2021. október 12., kedd

Napi felülről:

Amikor Simon Péterhez ért, ő azt kérdezte: „Uram, hogy lehet az, hogy te mosod meg az én lábamat?” Jézus így válaszolt neki: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.”

János evangéliuma 13. rész 6-7. vers*

Áldott keddet, Isten gondoskodó szeretetének békességét és örömét kívánom minden testvéremnek!

Zavarba ejtő, ha egy nálunk nagyobb hatalom, tekintély lehajol hozzánk, átlépi az íratlan szabályokat és parancsolgatás, oktatgatás helyett egyszerűen felemel, megtisztelt és alázattal viszonyul hozzánk. Természetesen mindezt csak akkor élhetjük át, ha nem magunkat képzeljük a piramis csúcsán, akinek még Istentől is csak dicséret dukál. Jézus Krisztus a mennyei magasságokból érkezett hozzánk, mégis a szeretetéből vállalt kereszthaláláig alázkodott meg előttünk, hogy valóban tiszták lehessünk. Benne a mennyei Atya jóakarata érkezett hozzánk, és szólított meg irgalmával és megtisztelő figyelmével. Érthetetlen, felfoghatatlan és a megszokottból kizökkentő kedvesség, de mégis valóságos igazság. Önmagában az emberi értelem nem is képes egyedül feldolgozni ezt a viszonyt, mert átlép minden megszokott szabályrendszert, és a mennyek országának titkait tárja fel. Először a hitünk képes megragadni, elfogadni ezt a közeledést, de, ha elfogadjuk, akkor ez a gondolkodásunkat is teljesen megváltoztatja és kinyitja. Megértjük, hogy sokkal többek vagyunk, lehetünk, mint amit az emberek vagy saját magunk gondolunk az életünkről, mert Isten átformáló szeretete képes áttörni a falainkon.

Mennyei Atyám, köszönöm lehajló, megérintő és megtisztító kedvességedet, ez éltet engem!

*Egyszerű fordítás

2021. augusztus 10., kedd

Napi felülről:

Közületek egy elkerget ezret, mert Istenetek, az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek. Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!

Józsué könyve 23. rész 10-11. vers*

Áldott keddet, bátor szeretettel és alázatos erővel kivívott győzelmeket kívánok minden testvéremnek!

Annak ellenére, hogy vannak, akik élvezik a feszült helyzeteket és előszeretettel kötnek bele másokba, legtöbben inkább messze elkerülnénk a konfliktusokat. A viszályok azonban mindegyikünket megtalálnak, akármennyire óvatosak és körültekintőek is vagyunk, mert az emberi önzés, uralomvágy, irigység és igazságérzet magától megteremti ennek a lehetőségét. Ezek egy része elől ki lehet, sőt ki is kell térni, mert egyébként bennünket is elborít a harag, gyűlölet és pusztítás iránti vágy, de sok helyzetben bűn hallgatni, félrenézni és eltűrni, mert ezzel az értékeinket, a szeretteinket és a hitünket hagyjuk cserben. Alapvetően a pénz, a hatalom és a kívánságok ösztönzik a harcokat, de ezek mind rombolnak, megaláznak és újabb bajokat szülnek. Ezek ellen is lehet küzdeni a szeretet erejével, de nem ugyanazokkal a módszerekkel. A valódi szeretet nem meghunyászkodik, nem visszaüt, nem elítél, hanem a békességteremtő szív hatalmával ragaszkodik a jóhoz, ami végül elűzheti, elkergetheti a gonoszság ezreit. Az emberi haragunk nem az Isten igazságát szolgálja és nem az Úrért harcolunk, bármennyire is hitegetjük magunkat. Amíg azonban Isten szeretete uralkodik a szívünkben addig biztos, hogy küzdenünk kell meghátrálás nélkül, és a mennyei Atya sem fog magunkra hagyni egyetlen percre sem.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban értem is harcoltál és győztél a gonosz minden hatalma ellen! Vezess és taníts, hogy ma is bölcsen és bátor szeretettek küzdhessek a jóért!

*Revideált új fordítás

2021. július 7., szerda

Napi felülről:

Sőt inkább nagyon is közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben; teljesítsd hát azt!

Mózes ötödik könyve 30. rész 14. vers*

Áldott szerdát, Istenünk jelenlétének örömét, erejét és tettrekészségét kívánom minden testvéremnek!

Miközben az általános megítélés szerint azok és annyik vagyunk, amennyi pénz van a bankszámlánkon, amilyen tulajdont és vagyontárgyat birtoklunk, amekkora hatalmunk és befolyásunk van mások felett, addig felülről nézve az az értékmérő, hogy mi lakozik a szívünkben, mit vallunk és milyen értékrendet követünk. Hogyne számítana, hogy mit vehetünk meg a boltban, milyen öltözetet viselünk és milyen lakásban élünk, de ha csupán eddig látunk, ezt vesszük észre, akkor még nem értettük meg, kik is vagyunk valójában és mire születtünk. Az Isten országa nem elérhetetlen messzeségben van tőlünk, nem felfoghatatlan magasságban rejtőzik előlünk, hanem olyan közel jött hozzánk, hogy minden szívdobbanásunkra odafigyel, és pontosan ismeri az összes kimondatlan és kimondott vágyunkat, gondolatunkat. A legfontosabb kérdés ezért nem az, hogy milyen újabb ajándékokat kapunk Istentől, odafigyel-e az igényeinkre és kívánságainkra, hanem az, hogy készek és készségesek vagyunk-e hallgatni a mennyből származó szóra, arra az Igére, ami betöltheti és teljessé teheti az egész életünket.

Mennyei Atyám, köszönöm minden ajándékodat és üzenetedet! A szívem legértékesebb kincse lett Igéd és útmutatása szerint vágyom élni ezen a napon is!

*Revideált új fordítás

2021. július 1., csütörtök

Napi felülről:

A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni, mint annak a kiabálására, aki az ostobák között uralkodik.

Prédikátor könyve 9. rész 17. vers*

Áldott csütörtököt, háborgástól mentes lelket és bölcsességre fogékony szívet kívánok minden testvéremnek!

Amikor háborgással, bizonytalansággal és félelmekkel telt szívvel nézünk a holnap elé, akkor kell különösképpen óvatosnak lennünk, mert sokkal nehezebben halljuk meg a bölcs és előremutató szavakat és kiszolgáltatottabbak vagyunk a mindent túlharsogó ostobaságok számára. Azon nem tudunk változtatni, hogy folyamatosan meg akarnak győzni bennünket egyre hangosabban és gátlástalanabbul, mert ez az emberi hatalomvágy és üzleti siker kulcsa, de az rajtunk áll, hogy megadjuk-e magunkat ezeknek a törekvéseknek. A zaklatott világban mindennél fontosabb a nyugodt és lecsendesedett szív, mert enélkül nehezen tudunk józanok és értelmesek maradni. Ma az új lehetőségek birtokában erősen eltolódott minden abba az irányba, hogy a hangosabban kiabálóé a dicsőség és hatalom, mindaddig, amíg valaki nem képes őt túlharsogni. Ez nehezebbé teszi, de nem lehetetlenné, hogy mégis a békesség, a megfontoltság és a bölcsesség szelídebb, de nemesebb hangjának engedelmeskedjünk. A mennyei Atya sohasem állt a kiabálók pártjára, de elkötelezte magát a békesség emberei mellett.

Atyám köszönöm, hogy nálad megtalálhatom a bölcsesség, békesség és józanság erejét!

*Revideált új fordítás

2021. április 24., szombat

Napi felülről:

“Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, Uram, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.” 62. zsoltár 12-13. vers*

Áldott szombatot, erővel, szeretettel és boldog szívvel megélt napot kívánok minden testvéremnek!

Az erő nem egyenlő az erőszakkal és a szeretet sem a gyengeséggel, pedig nagy kísértés összekeverni őket. A valódi erő a teremtés, az alkotás, a létrehozás, a megőrzés és megújítás hajtómotorja. A Mindenható pedig ennek a legnagyobb mestere. Ebből kaptunk mi is egy emberéletnyit, hiszen a Teremtő képére és hasonlatosságára születtünk, ezért a boldogságunk függ tőle, hogy mire is használjuk ezt az ajándékot. Az igaz szeretet a kapcsolataink megteremtésének, kialakításának, megszépítésének és fenntartásnak művészete, amikor a lelki világunk kitágul, a határaink pedig kiszélesednek. Az „én” helyett a „mi” kerül a középpontba, a kihasználás helyett a közös gyarapodás. Az erő és a szeretet a lélek két keze, ami megvalósíthatja mindazt a jót, szépet, nemeset és nagyszerűt, amiért a földön élünk. Ennek sok akadálya lehet ma is, de a mennyei forrás a rendelkezésünkre áll, így hát ne adjuk fel, hogy a napunkat áldások kísérjék.

Atyám te vagy az erő, a szeretet és minden hatalom forrása. Veled vágyom megélni a mai napomat is!

*Revideált új fordítás