2021. november 23., kedd

Napi felülről:

Legyetek pedig az ige megvalósítói, és ne hallgatói csupán félrevezetve önmagatokat.

Jakab levele 1. rész 22. vers*

Áldott keddet, világos látást, tiszta gondolkodást és bátor hitlépéseket kívánok minden testvérem életére!

Folyamatosan befolyásolni akarnak bennünket, hogy azt gondoljuk, arra figyeljünk, olyat vegyünk, amit eredetileg nem is szerettünk volna, de megfelelő reklámmal sikerülhet az átállítás. Minél tudatosabban élünk, körültekintőbben figyelünk a lehetőségekre és használjuk az eszünket, annál kevésbé leszünk áldozatai a megtévesztésnek. Ami ennél is nehezebb kérdés, az a saját magunk félrevezetése. Amikor elszámítjuk a dolgokat, és zsákutcába vezetjük a jövőnket. Ez igaz lehet egy-egy pénzügyi döntéssel kapcsolatban, ami súlyos, évtizedekre kiható következménnyel járhat, de az Örökkévalóval kapcsolatban még inkább. Felemelő élmény olvasni, hallgatni Isten igéjét, de ez még csak az első lépés a cél felé. Egy mennyei tükör, mely szembesít önmagunk valóságával, hibáinkkal, torzulásainkkal, de azzal is, hogy Jézus Krisztus által kivé válhatunk. Mindennek akkor lesz eredménye és hatása, ha ezek után a megvalósítást is felvállaljuk. Készek vagyunk elismerni a tévedéseinket, mulasztásainkat, de ezzel együtt elszántan és hittel elfogadjuk Isten igazságát életünkre nézve. Megtesszük, elindulunk, meglépjük mindazt, amit meglátott a szívünk az igéből.

Mennyei Atyám köszönöm igédet, ígéreteidet és parancsaidat, mert ezek vezetnek engem a helyes úton!

*Saját fordítás

2021. augusztus 10., kedd

Napi felülről:

Közületek egy elkerget ezret, mert Istenetek, az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek. Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!

Józsué könyve 23. rész 10-11. vers*

Áldott keddet, bátor szeretettel és alázatos erővel kivívott győzelmeket kívánok minden testvéremnek!

Annak ellenére, hogy vannak, akik élvezik a feszült helyzeteket és előszeretettel kötnek bele másokba, legtöbben inkább messze elkerülnénk a konfliktusokat. A viszályok azonban mindegyikünket megtalálnak, akármennyire óvatosak és körültekintőek is vagyunk, mert az emberi önzés, uralomvágy, irigység és igazságérzet magától megteremti ennek a lehetőségét. Ezek egy része elől ki lehet, sőt ki is kell térni, mert egyébként bennünket is elborít a harag, gyűlölet és pusztítás iránti vágy, de sok helyzetben bűn hallgatni, félrenézni és eltűrni, mert ezzel az értékeinket, a szeretteinket és a hitünket hagyjuk cserben. Alapvetően a pénz, a hatalom és a kívánságok ösztönzik a harcokat, de ezek mind rombolnak, megaláznak és újabb bajokat szülnek. Ezek ellen is lehet küzdeni a szeretet erejével, de nem ugyanazokkal a módszerekkel. A valódi szeretet nem meghunyászkodik, nem visszaüt, nem elítél, hanem a békességteremtő szív hatalmával ragaszkodik a jóhoz, ami végül elűzheti, elkergetheti a gonoszság ezreit. Az emberi haragunk nem az Isten igazságát szolgálja és nem az Úrért harcolunk, bármennyire is hitegetjük magunkat. Amíg azonban Isten szeretete uralkodik a szívünkben addig biztos, hogy küzdenünk kell meghátrálás nélkül, és a mennyei Atya sem fog magunkra hagyni egyetlen percre sem.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban értem is harcoltál és győztél a gonosz minden hatalma ellen! Vezess és taníts, hogy ma is bölcsen és bátor szeretettek küzdhessek a jóért!

*Revideált új fordítás

2021. július 7., szerda

Napi felülről:

Sőt inkább nagyon is közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben; teljesítsd hát azt!

Mózes ötödik könyve 30. rész 14. vers*

Áldott szerdát, Istenünk jelenlétének örömét, erejét és tettrekészségét kívánom minden testvéremnek!

Miközben az általános megítélés szerint azok és annyik vagyunk, amennyi pénz van a bankszámlánkon, amilyen tulajdont és vagyontárgyat birtoklunk, amekkora hatalmunk és befolyásunk van mások felett, addig felülről nézve az az értékmérő, hogy mi lakozik a szívünkben, mit vallunk és milyen értékrendet követünk. Hogyne számítana, hogy mit vehetünk meg a boltban, milyen öltözetet viselünk és milyen lakásban élünk, de ha csupán eddig látunk, ezt vesszük észre, akkor még nem értettük meg, kik is vagyunk valójában és mire születtünk. Az Isten országa nem elérhetetlen messzeségben van tőlünk, nem felfoghatatlan magasságban rejtőzik előlünk, hanem olyan közel jött hozzánk, hogy minden szívdobbanásunkra odafigyel, és pontosan ismeri az összes kimondatlan és kimondott vágyunkat, gondolatunkat. A legfontosabb kérdés ezért nem az, hogy milyen újabb ajándékokat kapunk Istentől, odafigyel-e az igényeinkre és kívánságainkra, hanem az, hogy készek és készségesek vagyunk-e hallgatni a mennyből származó szóra, arra az Igére, ami betöltheti és teljessé teheti az egész életünket.

Mennyei Atyám, köszönöm minden ajándékodat és üzenetedet! A szívem legértékesebb kincse lett Igéd és útmutatása szerint vágyom élni ezen a napon is!

*Revideált új fordítás

2021. július 3., szombat

Napi felülről:

Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.

Máté evangéliuma 13. rész 24. vers*

Áldott szombatot, reménységgel jövőbe tekintő szemeket, a feladatokhoz megújuló erőt és bölcsességet kívánok minden testvéremnek!

A tápláló, eledelt biztosító magot csak az veti el a „piszkos” földbe, aki ismeri a természet összefüggéseit és tudja, hogy ezzel nem eltemeti a jelen lehetőségét, hanem éppen a legtöbbet teszi meg a gyümölcsöző jövőért. Aki bőven szeretne aratni, annak sokat kell vetnie. Aki egyre többre szeretne jutni, annak be kell fektetnie a reményteljes jövendőért. Ez igaz anyagi és családi viszonyokra is. A munka jutalmának öröme és élvezete a fáradságos odaszánással kezdődik, és azzal a hittel folytatódik, hogy mindez megéri a sikeres eredményekért. Az Isten országában is hasonló alapelvek működnek, nem véletlenül, hiszen a Teremtő alkotta meg mindegyiket. Amennyiben nem csupán fizikai gyarapodásra vágyunk, hanem még inkább a lelkünk gazdagságára, akkor elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyre több magvetésünk legyen. Ráadásul az ehhez szükséges jó és nemes magot felülről kaphatjuk meg az áldások Atyjától, aki mindezeket előre elkészítette számunkra. A jó mag mindig jó termést hoz még akkor is, ha a gonoszság igyekszik ezt megakadályozni, mert a mennyek országának védelme alatt áll.

Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap áldásmagjait, amelyek egyszerre táplálnak, de ezzel együtt feladattal is megbíznak. Kérlek, adj erőt és reménységet a ma fáradságos, de nemes tetteihez!

*Revideált új fordítás

2021. június 22., kedd

Napi felülről:

Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.

Prédikátor könyve 4. rész 6. vers*

Áldott keddet, megelégedett, békességes szívet és hálás örömmel betelt lelket kívánok minden testvéremnek!

Igaz, hogy a két teli marok duplája az egynek, de ezzel együtt nem marad szabad kezünk és lehetőségünk adni, simogatni, kezet fogni, vállon veregetni és megkapaszkodni egy biztonságot adó korlátba. Tényleg szükségünk van mindarra, amit begyűjtöttünk, felhalmoztunk és birtoklunk? A minél több, kényelmesebb és szebb eléréséért érdemes feláldozni a szív békességét, a lélek szabadságát és nyugalmát? Elengedhetetlen egy egészséges egyensúly a fárasztó munka, a megelégedett pihenés és kikapcsolódás között, a kapcsolataink ápolása, építése és a lelkünk gyarapodása érdekében. A kevesebb akkor válik többé, amikor jól, hasznosan, hálaadással és áldással tudjuk felhasználni. Egyik kezünkkel tartani a magokat, a másikkal pedig vetni. Az egyikkel leszedni a gyümölcsöt a másikkal pedig a helyére tenni. A birtoklási vágy nem haszontalan erőlködés, ha a megfelelő sorba kerül az életünkben az Isten tisztelete, a lelkünk igényei és szeretet-kapcsolatai mögé és segítésére, de sohasem ezek elé. Egyszer mind a két kezünkkel el kell engedni, amit addig tartogattunk, de mindaz, amit Isten országában megkaptunk, azt senki el nem veheti tőlünk.

Áldott légy mennyei Atyám azért a sok jóért, amivel körbevettél, a két kezemért és azokért a lehetőségekért, amelyeket ma is elkészítettél számomra!

*Revideált új fordítás

2021. június 12., szombat

Napi felülről:

„Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«”

Lukács evangéliuma 10. rész 33-35. versek*

Áldott szombatot, békességben megerősödött lelket, és bátor szeretet-tetteket kívánok minden testvéremnek!

Kifosztott, bántalmazott, magatehetetlen ember az út szélén. Éppen ott, ahol mi is elhaladunk. Semmi közünk hozzá, sőt ismeretlen, még veszélyes is lehet. Viszont tudnánk segíteni, ha akarnánk, csak akkor felborulna a napirendünk, a saját időnkből, pénzünkből pazarolnánk idegenekre, akikről azt sem lehet tudni, hogy milyenek, meghálálják-e ezt valaha? A legkönnyebb jó nagy ívben elkerülni az ilyen helyzeteket, és ha lehet még félre is nézni közben. Az irgalom azonban képes kihozni belőlünk a legjobbat, a legemberségesebb énünket, aki a haszonszerzés helyett a segítő szeretetben találjam meg az örömét, boldogságát. Azt és annyit ad, amire képes, de úgy adja, mintha saját magáról gondoskodna, azzal a figyelemmel és törődéssel. Ezért vállalnak sokan önkéntes szolgálatot, mert megízlelték a jóság, könyörület és szeretet jó ízét, ami befektetést igényel, de a lélek gazdagodásával jár. A mennyei Atya éppen így hajolt le Jézus Krisztusban hozzánk, hogy minden segítséggel körülvegyen bennünket a helyreállásunk, megújulásunk érdekében, hogy legyen miből merítenünk és adnunk, amikor arra lesz szükség!

Atyám, köszönöm, hogy te nem néztél félre, nem kerültél el, amikor segítségre volt szükségem, hanem ápoltál és minden jóval elláttál, hogy egészséges, szerető és irgalmas szívvel tudjak továbbhaladni az utamon.

*Egyszerű fordítás

2021. június 6., vasárnap

Napi felülről:

Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!

Apostolok Cselekedetei 3. rész 6. vers*

Áldott vasárnapot, testi felüdülést, lelki kincseket és önzetlen szeretetből fakadó tetteket kívánok minden testvéremnek!

Problémákkal, kihívásokkal szembesülve könnyen eszünkben jutnak a hiányaink, hiányosságaink és korlátaink, ami elsőre el is takarhatja előlünk a megoldásokat. Nincs elég pénzem, időm. Túl fiatal és tapasztalatlan vagyok. Nem tudok bátran megszólalni, vagy jól beszélni. Túl idős és gyenge vagyok már. Nincs olyan élethelyzet, ahol ne találnánk olyan területet, amire azt mondhatjuk, hogy nekünk nincs belőle elég. Az nem probléma, ha szembesülünk a határainkkal, de az igen, ha ezzel együtt le is mondunk a következő lépésről, amely továbbvezetne bennünket. A hiányaink lehet, hogy nem a barátaink, de nem is az ellenségeink, akiktől félnünk kellene, hanem lehetőséget adnak, hogy értékeljük és használjuk azt, amink van, amire eljutottunk, hogy az áldásokat megosszuk. Lehet, hogy fiatal vagyok, de a lelkesedésem sokakat bátoríthat. Lehet, hogy a beszéd nem az erősségem, de szeretető szívvel tudok segíteni. Lehet, hogy már megöregedtem, de a kipróbált hitem erőt adhat másoknak. Lehet, hogy nincs ezüstöm és aranyam és a gyógyítás ajándékával sem rendelkezem, de amit én kaptam a mennyei Atyától az ő szeretetéből, békességéből és öröméből azt érdemes megosztani, mert ha ezek nekem kincsek lettek, azok másokat is gazdagíthatnak, gyógyíthatnak!

Köszönöm Atyám, hogy megáldottál annyi jóval, hogy másoknak is bőven jut belőle!

*Revideált új fordítás

Szeretettel várunk!