézségeket, a szenvedést és a fárasztó odaszánást, de mindezeket valóságos módon képes átformálni, beleépíteni a bőséges gyümölcsöt termő életünk sikerébe. Egy szőlővessző nem aggódik azon, hogy vajon képes-e teremni, hanem végzi a feladatát, mert ezért él. Arra születtünk, hogy képesek legyünk Isten dicsőségére és ebből következően a saját boldogságunkra élni, fejlődni és kiteljesedni. Nem vágyálom, elérhetetlen képzelgés, hogy a Mindenható gyümölcskertjének díszei legyünk, megbecsült tagjai, és örömét lelje bennünk. Mindez Jézus Krisztus, az igazi szőlőtő erejével, segítségével és közösségével válik valósággá és mindennapos folyamattá. Tanulni, növekedni és fejlődni sohasem szégyen, de elengedhetetlen alap ahhoz, hogy betöltsük küldetésünket.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te vagy az életem ereje és dicsősége!

*Revideált új fordítás

2021. október 13., szerda

Napi felülről:

Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól!

119. zsoltár 10. vers*

Áldott szerdát, a felülről vezettetés világosságát, és a szív igazi békességét kívánom minden testvéremnek!

Legtöbbször a szükségeink, feladataink és az elvárások miatt keresünk, kutatunk, kérdezgetünk, hogy minden számunkra fontos terület megoldást találjon, el legyen végezve. A szívből, a belsőnkből kiinduló keresés már a mélyebb vágyainkról árulkodnak, amikor nem csupán az időszakos problémáinkat szeretnénk kezelni, hanem az egész életünkre kiható kérdéseinket. Ilyen a hozzánk illő társ és az igazi barátok felfedezése, a saját, ránk szabott életút kinyitása. Aki ezekre nem szán elég időt, figyelmet és energiát az könnyen elpazarolhat évtizedeket az életéből felesleges körökre, mert az aprópénzek bűvölete eltakarta a szeme elől a neki szánt drágaköveket. Az Istenkeresés azonban a teljes szívünket igénybe veszi, hiszen ez már egy mennyei kapcsolatról szól, egy olyan lehetőségről, amely még a halálon is túlmutat. A jó hír az, hogy ebben nem a képességeink, sikereink és eredményeink alapján jutunk célba, hanem a mennyei Atya szeretetéből, a lelkünk nyitottsága szerint. Itt nem csak az válik világossá, hogy ki vagyok én, hanem az is, hogy ki lehetek Isten akarata és terve alapján. Ekkor dől el, hogy szeretnék-e igent, áment mondani erre a felfelé vezető útra!

Mennyei Atyám, teljes szívemből vágyok utánad! Segíts, hogy szavad, parancsod vezessen egész életemben!

*Revideált új fordítás

2021. október 5., kedd

Napi felülről:

Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok! Kétségbeesésemben mondtam: Minden ember hazug!

116. zsoltár 10-11. vers*

Áldott keddet, hittel teljes szívet, és reménységgel bevilágított napot kívánok minden testvéremnek!

A hitünk rengeteg nyomorúságos helyzettől képes megmenteni bennünket. Amikor odafigyelünk Isten üzenetére, útmutatására és vezetésére, akkor sok felesleges gyötrődést, bűnt és nehézséget elkerülhetünk, de nem leszünk elzárva a próbáktól. Vannak olyan időszakok, amikor a hit általi lépéseink vezetnek bennünket viharokba, nem azért mert rossz irányba haladtunk, hanem azért mert ezen keresztül akar tanítani bennünket az Örökkévaló. A hitünk nem zárja ki, hogy igen elesettnek érezzük magunkat, sőt ez egy lehetősége az Istenben vetett reménységünknek, hogy még inkább megerősödjön a felülről érkező segítségben. A kétségbeesés igen sötét szemüveget helyez ránk. Még a szikrázó napsütést is képesek vagyunk sűrű homálynak érzékelni, a segítő kezeket ellenségnek, a baráti segítséget bántásnak, és az igaz szavakat is hazugságnak hallani. Ez nem jó, nem is boldogító, de megtörténhet velünk, ezért ezekben az időkben sohasem szabad fontos döntéseket hozni, megszakítani kapcsolatokat és tényként elfogadni az érzékelésünket. A mennyei Atyának van hatalma és terve is arra, hogyan szabadítson ki ebből a helyzetből bennünket, és miként kaphassuk vissza a reménységgel néző tisztánlátásunkat.

Mennyei Atyám köszönöm, hogy minden gyengeségem, kétségbeesésem ellenére te velem vagy, és ezért áldott jövő vár rám!

*Revideált új fordítás

2021. október 4., hétfő

Napi felülről:

Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében!

Efézusi levél 6. rész 10. vers*

Áldott hétfőt, hitben és reménységben megerősödött szívet és a jóra felbátorodott lelket kívánok minden testvéremnek!

Hátra van még a legjava az életünkből, legalábbis Isten terve szerint mindenképpen. Amire eddig nem volt erőnk és bátorságunk, pedig tudtuk, éreztük, hogy meg kellene tennünk, mert az a helyes, az az Úr akarata, még mind mind valóság lehet. A körülményeink lehetnek elcsüggesztőek, és a kilátásaink is lehangolóak. Betegségek, különböző nehézségek hátráltathatják az életünket, amelyek bennünket korlátoznak, de a mennyei Atya erejét nem! A legnagyobb kérdés nem az, hogy neked mire van erőd, lehetőséged, hanem az, hogy az Örökkévaló hatalmában mennyire mélyülsz el, mennyit merítesz belőle. Alvásra azért van szükségünk, mert a testünk így tud újratöltődni a le- és kimerültség után. Minél mélyebben és zavartalanabbul pihenünk, annál frissebben és üdébben ébredhetünk. A lelkünk azonban nem a test nyugalma közben, hanem az Úr hatalmának erejében bátorodik fel legjobban. Ha igazi erőre vágysz, ha zavar saját erőtlenséged és gyengeséged, akkor végül is pont rád vár a Jézus Krisztusban megnyílt, és elérhető mennyei erőforrás. Ez az esélytelenek mégis esélye, a vesztesek felfoghatatlan győzelme, és a kicsinyek naggyá válásának útja.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az erőm és bátorságom benned újul meg minden nap!

*Egyszerű fordítás

2021. szeptember 26., vasárnap

Napi felülről:

A börtönben az éjszaka közepén Pál és Szilász imádkoztak, és dicséreteket énekeltek Istennek, a többi fogoly pedig hallgatta őket.

Apostolok cselekedetei 16. rész 25. vers*

Áldott vasárnapot, Isten dicséretének szabadító erejét, és az őszinte imádság felrázó hatalmát kívánom minden testvérem részére!

Pál apostol és munkatársa Szilász egy különleges nap éjszakáját a filippi börtön mélyén töltötték, miután megalázták, megverték és lábukat is kalodába zárták. Isten egyértelmű hívására érkeztek ebben a városba. Tudták, hogy itt a helyük. A Jézus Krisztusról szóló örömhírt osztották meg, akik pedig nyitott szívvel hallgatták őket, azoknak az életében csodálatos változások kezdődtek el. Egy jóslással foglakozó rabszolga leányt megszabadítottak a lelki megkötözöttségétől, amit a gazdái annyira rossz néven vettek, az elmaradó bevétel miatt, hogy rájuk támadtak és a hatóság közreműködésével jogtalanul megbüntették őket. Ők nem kiabáltak, nem panaszkodtak, nem vádaskodtak, mert hitték és tudták, hogy Istennek még ezzel a helyzettel is nagyszerű terve van. A szív békességének és szabadságának két kezét használták, az imádkozást és Isten dicsőítését. Ez pedig annyira erőteljes volt, hogy mind a foglyokat, mind a börtönőrt és családját megragadta és az Úrhoz vezette. A mennyei Atya ma is kész arra, hogy a fájdalmas körülményeket, akár a minket ért igazságtalanságokat is áldássá formálja, amikor vele és benne keressük a megoldásokat.

Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap lehetőségeit, azt, hogy minden helyzetben velem vagy és csodálatos dolgokat fogsz elvégezni!

*Egyszerű fordítás

2021. szeptember 13., hétfő

Napi felülről:

Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret:

Zsidókhoz írt levél 10. rész 36. vers*

Áldott hétfőt, állhatatos, kitartó odaszánást a jóra, és az ígéretek beteljesülésének örömét kívánom minden testvéremnek!

A tempó egyre gyorsul. A gépeink, eszközeink lerövidítették az utakat, összekötöttek bennünket távoli helyszínekkel, és sokféle feladatot elvégeznek helyettünk, de ezáltal az életünket is egy felpörgetett ritmusra állították át. Mivel nem fáradnak, nem alszanak, legfeljebb csak lemerülnek és elromlanak legnagyobb bosszúságunkra, ezért nincs megállás. Nem egyszerűen napra készeknek, hanem percre készeknek kell lennünk, ha nem akarunk lemaradni vagy kimaradni valamiből. Meg kell találni azt az egészséges módot, hogy képesek legyünk kiszakadni ebből a rohanásból és mi uralkodjunk felettük és ne ők rajtunk. Lenni kell olyan időszakoknak minden héten, amikor elszakadunk ezektől a kötöttségektől, mert csak így leszünk szabadok a zsarnokoskodásuk helyett. A mennyei Atya időszámítása és tervei azonban egészen más világba vezetnek bennünket, ahol a türelem, az állhatatosság és kitartó szeretet az óramutatók. Nem az győz, aki rohan, hanem aki átölel! Nem az kap dicséretet, aki állandóan pörög, hanem az, aki állhatatosan felemel és bátorít! Isten megannyi ígérete vár még ránk, hogy beteljesedjen, soha ne tévesszük el az ehhez vezető utat!

Mennyei Atyám, köszönöm azt a hihetetlen türelmet, amellyel körülveszel és átölelsz!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 12., vasárnap

Napi felülről:

Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.

131 Zsoltár 1. vers*

Áldott vasárnapot, Istenben megnyugodott szívet, és egészséges hittel szerető szívet kívánok minden testvéremnek!

Szükségünk van az egészséges önbizalomra, amikor tisztán látjuk az értékeinket, de a határainkat is. Ez az a helyzet, amikor bátran bele merünk nézni a tükörbe, mert nem szeretnénk becsapni önmagunkat, nem célunk elrejteni a valóságot. Elfogadjuk azt, akik vagyunk, sem az értéktelenség, sem a túlértékeltség lelkületének nem engedjük, hogy eltorzítsa az énképünket. Végiggondolt és bölcs döntések irányítják a lépteinket. Az irigység, nagyravágyás és önteltség csábításának nem engedünk, nehogy tévutakra, zsákutcába vezessenek bennünket. Hány élet tört össze, mennyi hiábavaló ábránd vezetett tragédiához, mert olyan elvárások, igények és célok lettek kitűzve, amelyeket nem ránk szabtak, nem nekünk találtak ki. A jó hír, hogy a mennyei Atyának ténylegesen van egy csodálatos terve az életünkre nézve. Egyedi és megismételhetetlen. A boldogulásunk útjának a legfontosabb kérdése ezért nem az, hogy mit érünk, értünk el az életünkben másokhoz képest, hanem az, hogy megértettük-e, és mennyire töltjük be Isten ránk szabott mestertervét.

Mennyei Atyám benned nyugszik meg lelkem, nálad van az életem öröme és dicsősége!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 4., szombat

Napi felülről:

Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött a Földre, és ő tett bennünket képessé arra, hogy az igaz Istent megismerjük. Most pedig az igaz Istenben élünk, fia, Jézus Krisztus által. Igen, ő az igaz Isten és az örök élet.

János első levele 5. rész 20. vers*

Áldott szombatot, az igaz élet békességét, Isten jelenlétének és ajándékainak örömét kívánom minden testvéremnek!

Elég hamar felismerjük saját korlátainkat. Arra is ráeszmélünk, hogy kitartó munkával, gyakorlással, tanulással és türelemmel ezek a határok tágíthatóak, nem kell elfogadnunk és beletörődnünk a jelenlegi helyzetünk megváltoztathatatlan voltába. Amíg élünk, addig lesznek lehetőség ajtók, amelyeket mi tudunk kinyitni hittel, reménységgel és bátorsággal, hogy átlépjünk a jelenlegi falainkon. Ugyanakkor az emberi tudásunknak, képességeinknek és akaratunknak így is lesznek végállomásai, ahonnan látszólag nincs következő megálló. Itt van a helye megismerni a felfoghatatlant, találkozni az Igazzal, a teljes Valósággal, a mennybe nyíló ajtóval és az oda tartó úttal. A hitünk nyitja ki a bejáratot, ahol azonnal ajándékok várnak ránk. Az Atya szeretetének békessége, Isten megismerésének öröme és a valódi élet teljessége. Jézus Krisztus élete, odaszánása és értünk felvállalt halála a biztosítéka, hogy ezt a lehetőséget mi is megragadhatjuk. Nem kell a reménytelenség és a félelem fogságába maradni, mert nem ez a mennyei terv az életünkkel, hanem az élet Istenben, az Igazban a Fiú által.

Mennyei Atyám veled és benned maradni maga az élet! Köszönöm, hogy képessé tettél arra, hogy megismerhesselek!

*Egyszerű fordítás

2021. augusztus 29., vasárnap

Napi felülről:

Isten irántunk mutatott nagy kegyelmére kérlek benneteket, testvéreim, hogy határozottan szánjátok oda és adjátok át magatokat Istennek! Olyan ez, mintha élő és szent áldozatot vinnétek neki, amelyet ő szívesen fogad. Ez legyen a ti önkéntesen fölajánlott áldozatotok, amellyel őt méltóképpen tisztelitek!

Római levél 12. rész 1. vers*

Áldott vasárnapot, szeretettel áthatott ünneplést és élettel betöltött szívet kívánok minden testvéremnek!

Ami összetartozik, ami együtt működik megfelelően azt nem szabad szétválasztani, vagy külön kezelni, még akkor sem, ha a részek önmagában is értékesek. Egy gép alkatrészeit külön külön is lehet használni valamire, de amikor minden a helyén van, akkor valami sokkal nagyobb kel életre. A kapcsolataink is hasonlóan épülnek fel. Egy család, egy házasság, egy baráti közösség igaz, hogy folyamatos odafigyelést és gondoskodást igényel, de nagy hiba eltávolodni egymástól, hagyni, hogy problémák szétválasszanak bennünket, ahelyett, hogy megkeresnénk a megfelelő megoldásokat. A Teremtő és a teremtett világ összetartozik. A Mindenhatóhoz nem csak távoli szálak fűznek bennünket, hanem az ő álmából, tervéből születtünk. Valóság, hogy megkaptuk a szabadságot a tőle független, önálló életre, de ez nem írja felül, sőt megerősíti, hogy mi vele lehetünk teljesek, nála találjuk meg a legjobb helyünket. Minden valódi kapcsolatért meg kell hoznunk a tőlünk telhető áldozatot. Jézus Krisztusban Isten már megtette a legteljesebb odaszánását értünk, most mi következünk. A mennyei Atya jóindulata ma is kitárt karokkal vár, hogy végre átölelhessen bennünket.

Atyám, hálát adok neked a helyemért, amit magadnál készítettél számomra. Köszönöm, hogy nem kell nélküled élnem és boldogulnom!

*Egyszerű fordítás