2021. október 10., vasárnap

Napi felülről:

Uram, az éltet mindenkit, és engem is az éltet, hogy te majd megerősítesz és meggyógyítasz engem!

Ézsaiás könyve 38. rész 16. vers*

Áldott vasárnapot, Istenünk megújító, megerősítő és éltető erejét kívánom minden testvérem számára!

Felelőtlen-e a szülő, amikor saját vágyait, kívánságait a gyermeke érdekei és igényei mögé helyezi, amikor fáradtan is felkel az éjszaka közepén, hogy megvigasztalja, és amikor szükséges gyógyítsa is őt? Pont ellenkezőleg, a felelősségvállalás magasiskoláját éli meg mindeközben. Ráadásul ez egy természetes példa is a mennyei Atya gondoskodó szeretetéről, amellyel folyamatosan körülvesz bennünket. A Teremtő nagyságához, méltóságához és dicsőségéhez képest olyan érthetetlennek tűnik az az alázat, ahogyan lehajolt hozzánk teremtményeihez, az a közelség Jézus Krisztusban, amellyel megérintett bennünket, és az a szeretet, amellyel a bűneink súlyát elszenvedte helyettünk. Ráadásul mindezt akkor, amikor még fel sem fogtuk, hogy nélküle csak tévelygünk, és az igazi otthonuk nála van. Élni szeretnénk minél többet, és minél teljesebben, ez egyenes következménye az Istenre teremtettségünknek. A létünk azonban pont ezért nem teljesedhet be az Úr nélkül, mert Ő az, aki éjjel és nappal figyel és vigyáz ránk. Ő tud megerősíteni, meggyógyítani és reménységgel betölteni, mert szeretetéből felelősséget vállalt értünk.

Mennyei Atyám, hálát adok a benned megtalált életért, erőért és gyógyulásért!

*Revideált új fordítás

2021. szeptember 8., szerda

Napi felülről:

Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.

Timóteushoz írt első levél 4. rész 16. vers*

Áldott szerdát, egészséges lelket, reménység bátorította szívet és bölcs gondoskodást kívánok minden testvéremnek!

Minél egészségesebbek, edzettebbek és kipihentebbek vagyunk, annál jobban tudunk teljesíteni és helytállni a kihívásokkal szemben. Ez odafigyelést, körültekintést, tudatos és elszánt választásokat igényel, mert könnyebb lefelé gurulni, mint küzdeni felfelé. Törődni, gondot viselni a testünkre, a táplálkozásunkra és a megfelelő felfrissülésünkre létfontosságú, de a lelkünk igényei sem hanyagolhatóak el büntetlenül. Nem egyszerű kiválogatni a sok lehetőség közül a legmegfelelőbbet, mert ami csábító és kívánatos a szemünknek, a kényelmünknek az nem biztos, hogy a javunkat szolgálja, legfeljebb csak rövidtávon. Figyelj oda megfontoltan saját fejlődésedre! Megalkuvás nélkül, körültekintően válogasd meg a legjobb utat, és ne a könnyebb felé indulj el! Ez nem csupán arról szól, hogy fejlődj, hogy megelégedett életet élj, hanem arról is, hogy a mások felé való felelősségeidet is képes legyél felvállalni és áldással betölteni. Egy beteg tanárnak meg kell gyógyulnia, hogy taníthasson. Egy félelmekkel teljes szívnek fel kell szabadulni, hittel és bizalommal betöltekeznie, hogy reménységet és békességet építsen maga körül.

Mennyei Atyám, te pontosan ismersz engem! Kérlek, segíts, hogy a te szemeden keresztül lássam magamat, szükségeimet, feladataimat és a jövőmet is!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 6., péntek

Napi felülről:

Ismerjük hát meg, törekedjünk igazán megismerni az Örökkévalót! Mert eljövetele biztos, mint ahogy hajnal virrad az éj után, mint ahogy megjönnek a felhők, s megöntözi földünket a korai és késői eső!

Hóseás könyve 6. rész 3. vers*

Áldott pénteket, Isten megismerésének áldásait, a benne való biztonság békességét kívánom minden testvéremnek!

A lelki szükségeink megalapozói az életünk biztos pontjai a változó világban, melyhez igazodni lehet, amely védelmet nyújt a nehézségek idején és ahová vissza lehet térni, ha eltévedtünk. Ilyen felülről kapott ajándék a családunk, mely folyamatosan formálódik, mégis az egyik legerősebb, legszilárdabb háttér-országot jelenti a küzdelmeinkben. Ilyen lehet egy jó baráti társaság, de a nemzetünk, népünk is ahová tartozunk. Mindezek egyben példák Isten országának megértésére és felfedezésére. A mennyei Atya megismerése nélkül nem élhetünk teljes életet, ezért ennek beteljesedése létfontosságú, kulcskérdés mindannyiunk számára. Nélküle az élet egy nagy, ismeretlen útvesztő labirintus, ahol vannak örömteli szakaszok, de a végén mindenképpen az elmúlás lesz a győztes. Ő ott nyitott ajtót számunkra, ahol a halál és a sötétség falai zárják el utunkat, ahol a reménytelenség birodalma kezdődik. Segítsége biztos és jelenléte éltető, megújító erő, mint az idejében érkező eső a termőföld számára. Jézus Krisztus áldozata és feltámadás tartja fenn és teszi elérhetővé ma is a felfelé vezető menekülő utat, amely az Örökkévaló megismerése mentén található.

Mennyei Atyám, köszönöm minden segítségedet és útmutatásodat! Az áldásokat, és azt a reményteljes jövőt, amit elkészítettél számomra!

*Egyszerű fordítás