Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2025. szeptember 11., csütörtök

Napi felülről:

„Végül pedig mindannyian legyetek hasonló gondolkozásúak, együttérzők, testvérszeretők, jóindulatúak, alázatosak.”  

Péter első levele 3. rész 8. vers*

Áldott, jó gyümölcsökkel teljes, megelégedett és figyelmes szívű csütörtököt kívánok minden testvéremnek!

A napi boldogságom kulcskérdései, hogy milyen lelkülettel töltöm be azt a légkört, ahol létezem. Van egy különleges és személyes életterem, az ahol látható, érezhető és hallható a személyiségem kisugárzása. Ez a felségterületem, amire felelősséggel és valóságosan hatással tudok lenni.  Sajnos sokszor átengedem ezt a zónát idegen, tolakodó, erőszakos és leterhelő lelkeknek és inkább visszahúzódom a belső világomba. Hagyom, hogy békétlenség, szeretetlenség és értetlenség uralkodjon el a környezetemben, mert így kényelmesebb, pedig én is szenvedek tőle. Ennél már csak az rosszabb, amikor a sértett, megsebzett vagy megkeseredett önérzetem kitör és elkezdi ön- és közveszélyes ámokfutását. A mennyei Atya arra hívott el, hogy ma is megalkuvás nélkül küzdjek a szeretet, együttérzés és megértés harmóniájáért és szimfóniájáért, mert ennek a saját életteremben én vagyok a karmestere és felelőse. Nem túlharsognom kell a gonoszságot, hanem türelmesen elcsendesítenem a gyengédség erejével és szépségével.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy ma is tanítasz arra, mit jelent fellelőséget vállalnom az indulatomért, a hozzáállásomért, hogy a tőled kapott szeretet, együttérzés és figyelmesség tölthesse be a szívemet!

*Saját fordítás

2025. szeptember 10., szerda

Napi felülről:

„Ne irigykedjen szíved a bűnösökre, inkább mindennap maradj meg az Örökkévaló félelmében, mert így lesz biztos a jövő, és reménységed nem ér véget.”

A példabeszédek könyve 23. rész 17-18. vers*

Áldott szerdát, egészséges, félelem alól felszabadult gondolatokat és reményteljes hittel látó szemeket kívánok minden testvéremnek!

Az irigység az elégedetlenség bozótjának egyik termése. Minden emberi szívbe képes bejutni és megtelepedni. Hihetetlen gyorsasággal növekszik, és hamar termőre fordul, amennyiben folyamatosan tápláljuk a hamis vágyálmok, embertelen és nyomasztó elvárások gondolataival. Mély gyökeret ereszt és egyre jobban beárnyékolja, homályba tartja és megmérgezi az életöröm és az elégedettség virágait. Ez egy gyomnövény és a lehető leggyorsabban meg kell szabadulnod tőle. A mennyei Atyába vetett mély hit és bizalom képes kiásni és kiforgatni a keserűség fojtogató töviseit, hogy az erőforrásaidat ne az irigység vagy az önsajnálat eméssze fel és tartsa fogságba. A felülről kapott reményteljes jövőd építése nem csak jó választás, hanem a leghasznosabb döntésed is, hiszen ezzel egyszerre mondasz nemet a rosszra és igent az Úr szavára. Nincs és nem is lehet annál jobb befektetésed az eljövendő napokra, mint teljes szívvel megbízni Isten ígéreteiben és elfogadni segítségét.

Mennyei Atyám, hálát adok, hiszen a benned való reménységem soha nem fog csalódni, mert nem másokhoz kell mérnem magam, hanem betöltenem azt a jó tervet, amelyet rólam gondoltál!

*Saját fordítás

2025. szeptember 9., kedd

Napi felülről:

„Erre válaszolt Jézus és mondta nekik…  Bizony, bizony (Ámen, ámen) nektek mondom, hogy megérkezik az idő és az most van, amikor a halottak meghallhatják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.”

János evangéliuma 5. rész 25. vers*

Áldott keddet, élettel, szeretettel és reménységgel teljes napot kívánok minden testvéremnek!

Bizony, bizony. Szó szerint: „Ámen, ámen”. Most nem egy emberi imádság megerősítéseként hangzik el, hanem úgy, mint a mennyben született, de nekünk szóló üzenet figyelmeztető jelei. Az istentelenség, hitetlenség, szeretetlenség, gyűlölet, önzés és gonoszság élő halottjai nem menthetetlenek, de számukra már elégtelen bármilyen földi segítség. Egy eltévedt, szellemileg „halott” embernek nincs se képessége, se lehetősége, hogy önmagát megmentse, életre keltse, de Isten ebben az állapotában sem mondott le róla. A Teremtő látható szeretete, Jézus Krisztus belépett a halál birodalmába, hogy hangja és szava ott is hallható és érthető legyen, ahol a reménytelen sorsok szanaszét hevernek. Nincs olyan mély „sírgödör”, ahonnan ne tudna kiemelni, nincs olyan elveszett élethelyzet, amiből ne tudna kiutat mutatni. Ez nem emberi, hanem mennyei, nem ideiglenes, hanem örök érvényű megoldás az életünkre. Ennek megtapasztalásából saját magunk elleni vétek kimaradni, hiszen a mi legnagyobb esélyünkről van szó!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus szava, áldozata az én teljes életem biztosítéka!

*Saját fordítás

2025. szeptember 8., hétfő

Napi felülről:

„Pedig minden ellenvetés nélkül a tekintélyesebb áldja meg az alacsonyabb rangút.”

A zsidókhoz írt levél 7. rész 7. vers*

Áldott hétfőt, felülről kapott javakban bővelkedő napot kívánok minden testvéremnek!

Az előbbre, a többre jutás vágya egy Istentől kapott hajtómotor az életünkben. Ezt az erőforrást többféleképpen tankolhatjuk fel a mindennapokban. Megtehetjük, hogy a Teremtőtől függetlenül, csak a saját üzemanyagunkra támaszkodunk. Az emberi szeretet és jó szándék megfelelő alapanyag, de két fontos probléma is akad velük. Egyrészt nagyon hamar kimerülnek a személyes készleteink, másrészt könnyen belekerülnek olyan veszélyes adalékok, mint az önzés, az irigység, a hatalomvágy. Hamar rájövünk, hogy rászorulunk a mások által biztosított utánpótlásra. Ezért annyira fontos számunkra a család, a szerelem, a barátság, ahol egészséges helyzetben bőségesen feltöltekezhetünk. Egy idő után azonban azt is megértjük, hogy minden emberi készlet véges és sokszor szennyezett. Csalódunk, belefáradunk és a végén feladjuk a küzdelmet a jóért, pedig nem kellene! A hitünk valóságosan összeköthet bennünket egy mennyei áldásforrással. Jézus Krisztusban az Atya egy naponta megújuló, lelki erővel teljes feltöltődést biztosított számunkra. Tankolj fel ezzel a felülről kapott szeretettel, irgalommal és örömmel, hogy tovább tudj küzdeni és még másoknak jusson ebből az áldásból!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert megáldottál mindennel, amire csak szükségem lehet egy gyümölcsöző élethez!

*Saját fordítás

2025. szeptember 7., vasárnap

Napi felülről:

„Istenünk, állíts helyre minket, ragyogjon ránk arcod és megmenekülünk!”

80. zsoltár 4. vers*

Áldott vasárnapot, az előttünk álló kihívásokhoz megújult erőt, a megfelelő utak felfedezéséhez pedig bölcsességet kívánok minden testvéremnek!

Mivel a nyár nem söpörte el a fejünk felől a feladatok és terhek zavaró felhőit és a tapasztalatok szerint ezeket a fellegeket nem is lehet elkerülni, sajnos zavarni fogják a mindennapok derűjét.  Ezért még inkább fontos a szívünk, lelkünk naponkénti megújulása felülről kapott életörömmel és erővel. Amikor nehezen boldogulsz a kapcsolataidban és már eleged van a sok elvárásból, akkor értsd meg, hogy mindez naponkénti figyelmeztetés arra, milyen könnyen megfertőzhetnek téged is a csüggedés és az elkeseredés láthatatlan korokozói. Ha a testi egészségünkre kell és lehet is vigyázni, még inkább szükséges a lelki fertőzések elkerülése. Az elégedetlenség, a neheztelés és a harag igen alattomos vírusok. Van, amikor nincs is emberi megoldás a problémákra és a szívedet csak felülről érkező segítséggel lehet megvédeni. Amennyiben mégis rabul ejti lelkedet a sötétség, a mennyei Atyánál még akkor is van lehetőség a szabadulásra. Az ő jelenléte és világossága gyógyító, tisztító és fertőtlenítő hatású. Mind a gyógyulásunk, mind az egészségünk fenntartása lehetséges általa. Élj a tőle kapott lehetőségeiddel!

Mennyei Atyám, hálát adok, azért a helyreállító szeretetért, amivel körbevettél és megmentettél!

*Saját fordítás

2025. szeptember 6., szombat

Napi felülről:

„Ezért vágyunk arra, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet bizonyítsa a reménység beteljesedése szerint, egészen a célig.”

A zsidókhoz írt levél 6. rész 11. vers*

Áldott szombatot, a testünknek jótékony pihenést, a lelkünknek pedig megerősítő élményeket kívánok minden testvéremnek!

„Kell egy csapat!” Mindegyikünknek szüksége van rá, hogy tudja, az élet küzdőterén melyik csapatban játszik. Ez a mérkőzés nem gólokról vagy pontokról, hanem emberi sorsok boldogságáról, öröméről és reménységéről szól. Az egyik legnagyobb és jóvátehetetlen tévedésünk az életben, ha a csapattársainkat ellenfélnek, riválisnak véljük és ellenük küzdünk teljes erőbedobással, a valódi ellenségünkre pedig oda sem figyelünk, és a végén elkeseredett, össze-vissza sérült vesztesként visznek le majd a pályáról. Nem a nehezen elviselhető családtagod, az utálatos munkatársad vagy a kiállhatatlan szomszédod áll a boldogságod és győzelmed útjába, hanem a saját tévedéseid és bűneid. A Mindenható meghívott téged is az Ő mennyei csapatába, ahol Jézus Krisztus a csapatkapitány. Ő segít felfedezni, hogy kiért vagy miért érdemes és lényeges küzdened, hogy ne pazarold el a drága idődet felesleges és káros harcokra. Van okunk arra, hogy teljes odaszánással igyekezzünk a reménységünk alapján szeretni, szolgálni és cselekedni a legjobbat egészen a célig.

Mennyei Atyám, köszönöm a bátorításodat, hogy amit elkezdtem veled azt reménység és hit által folytassam, egészen a célig!

*Saját fordítás

2025. szeptember 5., péntek

Napi felülről:

„Az igaz szíve átgondolja, hogy mit válaszoljon, ellenben a rosszindulatúak szája árasztja a gonoszságot.”

A példabeszédek könyve 15. rész 28. vers*

Áldott pénteket, őszinte, igaz szívű gondolatokat és szavakat illetve ebből fakadó cselekedeteket kívánok minden testvéremnek!

Mitől függ, hogy a méreg önt el a következő pillanatban és szanaszét szórom a pusztító szavaim vagy megfontolt szívvel, higgadtan és békességgel tudok gondolkodni, megszólalni és lépni? Mindez csupán önuralom kérdése? Az indulatkezelést lehet, sőt kell tanulnunk, de ez csupán tüneti kezelést biztosít, a valódi problémára nem ad megoldást. Az alapkérdés a szívem egészségi állapota. A sebzett, sérelmeket hordozó, megbántott léleknek gyógyulásra van szüksége, mert ha ez nem következik be, a szív megkeményedik, megkérgesedik, elveszti érzékenységét és megállíthatatlanul elkezd keserűséget termelni. Ráadásul egy idő után a saját beteges állapotát kezdi normálisnak és helyesnek érzékelni és igaznak, igazságosnak tartani a gonosz, bántó és megalázó gondolatait és szavait. Hála a mennyei Atyának, hogy nála meg lehet gyógyulni a gonoszság minden válfajából, hogy igaz, megbékélt és őszinte szívvel legyek képes áldás lenni és áldást kérni másokra. Ez az igaz emberségünk jó gyümölcse és egyben ismertetőjegye is!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert te segítesz tiszta és egészséges szívvel gondolkodni, szólni és cselekedni!

*Saját fordítás

2025. szeptember 4., csütörtök

Napi felülről:

„Majd megérkeznek és ujjonganak Sion hegyén, özönlenek az Örökkévaló jóságához, gabonáért, mustért, olajért, bárányokért és borjakért. Ezért olyan lesz a lelkük, mint egy öntözött kert, és nem kell gyötrődniük többé.”

Jeremiás könyve 31. rész 12. vers*

Áldott csütörtököt, virágzó és gyümölcsöző lélekkertet és a bánatfelhőket áttörő örömsugarakat kívánok minden testvéremnek!

Az egészséges lélek egy virágzó és gyümölcsöző kert. Lehet benne gyönyörködni, átjárja a békesség illata és áldások forrása környezete számára. Ez a mennyei Kertész mesterterve az életünkkel. Az ő részéről nincs semmilyen akadálya annak, hogy mindez ne csak egy délibáb legyen az álmaink horizontján, hanem mindennapi valóság. Legfontosabb lépésként Jézus Krisztus, az Isten Fia megfizette az árát és kivásárolt bennünket a Lélekpusztító hatalmából, hogy csodálatos terve az életünkben valóra válhasson. Azóta pedig naponta gondoskodik a szívünk tisztaságáról és fejlődésének körülményeiről. A többi a mi feladatunk. Ha ennyire fontosak vagyunk az Atyának és ekkora szeretettel vesz körül, nem tehetjük meg, hogy ne bízzunk meg benne teljesen. Ujjongó és örvendező élet vár ránk az Úrnál, ahol a hiányaink betöltésre kerülnek, a gyötrelmeink tovaszállnak és a kétségeskedésünk semmivé lesz. A testünk elgyengülhet, az erőnk lankadhat és a félelem megkörnyékezhet bennünket, de nincs hatalom, amely elszakíthatna bennünket Isten jóságától, ha hozzá menekülünk!

Mennyei Atyám, köszönöm megmentő és éltető jóságod, amely az életemet irgalommal és szeretettel öntözi naponta!

*Saját fordítás

2025. szeptember 3., szerda

Napi felülről:

„Szeretteim, ne tartsátok megdöbbentőnek azt a köztetek támadt égető nehézséget, amely megpróbáltatásként ér benneteket, mintha váratlan dolog történne veletek.”

Péter első levele 4. rész 12. vers*

Áldott szerdát, türelemre tanító terheket és a félelem sötétségében reménysugarakat kívánok minden testvéremnek!

Meglepő vagy természetes? Attól függ mire számítottam és mire készültem. Az előrelátásunk és felkészültségünk megmenthet, a gondatlanságunk és készületlenségünk pedig lebéníthat, és a félelem fogságába zárhat bennünket. Egy tűzoltó számára a megjelenő lángok nem pánikot keltenek, hanem habozás nélküli határozott tetteket. Egy mentőorvos a sérülés láttán nem hosszas siránkozásba kezd, hanem azonnal megkezdi a segítségnyújtást. A különbség köztük illetve a rémült, panaszkodó és összezavarodott jelenlévők között nem az optimista vagy pesszimista gondolkodásuk, hanem a felkészültségükből fakadó hozzáállásuk a problémához. A mennyei Atyában vetett megpróbált és kipróbált hited lehet a te szaktudásod és készenléted a legváratlanabb helyzetekre is, hogy Lélektől vezetett tűzoltó légy az indulatok vagy a szenvedések lángját észlelve és magabiztos lelki mentőorvos egy sértett szív ellátásában és kezelésében. Tekinthetsz úgy egy nehéz helyzetre, mint ellenségre, de úgy is, mint tanítómesterre, amely jobbá formál!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az égető nehézségeket is képes vagy a javamra fordítani, azáltal, hogy hittel megyek végig rajtuk és így erősebbé válok!

*Saját fordítás

2025. szeptember 2., kedd

Napi felülről:

„Majd így szólt hozzám: Embernek fia, minden egyes szavamat, amelyet mondok neked, vedd a szívedre és figyelmes füllel hallgass rá!”

Ezékiel könyve 3. rész 10. vers*

Áldott keddet, Istentől kapott bátorítással megtelt szívet és bölcs lépéseket kívánok minden testvéremnek!

Éltető, felemelő és reményt fakasztó szavak. A kisgyermek gügyögése, a szülők biztonságot sugárzó hangja, a tanító néni bátorító dicsérete, egy barát elismerő megjegyzése, a szurkolók hangos biztatása, egy szerelmes vallomása. Kifejezések, melyek a szívünk mélyéig hatolnak, és nem csak megérintenek, hanem rejtett ajtókat is megnyitnak. Az Atyától érkező üzenet még ezeknél is erőteljesebb lélekérintést hozhat az életünkbe, mert nem emberi jószándékkal és érzelmekkel, hanem mennyei szeretettel és ígérettel van megtöltve.  Az az Ige, amit tőle kapunk a Lélek erejét hordozza és alkalmas arra, hogy a mai napunkat is áldássá tegye. Felkészít arra, hogy megszülethessenek bennünk is azok az igaz és őszinte szavak, amelyek egy másik ember napját jobbá, értékesebbé és szebbé tehetik. Az Istennek még mindig van számunkra személyre szabott üzenete! Ez egy olyan kimeríthetetlen forrás, amely összeköti lelkünket a mennyel, és felszabadít arra, hogy azzá váljunk, akinek megszülettünk. Figyelmes fülek, felfelé nyitott szív és hittel teljes lépések vezetnek azon az úton, amely a legjobb irányba vezet.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert még mindig van szavad hozzám! A szívemre beszélsz, én pedig hallgatni szeretnék rád minden helyzetben!

*Saját fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!