Naponkénti igei üzenet
Paróczi Zsolt lelkipásztortól
2024
2024. április 13., szombat
Napi felülről:
„Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.”
Máté evangéliuma 18. rész 4. vers*
Áldott szombatot, az Isten előtti alázat erejét, dicsőségét és felemelő következményét kívánom minden testvérem számára!
A kisgyermekkor kiszolgáltatottságát, függését és egyszerűségét pont azért élhetjük át, tapasztalhatjuk meg, majd figyelhetjük később is, mert így érzékelhetővé válik annak a kapcsolatnak a minősége, mellyel a mennyei Atyához tartozhatunk. A hitünk arra vezet, hogy miközben megismerjük őt, mint teremtőt, mindenhatót és mindenek felett valót, ezzel együtt felfedezzük mélységes szeretetét irántunk és újra gyermekké váljunk lelkünkben. Ez az alázat, kicsinység és egyszerűség biztosítja azt, hogy biztonságban és békességben érezzük magunkat vele, olyanok akarjunk lenni, mint ő és a szívünk valódi otthonát nála találjuk meg. Ez az emberségünk, teremtettségünk kibontakozásának, naggyá válásának igazi útja, mert nélküle csak keresgélni fogunk. Aki ezt felismeri, az látja, hogy érdemes, sőt szükséges is letenni az emberi büszkeség, gőg és beképzeltség minden próbálkozását arra, hogy másokat lenézzünk és lesajnáljunk, mert nem ez a felemelkedés mennyei útja. Aki Isten gyermekeként él, az ennek minden erejét, dicsőségét és lelkesítő jövőjét is átéli, mert jó kezekben van!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert az, hogy gyermeked lehetek, hatalmas lehetőség arra, hogy másképpen lássam a környezetemet, felnézzek és ne lenézzek, kérdezzek és ne kioktassak, szeressek és ne megvessek!
*Revideált új fordítás
2024
2024. április 12., péntek
Napi felülről: Ne tévelyegjetek:
„A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!”
Pál első levele a korinthusiakhoz 15. rész 33. vers*
Áldott pénteket, nemes, jó és értékes jellem felépítését és ápolását kívánom minden testvérem számára!
A nemes jellemünk, a jó erkölcsünk annak tükre, hogy milyen emberek vagyunk valójában. Alapvetően meghatározza, hogyan gondolkodunk, ítélünk és cselekszünk. Egyben belső védelmi rendszer is a romboló, mérgező hatásokkal szemben, de csak addig a mértékig, amíg kellő lelki távolságot tartunk a gonoszságtól. Amennyiben saját akaratunkból olyan társasághoz, csoporthoz kapcsolódunk és leszünk tagjai, akik a miénkkel ellentétes értékeket képviselnek és gyakorolnak, akkor mi magunk nyitjuk meg a lehetőséget azelőtt, hogy az addigi elveinket lerombolják és tönkretegyék. Önbecsapás, saját magunk félrevezetése, hogy képesek vagyunk megállni a sodrással szemben és van elég erőnk ellenállni a csoporthatással szemben. Ezért nem érdemes még csak próbálkozni sem ezzel az úttal, mert a vége szomorú lesz. Ne tarts a pletykásokkal, ha rossznak tartod a kibeszélést! Ne keresd azok társaságát, akik kihasználnak másokat, miközben megértetted, hogy mennyire értékes a bizalom és a becsület! Válj azzá, légy az, aki nemes és értékes jellemmel kiáll a hite mellett, hűséges az ígéreteihez és arra törekszik, ami kedves az Isten előtt és hasznos az embereknek!
Menyei Atyám, hálát adok, mert arra teremtettél, hogy nemes és értékes jellem épüljön fel bennem. Segíts, hogy ne hagyjam magamat félrevezettetni mások által, akik önző érdekeket szolgálnak!
*Revideált új fordítás
2024
2024. április 11., csütörtök
Napi felülről:
„Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.”
Jób könyve 6. rész 14. vers*
Áldott csütörtököt, az együttérzés, az irgalom és a baráti szeretet bátorító, gyógyító és biztonságot adó megélését kívánom minden testvérem számára!
A szenvedés nem várt vendég az életünkben, olyan fájdalom, amit legszívesebben kihagynánk a megtapasztalásaink emlékirataiból. Ennek ellenére tagadhatatlanul jelen van a világban, ezért meg kell tanulnunk nem csak együtt élni vele, de a lehető legjobban érteni és kezelni akár saját, akár mások megpróbáltatásait. A szenvedő egy megsérült, sebzett lélek, akinek valódi segítségre, gyógyulásra és türelmes szeretetre van szüksége. Nehezen képes ilyenkor az ember józanul, bölcsen és észszerűen gondolkodni, mert a fájdalom elhomályosítja a szív éleslátását. Ekkor vagyunk talán a legkiszolgáltatottabb helyzetben, mert nem csupán tehetetlenek vagyunk, de sokszor tanácstalanok is. Ezekben az időkben igazán fontos a mély családi, testvéri és baráti kapcsolatok megléte, amelyben megélhetjük, hogy akkor is fontosak vagyunk valakiknek, amikor ezt nem tudjuk viszonozni. Erre kétféleképpen érdemes készülnünk. Mi magunk gyakoroljuk a türelmes, együttérző és irgalmas szeretetet a mellettünk szenvedő felé. Másrészt, amikor egészségesek vagyunk, akkor építjük és ápoljuk a valódi, időtálló és mély kapcsolatainkat, amelyek megmaradnak a legnagyobb nyomorúságban is!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert türelmes szeretettel fordulsz felém akkor is, amikor a szenvedéseimben nem látlak tisztán, sőt téged kérlek számon ok nélkül is!
*Revideált új fordítás
2024
2024. április 9., kedd
Napi felülről:
„Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet.”
10. zsoltár 17. vers*
Áldott keddet, felülről megerősített, felkészített és meghallgatott szívet kívánok minden testvérem számára!
Mi biztosítja számunkra a legnagyobb sikereket, a legtöbbet, amit elérhetünk az életben? Az egyik lehetőség, amivel nagyon sokan próbálkoznak, az a határozott, másokat kihasználó, megtévesztő és istentelen életmód. Másokat csak eszköznek tekintenek saját boldogulásuk elérésben és bárkinek hátat fordítanak, aki már nem hasznos számukra, terhet jelent vagy akadályozza az elképzeléseiket. Testvért, gyermeket, házastársat, szülőt vagy barátot el vagy magára hagynak, hogy ne hátráltassa őket. Ez az út bizonyos tekintetben igen sikeres lehet, de nagyon sok sérült, összetört, megnyomorított életet hagy hátra és előbb vagy utóbb kiderül, hogy zsákutca. Az Örökkévaló azonban nem erre teremtett bennünket, hanem egy olyan életre, ahol magunkat, de közben másokat is gazdagíthatunk, segíthetünk, mert tovább látunk önmagunknál. A valódi alázat nem azt jelenti, hogy lebecsüljük magunkat, jelentéktelennek vagy értéktelennek véljük a létünket. Inkább az, amikor nem mások rovására, hanem a mennyei Atyával és ezzel együtt a szeretteinkkel közösen gondolkodunk, tervezünk és lépünk előre! Ekkor kaphatunk felülről megerősített és bátorított szívet, amely ezért nem adja fel a jót!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy figyelsz rám, fontos vagyok számodra és megerősítesz, amikor szükségem van rá!
*Revideált új fordítás
2024
2024. április 8., hétfő
Napi felülről:
„Azonban minden szép rendben történjen közöttetek!”
Pál első levele a korinthusiakhoz 14. rész 40. vers*
Áldott hétfőt, a kapcsolatainkban megfelelő, egészséges és jó rend kialakítását és megőrzését kívánom minden testvérem számára!
Azt könnyen megértjük, hogy a munkánk során szükségünk van megfelelő rendre ahhoz, hogy hatékonyan dolgozhassunk. Azt is elfogadjuk, hogy a közlekedésben is kellenek egyértelmű szabályok, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban utazhasson. Az emberi kapcsolatainkban sokszor mégis megpróbáljuk kikerülni ezt kérdést, azzal az elgondolással, hogy mindenki úgy éljen, ahogyan neki tetszik, ami neki a legjobb. Nem felejthetjük el azonban, hogy nem vagyunk egyedül! Mások is részei az életünknek, befolyással vagyunk rájuk és ők is ránk. Ezen felül Isten országa és annak minden törvényszerűsége is hatással van ránk. A gyümölcsöző és előre mutató közösség alapja, a megfelelő, világos és élhető rend, szabály és beosztás kialakítása és alkalmazása. Ennek helyes alapjait Isten már lefektette és ki is jelentette, de rajtunk áll, hogy ebből mit valósítunk meg a környezetünkben. Minél jobban átbeszéljük, megértjük és megéljük, annál többet nyerünk belőle. Ez az egyetértés, a békesség és bátorítás légkörének szépsége, ereje! Segítsd, hogy minden helyen, ahol lehetőséged és felelősséged van megvalósuljon egy olyan szép rend, ami jó kerete lehet az egészséges fejlődésnek!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert a teremtett világ bemutatja a helyes szabályok szükségességét! Taníts, hogy mindenhol, ahol csak lehet én is segítsem, építsem és munkáljam a jó és szép rendet!
*Egyszerű fordítás
2024
2024. április 7., vasárnap
Napi felülről:
Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.”
Máté evangéliuma 17. rész 4. vers*
Áldott vasárnapot, az Istennel töltött idő csodáját, élményét és jó érzését kívánom minden testvérem számára!
Péter, Jakab és János szemtanúi lettek egy olyan találkozásnak, amelyben a menny összeért a földdel. Maga Jézus is átváltozott jelenlétükben egy dicsőséges formába, majd csatlakozott hozzájuk Mózes és Illés, akik már régóta elköltöztek ebből a testi világból. Mindezt látni és átélni, akkor is, ha csak szemlélői voltak ennek az eseménynek, annyira csodálatos és magával ragadó élmény volt, hogy ott szerettek volna maradni, amíg csak lehet. A mennyei Atya hangját is hallották, ahogyan szeretett Fiáról tett tanúbizonyságot. Eddig is hittek Jézus Krisztusban, de hitük most olyan megerősítést nyert, ami túllépet az emberi képzelet határain és Isten jelenlétéből fakadt. A földi létben nem sokszor adódik olyan időszak, amikor ennyire közel érezzük magunkat a mennyhez. Mózes és Illés is egy hegyen töltött alkalommal élte át ezt annak idején. Mózes ekkor vette át Isten igéjét a kőtáblákon, Illés pedig egy elkeseredett időszakot lezáró, új küldetésekkel megerősített megújuláson ment át mindeközben. Aki követi az Urat, az előbb vagy utóbb, de át fogja élni ennek a dicsőséges megtapasztalásnak a felemelő érzését, mert Isten közelsége minden másnál jobb!
Mennyei atyám, hálát adok, mert már itt a földön megengedsz olyan élményeket, amikor nagyon közel érezhetem magamat hozzád és köszönöm, hogy egyszer majd teljes mértékben élvezhetem ennek csodáját!
*Revideált új fordítás
2024
2024. április 6., szombat
Napi felülről:
„Hiszen, ha valaki, önmaga akarná megmenteni a lelkét, akkor el fogja veszteni, ha pedig elvesztené a lelkét miattam, akkor meg fogja találni!”
Máté evangéliuma 16. rész 25 vers*
Áldott szombatot, az Isten nélküli, vele nem számoló gondolkodásunk, tetteink, felismerését, elengedését és a lelkünk Jézus Krisztusban való felfedezését kívánom minden testvérem számára!
Annyira szeretnénk megfelelni, teljesíteni, elérni vágyott célokat, hogy megtaláljuk önmagunkat, hogy nagyra értékeljenek bennünket és azt érezhessük, hogy vagyunk valakik! Ez egy teljesen természetes emberi hozzáállás az élethez, mert úgy lettünk megteremtve, hogy minderre van képességünk és lehetőségünk is. Amikor azonban ebből a törekvésből kimarad a mennyei Atya, nem vele együtt tervezünk, hanem saját magunk akarjuk biztosítani a lelkünk boldogulását, az a biztos kudarccal lesz egyenlő. Amikor azonban rádöbbenünk arra, hogy szükségünk van mennyei beavatkozásra, átadjuk az életünket Istennek, kiengedjük a kezünkből az irányítást, és elfogadjuk Jézus Krisztus segítségét, akkor fog kiderülni, hogy ő nem elvesz ezzel tőlünk, hanem megajándékoz. Nem kevesebbek leszünk, hanem beteljesedhet mindaz az áldás, amit nekünk tartogat az Úr és azzá válhatunk, akinek megszülettünk! A lelkünk, az életünk megtalálásának, felfedezésének csúcsa, a bűneink, önző énünk elvesztésének völgyén keresztül érhető el!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert mindent, amiért megszülettem benned és veled együtt találhatok meg! Nem akarom saját magam mentegetni az életemet, hanem elengedem és neked adom át teljesen!
*Saját fordítás
2024
2024. április 5., péntek
Napi felülről:
„Hiszen te áldod meg az igazat Örökkévaló, jóakaratoddal, mint hatalmas pajzzsal veszed körül őt.”
5. zsoltár 13. vers*
Áldott pénteket, a mennyei Atya jóakaratának, kegyelmének és kedvességének védelmét, biztonságát és valóságát kívánom minden testvérem számára!
Nem egyszerűen csak létezni szeretnénk, hanem megfelelő biztonságban, boldogságban és egészségben élni meg mindennapjainkat. Volt idő, amikor a szüleinktől kaptunk meg ehhez minden segítséget, de felnőttként ennek legnagyobb részét már nekünk kell biztosítanunk. Azonban nem szabad sohasem megfeledkezünk a mennyei Atya szerepéről a múltunk, jelenünk és jövőnk formálásban. Jóakaratának, kegyelmének és kedvességének jelenléte az életünkben nélkülözhetetlen fontosságú ahhoz, hogy a miénk lehessen mindaz, amit elkészített számunkra az Örökkévaló. Ennek alapja az, amikor nála keressük és tőle várjuk az igazságot, félretéve saját igazunk büszkeségét és önző ostobaságát. A hatalmas, teljes életünk számára biztonságot nyújtó pajzs Isten szeretetének tenyere, amellyel értünk nyúlt Jézus Krisztus által. Ez az a védelem, amit semmilyen emberi erőfeszítés se pótolhat vagy helyettesíthet, mert nem csupán erre a korszakra vagy létezésre érvényes, hanem örök érvényű!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert benned és nálad találtam meg az igazságot! Jóakaratod, irgalmad és szereteted vesz körül és őriz meg a teljes életre!
*Saját fordítás
2024
2024. április 4., csütörtök
Napi felülről:
„Azért tette ezt, hogy a test részei között ne legyen meghasonlás, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról.”
Pál első levele a korinthusiakhoz 12. rész 25. vers*
Áldott csütörtököt, az összetartozás, a kölcsönös egymásra figyelés, gondoskodás és törődés erejét, biztonságát és békességét kívánom minden testvérem számára!
A szabadság és függetlenség nagyon mély emberi vágy, de csak akkor biztonságos, előremutató és építő, ha nem írja felül az összetartozás, a mások iránti gondoskodás és törődés felelősségét, hanem éltető egységben van velük. Természetes, hogy a felnőtt gyermekek önálló életre hivatottak, de ez nem jelenti azt, hogy a családi kötelék megszűnt számukra, csak más lett benne a szerepük és a feladatuk. Mikor megházasodunk, gyermeket vállalunk önként korlátozzuk a függetlenségünk, szabadságunk határait, mert így leszünk képesek a szeretteinkkel együtt mégis többek lenni és messzebbre jutni. A kölcsönös gondoskodás egyszerű, de biztonságot nyújtó elvére épül az egész emberi lét és a társadalom is. Ez egy mennyei minta földi megvalósulása, ami Isten országában és családjában fokozottan érvényes és döntő alapérték. Ami vagyok, minden képességem, tehetségem és lehetőségem, egyszerre szolgálja az egyéni boldogulásomat és a kapcsolataim javát is. Ezek egymást erősítő hatások, amit a szeretet egészséges megélése képes jól összeszőni!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert egyszerre teremtettél önálló személlyé, de élő részévé is emberi közösségeknek! Segíts megélnem ennek minden felelősségét, biztonságát és örömét!
*Egyszerű fordítás
2024
2024. április 3., szerda
Napi felülről:
„Ahogy a döglött legyektől megbüdösödik az illatos kenőcs úgy teszi tönkre egy jelentéktelennek tűnő bolondság mindazt, amit a bölcsesség és a tisztesség elért.”
A prédikátor könyve 10. rész 1. vers*
Áldott szerdát, az értékeink, elért eredményeink és építő kapcsolataink mindenféle ostobaságtól, felelőtlenségtől és bolond meggondolatlanságtól való megőrzését kívánom minden testvérem számára!
A környezetünknek természetes részei a rovarok, de kellő odafigyeléssel megakadályozhatjuk, hogy ne találjanak utat oda, ahol valódi gondot okozhatnak, nem csak kellemetlenséget. Ugyanígy a felelőtlen megszólalások, az ostoba véleménynyilvánítások látszólag jelentéktelen figyelmetlenségek, „döglött legyek”, amelyeket nem kell komolyan venni, mégis nehezen helyrehozható károkat idézhetnek elő a megteremtett kapcsolatainkban, tisztességünkben vagy becsületünkben. Bolondság az, amikor ezeket az értékeket nem tartjuk eléggé biztonságban, elkülönítve, hanem engedjük, hogy akár mások, akár mi magunk gúnyosan, megalázóan vagy lekicsinylően beszéljünk róluk. Egy egészséges, kölcsönösen építő emberi viszony nagy kincs, sokba kerül felépíteni és fenntartani, de nagyon megéri. Ezt hagyni, hogy tönkre menjen, könnyelmű, de mérgező megjegyzésekkel, saját magunk ellen való vétek is. Egy döglött legyet, ha időben eltávolítunk megakadályozhatjuk a nagyobb bajt. Az ostoba megszólalásainkért is minél gyorsabban bocsánatot kell kérnünk, hogy visszaálljon a megfelelő, jó illatú légkör és ne váljon rossz szagúvá, bűzössé a helyzet!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy vannak értékes, építő, jó illatú kapcsolataim, amelyeket szeretnék megőrizni minden „döglött légytől”, mérgező megnyilvánulástól, amelyek tönkretehetik őket! Kérlek segíts, tanácsolj és vezess ebben!
*Egyszerű fordítás
bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm