2021
2021. október 15., péntek
Napi felülről:
Jézus így válaszolt: „Aki igazán szeret engem, az megfogadja szavaimat, és engedelmeskedik nekem, ezért Atyám is szeretni fogja őt. Atyám és én eljövünk hozzá, és vele együtt fogunk lakni.”
János evangéliuma 14. rész 23. vers*
Áldott pénteket, a szeretet jelenlétének, hatásának és működésének örömét, békességét és biztonságát kívánom minden testvéremnek!
Ahány félék vagyunk, annyiféle otthont alakítunk ki, ami jellemzi énünket, gondolkodásunkat és hozzáállásunkat az élethez. Természetesen ezt nagyban befolyásolja a neveltetésünk, környezetünk és a pillanatnyi lehetőségeink is. Ráadásul ez életkoronként eléggé változó lehet, mert egészen másként néz ki egy sokgyermekes családi ház, mint az egyedül élő otthona. Ezeket tudva, vagy tudatlanul igazán értékes kérdésnek tartjuk, hiszen erre költjük a legtöbb anyagi forrásunk, és erre fordítjuk az időnk jelentős részét, mert ez a mi saját birodalmunk. Mindezeken túl a mennyei Atya szeretete egy különleges lehetőséget kínál, és valósíthat meg bennünk. Jézus Krisztus lelkének mennyei otthont formáló erejét, ami a belsőnkben kezdődik el, és fokozatosan átformálhat, átalakíthat minket minden területen. Új alap, színek, eszközök és ablakok kerülnek a lelkünk házára. A sötét tónust felváltja a világos, napfényes. Az önzés páncélszekrénye helyére az odaadás virágai kerülnek. A félelem és aggódás pedig lakótárs helyett, nem várt betolakodó lesz. A szeretet jelenléte, és Isten igéje iránti elkötelezettség az az kincsesbánya, amelyen keresztül mindez teljessé válik rajtunk és bennünk.
Mennyei Atyám, nincs nagyobb kincsem, reménységem és célom, mint a szereteted valós jelenléte az életemben!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 13., péntek
Napi felülről:
A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.
Példabeszédek könyve 15. rész 15. vers*
Áldott pénteket, a hálás és reménységgel telt szív ünnepét kívánom minden testvéremnek!
Legtöbb napunkat nem a körülmények vagy mások viselkedése teszi szegényé vagy keserűvé, hanem a saját gondolkodásunk és hozzáállásunk az élethez. Mások álmait, sikereit irigyeljük, és közben vesztesnek érezzük magunkat és a sors igazságtalanságának, hogy nekünk kevesebb jut a jóból. A boldogságunk és örömünk igazi forrása nem az, hogy másokat legyőzünk, megelőzünk vagy föléjük kerekedünk, hanem a mindennapok csodáinak ünneplése. Hány ezer sportoló készült az olimpiára egy-egy versenyszámban, de csak néhány jutott be a legjobbak közé, és végül csak egy győztest hirdettek ki. Ezek fantasztikus sikerek, ami mögött hosszú évek lemondása és felkészülése állt, de mi van a többiekkel, akik sokadikak a sorban, és szintén beleadtak mindent, de az éppen ennyire volt elég? Mi van a dobogón túl, mögötte és alatta? A mindennapok küzdelme és lehetőségei! Amíg ajándéknak tekintjük a kapott időnket, amíg felfedezzük a közös öröm jó izét, addig még szurkolóként is ünnep lesz mások győzelme, és nem lesznek szerencsétlen napjaink, legfeljebb csak nehezebbek. A mennyei Atya a reménység Istene. Soha nem a csüggedést, elkeseredést és panaszkodást támogatja és táplálja, hanem az élet ünnepét, amit Jézusban most és mindörökre el is készített számunkra.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert ünneplésre hívtál meg! Az eltökélt, becsületes munka, a lehetőségeink megragadásának, betöltésének és a tiszta szívű tekintet örömére.
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 25., vasárnap
Napi felülről:
Bizony, hatalmas dolgokat tett velünk az Örökkévaló, ezért örvendezünk!
126. zsoltár 3. vers*
Áldott vasárnapot, örömteli ünneplést és megújító pihenést kívánok minden testvéremnek!
A kis dolgok, apró ajándékok is mennyi őszinte örömöt és felszabadult vidámságot képesek elhozni a lelkünk számára. Ezért soha ne fogjuk vissza magunkat, ne legyünk lusták és kényelmesek arra, hogy ilyen ajándékokkal lepjük meg szeretteinket, környezetünket. Igaz, ekkor még csak mi adtunk valamit, de aki kész arra, hogy másokat felüdítsen, az megtapasztalja ennek a varázslatos jó ízét és örömét. Természetesen bosszantó, ha mások nem veszik észre azonnal igyekezetünket, figyelmességünket, de a türelem is hozzátartozik az ajándékcsomaghoz, amely lassan, de biztosan meghozza gyümölcsét. A mennyei Atya naponta apró és hatalmas ajándékokkal, áldásokkal készül számunkra. Foghatjuk a szerencsére, a sorsra, tulajdoníthatjuk saját magunknak vagy másoknak, de valójában minden jó dolog mögött az Ő szeretete és jóakarata húzódik meg. Időnk, erőnk, képességeink, lehetőségeink mellett, a hit, remény és szeretet kincsei állnak a rendelkezésünkre, ha megbecsüljük, és nem hagyjuk őket elveszni. Nagy dolog a mai nap esélye a jóra és nemesre! Felbecsülhetetlen érték az Örökkévaló élő szava hozzánk! Annyi bánat, nehézség, bosszúság és rossz vesz körül bennünket, engedjük hát meg a szívünknek, hogy felszabadultan örülhessen annak, hogy Isten szeretete hozzá is betért!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nagy és hatalmas dolgokat tettél értem és velem! Áldott légy, mindenért!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 23., péntek
Napi felülről:
Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott.
Római levél 8. rész 28. vers*
Áldott pénteket, az Istenben vetett reménység békességét, a körülmények feletti mennyei terv világosságát kívánom minden testvéremnek!
Amikor elkezdődik egy építkezés sokáig látszólagos összevisszaságot lehet érzékelni. Alapanyagok kupacai, vasak, vezetékek, gödrök és halmok váltják egymást. A mesterek, akik ismerik a tervet, a saját részüket elkészítik, ami megalapozza majd a többiek munkáját is. A rendezetlenségből szép lassan kiemelkedik az épület, láthatóvá válnak a falak és kezd összeállni a kép. Nem lehet felcserélni a látványost a lényegessel, mert a végeredmény akkor lesz a legjobb, ha minden a tervezői elgondolás szerint halad és minden lépéshez megfelelő időt hagynak. A mennyei Atya csodálatos terve is lépésről lépésre valósul meg az életünkben. Az előkészítés már a teremtéskor elkezdődött és folytatódott Jézus Krisztusban, aki minden szükséges forrást és áldást biztosított ehhez. Számunkra ez akkor válik tudatossá, amikor felfedezzük és elfogadjuk a felülről érkező elhívást és meghívást erre. Itt minden Isten szeretetére és igazságára épül, ami ezen kívül van, az csak hátráltat és zavart okoz. Az a bizonyosság és tudat, hogy Isten az Ő hatalmát nem ellenünk, hanem mellénk állította, megment a kétségbeeséstől és reménytelenségtől. Naponta megtapasztalhatjuk, hogy Ő akkor is építi a jövőnket, amikor mi alszunk, akkor is a javunkat munkálja, amikor a körülmények éppen elkeserítőek és a legrosszabbnak tűnő helyzetből is jót hoz ki számunkra.
Mennyei Atyám, köszönöm a bennem és rajtam végzett munkádat! Hálát adok, hogy kezedben tartod sorsomat, jövőmet és minden körülményt ennek javára fordítasz!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 21., szerda
Napi felülről:
Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok.
85. zsoltár 9. vers*
Áldott szerdát, halló füleket, értő és engedelmes szívet kívánok minden testvéremnek!
Mit hallunk meg és ki abból a sok hangból, amely folyamatosan ránk zúdul naponta. Mire figyelünk oda, melyiket követjük engedelmesen? A hangosabb, rámenősebb, vagy éppen hízelgőbb, ravaszabb szavaknak könnyebben megadjuk magunkat és helyezzük őket előtérbe néha gyengeségből, néha hiúságból. Utólag sokszor rájövünk, hogy kár volt odafigyelni, megnézni, időt pazarolni vagy megvenni azt, ami miatt értékes dolgokról maradtunk le, mert azok látszólag nem voltak olyan kívánatosak elsőre. Pedig az igazán nemes szavak nem kiabálnak, a békesség hangja nem erőszakos és a szeretet dallama nem tolakodó. A lelkünk hallása egy érzékeny műszer, amit könnyű tönkretenni, de tudatos figyelemmel és odaszánással képes megtanulni, hogyan lehet kiszűrni az értékest a hitvány, az egészségest a káros, a lényegest a haszontalan közül. A legcsodálatosabb lehetőség azonban a mennyei Atya szavának meghallása és megértése. A Tőle érkező helyreállító, biztató, bátorító és békességet hirdető hang a boldogságunk és jövőnk üzenete, amit oktalanság és bolondság elengedni a fülünk mellett.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy van üzeneted számomra! Köszönöm, hogy még mindig a javamat és békességemet munkálod! Rád szeretnék hangolódni és figyelni egész nap!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 6., kedd
Napi felülről:
Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg.
Nehémiás könyve 9. rész 6. vers*
Áldott keddet, szépséges gondolatokat, bölcs szívet és nemes tetteket kívánok minden testvéremnek!
Amikor véget ér egy korszak az életedben, az egy újnak a nyitányát is jelzi. Ez a folyamat elkerülhetetlen, nem bújhatsz el előle, nem forgathatod vissza az idő kerekét, de a sodródás és a félelmeid uralma helyett tudatosan is készülhetsz a változásokra. Nem minden lesz jó, vagy jobb, mert új. Az eddig még ismeretlen utak nem várt kihívásokat rejtenek, de ezért vagy ember, mert képes vagy nem csupán alkalmazkodni, de meghódítani és betölteni is a jövőt. Erre születtél, erre lettél megteremtve és erre kaptál mennyei elhívást is. Az Örökkévaló biztosít minden szükséges körülményt ahhoz, hogy megtaláld a helyes utat, bölcs döntéseket hozz, és ha kell, a felesleges kanyarok és kitérők után is visszatalálj hozzá. A végtelennek tűnő ég, a varázslatos föld, a csodálatos vizek mind-mind a Teremtő szavára születtek, de nekünk adta, hogy felelősséggel, és hálaadással éljünk velük és általuk. Ráadásul nem hagyott magunkra ebben a feladatban, hanem mellénk rendelte hűséges szeretetét és felemelő jóindulatát Jézus Krisztusban, hogy akár megszokott pályán haladunk, akár új kihívások várnak ránk az ő segítsége és jelenléte vezessen bennünket napról-napra.
Mennyei Atyám, te vagy a mindenható és egyetlen Úr! Benned bízom, téged dicsérlek, és neked adok hálát mindörökké!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 12., szombat
Napi felülről:
„Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«”
Lukács evangéliuma 10. rész 33-35. versek*
Áldott szombatot, békességben megerősödött lelket, és bátor szeretet-tetteket kívánok minden testvéremnek!
Kifosztott, bántalmazott, magatehetetlen ember az út szélén. Éppen ott, ahol mi is elhaladunk. Semmi közünk hozzá, sőt ismeretlen, még veszélyes is lehet. Viszont tudnánk segíteni, ha akarnánk, csak akkor felborulna a napirendünk, a saját időnkből, pénzünkből pazarolnánk idegenekre, akikről azt sem lehet tudni, hogy milyenek, meghálálják-e ezt valaha? A legkönnyebb jó nagy ívben elkerülni az ilyen helyzeteket, és ha lehet még félre is nézni közben. Az irgalom azonban képes kihozni belőlünk a legjobbat, a legemberségesebb énünket, aki a haszonszerzés helyett a segítő szeretetben találjam meg az örömét, boldogságát. Azt és annyit ad, amire képes, de úgy adja, mintha saját magáról gondoskodna, azzal a figyelemmel és törődéssel. Ezért vállalnak sokan önkéntes szolgálatot, mert megízlelték a jóság, könyörület és szeretet jó ízét, ami befektetést igényel, de a lélek gazdagodásával jár. A mennyei Atya éppen így hajolt le Jézus Krisztusban hozzánk, hogy minden segítséggel körülvegyen bennünket a helyreállásunk, megújulásunk érdekében, hogy legyen miből merítenünk és adnunk, amikor arra lesz szükség!
Atyám, köszönöm, hogy te nem néztél félre, nem kerültél el, amikor segítségre volt szükségem, hanem ápoltál és minden jóval elláttál, hogy egészséges, szerető és irgalmas szívvel tudjak továbbhaladni az utamon.
*Egyszerű fordítás
2021
2021. június 11., péntek
Napi felülről:
Kelj fel és járd be a földet széltében és hosszában, mert neked ajándékozom azt!
Mózes első könyve 13. rész 17. vers*
Áldott pénteket, örömteli és hálás visszatekintést, bátor és reményteljes továbblépést kívánok minden testvéremnek!
A nap nélkülünk is elkezdődik! Ha nem kelünk ki az ágyból, nem fogunk hozzá a feladatainkhoz, az idő akkor is elszalad felettünk, csak lemaradunk néhány lehetőségről, amit ezek az idők tartogattak számunkra. Megannyi okunk van arra, hogy miért ne induljunk el az újabb felfedező és hódító utunkra. A megszokás, lustaság és kényelem szeretet mellett az aggódásunk és félelmeink a legnagyobb ellenfeleink az elkezdésben. Igaz, hogy a fák egy helyben maradnak egész életükben, de még így is folyamatosan tovább nyújtózkodnak az ég felé, hogy minél több napfényt elérjenek. Nekünk megadatott az esély, hogy minden tekintetben növekedjünk és fejlődjünk. Sokkal könnyebb és kevésbé fárasztó visszahúzódni, csak álmodozni és vágyakozni, mint kockázatot vállalva felkerekedni és nekivágni az ígéret földjének elfoglalására. A mennyei Atya nem egyszerűen egy földi kalandra bátorít bennünket, hanem a tőle kapott ajándékok felfedezésére. Ne félj! Vesztenivalója csak annak van, aki nem járja be azt a területet, amit neki szántak felülről. Nem az a kérdés, hogy Isten meg akar-e áldani, hanem az, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel?
Atyám, te ajándékoztál meg ígéreteiddel, segíts, hogy hittel és bátorsággal felfedezzem mindegyiket!
*Saját magyarázatos fordítás
2021
2021. június 6., vasárnap
Napi felülről:
Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!
Apostolok Cselekedetei 3. rész 6. vers*
Áldott vasárnapot, testi felüdülést, lelki kincseket és önzetlen szeretetből fakadó tetteket kívánok minden testvéremnek!
Problémákkal, kihívásokkal szembesülve könnyen eszünkben jutnak a hiányaink, hiányosságaink és korlátaink, ami elsőre el is takarhatja előlünk a megoldásokat. Nincs elég pénzem, időm. Túl fiatal és tapasztalatlan vagyok. Nem tudok bátran megszólalni, vagy jól beszélni. Túl idős és gyenge vagyok már. Nincs olyan élethelyzet, ahol ne találnánk olyan területet, amire azt mondhatjuk, hogy nekünk nincs belőle elég. Az nem probléma, ha szembesülünk a határainkkal, de az igen, ha ezzel együtt le is mondunk a következő lépésről, amely továbbvezetne bennünket. A hiányaink lehet, hogy nem a barátaink, de nem is az ellenségeink, akiktől félnünk kellene, hanem lehetőséget adnak, hogy értékeljük és használjuk azt, amink van, amire eljutottunk, hogy az áldásokat megosszuk. Lehet, hogy fiatal vagyok, de a lelkesedésem sokakat bátoríthat. Lehet, hogy a beszéd nem az erősségem, de szeretető szívvel tudok segíteni. Lehet, hogy már megöregedtem, de a kipróbált hitem erőt adhat másoknak. Lehet, hogy nincs ezüstöm és aranyam és a gyógyítás ajándékával sem rendelkezem, de amit én kaptam a mennyei Atyától az ő szeretetéből, békességéből és öröméből azt érdemes megosztani, mert ha ezek nekem kincsek lettek, azok másokat is gazdagíthatnak, gyógyíthatnak!
Köszönöm Atyám, hogy megáldottál annyi jóval, hogy másoknak is bőven jut belőle!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 31., hétfő
Napi felülről:
De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.
Ézsaiás könyve 30. rész 18. vers*
Áldott hétfőt, új hetet, reménységgel átjárt szívet és bizalommal látó szemeket kívánok minden testvéremnek!
Meddig kell várnia rám a Teremtőnek, hogy kiáraszthassa az életemre mindazokat az áldásokat, amelyeket elkészített a világ kezdete óta? Meddig tartom vissza hitetlenségemmel, önző gondolkodásommal és lustaságommal jóindulatának és irgalmának minden szennytől megtisztító tüzét? Ma még az Úr vár rám, ma még Ő áll készen, hogy helyreállítsa, amit elrontottam, újjáépítse a tönkretett kapcsolataimat és szeretetével betöltse lelkemet. Még nyitva tart a kegyelem orvosának rendelője, még nem zárt be a mennybe nyíló ajtó, mert Jézus Krisztus kitárt karja engem is hív. Viszont ez a lehetőség, ez a különleges idő egyszer véget ér, és az elszalasztott esély, a ki nem használt alkalmak vádolni fognak majd, ha nem igényeltem a felülről érkező Közbenjáró és Pártfogó segítségét. A boldogság nem egy olyan virág, amire, ha rátalálok, örömömben leszakítom és gyönyörködök benne, amíg el nem szárad, hanem az Isten jelenlétében virágzó kert, amelynek gondozása rám bízatott. Tőlem függ, hogy a mennyei Atya által biztosított magokból, ajándékokból és körülményekből, milyen boldogságkertet építek fel és hányan tudnak majd benne gyönyörködni.
Atyám, köszönöm a rám fordított időt, a türelmes szeretetet, a még egy esélyt adó irgalmat! Benned reménykedek és bízom teljes szívemből!
*Revideált új fordítás