2021. október 19., kedd

Napi felülről:

Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,…

Thesszalonikaiakhoz írt első levél 5. rész 9. vers*

Áldott keddet, a hit békességét, a reménység örömét és a szív szeretetét kívánom minden testvéremnek!

Annyi harag, düh és neheztelő indulat talál meg minket nap, mint nap, hogy sokszor nem is vagyunk képesek higgadtan és jól kezelni őket. Nem csak arról van szó, ami kívülről érkezik hozzánk, hanem arról is, ami bennünk fakad és lángol fel. Ezeket kivétel nélkül meg lehet magyarázni valamilyen bosszantó, bántó körülménnyel, hozzáállással vagy személlyel, de azt belül érezzük, hogy nem ez a mi vágyott közegünk. Az is rossz érzés, ha ránk haragszanak, de az is leterhelő, amikor mi hordozzuk a felháborodásunk súlyát. E mögött ott van, hogy vágyunk a jóra, és szeretnénk megfelelően cselekedni, de sok esetben mégis rosszul döntünk, eltérünk a helyes iránytól és célt tévesztünk. A saját vagy mások hibáit, bűneit, nem tudjuk megszüntetni, legfeljebb kordában tartani, de az ezekre adott válaszaink függnek attól, hogy a mennyei Atya megbocsátó szeretete átjárt-e már minket? Ebben oldódhat fel az a keménységünk, hogy velünk sem kíméletesek mások, ezért mi is jogosan haragszunk. Isten nem haragra rendelt bennünket sem így, sem úgy, hanem arra hogy Jézus Krisztusban elnyerjük lelkünk szabadságát és örökségét.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a harag helyett a megbocsátást hoztad el számomra Jézusban, és azt az ajándékot, amely minden elképzelést meghalad!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 27., hétfő

Napi felülről:

Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr.

Sámuel első könyve 18. rész 14. vers*

Áldott hétfőt, sikerekben gazdag új hetet és megelégedett szívet kívánok minden testvéremnek!

Mindannyian vágyunk a sikerekre, de sokan rossz helyen, és módon keresik azt. Értelmetlen, néha kifejezetten veszélyes utakon próbálnak szerencsét, aminek a végén derül ki, hogy jobb esetbe, zsákutcába, rosszabb esetben a szakadék szélére vezet. A valódi sikerek nem öncélúak, nem hervadó virágcsokrok, hanem virágpalánták, amelyek meggyökerezve újból és újból áldást hozhatnak. Az az eredményes élet, amelynek a végén nem kell megbánni a döntéseinket, hanem megelégedéssel nézhetünk vissza a pályafutásunkra és megláthatjuk benne a Mindenható jelenlétét. Dávid győzelmei sok irigyet és ellenséget szereztek számára, nem volt mentes az élete a bukásoktól sem, de amit elért az mindmáig maradandóvá vált, mert első sorban az Úrhoz ragaszkodott. A földi életben anélkül is sikeresek lehetünk, hogy Istent segítségül hívnánk, csak az a kérdés, hogy ha lehet a mennyei Atyával együtt harcolni, küzdeni és mellette állni, akkor mekkora ostobaság ezzel nem élni. Hiszen Jézus Krisztusban még a halál mérgező fullánkja sem veheti el tőlünk a teljes győzelmet.

Mennyei Atyám, te vagy az eredményeim, sikereim és győzelmem biztosítéka, ezért ma is veled szeretném megélni minden harcomat!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 25., szerda

Napi felülről:

Ha fennhéjázásból bolondságot követtél el, és rájöttél, tedd kezedet a szádra!

Példabeszédek könyve 30. rész 32. vers*

Áldott szerdát, a békesség jó izét és illatát kívánom minden testvéremnek!

Az elkövetett bűneinknél, hibáinknál, rossz döntéseinknél már csak az az elszomorítóbb, amikor kinyitjuk a szánkat, és megpróbáljuk kimagyarázni magunkat. Amikor a felelősséget másokra hárítjuk, vádaskodunk és még nekünk áll feljebb. Féligazságokat, hazugságokat használunk fel védelmünkben, hogy ezzel is csökkentsük a tekintélyvesztésünket. Ezzel lehet, hogy csatát nyerünk, egérutat találunk és látszólag megmenekülünk, de valójában ekkor falazzuk be a helyreállás útját, a változás lehetőségét, a jobbá válás reménységét. A tükröket le lehet takarni, el lehet rejteni őket, de attól még nem változik meg semmi, legfeljebb önmagunkat kíméljük meg egy időre a valósággal való szembesüléstől, amit egyébként mindenki más tisztán lát velünk kapcsolatban. A betegséget is lehet tagadni, megpróbálhatjuk panaszkodással csökkenteni a fájdalmat és felelősöket keresni, de nem sokkal egyszerűbb meggyógyulni belőle? Az elhibázott tetteink felismerése válaszút elé állít. Elindulhatunk a magyarázkodás kikövezett leejtőjén, vagy a felelősségvállalás és változás nehezebb, de felfelé vezető ösvényén.

Mennyei Atyám, te az élet, az igazság és a gyógyulás útját tártad elém, hogy lehetőségem legyen téged hallani önmagam helyett.

*Revideált új fordítás