BŐVÖLKÖDŐ élet (1)

A hét mottójának a következő címet választottam: BŐVÖLKÖDŐ ÉLET. A János 10:31-ben olvashatjuk Jézus szavait: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt, bőségben éljenek!” Milyen erős szavak.

Engem nagyon foglakoztat mostanában, hogy tudok bővölködő életet élni kis-(nagy)családommal ma, 2023-ban keresztényként, anyaként, feleségként, mukavállalóként? Hogy tudok a világban élni úgy, hogy nem a világ által diktált életmódot követem, hanem az isteni tanácsokat?

Most azt kérem tőletek, hogy ezen a kérdésen egy kicsit időzzetek el. Hiszen ezalatt nemcsak azt értem, hogy én más életet élek, hiszen imádkozok és eljárok vasárnap imaházba.

Ezalatt azt értem, hogy vizsgáljuk meg életünk minden területét egyen-egyenként. Mit üzen a világ (direkt és indirekt módon)? Mit tanácsol Isten nekünk?

Mennyi időt, pénzt, energiát fektetek az Istennel való kapcsolatom megélésére?

Milyen a házastársammal való kapcsolatom? Fontos számomra? Ápolom? Időt és energiát fektetek bele?

Hogy nevelem a gyermekeimet? Milyen példát adok eléjük? Mennyi időt töltök velük?

A munka hanyadik helyen szerepel az életemben? Mivel munkával (a munkahelyen) töltöm időm túlnyomó részét, ezért ez kerül az első helyre? Marad (ill. tudatosan hagyok) még energiám és időm a családomra is? És a lelki családom? Van lelki családunk? Nemcsak névlegesen, hanem ténylegesen.

Beszélgessünk ezekről a kérdésekről Istennel.

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! „Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23-24.)

Az Isten által adott útmutatásokat követem? Egyáltalán milyen útmutatásokat ad a ma emberének a Biblia? „…amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn 16;13a)

Hogy tudok bővölködő életet élni, amikor úgy érzem, hogy a teendők 100felé szakítanak? Ilyenkor arra gondolok, hogy a legkönnyebb lenne kimenekülni a világból. De! Mire is hívott el bennünket Istenünk? A világtól való elzárkózásra? NEM! Az igazi krisztushit célja nem a világból való elmenekülés valamiféle szellemi birodalom nevében, hanem éppen fordítva: a világ aktív megváltoztatása és felemelése a Szentlélek által, aki lejött erre a Földre, hogy ebben segítsen, majd pedig a szintén ide visszatérő Messiás által. Ahogy Jézus fogalmazza:

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a Neved, jöjjön el a királyságod, valósuljon meg az akaratod a Földön is ugyanúgy, ahogyan a mennyben!”

Ez a hit eredeti tartalma – hogy Isten szeretetét és hatalmát már itt a földön megtapasztalhatjuk. ÁMEN.

2021. augusztus 2., hétfő

Napi felülről:

Akkor az Örökkévaló esőt ad vetésedre, áldott esőt vetőmagodra, s a föld gazdagon terem. Kenyered tápláló lesz és bőséges, még jószágaid is dúsfüvű, tágas mezőn legelnek.

Ézsaiás könyve 30. rész 23. vers*

Áldott hétfőt, bőséges gyümölcstermést, hálás szívet és tágas határokat kívánok minden testvéremnek!

Mennyi áldás, hálaadás és micsoda bőség a következménye, amikor a Teremtővel együtt haladunk, igazodunk az időzítéséhez és figyelünk az útmutatására. Amikor nem csupán anyagi céljaink vannak, hanem az Isten országának és igazságának keresésére, építésére szánjuk oda magunkat. Amikor félre téve az aggódást és a félelmeket, fáradságot nem kímélve reménységgel vetjük el a jóság és szeretet apró magjait. Egy mosoly, egy apró szívesség, egy nem várt segítség, néhány bátorító és bíztató szó, amelyeket továbbadva, elültetve Isten munkájával karöltve életek változhatnak meg, emberek nyerhetik vissza a jövőjüket és lelket tápláló gazdagság lesz a jutalom. A mennyei Atya tervei csodálatosak, ezért annyira fontos megismerni és alkalmazni azokat a mai napon is. A helyünkön lenni, nem elmenekülni, elbújni és megalkudni a reménytelenséggel, hanem küzdeni, hogy legyen mit megáldania az Örökkévalónak és legyen annyira gazdag a szívünk, hogy jusson belőle másoknak is.

Mennyei Atyám, terved tökéletes, akaratod felemelő és szereted hűséges! Segíts, hogy veled együtt induljak, vessek és arassak is!

*Egyszerű fordítás

Szeretettel várunk!