2021
2021. augusztus 30., hétfő
Napi felülről:
Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint. Ezekre igyekezzetek!
Római levél 12. rész 2. vers*
Áldott hétfőt, bátor hetet és megújító megtapasztalásokkal megélt időszakot kívánok minden testvéremnek!
Amíg ugyanúgy gondolkozunk, ugyanazt hisszük valóságnak, a megszokott módon értelmezzük a helyzeteket, addig nincs esély mélyebb változásokra. A körülmények alakulása terelgethet bennünket, kényszeríthet újragondolásra, átértékelésre, de legtöbbször csak engedjük, hogy sodorjon bennünket az ár. Könnyebb a vélt vagy valós elvárások medrében haladni és igazodni ezekhez, mint őszintének lenni magunkhoz, és felvállalni a saját utunkat és meggyőződésünket. Isten országa nem divatos eszmékre épül, nem igazodik a mindenkori korszellem követelményeihez, hanem pont azt kínálja fel, hogy ezek fölé emelkedve lássuk a világot, magunkat, a helyünket és a boldogságunkat. Amikor az igazi életünkben állandóan megjátsszuk magunkat, együtt színészkedünk másokkal, és amikor csak lehet, magunkon tartjuk az álarcunkat, akkor azt is elhisszük, hogy Istent ugyancsak el lehet kápráztatni külsőségekkel, hatásvadász tettekkel és szavakkal. A mennyei Atya nem a divatbemutatónkban és a becsesnek vélt értékeinkben gyönyörködik, hanem ránk kíváncsi, a szívünk őszinte vágyára a jóra, az igazira, a tökéletesre.
Atyám, köszönöm a megújulás, a változás lehetőségét, hogy kiszabadulva az emberi elvárások börtönéből megtapasztaljam a Lélek szabadságát és országod csodáit!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 26., csütörtök
Napi felülről:
De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.
Királyok második könyve 6. rész 16-17. vers*
Áldott csütörtököt, felülről kapott látást, és a félelmek fogságából felszabadult életet kívánok minden testvéremnek!
Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem elég a körültekintő figyelem, a bölcs óvatosság, és a bizakodó életszemlélet, mert olyan nehézségek vesznek körül bennünket, ami valós félelmekkel tölti be a szívünket. Elizeus próféta, és szolgája Géházi hasonló helyzetbe kerültek, hiszen hiába találtak védelmet egy megerősített helyen, az ellenség tekintélyes sereggel vette körbe a várost, és csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják el őket. Emberi számítás szerint ez lehetett a várható forgatókönyv, és emiatt semmi rendkívüli nincs abban, hogy páni félelem kerítette hatalmába a szolga lelkét. „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” Ezzel bátorította a próféta Géházit, de úgy tűnik ez önmagában még nem volt elég, mert ezek után azt is kérte az Úrtól, hogy láthassa a szolgája a szemmel láthatatlan valóságot. Kiderült, hogy tényleg nincsenek egyedül, a menny nem hagyta magukra őket és olyan védelem alatt állnak, ami messze felülmúlja az ellenséges erőket. Ez még nem adta meg, és hozta el a teljes megoldást, de a félelmek felett való győzelmet igen, ami a további bátor lépéseket készítette elő a siker felé. Valamikor nem elég látni a szemünkkel, de még csak a szívünkkel sem, hanem hittel nyílik meg, tárul fel az Isten országának jelenléte.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem csupán védelmeddel veszel körül, de abban is segítesz, hogy azt is láthassam, ami a szem elől rejtve van!
*Revideált új fordítás
2021
2021. augusztus 23., hétfő
Napi felülről:
Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
János evangéliuma 12. rész 35. vers*
Áldott hétfőt, a Lélek világosságát, az igazság fényét és Isten szavának lámpását kívánom minden testvérem számára az egész hét során!
A világosság távlatokat nyit meg, a sötétség bezár egy szűk világba. A fény biztonságot jelent, a homály kétséget, félelmet ébreszt. Az évezredek alatt sokféle világító eszközt és szerkezetet alkottunk és készítettünk, mert ezek segítségével haladt előre az emberiség. A szívnek is szüksége van a lélek világosságára, a tisztánlátásra, a biztonságos haladásra, a messzi csúcsok szemmel tartására. Ezek híján a hitünk, reménységünk és bizalmunk korlátozott és képtelenek leszünk bátran lépni és határozottan cselekedni. A sötétségnek komoly hatalma van, de csakis addig, amíg a fény fel nem ragyog. Jézus Krisztus elhozta közénk a menny világosságát, az Atya szeretetének fényét, amely bevilágítja számunkra Isten országát. Aki ebben él és jár, az képes megszabadulni a megkötöző félelmektől, a tévutaktól és a céltalanságtól. Az Istennek nem az az akarata, hogy hit által bátrabban tapogatózzunk a sötétségben, hanem az, hogy a világosság legyen az otthonunk! Ne legyenek szégyenteljes, sötét titkaink, hanem világos, tiszta és átlátható gondolataink és tetteink, amelyek a Teremtőt dicsérik.
Mennyei Atyám, hálát adok neked a világ világosságáért, a szívem reménységért és a biztos célért!
*Revideált új fordítás
2021
2021. augusztus 6., péntek
Napi felülről:
Ismerjük hát meg, törekedjünk igazán megismerni az Örökkévalót! Mert eljövetele biztos, mint ahogy hajnal virrad az éj után, mint ahogy megjönnek a felhők, s megöntözi földünket a korai és késői eső!
Hóseás könyve 6. rész 3. vers*
Áldott pénteket, Isten megismerésének áldásait, a benne való biztonság békességét kívánom minden testvéremnek!
A lelki szükségeink megalapozói az életünk biztos pontjai a változó világban, melyhez igazodni lehet, amely védelmet nyújt a nehézségek idején és ahová vissza lehet térni, ha eltévedtünk. Ilyen felülről kapott ajándék a családunk, mely folyamatosan formálódik, mégis az egyik legerősebb, legszilárdabb háttér-országot jelenti a küzdelmeinkben. Ilyen lehet egy jó baráti társaság, de a nemzetünk, népünk is ahová tartozunk. Mindezek egyben példák Isten országának megértésére és felfedezésére. A mennyei Atya megismerése nélkül nem élhetünk teljes életet, ezért ennek beteljesedése létfontosságú, kulcskérdés mindannyiunk számára. Nélküle az élet egy nagy, ismeretlen útvesztő labirintus, ahol vannak örömteli szakaszok, de a végén mindenképpen az elmúlás lesz a győztes. Ő ott nyitott ajtót számunkra, ahol a halál és a sötétség falai zárják el utunkat, ahol a reménytelenség birodalma kezdődik. Segítsége biztos és jelenléte éltető, megújító erő, mint az idejében érkező eső a termőföld számára. Jézus Krisztus áldozata és feltámadás tartja fenn és teszi elérhetővé ma is a felfelé vezető menekülő utat, amely az Örökkévaló megismerése mentén található.
Mennyei Atyám, köszönöm minden segítségedet és útmutatásodat! Az áldásokat, és azt a reményteljes jövőt, amit elkészítettél számomra!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 31., szombat
Napi felülről:
Taníts engem, Örökkévaló, hogyan járjak utadon, hogyan éljek igazságod szerint! Segíts, hogy teljes szívvel tiszteljem és féljem nevedet!
86. zsoltár 11. vers*
Áldott szombatot, a lelkünk taníthatóságát, a szívünk tiszta Istentiszteletét és reménységét kívánom minden testvéremnek!
Sokan jelentették ki, vagy fogadták meg egy-egy iskola elvégzése után, hogy soha többé nem fognak tanulni, mert elég volt belőle ennyi is. Az élet azután mégis rákényszerítette őket, hogy akár a munkájuk, akár a boldogulásuk miatt elsajátítsanak új dolgokat, ismereteket, ami elengedhetetlen lett az előrelépéshez. Az a helyzet, hogy élethosszig tartó tanulásra lettünk megteremtve, vagyis ez a normális, egészséges fejlődésünk elengedhetetlen része. Amíg taníthatóak vagyunk, addig teljes az életünk és ezt nem befolyásolja az sem, hogy egy idő után tanítókká is válunk. Igaz, hogy minden tanuláshoz alázat szükséges, de pont ezen keresztül léphetünk tovább egy lépcsőfokot. Sokan úgy gondolnak az Istenhitre is, mint egy valamikor megszerzett tudásra, ami egész életünkben elkísér bennünket. Ez csak részben igaz, mert a valódi kapcsolat a mennyei Atyával egy folyamatos növekedésről, tanulásról, fejlődésről, új tapasztalatokról és kihívásokról szóló csodálatos történet. Jézus Krisztus tanítványokat hívott el, hogy felfedezzék Isten országának titkait, kincseit és mindezt kamatoztassák is az életükben. Ez a számunkra előkészített felfelé vezető út! Légy kész teljes szívedből megérteni és bátran alkalmazni az örökkévaló tanítást!
Mennyei Atyám, taníts, vezess, éltess és segíts, hogy életem áldás lehessen!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 28., szerda
Napi felülről:
Ezért tehát ne legyetek értetlenek, hanem ellenkezőleg, figyeljetek oda arra, hogy mi az Úr akarata.
Efézusi levél 5. rész 17. vers*
Áldott szerdát, bölcs, előrelátó és Isten akaratából táplálkozó gondolkodást, szavakat és tetteket kívánok minden testvéremnek!
Az egyik természetes erőforrásunk a jól végzett munka öröme, amihez még ráadásként hozzátartozik a megérdemelt pihenés felüdítő időszaka is. Ezért értelmetlen arra vágyakozni, hogy ne legyen több feladatunk, munkánk, csak élvezzük a szabadságot, mert ezzel együtt az életünk egyik értelmét vesztenénk el, ráadásul a nyugalmat sem tudnánk ugyanolyan hálával élvezni. Ennek van egy egészséges, a fejlődést, növekedést segítő ritmusa, ami életszakaszonként változhat, de büntetlenül nem lehet kibillenteni egyik irányba sem az egyensúlyából. Az Isten országa sem a tétlenség, a semmittevés üdülője, ahol az Úr, mint a dolgát végző pincér szolgálja ki az igényeinket, hanem a felülről kapott áldások felelősségének Édenkertje. Attól lesz értetlen, meggondolatlan és ostoba a gondolkodásunk, ha figyelmen kívül hagyjuk az Úr jóakaratát és tanítását. Ezzel szemben, akkor lehet a legnagyobb békésségünk, örömünk és boldogságunk, amikor teljes lényünkkel bekapcsolódunk a mennyei Atya tervébe és akaratába, mert ezzel teljesedik ki életünk, kerül a helyére és kap tökéletes értelmet.
Áldott légy mennyei Atyám, mert meghívtál terved és akaratod megvalósításába, hogy életem teljes lehessen!
*Saját fordítás
2021
2021. július 10., szombat
Napi felülről:
A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.
Mózes ötödik könyve 29. rész 28. vers*
Áldott szombatot, tisztán és őszintén szerető szívet, mély bizalommal megerősödött hitet kívánok minden ismerősömnek!
Mind a titkokat, mind a világos, számunkra lényeges kijelentéseket rendkívül fontos helyénvalóan értelmezni és kezelni. Nem érdemes, sőt egyenesen időrabló és veszélyes, ránk nem tartozó ügyeket vizsgálgatni, véleményezni, mert ezzel a saját életünket tesszük csak nehezebbé, bonyolultabbá, miközben elhanyagoljuk az előrejutásunk következő lépéseit. Hiába izgalmas és csábító kukucskálni, hallgatózni és vájkálni, ha ez együtt jár azzal, hogy elveszi a figyelmünket és leterheli a gondolkodásunkat. Ráadásul ennek legtöbbször az a következménye, hogy a felelősségtudatunk és odaszánásunk lecsökken, a kritikai érzékünk pedig az egekbe emelkedik. Ezek az összefüggések mind az emberi kapcsolatainkban, mind az Isten országában hasonlóan működnek. A mennyei Atya bölcsessége, a Szentlélek jelenléte olyan biztosíték az életünkben, amely lehetővé teszi, hogy sokak elől elrejtett titkok táruljanak fel előttünk, szemmel nem látható világok nyíljanak meg számunkra, de mindez azért, hogy a saját elhívásunkat, küldetésünket maradéktalanul betöltsük. Hosszútávon és maradandóan nem attól leszünk boldogabbak, ha lezárt ajtókat feszegetünk, hanem akkor, ha a számunkra megnyitott lehetőségeket kihasználjuk és élünk velük.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megnyitottad az országod ajtaját! A szereteted, igazságod és bölcsességed feltárult előttünk, hogy mindezekkel felelősséggel éljünk, mert erre születtünk.
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 7., szerda
Napi felülről:
Sőt inkább nagyon is közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben; teljesítsd hát azt!
Mózes ötödik könyve 30. rész 14. vers*
Áldott szerdát, Istenünk jelenlétének örömét, erejét és tettrekészségét kívánom minden testvéremnek!
Miközben az általános megítélés szerint azok és annyik vagyunk, amennyi pénz van a bankszámlánkon, amilyen tulajdont és vagyontárgyat birtoklunk, amekkora hatalmunk és befolyásunk van mások felett, addig felülről nézve az az értékmérő, hogy mi lakozik a szívünkben, mit vallunk és milyen értékrendet követünk. Hogyne számítana, hogy mit vehetünk meg a boltban, milyen öltözetet viselünk és milyen lakásban élünk, de ha csupán eddig látunk, ezt vesszük észre, akkor még nem értettük meg, kik is vagyunk valójában és mire születtünk. Az Isten országa nem elérhetetlen messzeségben van tőlünk, nem felfoghatatlan magasságban rejtőzik előlünk, hanem olyan közel jött hozzánk, hogy minden szívdobbanásunkra odafigyel, és pontosan ismeri az összes kimondatlan és kimondott vágyunkat, gondolatunkat. A legfontosabb kérdés ezért nem az, hogy milyen újabb ajándékokat kapunk Istentől, odafigyel-e az igényeinkre és kívánságainkra, hanem az, hogy készek és készségesek vagyunk-e hallgatni a mennyből származó szóra, arra az Igére, ami betöltheti és teljessé teheti az egész életünket.
Mennyei Atyám, köszönöm minden ajándékodat és üzenetedet! A szívem legértékesebb kincse lett Igéd és útmutatása szerint vágyom élni ezen a napon is!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 21., hétfő
Napi felülről:
Bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.
Efézusi levél 3. rész 20. vers*
Áldott hétfőt, mennyei erővel, csodálatos megtapasztalásokkal teljes nyári hetet kívánok minden testvéremnek!
Az életünknek egy különleges ajándéka a képzelet szárnyalása. Ezáltal születnek remekművek és csodálatos alkotások, ezen keresztül élhetjük át azt, amit elolvasunk vagy meghallgatunk. Ami még csak reménységként él a szívünkben, azt is magunk előtt láthatjuk és ez bátorítást ad a mindennapi küzdelmeinkben. A fantáziánk azonban nem csodaszer, nem ér el mindenhová, könnyen megvezethető és befolyásolható. Az egészséges, józan előrelátás felhasználja a tervezés és megoldáskeresés során a képzelet erejét, de hajlamosak vagyunk elhinni, hogy, amit nem vagyunk képesek elgondolni, az nem is működik. Az Isten országa sem ér véget ott, ahol a képzeletünk már vakon tapogatózik, mert mennyei tervezés és alkotás hívta életre. Attól, hogy nem tudjuk elképzelni, elgondolni, de még csak megálmodni sem, hogy az Úr mire képes velünk, bennünk és általunk, attól még mindez valóság lehet, mert őt nem korlátozzák a mi határaink. Nekünk egyszerűen csak hittel meg kell bízni benne és bátran engedelmeskedni neki, hogy mindazt felfedezzük és átéljük, amit előre elkészített az őt szeretőknek.
Atyám, te nagyobb, csodálatosabb vagy mindennél, még az én elképzeléseimnél is. Áldott légy minden tervedért!
*Egyszerű fordítás