2021. október 17., vasárnap

Napi felülről:

Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.

32. Zsoltár 2. vers*

Áldott vasárnapot, a lélek igazi ünnepét és feltöltődését kívánom minden testvéremnek!

Ahogyan felbecsülhetetlen különbség van egy valódi gyémántkő és egy törött üvegdarab között, ugyanígy felfoghatatlanul értékesebb a megtisztított lélek a hamis, csalárd és álnokhoz képest. A hamisság azzal szerez javakat és előnyöket, hogy másokat becsap, megtéveszt és kihasznál. A saját boldogulásának oltárán feláldozza az igazságot, becsületességet és tisztaságot. Ráadásul még meg is nyugtatja magát azzal, hogy mindenki ezt csinálja. Farkastörvények uralkodnak, és ahhoz kell alkalmazkodni, ha életben akarunk maradni, ha előrébb szeretnénk kerülni a ranglétrán. Ez akkor lenne igaz, ha nem lenne másik út, ha nem kaptunk volna lehetőséget felülről megtörni az átkot, szembeszállni a bennünk és a körülöttünk ólálkodó gonosszal. A bűnnel terhelt szív lemond a jóért való küzdelemről, megadja magát a sötétségnek, és beáll a hitetlenség seregébe. A mennyei Atya képes kiszabadítani bennünket ebből az ördögi körből. Van lehetősége arra, mert Jézus Krisztusban megfizette ennek az árát, hogy megtisztítsa és megváltoztassa lelkünket. Ami egyedül nem megy, vele lehetséges!

Mennyei Atyám, minden erőm, tehetségem és lehetőségem is kevés ahhoz, hogy tiszta és igaz legyek, de szereteted átölel, megtisztít és átöltöztet, hogy dicsőségedre élhessek!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 15., szerda

Napi felülről:

Tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét!

Ézsaiás könyve 1. rész 17. vers*

Áldott szerdát, az igazság bátorságát, az irgalom erejét és hit szárnyait kívánom minden testvérem számára!

Biztos, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, nem belőlünk fakad az igazság, és nem rajtunk áll az emberiség jövője, de ettől még a magunk cseppnyi részét mindenhol hozzátehetjük a jó győzelméhez! Az igazi áldások forrása felülről fakad, de nem mindegy, hogy használjuk-e ennek a lehetőségét és erejét, vagy Isten segítsége nélkül, önmagunk próbálunk meg boldogulni. Az egyik legnagyobb céltévesztésünk, amikor a szeretet-kapcsolataink helyett, az önző büszkeségünk várát kezdjük el építeni, amely ugyan képes felemelni mások fölé, de csak idő kérdése, mikor omlik össze és ránk. Ami nem megy magától, ami nem születik velünk, azt meg kell tanulnunk. Mivel a jó és a rossz tudása, képessége egyszerre van bennünk, azt külön el kell sajátítanunk, meg kell harcolnunk, hogy a helyes utat válasszuk. Odaszánni magunkat az igazságra, következetesen kitartani mellette és az erőszakos, másokat leuraló lelkület elfogadás, eltűrése helyett egy erős és bátor elkötelezettséggel a jó irányába vezetni másokat nem is olyan kicsiny feladat. A védtelenek, kiszolgáltatottak ügyében nem elnézőknek, hanem odafigyelőknek és felnézőknek kell lenni, hogy valóságosan építhessük a jóindulat közös otthonát!

Mennyei Atyám, áldott légy, mert lehajoltál hozzám, felemeltél és feladattal bíztál meg!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 7., kedd

Napi felülről:

Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot, a sértő, kemény beszéd pedig felszítja.

Példabeszédek könyve 15. rész 1. vers*

Áldott keddet, a szelídség és józanság erejét, a békesség jelenlétének megtapasztalását kívánom minden testvéremnek!

Hiába az az elvárásunk, hogy aki velünk beszél, hozzánk fordul az higgadtan, józanul szólaljon meg, sok esetben a szavak között, mögött érzelmek, felszított indulatok és felháborodás lángol. Ez kikerülhetetlen, éppen úgy, ahogyan mi sem vagyunk képesek mindig hideg fejjel, tökéletesen végiggondolva mindent megszólalni, vagy kérdezni. Gyakran elkövetett hibánk, hogy ezekben a helyzetekben azonnal az igazságot, az igazunkat keressük és kezdjük el védeni, mert támadásnak, sértésnek, de mindenképpen igazságtalanságnak éljük meg a körülményeket. Ez legtöbbször csak olaj a tűzre, hiszen a másik ezzel igazolva érzi a saját indulatát és még inkább érzelmein, haragján keresztül lát majd bennünket. Amennyiben tényleg előrébb, megoldásra szeretnénk jutni, úgy, hogy a végén ne sebek, tüskék és neheztelések maradjanak hátra, akkor a szelídség erejét kell használnunk. A higgadt, józan szív nem hunyászkodik meg, nem köt elvtelen tűzszünetet, hanem megkeresi azt a választ, azt a megoldást, amely képes lecsillapítani a harag lángjait, hogy lehetőség legyen a valódi kérdésekkel foglalkozni. A békesség egy csodálatos és élvezetes gyümölcs, de haraggal és indulattal csak megmérgezzük, a szelíd és határozott szeretet ereje azonban táplálja és élteti.

Mennyei Atyám áldott légy, mert szavad eljutott hozzám és a harag, a gyűlölet helyett rátalálhattam a békességedre!

*Egyszerű fordítás

2021. augusztus 20., péntek

Napi felülről:

Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás…. Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

Példabeszédek könyve 8. rész 12. 15. verse*

Áldott pénteket, örömteli ünneplést és pihenést, bölcs gondolatokat és tetteket kívánok minden testvéremnek!

Nemzetünk, népünk, már több mint ezer éves történetét határozta meg Szent István királyunk hite és bölcsessége. Képes volt olyan döntéseket hozni és olyan irányba terelni országunkat, amelyek áldásai a mai napig elkísérnek bennünket. Államalapítóként tekintünk rá, egy kivételes vezetőre, akinek uralkodása messze túlmutatott saját hatalmán és korán. Megtalálta azt a bölcsességet és megfontolt tudást, amely által nagy királlyá válhatott, akire nem véletlenül emlékezhetünk sok év után is hálaadással. Ennyit számít, ha valaki a saját korában és a személyes lehetőségeivel helyesen él. A bölcsesség, a széles, messzelátó értelem és az igazságos döntések ma sem elérhetetlenek számunkra, de a rövidlátó, kapzsi és önző érdekek legtöbbször háttérbe szorítják őket, pedig ezek nélkül nincs áldott jövő. A mennyei Atya elénk tárta az élet útját. A döntéseink, válaszaink és tetteink nem egyszerűen a máról, és csak a mának szólnak, hanem meghatározzák évek, évtizedek boldogulását és irányát. Legyünk áldássá, mert erre kaptunk mennyei elhívást mindannyian!

Mennyei Atyám, köszönöm bölcs és áldott elődeinket! Kérlek, taníts ma is jól élni a tőled kapott lehetőségeinkkel!

*Revideált új fordítás

2021. július 29., csütörtök

Napi felülről:

Ezért hát teljes erővel törekedjünk azokra a dolgokra, amelyek a közöttünk lévő békességet, összhangot, egymás épülését és megerősítését szolgálják!

Római levél 14. rész 19. vers*

Áldott csütörtököt, a nagy zajban csendességet, a sok emberi okoskodást között mennyei üzenetet, a felháborodás viharai helyett a békesség kikötőjét kívánom minden testvéremnek!

A gonoszság jelenléte, hatása és befolyása nem egy boszorkánymese, hanem mindennapos valóság. A világtörténelem egyértelműen bemutatja az emberi lét sötét oldalát, és ez alól a mai modern társadalmak sem kivételek. Vannak a teremtettségünkből fakadó eszközeink ennek a kordába tartására, enyhítésére és megfékezésére, de az alapvető probléma velünk maradt, ez pedig a gonosz hatalma az emberiség felett hazug és megtévesztő szándékával. Azért nehéz ellene küzdeni, mert a szívünket fertőzi meg először, annak az ígéretével, hogy úgy lehetünk boldogabbak, ha legyőzünk másokat, ha saját igazságunk lesz az alaptörvényünk, ahhoz ragaszkodunk, és körülöttünk forog a világ. Másrészről vágyunk a békesség, a harmónia és a tiszta szeretet után, de mintha ez csak egy délibáb lenne, ami gyorsan szertefoszlik. A mennyei Atya ezért bízott meg bennünket, hogy miután békességre jutottunk vele, ráhangolódtunk a szeretetére ennek erejével kitartóan küzdjünk a rossz minden befolyása ellen. Légy a békesség kikötője a háborgások idején! Légy az áldások forrása az átkok tüzében! Légy irány mutató csillag a sötétség egén!

Mennyei Atyám, kérlek, adj erőt, tőled való békességet és szeretetet a mai nap harcaihoz!

*Egyszerű fordítás

2021. július 16., péntek

Napi felülről:

Az igazak ösvénye, mint a hajnali világosság: minél tovább haladnak rajta, annál jobban ragyog, egészen a déli verőfényig.

Példabeszédek könyve 4. rész 18. vers*

Áldott pénteket, világos, tiszta és igaz gondolatokat, szavakat és tetteket kívánok minden testvéremnek!

Van-e értelme, kell-e, megéri-e igaznak, igazságosnak lenni napjainkban? A hamisság, hűtlenség, szószegés, törtetés, csalás és ítélkezés útjai sokkal kívánatosabbnak tűnnek, hiszen ezek segítségével hamarabb és könnyebben megvalósíthatjuk vágyainkat és élvezhetjük a sikereket. A gond ezzel ott kezdődik, hogy minden helytelen lépéssel, minden igazságtalan tettel megkárosítunk, megbántunk másokat, miközben becsapjuk önmagunkat és eltorzítjuk a lelkiismeretünket. Egy idő után már természetessé válik a rossz, és a képmutatás veszi át az irányítást. Ezzel szemben az igazak ösvénye világos és egyre inkább átlátható. Nincsenek rajta rejtett és sötét szakaszok, amelyeket takargatni kell, mert még idejében rendezésre kerültek. Ezt az utat a mennyből készítették elő számunkra, hogy legyen lehetőségünk hazatalálni. Ez egy nehezebb, fárasztóbb, de tiszta, becsületes és áldott életet kövez ki előttünk. Hosszú távon, ha teljes életet szeretnénk élni, akkor ez a győztesek útja, mert felülről ragyogó világosságban halad.

Mennyei Atyám, áldott légy a szeretet és igazság győzelméért a rossz és gonosz felett!

*Egyszerű fordítás

2021. június 24., csütörtök

Napi felülről:

Ha ellenben keserű irigység és önzés van a szívetekben, ne dicsekedjetek a „bölcsességetekkel”! Az ilyen dicsekvés hazugság lenne, amely eltakarja az igazságot.

Jakab levele 3. rész 14. vers*

Áldott csütörtököt, lélekben való növekedést, a közös öröm jó ízét és a hamisság elvetését kívánom minden testvéremnek!

Az irigység egy nagyon megtévesztő lelkület. Annak ellenére, hogy viszonylag könnyen felismerhető mégis gyakran engedjük meg magunknak, hogy átadjuk számára az érzéseink, gondolataink és legrosszabb esetben még a szívünk irányítását is. Mindez azért történhet meg, mert a felülről kapott előrébb jutás, küzdeni akarás és többre hivatottság vágyának árnyékában megbújva és ezekre hivatkozva a bölcsesség látszatát tudja kelteni. „Miért pont neki, hiszen nekem is járna.” „Én is vagyok legalább olyan, jó, mint ő.” „Igazságtalanság, hogy másnak van, én meg nélkülözöm.” Ezek, olyan „igazságok”, amelyek látszólag velem vannak, engem támogatnak és segítenek, valójában pont az ellenkezője történik. Az igazságot féligazságokkal takarják el, megvezetnek és elveszik tőlünk a bölcs és előremutató lépések lehetőségét. Belekergetnek az önzés zsákutcájába, mert nyugtalansággal, háborgással és békétlenséggel töltik meg a szívemet. Pedig tényleg küzdenem kell, valóban előrébb kell jutnom és igaz az, hogy sokkal többre lettem megteremtve, de ezt Isten segítségével, ajándékaival és igazságával érhetem el és nem mások lehetőségei, eredményei vagy jóléte alapján jár számomra. A mennyei Atya pedig jóval többet készített el számomra, mint amire valaha irigykedni tudnék.

Uram köszönöm, hogy igazságodban és szeretetedben sokkal inkább megbízhatok, mint saját önző vágyaimban! Te vagy a jólétem, jövőm és gazdagságom biztosítéka!

*Egyszerű fordítás

2021. május 5., szerda

Napi felülről:

Adj egy bölcsnek és még tovább épül a bölcsességben, tárj fel tudást és ismeretet egy igaznak és növekedik a megértés.
Példabeszédek könyve 9. rész 9. vers*

Áldott szerdát, bölcsességben, igazságosságban és megértésben megélt napot kívánok minden testvéremnek!

Az élethosszig való tanulás nem egy társadalmi újítás, nem egy modern elképzelés, hanem a teremtéstől létező alapelv az emberiség számára. Igazán csak addig tudunk jól működni, amíg képesek vagyunk épülni, gyarapodni és növekedni bölcsességben, igazságban és megértésben. Ebben a tekintetben a fák mutatnak jó példát, hiszen bármily vén és vihar tépte ágaik lehetnek, amíg élnek folyamatosan hoznak új hajtásokat, leveleket és termést. A bölcsesség egy élő fa, amely, ha megkapja a megfelelő tápanyagokat természetes módon tovább növekedik. Az igaz és becsületes ember nem veszti el a hitét, nem inog meg, amikor szembesül a valósággal, hanem pont arra van szüksége, hogy megértse és megismerje az igazságot, mert így benne az értelem és a megértés fog gyarapodni. A mennyei Atya tökéletesen tisztában van a helyzetünkkel, tud a nehézségeinkről, de még a titkos vágyainkról is. Ő ezzel együtt elkötelezett arra, hogy tanítson és neveljen bennünket, hogy ne önelégült megmondó emberek, ne is megkeményedett szívű kesergők vagy félelmekkel megkötözött tudatlanok legyünk, hanem bölcsek és igazak, akik ma is képesek tovább épülni.

Áldott légy Uram, mert ma is vezetsz és terelgetsz az élet útján, hogy egyre jobban megismerjelek téged!

*Saját magyarázatos fordítás

Szeretettel várunk!