2021. október 6., szerda

Napi felülről:

Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.

Kolossé levél 3. rész 12. vers*

Áldott szerdát, szebbnél szebb lelki öltözetet, és a szeretettség biztonságot adó örömét kívánom minden testvéremnek!

A testünket az időjáráshoz, illetve az alkalmakhoz megfelelően, illően öltöztetjük fel. Egyik szempontból a ruházatunk véd és óv bennünket, másik oldalról pedig segít beleilleszkedni a környezetünkbe vagy kifejezni egyéniségünket. A lelkünknek is szüksége van megfelelő öltözékre, amelyet egyszerre magunkért, és eközben másokért is viselhetünk. A rosszindulat, irigység, gőg és megvetés is öltöztet. Leginkább akkor használjuk ezeket, ha többnek gondoljuk magunkat a környezetünknél és úgy érezzük, hogy ezek segítenek elérni a céljainkat. Rendkívül jól takarják el saját hibáinkat, bűneinket és segítenek abban, hogy mások gyengeségeire összpontosítsunk. Ezért válunk meg olyan nehezen ezektől. A mennyei Atya egy egészen más ruhatárat nyitott meg számunkra és arra tanít, hogyan öltöztessük fel a lelkünket úgy, hogy egyre jobban láthatóvá legyen rajtunk a belső szépség, békesség és reménység. Az irgalmas és könyörületes szív, a jóra való eltökéltség, a mások értékeinek örvendező és türelmes lélek nem csak hozzánk illő öltözékek, hanem a legszebb színeket is bemutatja a szürke és sötét világunkban.

Mennyei Atyám, szereteted és jóságod bátorít arra, hogy a legjobbat, legszebbet válasszam én is!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 2., hétfő

Napi felülről:

Akkor az Örökkévaló esőt ad vetésedre, áldott esőt vetőmagodra, s a föld gazdagon terem. Kenyered tápláló lesz és bőséges, még jószágaid is dúsfüvű, tágas mezőn legelnek.

Ézsaiás könyve 30. rész 23. vers*

Áldott hétfőt, bőséges gyümölcstermést, hálás szívet és tágas határokat kívánok minden testvéremnek!

Mennyi áldás, hálaadás és micsoda bőség a következménye, amikor a Teremtővel együtt haladunk, igazodunk az időzítéséhez és figyelünk az útmutatására. Amikor nem csupán anyagi céljaink vannak, hanem az Isten országának és igazságának keresésére, építésére szánjuk oda magunkat. Amikor félre téve az aggódást és a félelmeket, fáradságot nem kímélve reménységgel vetjük el a jóság és szeretet apró magjait. Egy mosoly, egy apró szívesség, egy nem várt segítség, néhány bátorító és bíztató szó, amelyeket továbbadva, elültetve Isten munkájával karöltve életek változhatnak meg, emberek nyerhetik vissza a jövőjüket és lelket tápláló gazdagság lesz a jutalom. A mennyei Atya tervei csodálatosak, ezért annyira fontos megismerni és alkalmazni azokat a mai napon is. A helyünkön lenni, nem elmenekülni, elbújni és megalkudni a reménytelenséggel, hanem küzdeni, hogy legyen mit megáldania az Örökkévalónak és legyen annyira gazdag a szívünk, hogy jusson belőle másoknak is.

Mennyei Atyám, terved tökéletes, akaratod felemelő és szereted hűséges! Segíts, hogy veled együtt induljak, vessek és arassak is!

*Egyszerű fordítás

2021. július 3., szombat

Napi felülről:

Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.

Máté evangéliuma 13. rész 24. vers*

Áldott szombatot, reménységgel jövőbe tekintő szemeket, a feladatokhoz megújuló erőt és bölcsességet kívánok minden testvéremnek!

A tápláló, eledelt biztosító magot csak az veti el a „piszkos” földbe, aki ismeri a természet összefüggéseit és tudja, hogy ezzel nem eltemeti a jelen lehetőségét, hanem éppen a legtöbbet teszi meg a gyümölcsöző jövőért. Aki bőven szeretne aratni, annak sokat kell vetnie. Aki egyre többre szeretne jutni, annak be kell fektetnie a reményteljes jövendőért. Ez igaz anyagi és családi viszonyokra is. A munka jutalmának öröme és élvezete a fáradságos odaszánással kezdődik, és azzal a hittel folytatódik, hogy mindez megéri a sikeres eredményekért. Az Isten országában is hasonló alapelvek működnek, nem véletlenül, hiszen a Teremtő alkotta meg mindegyiket. Amennyiben nem csupán fizikai gyarapodásra vágyunk, hanem még inkább a lelkünk gazdagságára, akkor elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyre több magvetésünk legyen. Ráadásul az ehhez szükséges jó és nemes magot felülről kaphatjuk meg az áldások Atyjától, aki mindezeket előre elkészítette számunkra. A jó mag mindig jó termést hoz még akkor is, ha a gonoszság igyekszik ezt megakadályozni, mert a mennyek országának védelme alatt áll.

Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap áldásmagjait, amelyek egyszerre táplálnak, de ezzel együtt feladattal is megbíznak. Kérlek, adj erőt és reménységet a ma fáradságos, de nemes tetteihez!

*Revideált új fordítás

Szeretettel várunk!