2021
2021. július 22., csütörtök
Napi felülről:
Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!
Mózes második könyve 33. rész 21. vers*
Áldott csütörtököt, az Istentől kapott helyünk békességét és a rendíthetetlen reménység biztonságát kívánom minden testvéremnek!
Van egy hiteles, örök hely számomra is az Úrnál! Amikor kétségek gyötörnek, amikor nem vagyok biztos önmagamban, amikor a hitem is pislákol, összezavarodnak a körülmények és bizonytalan a jövőm a mennyei Atya meghívása akkor is érvényes, mert ez a hely nekem készült. A reménységem nem állhat ingatag talajon, nem hihetek el mindenféle mendemondát, emberi okoskodást, amikor ezeknél sokkal biztosabb, ráadásul felülről kapott ígéreteim vannak. Már az is öröm, ha megtalálom a helyem a családban, a munkahelyen, egy jó közösségben. Az is boldogság, ha van olyan ember, aki mellett helyem van, akiben megbízhatok és szilárd talajon áll a kapcsolatunk, de most ennél többről van szó. Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása biztosítja számomra azt a rendíthetetlen, biztos és örök kősziklát, amire érdemes építenem az egész életemet, ahol rátalálok a békességem és biztonságom örömére, az igazi otthonomra. Nekem is szól az Úr biztató szava: „Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!”
Mennyei Atyám, köszönöm a meghívásodat, a helyet, amit számomra készítettél és a biztos jövőt, amit nekem terveztél!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 19., hétfő
Napi felülről:
És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.
János evangéliuma 8. rész 29. vers*
Áldott hétfőt, Isten erősítő, vigasztaló és bátorító jelenlétét kívánom minden testvérem számára!
A magányosság, egyedüllét, elhagyatottság érzése a lélek elszigetelődése a közösség, a kölcsönös szeretet megtapasztalásától és erőforrásától. Egy nagy tömegben, de még a családban is beállhatnak olyan körülmények, ami miatt ránk nehezedik ennek a súlya. Ennek többféle oka lehet, és sokszor hatékonyan szembeszállhatunk vele, ha nem adjuk meg magunkat az önsajnálat kísértésének. Lehet, hogy éppen azzal idéztük elő ezt a helyzetet, hogy mindenkit megbántottunk, eltaszítottunk magunktól, aki át tudott volna ölelni bennünket, mert tüskéket növesztettünk, ami számunkra védelmet, másoknak pedig sebeket okoz. Ezt belátni, beismerni és változtatni rajta igen nehéz, de nem lehetetlen. Máskor egyszerűen a fájdalmaink, veszteségeink és félelmeink hatására észre sem vesszük azokat, akik szeretettel viszonyulnak hozzánk, miközben tiszteletben tartják a visszahúzódásunkat. A mennyei Atya nem ember, hogy képes lenne elhagyni bennünket, mégis érezhetjük úgy, hogy távol van tőlünk, nem foglalkozik velünk és a problémáinkkal, pedig pont az ellenkezője a valóság. Ki lehet lépni, ebből az önkéntes börtönből, mert ezt nem mások vagy az Isten építette számunkra, hanem saját magunk. El kell engedni, meg kell bocsátani, ki kell beszélni a rendezetlen ügyeket és késznek kell lenni beismerni, megvallani, bocsánatot kérni, hogy újra a felszabadultság és a szeretettség öröme adhasson erőt.
Mennyei Atyám, te mindig velem vagy, nem hagysz magamra és egyedül, mert benned van minden reménységem!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 17., szombat
Napi felülről:
Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.
Ézsaiás könyve 61. rész 10. vers*
Áldott szombatot, örömsugarakat és a reménység boldogságát kívánom minden testvéremnek, legyen bármilyen nehéz is a napunk!
A felszabadultan örömteli pillanatok reménysugarakként ragyogják be az élet nehézségeit. A menyasszony izgalma, készülődése, szépségének varázsa különleges és felemelő jelenség. A vőlegény büszkesége, elkötelezettsége és méltósága a jövőbe vetett bizalom látható ünnepe. Amikor két ember, két család öröme találkozik és mindezt ki is akarják fejezni érzékletes módon, az minden esetben a mennyei Atya tanítása is számunkra. Mivel ezek a mély és tiszta emberi életörömök, Istenből fakadnak, mert az Ő hasonlatosságára teremtettünk, még akkor is, ha a gonoszság sok mindent elhomályosított megmaradtak útjelző táblaként. Az Örökkévaló meg szeretne ajándékozni Jézus Krisztusban azzal a bizonyossággal, hogy számára kivételesen fontosak vagyunk. Gyönyörködni akar bennünk és ezért eljött, hogy megtisztítson, felöltöztessen és felkészítsen arra az örömre és ünneplésre, ami túlmutat minden emberi elképzelésen és érzésen. A menyasszonyi ruha szekrénybe kerülhet, a díszek a dobozokba, a megható pillanatok emlékké válhatnak, jöhetnek a hétköznapok küzdelmei, de Isten szeretete, megújító ereje és jóakarata nem távozik el tőlünk soha. Ő elkötelezte magát örökre felénk, a mi részünk pedig rajtunk áll.
Köszönöm, mennyei Atyám az ünneplés örömét, a reménység sugarait és azt a bizalmat, amit benned megkaphattam!
*Revideált új fordítás
2021
Családi Nap
Csodálatos lehetőségre várunk minden érdeklődő családot, mivel városunkba látogat az ország egyik legnagyobb ugráló légváras játszóparkja.
2021
2021. július 15., csütörtök
Napi felülről:
Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!
Ézsaiás könyve 49. rész 15. vers*
Áldott csütörtököt, a szeretet biztonságát, a lélek reményteljes otthonát kívánom minden testvéremnek!
A szeretet lángjai teremtik meg azt a biztonságos védelmet, éltető világosságot és reménységet nyújtó meghittséget, ami nélkül hideg, sötét és kiszolgáltatott lenne az életünk. Az anyai szeretet az egyik bizonyítéka és példája is ennek az alapvető igazságnak. Minden egyes gyermek születésekor természetes módon fellángol a szülői szeretet tüze, és ha más-más formában, de elkíséri egész életutunkat. Néha fájdalommal, csalódással és szenvedéssel is együtt jár, de képes ezeken is túlvilágítani, mert ez az egyik legmélyebb kötődésünk. Sajnos még ezzel a tiszta érzéssel is képesek vagyunk visszaélni, ez is lehet egészségtelen és elégtelen bizonyos esetekben, de ez csak arra mutat rá, hogy mennyire fontos értéke az életünknek. Mindez a mennyei Atya szeretetének visszatükröződése a teremtéstől kezdve, de ha a tükörkép lehet gyenge és erőtlen is, az eredeti attól még ugyanaz és ugyanolyan tökéletes marad. Nincs olyan körülmény, váratlan fordulat, nehézség vagy akár betegség, amely ettől a szeretettől elválaszthatna bennünket, mert Isten nem képes elfeledkezni rólunk!
Mennyei Atyám, hálát adok azért a biztonságért, amit szereteted hozott el számomra!
*Új fordítás
2021
2021. július 3., szombat
Napi felülről:
Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.
Máté evangéliuma 13. rész 24. vers*
Áldott szombatot, reménységgel jövőbe tekintő szemeket, a feladatokhoz megújuló erőt és bölcsességet kívánok minden testvéremnek!
A tápláló, eledelt biztosító magot csak az veti el a „piszkos” földbe, aki ismeri a természet összefüggéseit és tudja, hogy ezzel nem eltemeti a jelen lehetőségét, hanem éppen a legtöbbet teszi meg a gyümölcsöző jövőért. Aki bőven szeretne aratni, annak sokat kell vetnie. Aki egyre többre szeretne jutni, annak be kell fektetnie a reményteljes jövendőért. Ez igaz anyagi és családi viszonyokra is. A munka jutalmának öröme és élvezete a fáradságos odaszánással kezdődik, és azzal a hittel folytatódik, hogy mindez megéri a sikeres eredményekért. Az Isten országában is hasonló alapelvek működnek, nem véletlenül, hiszen a Teremtő alkotta meg mindegyiket. Amennyiben nem csupán fizikai gyarapodásra vágyunk, hanem még inkább a lelkünk gazdagságára, akkor elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyre több magvetésünk legyen. Ráadásul az ehhez szükséges jó és nemes magot felülről kaphatjuk meg az áldások Atyjától, aki mindezeket előre elkészítette számunkra. A jó mag mindig jó termést hoz még akkor is, ha a gonoszság igyekszik ezt megakadályozni, mert a mennyek országának védelme alatt áll.
Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap áldásmagjait, amelyek egyszerre táplálnak, de ezzel együtt feladattal is megbíznak. Kérlek, adj erőt és reménységet a ma fáradságos, de nemes tetteihez!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 20., vasárnap
Napi felülről:
Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből.
Mózes ötödik könyve 7. rész 7-8. vers*
Áldott vasárnapot, békességgel, hittel és Isten szeretetével megélt pihenőnapot kívánok minden testvéremnek!
A család az a hely, ahol létezésed a szülői szerelem, szeretet bizonyítéka és nem azért fogadtak el, mert valamit már elértél, hiszen már akkor vártak rád, amikor még csak formálódtál. Pontosan fordítva történt. Azért lehettél azzá, aki vagy, azért érhettél el sikereket és eredményeket, mert szeretet és gondoskodás vett körül kicsinységed idején. Soha ne téveszd szem elől, hogy ez az igazi útja az egészséges kapcsolatoknak és növekedésnek. Ahol a szeretetet folyton ki kell érdemelni, ahol az elfogadás és tisztelet mértéke az elért sikerekig tart, ahol nem az számít, hogy ki vagy, hanem, hogy mennyi hasznot hajtasz, ott csak egy cserélhető és eldobható eszköz vagy mások boldogulásának a szolgálatában. Ne engedd meg, hogy te is így tekints az emberekre, csak azért mert a kegyetlenség erre tanít. A mennyei Atya ezért szeretne most is a szíveddel és a lelkedre beszélni. Az ő szeretete gyógyító és bátorító, örök és példát adó. Már akkor harcolt érted, amikor meg sem születtél. Már akkor fontosnak és értékesnek tartott, amikor a szüleid még a kezükbe sem foghattak. Az ő szeretete által válhatsz azzá, akinek megszülettél és növekedhetsz hitben és lélekben naggyá!
Áldott légy Atyám csodálatos szeretetedért, hűségedért és megtartó kegyelmedért!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 13., vasárnap
Napi felülről:
A pusztában is láthattad, hogy egész úton, amelyen jártatok, úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogy a fiát viszi az ember, míg el nem érkeztetek erre a helyre.
Mózes ötödik könyve 1. rész 31. vers*
Áldott vasárnapot, a lélek felszabadult örömét és ünneplését, a test felfrissítő pihenését kívánom minden testvéremnek!
Mennyire egyszerű és egyértelmű a kisgyermek számára, amikor odaszalad szüleihez, hogy egy ismeretlen helyen, kézen fogva biztonságba érezhesse magát. Milyen természetes, hogy a fáradt picit felvesszük, átöleljük, és karjainkban hordozzuk, amikor szüksége van rá. Mindezek lenyomatai a mennyei Atya szeretetének, aki ezen keresztül élő módon mutatja be mindazt, ahogyan irántunk érez, és ahogy gondoskodik rólunk. A pusztaság az az időszak, amelyben vannak csodálatos pihenőhelyek, megtapasztalások és sikerek is, de alapvetően egy folyamatos küzdelem az életért és a boldogulásért. Az út azonban ezen keresztül vezet az ígéret földjére. Itt tanulhatunk meg teljes bizalommal az Úrra hagyatkozni, követni útmutatását és vezetését. Ezen keresztül élhetjük át, hogy a mennyei család tagjai lettünk, fontosak vagyunk és számít, hogy mivé válunk! Ahol most tartunk már az is egy ajándék, de ami még csak előttünk van az az a kincs, amiért megéri harcolni, bízni és hinni, mert nagyon sokan szurkolnak nekünk felülről, hogy célba érjünk!
Mennyei Atyám, hálát adok a tegnap küzdelmeiért és a gondoskodó szeretetért! Köszönöm a ma kihívásait és a holnap reménységét!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 2., szerda
Napi felülről:
Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Római levél 8. rész 16. vers*
Áldott szerdát, a szív békességét, a lélek mély bizonyosságát és örömét kívánom minden testvéremnek!
Honnan tudom, hogy ki az én családom, hol az otthonom és kik a szeretteim? Erről vannak hivatalos dokumentumok, amelyeket szükség esetén be is kell mutatnunk, de ezek csak leírják mindazt, ami számunkra a legmélyebb kapcsolatainkat jelenti. Egy gyermeknek hosszú időbe telik, míg tudatosul benne, akik életet adtak számára, akik folyamatosan gondoskodnak róla, akikre számíthat, azok az ő szülei. Addig egyszerűen csak érzi, és élvezi mindezeket. Hasonlóan működik mindez a lelki formálódásunk során. A mennyei Atya a hitünk ajtónyitása, a szívünk vágya és kérése nyomán elkezdi megvalósítani azt a változást, ami egy új és teljes élettel ajándékoz meg bennünket. Az örökkévaló és mindenható Isten családjának tagjai lehetünk Jézus Krisztus segítségével. Erről hivatalos dokumentum készül a mennyben az Élet Könyvében. A Szentlélek pedig minderről megerősíti a bensőnket és bizonyságot tesz az Úr irántunk való szeretetéről, hogy bizalommal merjünk mi is ezt megvallani.
Atyám, hálát adok neked, hogy elfogadtál, megtisztítottál és befogadtál, mert ebben telik kedved! Köszönöm Szentlelkedet, aki segít, hogy ezt a csodát felfogjam és megértsem!
*Revideált új fordítás