Bővölködő élet (3)

Tegnap a Róma 8,32-vel fejeztem be a gondolataimat. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne adna vele együtt mindent minekünk?”

Két részt emeltem ki ebből az igéből. Emlékeztek? Vele együtt. Mindent.

Vele együtt. Azaz Jézussal együtt. Isten csak és kizárólag Jézussal együtt ad nekünk mindent.

És ugyanezt a gondolatot Jézus is alátámasztja több helyen. Az egyik ezek közül:

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

Jn 16:24-25

Azt mondja Jézus, hogy ha az Ő nevében kérünk, meg is kapjuk azért, hogy örömünk teljes legyen. Tehát ha megértjük, hogy valójában mi „mindenre” van szükségünk testileg, lelkileg, szellemileg (és mellékesen mi „mindenre” nincs szükségünk), akkor azt, ha elkérjük az Atyától Jézus nevében, mind megkapjuk.

A kérdés, hogy elhisszük-e, hogy Jézus tudja (ill. van, hogy jobban tudja, mint mi) mire van szükségünk. Hiszen ha Jézus nevében kérjük, az olyan mintha maga Jézus kérné. Tudunk Jézus nevében kérni?

Bevallom őszintén, ez nekem sokszor nagyon nehéz. Átengedni a döntés jogát. Nem akarom átengedni! Én tudom, hogy nekem mi a jó, hogy nekem mire van szükségem. És küzdök és harcolok és vitatkozok és…és Ő még így is, ekkor is szeret. Mert tudja, hogy közben is formálódok és folyamatosan tanulok. Természetes, hogy a formálódás az fájdalmas folyamat, és éppen ezért nem örülünk neki, de végképp nem vágyunk rá. De ha engedjük, hogy az Atya kezébe vegyen és formáljon, akkor megvalósulhat, hogy egyre inkább hasonlóvá válunk ahhoz, aki formál minket. És minél inkább hasonlítunk hozzá, annál inkább tudunk Jézus nevében imádkozni. Azt kérni és úgy kérni, ahogy Jézus kérné.

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

Jn 16,24

ÁMEN