Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2023. január 5., csütörtök

Napi felülről:

„Én, az Örökkévaló, művelem és őrzöm kertemet, szüntelen gondozom, idejében öntözöm, éjjel-nappal őrködöm felette, hogy senki se bántsa.”

Ézsaiás könyve 27. rész 3. vers*

Áldott csütörtököt, a mennyei védelem, oltalom és gondviselés naponkénti megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!

A tél közepén inkább csak álmodozhatunk arról, hogy újból lesz még tavasz, virágok, színek és illatok töltik majd be a levegőt. A kertek felébrednek, megtelnek élettel és a gyümölcs reménységével. Ezek megalapozott vágyak, hiszen már van tapasztalatunk arról, hogy mindezek valóra válhatnak. A lelkünknek is szüksége van gondozásra, ápolásra és egy bölcs kéz beavatkozására, hiszen enélkül elgazosodik és tönkremegy. Az Örökkévaló nagyon szereti a kerteket, ezért teremtett ilyen élettel teli bolygót, de közben ezzel tanít is minket a szívünkben végbemenő folyamatokról. Igaz, hogy mindegyik növénynek más a célja, de az biztos, hogy a tovább élést hirdetik a maga eszközeikkel. A Teremtő teret, helyet, lehetőséget biztosított számunkra is ezen a földön, de az, hogy országának kedves kertjében is ott pompázzunk, ahhoz átültetésre és mennyei gondoskodásra van szükségünk. Jézus Krisztus annak az árát fizette meg, hogy kivásároljon bennünket a céltalanság pusztaságából és átvigyen bennünket az Éden gyümölcsöző kertjébe! Ez mindazok öröksége és ajándéka, akik az Urat választják, a halál helyett!

Mennyei Atyám köszönöm gondoskodó figyelmedet, szereteted átültető erejét és megőrző kedvességedet!

*Egyszerű fordítás

2023. január 4., szerda

Napi felülről:

„Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel.” 

90. zsoltár 4. vers*

Áldott szerdát, az Istennel együtt töltött idő örömét, boldogságát és áldásait kívánom minden testvérem számára!

Azt, hogy mikor érezzük lassúnak a percek múlását és mikor repülnek szárnyakon az órák, napok azt nagyban befolyásolja, hogy kivel töltjük az időnket. Kellemetlen helyzetben, társaságban a másodpercek is cammognak, de hiába szeretnék megnyújtani az örömteli, boldog pillanatokat, szinte kicsúsznak a kezeink közül. Mindez, azért is lényeges, mert itt a földön véges az időkincsünk. Ráadásul, amit magunk mögött hagytunk az nem hozható vissza legfeljebb egy újabbat tudunk jobban, bölcsebben felhasználni. A csodálatos felfedezés és nyereség az Isten órájához való igazodással kezdődik és folytatódik, de igazából nem is ér véget soha, mert ezzel a véges megérkezik a Végtelenbe. Ami nekünk lehetetlennek tűnik, az számára alaptulajdonság, vagyis az időfelettiség. Az Örökkévaló úr az elmúlás és az továbblépés felett, neki van ideje várni és nem kell elkapkodnia semmit. Ebbe a közösségbe hívott meg bennünket a menyei Atya, Jézus Krisztus által. A tegnapi napunk lehet, hogy elmúlt, nincs többé, de amíg Istennel együtt töltjük az időt, addig a jövőnk teljesen bizonyos és biztos!

Mennyei Atyám, veled élni nem csupán egy reményteli nap, hanem maga az örök élet!

*Revideált új fordítás

2023. január 3., kedd

Napi felülről:

„Figyelmesen éljetek, legyetek éberek, egyébként nem láttok tisztán, amikor a megfelelő idő itt van!”

Márk 13. rész 33. vers*

Áldott keddet, figyelmes, éber, vigyázó szemmel látó és élő szívet kívánok minden testvérem számára!

Vannak különleges helyzetek, amelyekre nem lehet alkalmatlanul megérkezni, mert a vizsgákhoz hasonlóan felkészülést igényelnek. A másik terület, amikor feladatot bíznak ránk, amelyben helyt kell állnunk, akkor az egyetlen helyes hozzáállás, ha hűségesen, halogatás nélkül elvégezzük a munkánkat, mert akkor sem a főnökünk, sem senki más nem tud úgy betoppanni, hogy megszégyenüljünk. Attól, hogy Isten nem azonnal kér számon bennünket, mert önállóságot, szabadságot biztosított számunkra, még ugyanúgy felelősséggel tartozunk először is önmagunkért, másodsorban pedig azok felé, akik ránk lettek bízva. Az alkalmas idő most van arra, hogy törődjünk a lelkünk mennyei egészségével, hogy ne csak halogassuk a földi létünk legfontosabb teendőit. Eljön a pillanat, amikor nem lesz már több időnk itt, mert a miénk lepereg. Ezért kell figyelmesen, körültekintően és bölcsen élnünk, de nem egyszerűen emberi értelemben, hanem a mennyei Atyától kapott megbízásunk, ígéreteink és javak szerint, amelyek arra adattak, hogy áldássá formáljuk őket!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy feladattal, felelőségekkel bíztál meg, amelyek az életem értelmét és jövőjét jelentik!

*Saját fordítás

2023. január 2., hétfő

Napi felülről:

„Az Örökkévaló pedig szólt Abrámhoz azután, hogy Lót különvált tőle: Most már emeld fel szemeidet és nézz körül, arról a helyről, ahol most vagy, északra, délre, keletre és nyugatra!”

Mózes első könyve 13. rész 14. vers*

Áldott hétfőt, új hetet, reményt, távlatokat és hitet kívánok minden testvérem számára!

Abrám, akit később az Örökkévaló nevez el Ábrahámnak, mert ez a név illett azokhoz az áldásokhoz, amelyeket elkészített számára, egy családi viszály megoldásán van túl. Unokaöccse Lót, akinek édesapja korai halála miatt, apja helyett apja lett, annyira közel állt hozzá, hogy eddig vele tartott bárhová is vezette az Úr. Isten mindkettőjüket megáldotta bőségesen jószágokkal, így szűk lett számukra a közös hely, így a folyamatos veszekedések elkerülését megelőzve, Abrám arra kérte Lótót, hogy válasszon magának egy megfelelő, ideális helyet, ő pedig pont a másik irányba indul majd el. A szétválás békességben megtörtént, de Abrám nem könnyen lépett túl az eseten, hiszen felelősséget érzett Lót iránt, amit később bizonyított is. A Mindenható azonban megszólította az ősatyát, hogy az elcsüggedt tekintetét ismét felemelje és nézzen körül, hogy mi minden vár még rá, lehet az övé! El kellett engednie Lótot nem csak testileg, hanem érzelmileg is, hiszen önálló útra indult. Az Úr új távlatokat, feladatokat és áldásokat mutatott számára, amelyeket már unokaöccse nélkül kellett megélnie, de Istennel együtt!

Mennyei Atyám, hálát adok, hogy velem vagy! Bíztatsz, bátorítasz, hogy emeljem fel szemeimet és vegyem észre azokat a területeket, amelyeket nekem készítettél!

*Saját fordítás

2023. január 1., vasárnap

Napi felülről:

„A régiek íme beteltek, de újakat hozok elő! Mielőtt kihajtanak, tőlem hallhattok róluk.”

Ézsaiás könyve 42. rész 9. vers*

Áldott vasárnapot, Új Évet, Isten ránk vonatkozó tervének megértését és betöltését kívánom minden testvérem számára 2023-ban!

A régi esztendő elmúlt, minden örömével, bánatával, lehetőségével és kudarcával együtt, de ahhoz, hogy az új év jó gyümölcsöket hozzon számunkra változnunk és változtatnunk kell. Tanulnunk, növekednünk és bölcsebbé válnunk, mert az igazi élet ebből fakad. Talán ezekben a napokban érzékenyebbek, fogékonyabbak vagyunk a helyes döntésekre, ezért használjuk ki az alkalmas időt, és ragadjuk meg az alkalmat a megfelelő irányváltásra. Mivel a mennyei Atya kezében van a jövő, még akkor is, ha szabad kezet adott az embernek itt a földön, tőle kérjünk segítséget, megértést és gondolatokat, amelyek valódi, tényleges és maradandó fejlődést hozhatnak az életünkben. Ne fogadkozzunk, hanem tervezzünk és döntsünk bölcsen! Írjuk le terveinket és azt is, hogy mit, miért és hogyan szeretnénk megvalósítani. Osszuk meg mindezt azokkal is, akikre hatással lesznek a változások és kérjük meg őket, hogy legyenek ebben a segítségünkre! Figyeljünk közben az Örökkévalóra, hogy hűségesek tudjunk maradni minden jóban, hogy sok győzelmet éljünk át 2023-ban!

Mennyei Atyám, veled szeretnék előre nézni, hogy azt is lássam, amit nekem láthatatlan! Áld meg az új évet jelenléted erejével!

*Saját fordítás

2022. december 31., szombat

Napi felülről:

„Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain.”

143. zsoltár 5. vers*

Áldott szombatot, Szilvesztert és az elmúlt évünk bölcs, hálás végiggondolását kívánom minden testvérem részére!

Amennyiben igazán jól akarom értékelni az elmúlt évet, akkor nem csak az emberi tettekre kell odafigyelnem, hanem mélyebbre kell ásnom, egészen az alapokig, vagyis az Örökkévaló tervéig, életemre vonatkozó akaratáig. A probléma az, hogy még magammal is nehezen vagyok őszinte és tisztánlátó, akkor, hogyan keressen, kutassam és fedezzem fel Isten hatalmas útjait? A jó hír az, hogy ez a lehetőség nincs messze egyikünktől sem! Akármennyire gyenge, botladozó és elesett vagyok, voltam az eltelt esztendőben, ez nem újdonság és meglepetés a mennyei Atya számára, hiszen ő mindenkinél jobban ismer, de ezzel együtt is, jobban szeret engem, mint bárki más. A legrosszabb, legszörnyűbb gondolataimmal, bűneimmel is tisztában van, de ez nem tántorította el attól, hogy kész legyen a legjobbat, a legtöbbet előhozni az éltemből, amennyiben én is kész vagyok erre és kérem őt rá! 2022, ha végigéltem, akkor az én évem volt, az én időm, az én lehetőségeim, amit felülről kaptam. Most eljött az ideje, hogy visszanézve ne csak magamat lássam, hanem azt a mennyei kezet is, amely mindvégig a tenyerén hordozott!

Mennyei Atyám, köszönöm, az elmúlt évemet, mindazt, amin átvezettél és amit megtanítottál! Hálát adok, mert tenyereden hordoztál, akár tűzben jártam, akár a sötétség mélységein kellett keresztülhaladnom!

*Revideált új fordítás

2022. december 30., péntek

Napi felülről:

„A kezében szórólapát van, amellyel elválasztja a búzát a pelyvától. A tiszta búzát magtárába gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel megégeti.”

Máté evangéliuma 3. rész 12. vers*

Áldott pénteket, az értéktelen, felesleges és időpazarló szokásaink, dolgaink felismerését, elvetését és kizárását, az értékes, maradandó és jövőt építő magok, lehetőségek megragadását és használatát kívánom minden testvérem számára!

Ami segítség volt egy adott élethelyzetben, az később visszatartó erő lehet, ha nem vagyunk képesek felismerni az igazán értékes lehetőségeinket a vágyaink sokasága közt. A pelyva, a gabonaszemeket burkoló elszáradt fedőréteg könnyen ég, de kevés ereje van lángjának. El kell távolítani ahhoz, hogy eljussunk az értékes szemekhez, amely táplálék és egyben a jövő reménysége is. Az életünk sok területén szükséges ez a szétválasztás ahhoz, hogy eredményesen és gyümölcsözően tudjunk továbblépni. Amíg ragaszkodunk a tegnap külsőségeihez, az eddig velünk élő, de mára erőtlenné vált szokásainkhoz, addig sok áldás-magot fogunk elvesztegetni a saját hibánkból, lustaságunkból és kényelmességünkből. A cséplés, a gabona szétválasztása a pelyvától időt, erőt és odafigyelést igénylő művelet, de elengedhetetlen. A saját életmódunk, gondolkodásunk és tetteink is megérettek az átvizsgálásra, a határozott szétválasztásra és az értékek megragadására, mert csak így lehet majd jobb, teljesebb és az életet támogató új időszakunk függetlenül attól, hogy most hol tartunk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megajándékoztál a jövő reménységével! Segíts, hogy legyen erőm elengedni minden értéktelent és megragadjak minden tőled kapott lehetőséget, ami az életre vezet!

*Egyszerű fordítás

2022. december 29., csütörtök

Napi felülről:

„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”

Máté evangéliuma 5. rész 44-45. vers*

Áldott csütörtököt, a harag, neheztelés és bosszú rábízását a Mindenhatóra, és a szeretet valóságos megélését kívánom minden testvérem számára a mennyei Atya segítségével!

A gonosz kihasznál másokat, megtéveszt, becsap, hogy elérje saját önző céljait. Rombol, pusztít és gyűlöletet szít, miközben azt hangoztatja, hazudja, hogy az igazságot képviseli. A jó ember jót tesz azokkal, akik jók hozzá, de megveti mindazokat, akik rosszak. A mennyei Atya gyermekei azonban tudják, hogy önmaguktól, önmagukban nem tudnak jók lenni, mert tele van a szívük váddal, fájdalommal és félelemmel, de rátaláltak arra, akivel együtt teljes lehet az életük. Megismerték azt, aki az élet igazi forrása, aki őket is mindenkinél jobban szereti. Felfedezték, hogy nem a világnak kell megváltoznia körülöttük ahhoz, hogy boldogok legyenek, hanem nekik kell másképpen látniuk, nézniük még az ellenségeiket is. Megtapasztalták a szeretet erejét, amely nem jutalom, fizetség vagy viszonzás, hanem esély és lehetőség teremtése a másik számára érdemeitől függetlenül. Az igazukat, sérelmeiket rábízták a Megmentőjükre, hogy ő tegyen majd igazságot és ítéljen meg minden embert. Ez a szeretet valódi szabadsága, ami lehet, hogy komoly áldozatot hoz mindezért, de a végén a győzelem is az öve lesz!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy akkor is szeretettél, amikor nem foglalkoztam veled, hogy eljöhessen az az idő, amikor az életem lettél!

*Revideált új fordítás

2022. december 28., szerda

Napi felülről:

„Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.”

János első levele 1. rész 4. vers*

Áldott szerdát, a közös öröm vágyát, megélését és erejét kívánom minden testvérem számára!

Az öröm virága sok helyen bontogatja szirmait, de teljességben pompázni csak a közösség kertjében képes. A legkisebb szépségnek, eredménynek is szabad és kell is örülni, de az együtt megéltek megsokszorozhatják az élmények hatását. Ráadásul a tiszta öröm nem csupán arról a mámoros pillanatról szól, amely megérint bennünket, hanem sokkal mélyebb és maradandóbb gyümölcsöket is eredményezhet, amelyekre szükségünk van, hogy emberek legyünk és maradjunk. Az öröm nem hab a tortán, nem csak emberi létünk élvezetes fűszere, hanem mennyei eredetű és erejű amennyiben jól és közösen használjuk. Mindenkinek van születésnapja, de valódi örömforrássá akkor válik, ha van kivel ünnepelni, hálát adni és osztozni. A mennyei Atya azt akarja, hogy vele is legyen lehetőségünk együtt gyönyörködni a jóban, ezért küldte el fiát, hogy általa és benne hozzánk is elérkezzen a meghívó a győztesek nagy ünnepségére. Szükséges szólni, írni, tenni és lépni, hogy a szeretet áttörjön falakat és határokat, az öröm pedig teljessé lehessen bennünk és közöttünk!

Mennyei Atyám, köszönöm a velem, velünk megosztott örömödet, jókedvedet és áldásaidat!   

*Egyszerű fordítás

2022. december 27., kedd

Napi felülről:

„Ellenben növekedjetek Urunk és Megmentő Jézus Krisztusunk jóindulatában és megismerésében! Részére a dicsőség most is, és az Örökkévalóság napjáig! Ámen.”

Péter második levele 3. rész 18. vers*

Áldott keddet, Jézus Krisztus jóindulatának örömét, ismeretét és dicsőségét kívánom minden testvérem részére!

Azzal, hogy megérkezett közénk a Szabadító, a Megmentő Szeretet, az Örök Élet is térdhajlításnyi közelségbe került hozzánk. A mennyei Atya jóindulata, kegyelme és örömteljes segítőkészége kézzelfogható vált. Ez lehet számunkra az az éltető talaj, amelyben azzá növekedhetünk, akinek megszülettünk. Itt, akkor is erőforrást fogunk találni, amikor mindent kiszárít körülöttünk a gyűlölet, a gonoszság és az eltévelyedés. A sok okoskodás, emberi bölcselkedés és összeesküvés elmélet előtt, helyett azt érdemes megismerni, ami és aki a valóságos javunkat munkálja. Ez a növekedés egyben elvezet a jó gyümölcsökkel teljes létre is, ahol a cél mások életének megédesítése, táplálása és előmozdítása, miközben mi magunk is gyarapodhatunk az áldásokban. Minél jobban felragyog számunkra Urunk dicsősége a körülményeink ellenére is, és naponta megadjuk az őt megillető helyet, tiszteletet neki, annál többre fogunk jutni, hiszen a dicsőségét önként és jóakaratából megosztotta velünk is. Vele minden nap reményteljes, mert nála van a jövőnk kulcsa!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem csak most, de életem minden napján számíthatok rád!

*Saját fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!