2021. július 19., hétfő

Napi felülről:

És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.

János evangéliuma 8. rész 29. vers*

Áldott hétfőt, Isten erősítő, vigasztaló és bátorító jelenlétét kívánom minden testvérem számára!

A magányosság, egyedüllét, elhagyatottság érzése a lélek elszigetelődése a közösség, a kölcsönös szeretet megtapasztalásától és erőforrásától. Egy nagy tömegben, de még a családban is beállhatnak olyan körülmények, ami miatt ránk nehezedik ennek a súlya. Ennek többféle oka lehet, és sokszor hatékonyan szembeszállhatunk vele, ha nem adjuk meg magunkat az önsajnálat kísértésének. Lehet, hogy éppen azzal idéztük elő ezt a helyzetet, hogy mindenkit megbántottunk, eltaszítottunk magunktól, aki át tudott volna ölelni bennünket, mert tüskéket növesztettünk, ami számunkra védelmet, másoknak pedig sebeket okoz. Ezt belátni, beismerni és változtatni rajta igen nehéz, de nem lehetetlen. Máskor egyszerűen a fájdalmaink, veszteségeink és félelmeink hatására észre sem vesszük azokat, akik szeretettel viszonyulnak hozzánk, miközben tiszteletben tartják a visszahúzódásunkat. A mennyei Atya nem ember, hogy képes lenne elhagyni bennünket, mégis érezhetjük úgy, hogy távol van tőlünk, nem foglalkozik velünk és a problémáinkkal, pedig pont az ellenkezője a valóság. Ki lehet lépni, ebből az önkéntes börtönből, mert ezt nem mások vagy az Isten építette számunkra, hanem saját magunk. El kell engedni, meg kell bocsátani, ki kell beszélni a rendezetlen ügyeket és késznek kell lenni beismerni, megvallani, bocsánatot kérni, hogy újra a felszabadultság és a szeretettség öröme adhasson erőt.

Mennyei Atyám, te mindig velem vagy, nem hagysz magamra és egyedül, mert benned van minden reménységem!

*Revideált új fordítás

2021. április 14., szerda

Napi felülről:

“Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” 40. zsoltár 2-3. vers*

Áldott szerdát, reménységben megerősödő szívet, hittel megtett lépéseket és biztos sziklán álló lábakat kívánok minden testvéremnek!

Szemet gyönyörködtetőek a tavaszi fák színpompás ruhájukkal, de a szépség feladatot és célt hordoz. Amikor a virágok elmúlnak, az nem a végről szól, hanem az élet folytatásáról, mert nincs gyümölcstermés szirom-hullás nélkül. A sáros, koszos talajt egy darabig még el is takarhatják a földet érő sziromlevelek, de mindez időleges és mulandó. Az életünkben hány ilyen pompást szirmot kellett már elengednünk, elvesztenünk? Amikre büszkék voltunk, amelyek színnel töltötték be napjainkat és mások is csodálták. Csupán emlékek maradtak belőlünk, amit a por, a sár, az enyészet lassan elfeledtet. A mennyei Atya tervében azonban ennél sokkal több szerepel velünk kapcsolatban. Ő gyümölcstermésre hívott el bennünket és nem sziromsiratásra. A jövőt építeni, nem a múlton búsulni, és ebben nem hagyott magunkra. Minden őszinte kiáltásunk, panaszunk és kérésünk, amivel őt keressük, meghallgatásra talál. Nem a régi emberi dicsőségünket akarja visszaállítani, hanem továbbvezet bennünket a szeretet, öröm, békesség és türelem gyümölcsének kiteljesedésében.

Atyám, köszönöm, hogy benned megtalálhattam az életem! Minden nehézségben, bajban és próbában bizalommal hívhatlak, mert te vagy az én segítségem!

*Revideált új fordítás