Bővölködő élet (3)

Tegnap a Róma 8,32-vel fejeztem be a gondolataimat. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne adna vele együtt mindent minekünk?”

Két részt emeltem ki ebből az igéből. Emlékeztek? Vele együtt. Mindent.

Vele együtt. Azaz Jézussal együtt. Isten csak és kizárólag Jézussal együtt ad nekünk mindent.

És ugyanezt a gondolatot Jézus is alátámasztja több helyen. Az egyik ezek közül:

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

Jn 16:24-25

Azt mondja Jézus, hogy ha az Ő nevében kérünk, meg is kapjuk azért, hogy örömünk teljes legyen. Tehát ha megértjük, hogy valójában mi „mindenre” van szükségünk testileg, lelkileg, szellemileg (és mellékesen mi „mindenre” nincs szükségünk), akkor azt, ha elkérjük az Atyától Jézus nevében, mind megkapjuk.

A kérdés, hogy elhisszük-e, hogy Jézus tudja (ill. van, hogy jobban tudja, mint mi) mire van szükségünk. Hiszen ha Jézus nevében kérjük, az olyan mintha maga Jézus kérné. Tudunk Jézus nevében kérni?

Bevallom őszintén, ez nekem sokszor nagyon nehéz. Átengedni a döntés jogát. Nem akarom átengedni! Én tudom, hogy nekem mi a jó, hogy nekem mire van szükségem. És küzdök és harcolok és vitatkozok és…és Ő még így is, ekkor is szeret. Mert tudja, hogy közben is formálódok és folyamatosan tanulok. Természetes, hogy a formálódás az fájdalmas folyamat, és éppen ezért nem örülünk neki, de végképp nem vágyunk rá. De ha engedjük, hogy az Atya kezébe vegyen és formáljon, akkor megvalósulhat, hogy egyre inkább hasonlóvá válunk ahhoz, aki formál minket. És minél inkább hasonlítunk hozzá, annál inkább tudunk Jézus nevében imádkozni. Azt kérni és úgy kérni, ahogy Jézus kérné.

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

Jn 16,24

ÁMEN

2021. október 21., csütörtök

Napi felülről:

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan,…

Thesszalonikaiakhoz írt második levél 1. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, a jóban való őszinte, mély gyönyörködést és a hit hatalmas cselekedeteit kívánom minden testvéremnek!

A szépségben való gyönyörködés sem megy egyszerűen, mert a nehézségeink, problémáink súlya annyira leterhelő és figyelemelterelő lehet, hogy észre sem vesszük azt a sok csodát, ami körülvesz bennünket. Pedig az egészséges életet nem csupán a megfelelő táplálkozás, testmozgás és pihenés biztosítja, hanem a jó és szép felfedezése, az abban való gyönyörködés, elmélyülés is. Hiszen ezek formálnak bennünket teljes és igaz emberré, azzá, akivé megteremtettünk. Kaptunk képességet és lehetőséget a tervezésre, megvalósításra, de arra is, hogy örömmel visszanézzünk az alkotásra, és időt adjunk, hagyjunk a hálával való betöltekezésre. Ne szalasszuk el a mai napon azokat a pillanatokat, amelyek azért adattak, hogy bevilágítsák sötét gondolatainkat. Ne hamarkodjuk el döntéseinket, tetteinket, nehogy kihagyjuk a hit életformáló cselekedeteit! Istenünk hatalmas módon képes bennünket alakítani, és az engedelmességünk által ki is ábrázolódhat rajtunk az ő jó terve, amiben az egész menny gyönyörködni fog!

Mennyei Atyám köszönöm, hogy a sok rossz között kaptunk lehetőséget a szépre és nemesre, mert ez a te jóakaratod!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 27., hétfő

Napi felülről:

Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr.

Sámuel első könyve 18. rész 14. vers*

Áldott hétfőt, sikerekben gazdag új hetet és megelégedett szívet kívánok minden testvéremnek!

Mindannyian vágyunk a sikerekre, de sokan rossz helyen, és módon keresik azt. Értelmetlen, néha kifejezetten veszélyes utakon próbálnak szerencsét, aminek a végén derül ki, hogy jobb esetbe, zsákutcába, rosszabb esetben a szakadék szélére vezet. A valódi sikerek nem öncélúak, nem hervadó virágcsokrok, hanem virágpalánták, amelyek meggyökerezve újból és újból áldást hozhatnak. Az az eredményes élet, amelynek a végén nem kell megbánni a döntéseinket, hanem megelégedéssel nézhetünk vissza a pályafutásunkra és megláthatjuk benne a Mindenható jelenlétét. Dávid győzelmei sok irigyet és ellenséget szereztek számára, nem volt mentes az élete a bukásoktól sem, de amit elért az mindmáig maradandóvá vált, mert első sorban az Úrhoz ragaszkodott. A földi életben anélkül is sikeresek lehetünk, hogy Istent segítségül hívnánk, csak az a kérdés, hogy ha lehet a mennyei Atyával együtt harcolni, küzdeni és mellette állni, akkor mekkora ostobaság ezzel nem élni. Hiszen Jézus Krisztusban még a halál mérgező fullánkja sem veheti el tőlünk a teljes győzelmet.

Mennyei Atyám, te vagy az eredményeim, sikereim és győzelmem biztosítéka, ezért ma is veled szeretném megélni minden harcomat!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 24., péntek

Napi felülről:

Annál nagyobb szeretetet senki sem bír, mint aki az életét teszi a barátai javára.

János evangéliuma 15. rész 13. vers*

Áldott pénteket, szeretettel, reménységgel és hittel teljes napot, hétvégét kívánok minden testvéremnek!

A napjaink egy olyan életjáték részei, amelynek tétje a jelen és a jövendő boldogságunk. Érdemes olyan döntéseket hoznunk és lépéseket tennünk, amelyek nem csupán részsikereket eredményeznek, hanem a teljes győzelem felé visznek. Ennek kulcsa a tiszta és őszinte szeretet megerősödése, kiteljesedése és uralma a lelkünkben. Minél nagyobb, hitelesebb és mélyebb szeretetet bírunk, annál többet élünk és éltetünk. A valódi szeretet nem csupán egy értékes, nemes kincs, hanem a létet igazi életté formáló út, amelyre megszülettünk. Egy olyan erő, amely a félelem helyett a reménységet táplálja, nem a bizalmatlanság gödrét ássa, hanem a hit szárnyait használja, és az átok mérge helyett az áldás poharát kínálja. Ez a szeretet nem rólam szól, hanem rólunk. Boldogabb házasságra vágysz? Szeresd úgy a párodat, hogy az a jólétét, örömét és épülését szolgálja. Élhetőbb kapcsolatokról álmodozol? Szánd rá az idődet, energiádat a szeretteid, barátaid javára, mert ez egy sokszorosan megtérülő befektetés. A mennyei Atya példát, utat és lehetőséget adott számunkra Jézus Krisztusban. Megmutatta miként működik mindez a gyakorlatban, és elhívott bennünket arra, hogy vele és általa gyümölcsöző életünk legyen.

Mennyei Atyám, köszönöm azt a szeretetet, amellyel lehajoltál hozzám és felemeltél!

*Saját fordítás

2021. augusztus 20., péntek

Napi felülről:

Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás…. Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

Példabeszédek könyve 8. rész 12. 15. verse*

Áldott pénteket, örömteli ünneplést és pihenést, bölcs gondolatokat és tetteket kívánok minden testvéremnek!

Nemzetünk, népünk, már több mint ezer éves történetét határozta meg Szent István királyunk hite és bölcsessége. Képes volt olyan döntéseket hozni és olyan irányba terelni országunkat, amelyek áldásai a mai napig elkísérnek bennünket. Államalapítóként tekintünk rá, egy kivételes vezetőre, akinek uralkodása messze túlmutatott saját hatalmán és korán. Megtalálta azt a bölcsességet és megfontolt tudást, amely által nagy királlyá válhatott, akire nem véletlenül emlékezhetünk sok év után is hálaadással. Ennyit számít, ha valaki a saját korában és a személyes lehetőségeivel helyesen él. A bölcsesség, a széles, messzelátó értelem és az igazságos döntések ma sem elérhetetlenek számunkra, de a rövidlátó, kapzsi és önző érdekek legtöbbször háttérbe szorítják őket, pedig ezek nélkül nincs áldott jövő. A mennyei Atya elénk tárta az élet útját. A döntéseink, válaszaink és tetteink nem egyszerűen a máról, és csak a mának szólnak, hanem meghatározzák évek, évtizedek boldogulását és irányát. Legyünk áldássá, mert erre kaptunk mennyei elhívást mindannyian!

Mennyei Atyám, köszönöm bölcs és áldott elődeinket! Kérlek, taníts ma is jól élni a tőled kapott lehetőségeinkkel!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 19., csütörtök

Napi felülről:

Jézus így válaszolt:…”Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.”

János evangéliuma 15. rész 1. vers*

Áldott csütörtököt, az igazi helyünk, erőforrásunk, biztonságunk és feladatunk békességes örömét kívánom minden testvéremnek!

Amikor tudom, hogy a helyemen vagyok, megértettem, hogy hova tartozom, amikor elfogadtam önmagamat és mindazt, amit ajándékba kaptam az élettől, az felszabadít sok kétség, félelem és bénultság alól, hogy jó döntéseket hozhassak, és minél teljesebb életet élhessek. Tisztában kell lennem azzal, hogy miért, kiért, kikért élek, küzdők és harcolok. Az életem önmagában egy csoda, de hogy ne elvesztegetett lehetőségeket hagyjak magam mögött, hanem kiteljesedett, áldott és megelégedett napokat, éveket és évtizedeket, az attól függ hová, mire és hogyan szánom oda magamat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ne csupán a teremtett világot lássam, hanem a Teremtőt is. Ne álljak meg a saját határaimnál, hanem fedezzem fel Isten országának a valóságát, ahol megérthetem a mennyei elhívásom részleteit is. Jézus Krisztus megosztotta magát velünk. Az Ő élete, az én életem erőforrása, biztos pontja és gyümölcsöző jövője is lett. A mennyei Atya figyelme, gondoskodása és bölcs terve pedig ezen keresztül lesz a létem része. Én az vagyok, akinek ott a helye ebben a szőlőskertben, mert erre születtem.

Mennyei Atyám, te mindennél jobban ismersz engem, ezért rád bízom magamat teljesen!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 12., csütörtök

Napi felülről:

Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál.

János evangéliuma 10. rész 7-9. vers*

Áldott csütörtököt, helyes döntéseket, biztonságos utakat és otthonra talált lelket kívánok minden testvéremnek!

Azt, hogy mit fogunk megbánni az életünk végén, vagy mit tartunk majd jó döntésnek, azzal mindannyian szembesülni fogunk. Ahhoz, azonban, hogy ne utólag kárhoztassuk magunkat a kihagyott lehetőségekért, most kell megfelelő ajtón kopogtatni és a megnyílt esélyt bátran megragadni. A biztonság utáni vágy mindannyiunk szívében ott él, de sokan elkerülik és kihagyják az ehhez vezető utat, pedig nekik is lenne ott helyük. A mennyei Atya látva becsapottságunkat, félelmeinket és tévedéseinket Jézus Krisztusban felépítette számunkra a lelkünk biztonságos otthonát, amit nem kiérdemelnünk kell, hanem elfogadnunk, amit nem nekünk kell megfizetnünk, mert képtelenek vagyunk rá, hanem Ő teremtette meg számunkra. Ez az ajtó, az életünk nagy esélye, az egyetlen lehetőség, amit felülről kaptunk, hogy elérhessünk oda, ahová valójában tartozunk. Itt a szívünk békességre, megfelelő erőforrásra és védelemre talál és megteheti, hogy a szeretet szabadságában járhat-kelhet. Ez az a döntés, amiért örökre áldani fogjuk magunkat, hogy meghoztuk!

Mennyei Atyám, áldott légy a hozzád vezető ajtóért, a megmenekülés, a biztonság és békesség lehetőségéért!

*Revideált új fordítás

2021. július 13., kedd

Napi felülről:

A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.

Római levél 12. rész 3. vers*

Áldott keddet, józan, bölcs és türelemmel átitatott gondolatokat és hittel vállalt tetteket kívánok minden testvéremnek!

Az, hogy miként gondolkodunk saját teljesítményünkről, mit képzelünk magunkról, az döntően befolyásolja a céljainkat, döntéseinket és az elszántságunkat. Az, hogy mindez mennyire valóságos, mennyire tükrözi a tényleges értékeinket, az a kapcsolataink minőségén, a sikereink és kudarcaink feldolgozásán mérhető le igazán. Amikor a lelkünkben az önmagunkról megfestett és dédelgetett képet az élettől elrugaszkodott vágyaink színezik ki, akkor ez egy zsákutcába vezet bennünket, ahonnan minél hamarabb érdemes kiszabadulni. A józan gondolkodás nem földhözragadt szemléletmódot jelent, hanem azt a biztonságos ösvényt, amely elvezet az életünk kiteljesedéséhez. Mindehhez a hit jelenléte nélkülözhetetlen, mert ez segíti elvetni a reménység magjait, hogy később bőséges termést hozzanak. Az emberi életünk azonban csak részsikereket képes elérni, ha önmagunkban, a lehetőségeinkben, tehetségünkben és a szerencsénkben bízunk. Az Istenbe vetett hitünk hozhatja ki belőlünk azt, amit a mennyben megálmodtak rólunk. Ez földi szemmel túlmegy minden ésszerűségen, de elvezet ahhoz a bölcs, józan és türelmes gondolkodáshoz, ami valóságosan számol az Örökkévaló segítségével.

Mennyei Atyám, hálát adok neked, mert a te gondolataid messze túlszárnyalják az én álmaimat! Valósuljon meg a te akaratod és terved az életemben!

*Revideált új fordítás

2021. július 6., kedd

Napi felülről:

Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg.

Nehémiás könyve 9. rész 6. vers*

Áldott keddet, szépséges gondolatokat, bölcs szívet és nemes tetteket kívánok minden testvéremnek!

Amikor véget ér egy korszak az életedben, az egy újnak a nyitányát is jelzi. Ez a folyamat elkerülhetetlen, nem bújhatsz el előle, nem forgathatod vissza az idő kerekét, de a sodródás és a félelmeid uralma helyett tudatosan is készülhetsz a változásokra. Nem minden lesz jó, vagy jobb, mert új. Az eddig még ismeretlen utak nem várt kihívásokat rejtenek, de ezért vagy ember, mert képes vagy nem csupán alkalmazkodni, de meghódítani és betölteni is a jövőt. Erre születtél, erre lettél megteremtve és erre kaptál mennyei elhívást is. Az Örökkévaló biztosít minden szükséges körülményt ahhoz, hogy megtaláld a helyes utat, bölcs döntéseket hozz, és ha kell, a felesleges kanyarok és kitérők után is visszatalálj hozzá. A végtelennek tűnő ég, a varázslatos föld, a csodálatos vizek mind-mind a Teremtő szavára születtek, de nekünk adta, hogy felelősséggel, és hálaadással éljünk velük és általuk. Ráadásul nem hagyott magunkra ebben a feladatban, hanem mellénk rendelte hűséges szeretetét és felemelő jóindulatát Jézus Krisztusban, hogy akár megszokott pályán haladunk, akár új kihívások várnak ránk az ő segítsége és jelenléte vezessen bennünket napról-napra.

Mennyei Atyám, te vagy a mindenható és egyetlen Úr! Benned bízom, téged dicsérlek, és neked adok hálát mindörökké!

*Revideált új fordítás

2021. június 27., vasárnap

Napi felülről:

Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.

Filemonhoz írt levél 14. vers*

Áldott vasárnapot, figyelmes szívet, tanulni vágyó akaratot és szeretetben megélt közösséget kívánok minden testvéremnek!

A közös öröm jó ízét akkor élvezzük legjobban, ha minél inkább megértjük a csapatmunka lényegét. Különböző tudású, képességű és feladatú tagok között az összhangot az együttes cél ismerete, tudata és az elkötelezettség ereje teremti meg. A sikerünk olyan győzelem legyen, amit mindegyikünk a magáénak érezhet. Lehet, hogy van jogunk mások helyett döntéseket hozni, de ahol csak lehet, vonjuk be egymást a küzdelem részleteibe és választási lehetőségeibe. Lehet, hogy sokkal könnyebb egyedül indulni és tenni valamit, nem bajlódva mások elképzeléseivel, de ezzel el is veszítjük az odaszánt szívük támogatását, ami pedig elengedhetetlen a közös sikerhez. Hiába küzdünk belefáradásig másokért, ha közben elhanyagoljuk a bizalom, közösség és szeretetkapcsolatok építését. Egy házasság, egy család, egy baráti, munkahelyi közösség boldogulása és boldogsága attól nagyban függ, hogy tagjai milyen mértékben hisznek és bíznak egymásba. A mennyei Atya megajándékozott bennünket figyelmével és hűséges szeretetével, hogy a legjobbat érhessük el az életünkben és a legtöbb áldással legyünk a környezetünk számára. Ez akkor is igaz, ha kicsinek, jelentéktelennek és erőtlennek érezzük magunkat, mert ő azt szeretné, ha vele és a ránk bízottakkal együtt küzdenénk meg mindig a harcainkat.

Atyám, köszönöm azt a meg nem érdemelt bizalmat, amit belém fektetsz, hogy építs, támogass és vezess a szeretet útján!

*Revideált új fordítás

Szeretettel várunk!