Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2024. április 2., kedd

Napi felülről:

„Mindnyájan ettek és jóllaktak, azután hét kosarat szedtek tele a maradék darabokkal.”

Máté evangéliuma 15. rész 37. vers*

Áldott keddet, az ünnep maradékainak, emlékeinek és többletének jövőt segítő összegyűjtését és felhasználását kívánom minden testvérem számára!

Az ünnepek hegycsúcsok a szürke hétköznapok között. A pihenés, a feltöltekezés, a hálás öröm és a közösség alkalmai. Nem mindegy azonban, hogy mit kezdünk azzal a többlettel, ami ilyenkor felhalmozódik. A keserédes sajnálkozáson túl van lehetőségünk arra is, hogy áldásként használjuk ezeket a következő időszakhoz. Jézus ebben a történetben több, mint négyezer embernek teremtett bőségesen elég ennivalót az étkezéshez, de még a maradékot sem tekintette felesleges, kidobandó szemétnek, ezért kellett összeszedni azokat. Amikor több jó dolog történik velünk, mint amit egyszerre be tudnánk fogadni, akkor érdemes ezeket összegyűjteni, hogy később is fel lehessen használni. Meg lehet fogalmazni, össze lehet írni az élményeinket, hogy mind számunkra, mind mások számára további örömöt hozzanak a mindennapokba. Adni kell magunknak arra is időt, hogy mindent feldolgozzunk. Isten jóakaratában benne van a túlcsorduló bőség, de azzal együtt, hogy a többlettel is felelőséggel élünk és bánunk!

Mennyei Atyám, hálát adok minden ajándékodért, az ünnep bőségéért! Segíts a többletet is figyelmesen összeszednem és felhasználnom.    

*Revideált új fordítás

2024. április 1., Húsvéthétfő

Napi felülről:

„…és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.”

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 1. rész 10. vers*

Áldott húsvéthétfőt, az élő Krisztus jelenlétét, erejét és segítségét kívánom minden testvérem számára!

A húsvéti népszokások keretet tudnak adni az ünnepléshez, de a valódi erő abban rejlik, ha a feltámadt Úr ténylegesen munkálkodik az életünkben. A feltámadás egyik következménye, amit naponként megélhetünk, hogy minden reménytelenség, rossz hír vagy félelem ellenére Jézussal van jövőnk, esélyünk és kilátásunk egy felszabadult létre. Van mire, van kire várnunk, mert eljött annak az ideje, hogy a menny ünneplésébe mi is bekapcsolódjunk most még hit által, később pedig annak teljes valóságában. Az erő, a bátorság nem ahhoz kell, hogy többek legyünk másoknál vagy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, hanem ahhoz, hogy helyes, Isten tervével összhangba lévő döntéseket hozzunk és kövessünk. Mivel, ami nem rajtuk áll, azt az Örökkévaló elrendezte és megtette, ezért nekünk arra kell ügyelnünk és figyelnünk, hogy le és ki ne maradjunk ebből a csodálatos és különleges lehetőségből. Érdemes megragadni a mai nap minden szép pillanatát, fényét, színét, illatát, ízét és érzését, mert mindez arra adatott, hogy hálaadással éljünk vele!

Mennyei Atyám, köszönöm neked a feltámadás valóságát, erejét és segítségét, mert ezzel lehet teljes az én életem is!

*Revideált új fordítás

2024. március 31., Húsvétvasárnap

Napi felülről:

„Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.”

Máté evangéliuma 28. rész 5-6. vers*

Áldott húsvétvasárnapot, félelem helyett örömöt, bizonytalanság helyett élő reménységet kívánok minden testvérem számára!

Húsvét az élet győzelme a halál felett! Már nem csak az a biztos, hogy testünk mulandó, hanem az a titok is lelepleződött, hogy van élet a sír után, van feltámadás, lehet élő reménysége a lelkünknek. Jézus Krisztus valóságosan meghalt, teste nem hordozhatta tovább, de új életre kelt, egy romolhatatlan, múlhatatlan és igazi létre. A halál része lett a létünknek, mert ezt az utat választottuk, amikor hátat fordítottunk Istennek. Húsvét azonban bebizonyította, hogy az Örökkévaló Atya nem tette ugyanezt, nem törődött bele ebbe a helyzetbe! Jézus Krisztus által megszólított, hazahívott bennünket és ehhez az utat is elkészítette halálán és feltámadásán keresztül. Az angyali üzenet nekünk is szól: Ti ne féljetek! Aki tényleg a megfeszített Jézust keresi, az találkozni fog a feltámadt Úr jelenlétével és erejével. Megnyílt a mennyek országa mindazok számára, akik benne hisznek és reménykednek, hogy tovább láthassunk a síron, azon a halandó testen, amelyben most élünk egészen a valódi otthonunkig!

Mennyei Atyám, hálát adok Jézus Krisztus feltámadásáért, amely számomra is az élet reménysége és bizonyossága lett!

*Revideált új fordítás

2024. március 30., Nagyszombat

Napi felülről:

„Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.”

Lukács 23. rész 55-56. vers*

Áldott nagyszombatot, az ünnep előkészületének minden terhe között és mellett Isten mélységes szeretetének jelenlétét és békességét kívánom minden testvérem számára!

Nagyszombat híd a halál és a feltámadás között, az a szakasz, amelyet mindenképpen végig kellett járnia Jézus Krisztusnak is, hogy győzelme teljes és végleges legyen. Testét sziklába vágott sírboltba helyzeték, de ettől kezdve egészen másként számoltak vele kapcsolatban a földön és másként a mennyben. Azok a nők, akik szemtanúként minden borzalmat, megaláztatást átéltek, ami Jézussal történt nem menekültek el, nem hagyták magára, sőt a váratlan, sietős és befejezetlen temetésén is részt vettek. Az volt a tervük, hogy szombat elmúltával az előre elkészített értékes illatszereket és keneteket használják majd fel Mesterük méltó búcsúztatására! Szeretetük túllépet a félelmeken és mindent meg akartak tenni a holtest végtiszteletére, bebalzsamozásához. Eközben a mennyben már a feltámadás diadala készülődött. Nem gyászoltak, nem szomorkodtak, mert minden elvégeztetett, amit testben megtehetett a Megváltó, most már csak rövid idő kérdése volt, hogy mikor kel fel a világosság, az elmúlhatatlan és győztes élet!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus mindent megtett értem is, hogy a halál helyett, az élet arasson győzelmet bennem!

*Revideált új fordítás

2024. március 29., Nagypéntek

Napi felülről:

„Azután ezt kérdezte: „De mi rosszat tett?” Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: „Feszíttessék meg!””

Máté evangéliuma 27. rész 23. vers*

Áldott nagypénteket, a mennyei Atya értünk küzdő szeretetének felismerését, csodálatát és a lelkünk megújulását kívánom minden testvérem számára!

Nagypéntek Isten halált felvállaló szeretetének és az emberi eltévelyedés, gonoszság mélységének találkozása, ahol mindent elrontottunk, amit lehetett mégis ez lett életünk győzelmének forrása. Pilátus, a római helytartó igazi politikusként viselkedik. Pontosan tudja, hiszen utánajárt, hogy miért hozták elé Jézus, milyen mértékű irigység, hatalomféltés van a vádak mögött, mégis engedett a zsarolásnak és a megtévesztett közvéleménynek. Azonban még őt is megdöbbentette az a gyűlölet, amely felszínre tört ezen a napon, egy olyan ember ellen, aki csak jót tett, nem lázított és nem vezetett félre senkit. Bűnt, ítéletre való okot nem talált benne, de a lelkiismeret és az igazság szavát elnyomta az egyre hangosabb, halált kívánó kiáltozás. Elferdített váddal mégis meg lehetett oldani a kivégzést, ezzel pedig csődöt mondott mind a római, mind zsidó jogintézmény és ezzel együtt az ember újból hátat fordított Istennek. Az a csodálatos, hogy ez nem a végünket jelentette, hanem a mennyei Atya esélyt adó szeretetének diadalát. Jézus Krisztusban a gonoszság sötét mélységét áttörte Isten felénk nyújtott karja, amit még mindig meg lehet ragadni és megbékülni vele, ha mégis más utat választanánk, a „Feszítsd meg!” helyett!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem mondtál le rólam, pedig megérdemelném! Sőt, értem is vállaltad nagypéntek minden megaláztatását, gyötrelmét és csalódását, hogy esélyt teremts számomra is a hazatérésre!

*Új fordítás

2024. március 28., Nagycsütörtök

Napi felülről:

Péter azt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”

Máté evangéliuma 26. rész 33. vers*

Áldott nagycsütörtököt, a hitünk, reménységünk és bizalmunk őszinte, alázatos és igaz megvizsgálását, értékelését és használatát kívánom minden testvérem számára!

Jézus Krisztus számára nagycsütörtök az utolsó teljes földi nap, amit testben a tanítványaival együtt megélt. Ezért beszélhetünk utolsó vacsoráról ezen az estét, illetve minden pillanatáról, mint fontos előkészületről halálára és feltámadására. Miközben az áldozatot hozó mennyei szeretet forgatókönyve kezdett teljes nagyságában kibontakozni, addig a tanítványok ennek valódi gyötrelmét, mélységét és erejét még nem tudták felfogni, feldolgozni. Abba az egyszerű gondolatba kapaszkodtak, hogy a jó, jót érdemel és nem győzhet felette a rossz, tehát semmi nagy baj nem történhet a Mesterükkel, így készek kiállni mellette bármi is történjen. Csak azt nem látták és értették meg, hogy a világban jelenlévő gonoszság, istentelenség és bűn olyan mélyen fogva tartja az emberiséget, hogy ennek legyőzéséhez már nem elég semmilyen emberi akarat, jószándék és elszántság, hanem Isten szeretetének szabadító áldozatára van szükség. Ez pedig Jézus Krisztusban lett valósággá. Péter fogadkozása csak utólag nézve tűnik felelőtlenek, akkor teljesen komolyan gondolta és mondta mindezt, de a lényeg mégis az lett, hogy őt is az Úr jóakarata mentette, tartotta meg és állította helyre!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem az én hitemtől, akaraterőmtől vagy elszántságomtól függ szabadító szereteted ereje és engem is az ment meg, tart meg és állít helyre, amit értem tett Jézus Krisztus!

*Egyszerű fordítás

2024. március 27., szerda

Napi felülről:

„A mennyek királysága olyan, mint az az ember, aki mielőtt elutazott volna külföldre, összehívta a szolgáit. Minden vagyonát rájuk bízta.”

Máté evangéliuma 25. rész 14. vers*

Áldott szerdát, a felülről kapott, adatott felelősségeink, lehetőségeink, felfedezését, használatát és hálás örömét kívánom minden testvérem számára!

A nagyhét arra is megtaníthat bennünket, hogy az életünk valódi lehetőségei, áldásai és kibontakozása sokkal többről szólnak, mint önmagunk megvalósításáról. Miközben a tehetségünk, szorgalmunk és hűséges odaszánásunk szerint dolgozunk és keressük a boldogulásunkat nem szabad elfelejtkeznünk, hogy mindezek mögött, fölött felfedezhető a mennyei Atya akarata, terve velünk kapcsolatban. Őt most nem láthatjuk a szemünkkel és Jézus Krisztussal sem találkozhatunk már testileg, de megbízást kaptunk felülről egy felelősségteljes, hittel és hűséggel beteljesítendő életre. Miközben ezt tesszük minden valódi és tiszta vágyunk is valóra fog válni ráadásként. Családot alapítani, gyermeket vállalni önmagában is hatalmas kihívás, vállalás és édes teher, de mindezt abban a reménységben megélni, hogy Isten csodálatos tervét építhetem ezzel is, egészen más szintre emelheti a jelentőségét. Szorgalmasan, becsületesen dolgozni, alkotni és a lehető legtöbbet kihozni a tehetségemből az emberi boldogság egyik tiszta forrása, de úgy tenni mindezt, hogy közben az Örökkévalóra figyelek, az ő országát, dicsőségét szolgálom már túlmutat a földi létezésem határain és belekapaszkodik a múlhatatlan életre való elhívásomba!

Mennyei Atyám hálát adok, mert rám bíztál egy teljes életre szóló lehetőséget! Nem kívánok kevesebbet, mint jól élni, boldogulni és másokat boldogítani is ezzel a kinccsel!

*Egyszerű fordítás

2024. március 26., kedd

Napi felülről:

„Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket!”

Máté evangéliuma 24. rész 4. vers*

Áldott keddet, bölcs, előrelátó és körültekintő gondolkodást, hitet és életszemléletet kívánok minden testvérem számára!

Jézus a nagyhét ideje alatt tanított bővebben olyan eseményekről, amelyek csak később teljesedtek be vagy fognak majd még beteljesedni. Azzal a figyelmeztetéssel kezdte, hogy nem elég a történések értelmezéséhez, a helytálláshoz, ha csak sodródunk az árral, ha emberi véleményeket hallgatunk meg, mert a félrevezetés, megtévesztés sodrása bennünket is magával fog ragadni. Már az is problémás, ha politikai, pénzügyi vagy kapcsolati ügyekben becsapnak, megvezetnek és átvernek bennünket, de az igazán veszélyes az, amikor a lelkünket vezetik tévútra, mert emiatt elveszthetünk mindent, amit a mennyei Atya nekünk szánt, készített és akar ajándékozni. Nem szabad engednünk, hogy bármilyen hír annyira leterhelje a szívünket, hogy a hit helyet a félelem kezdje el irányítani a gondolatainkat és döntéseinket. Tudatosan figyelnünk kell arra, hogy semmilyen emberi véleményt, meggyőződést ne tartsunk fontosabbnak az Örökkévaló tanításánál, ígéreténél és útmutatásánál. Folyamatosan ki vagyunk téve próbáknak, de aki mindvégig hűséges az Úrhoz, az megmenekül!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem csak figyelmeztetsz a veszélyekre, de veled hittel, reménységgel és bizalommal nézhetek szembe a jövő kihívásaival!

*Egyszerű fordítás

2024. március 24., Virágvasárnap

Napi felülről:

„Nagy tömeg gyűlt össze, és Jézus elé, az útra terítették felsőruháikat. Mások ágakat vágtak le a fákról, és azokat szórták eléje az útra.”

Máté evangéliuma 21. rész 8. vers*

Áldott Virágvasárnapot, Jézus Krisztus méltó, dicsőséges és lélekemelő ünneplését kívánok minden testvérem számára!

Virágvasárnap ünnepe a nagyhét bevezetése, az a nap, amikor Jézus Krisztus egy királyprófécia beteljesedéseként szamárcsikón vonul be Jeruzsálembe, miközben sokan uralkodónak kijáró tisztelettel fogadják, köszöntik és éljenzik. Ennek hátterében azok az erővel teljes tanítások és csodák álltak, amelyek világosan mutatták, hogy elérkezett az emberek közé Isten királysága. A négy napja halott Lázár nagy tömeg által átélt feltámasztása volt az az egyértelmű jel, amelyet már semmiképpen sem lehetett félremagyarázni. Emiatt gyűlt össze annyi ember az Úr köszöntésére, mert érezték, hogy valami nagy dolog készülődik. Igaz, hogy a rákövetkező hétnek egészen mást lett a befejezése, mint azt legtöbben várták, de pont így lehetett teljes Jézus Krisztus földi szolgálata. Aki felismeri benne élete megmentőjét, szabadítóját és méltó uralkodóját, az ma sem lehet közönyös, néma és tétlen, amikor őt lehet ünnepelni. Ez az a nap, amelyet az Örökkévaló rendelt, hogy az Élet öröme, dicsőítése megszólaljon bennünk, mert van segítségünk a mennyből, van miért és kiért reménykednünk!

Mennyei Atyám hálát adok Jézus Krisztusért, aki életem megmentője, reménysége és ura, ezért dicsérem őt, mert méltó rá!

*Egyszerű fordítás

2024. március 23., szombat

Napi felülről:

„Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nem tartották többé olyan nagyra magukat, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett csak véghezvinni ezt a munkát.”

Nehémiás könyve 6. rész 16. vers*

Áldott szombatot, hűséges odaszánást, kitartó hitet kívánok minden testvérem számára a felülről kapott feladataink elvégzéséhez!

Több olyan feladat vár ránk, amelyhez nem elég néhány óra kemény munka, de még csak egy egész nap odaszánása sem. Hónapok vagy évek megfeszített kitartásával lehet csak a végére érni, de igazán nagy dolgokat csakis így lehet megvalósítani. Egy gyermek felnevelése, egy diploma megszerzése egy építkezés befejezése még ha különböző területeket is érint ugyanúgy igényli a hosszútávú figyelmünket, elkötelezettségünket. Ezekből a nagy feladatokból nem bármennyit tudunk bevállalni a nekünk adatott évtizedekbe, de amit igen, azt érdemes hűséges odaszánással, kitartó hittel és Istenre néző lelkiismerettel végezni. Már a tervezés szakaszában sem mindegy, hogy a mennyei Atyával vagy nélküle álmodozunk, de amikor belevágunk, akkor lényeges lesz, hogy a saját erőnkből vagy az Örökkévalóval együtt végezzük-e a tennivalóinkat? Az igazán fontos pedig az, hogy amikor elérünk valaminek a lezáráshoz, akkor kivel ünneplünk együtt és kinek köszönjük meg a véghez vitt munkát. Amikor egyértelműen látszik, hogy Isten segítségével voltunk képesek a sikerre, az nem a mi érdemünket kisebbíti, hanem a hitünkről tesz bizonyságot, még a rosszakaróink előtt is!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nagy, nehéz és néha emberfelettinek tűnő feladatokat is bízol rám! Áldott légy, hogy ezekben veled együtt munkálkodhatok és érhetek el sikereket!

*Revideált új fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!