2021. november 23., kedd

Napi felülről:

Legyetek pedig az ige megvalósítói, és ne hallgatói csupán félrevezetve önmagatokat.

Jakab levele 1. rész 22. vers*

Áldott keddet, világos látást, tiszta gondolkodást és bátor hitlépéseket kívánok minden testvérem életére!

Folyamatosan befolyásolni akarnak bennünket, hogy azt gondoljuk, arra figyeljünk, olyat vegyünk, amit eredetileg nem is szerettünk volna, de megfelelő reklámmal sikerülhet az átállítás. Minél tudatosabban élünk, körültekintőbben figyelünk a lehetőségekre és használjuk az eszünket, annál kevésbé leszünk áldozatai a megtévesztésnek. Ami ennél is nehezebb kérdés, az a saját magunk félrevezetése. Amikor elszámítjuk a dolgokat, és zsákutcába vezetjük a jövőnket. Ez igaz lehet egy-egy pénzügyi döntéssel kapcsolatban, ami súlyos, évtizedekre kiható következménnyel járhat, de az Örökkévalóval kapcsolatban még inkább. Felemelő élmény olvasni, hallgatni Isten igéjét, de ez még csak az első lépés a cél felé. Egy mennyei tükör, mely szembesít önmagunk valóságával, hibáinkkal, torzulásainkkal, de azzal is, hogy Jézus Krisztus által kivé válhatunk. Mindennek akkor lesz eredménye és hatása, ha ezek után a megvalósítást is felvállaljuk. Készek vagyunk elismerni a tévedéseinket, mulasztásainkat, de ezzel együtt elszántan és hittel elfogadjuk Isten igazságát életünkre nézve. Megtesszük, elindulunk, meglépjük mindazt, amit meglátott a szívünk az igéből.

Mennyei Atyám köszönöm igédet, ígéreteidet és parancsaidat, mert ezek vezetnek engem a helyes úton!

*Saját fordítás

2021. június 28., hétfő

Napi felülről:

Ne törődj mindenféle szóbeszéddel, nehogy megtudd, ha a szolgád rosszat mond rólad! Hiszen te is sokszor mondtál rosszat másokról — tudod te azt jól!

Prédikátor könyve 7. rész 21-22. vers*

Áldott hétfőt, bölcs szívet, békességet építő gondolatokat és igazságosságból táplálkozó indulatokat kívánok minden testvéremnek!

Észrevétlenül egyszerű másokra célozni és dobálózni kimondott szavaink élével. Mivel ezt legtöbbször nem nyíltan, négyszemközt vagy szemtől szembe tesszük, hanem titokban, kerülő utakon és olyanok előtt, akiket befolyásolni tudunk, rengeteg felesleges kárt okozunk. Ennek a másik oldala, amikor mi vagyunk a céltábla, ellenünk irányul a szóbeszéd és rólunk szól a pletyka. Álmatlan éjszakák, napok, néha hetek kellenek, amíg fel tudunk gyógyulni azokból a sebekből, amit bennünk okoznak. Két nagyon fontos alapelv segíthet abban, hogy ilyen módon ne növeljük se a magunk, se mások szenvedéseit, hiszen abból úgy is van elég. Se forrása, se továbbadója ne légy a rosszindulatú, másokat lejárató híreknek! Nálad érjenek ezek zsákutcába, találjanak zárt ajtókat! Ne légy részese mások megkövezésében, mert minden féligazsággal elfedett hazugság ellenére ezek a kövek nem felmentenek, hanem elítélnek. A másik része, hogy a szívedet ne keménységgel óvd a pletykáktól, mert igaz, hogy ezzel véded magad, de közben tönkre teszed a legnemesebb kincseidet. A legnagyobb védelem a lelked számára a szerető otthon, ahol békességet és biztonságot találsz, mert az értéked, nem mások véleményétől, hanem a mennyei Atyától függ, aki saját Fiát áldozta fel érted.

Atyám, segíts, hogy szavaim áldást közvetítsenek és ne átkot! Köszönöm, hogy nálad van az otthonom és benned találom a békességemet!

*Egyszerű fordítás