2021
2021. augusztus 5., csütörtök
Napi felülről:
Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visszatérjek tőled! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, és ott temessenek el! Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!
Ruth könyve 1,15-17*
Áldott csütörtököt, tiszta szeretetből fakadó gondolatokat, döntéseket és utat kívánok minden testvéremnek!
Naomi családjával együtt külföldre költözött az éhínség elől. Férje meghalt idegenben. Két fia ott házasodott meg, de őket is túl gyorsan utolérte a halál. Egy sors tele keserűséggel, megaláztatással és bajjal, de megmaradt mégis valami csodálatos, áldó szeretet a szívében, amit megözvegyült menyei megtapasztaltak és mágnesként vonzotta őket. Elhatározta, hogy visszatér ősei földjére, mert hallotta, hogy vége a nagy nélkülözésnek. Orpá és Ruth a két fiatal özvegy vele akar tartani, de Naomi bölcs előrelátással megpróbál a szívükre beszélni és felszabadítani őket egy új életre. Orpá könnyek között megfogadja tanácsát, de Ruthot nem lehet meggyőzni. Valamit megtalált, ami mindennél értékesebb lett számára, az őszinte, tiszta szeretetet és az ehhez tartozó valódi, élő hitet. Ezt nem szeretné elveszteni, kerüljön bármibe. Ő is elhagyja rokonságát, népét és addigi kultúráját, de nem félelemből vagy gazdasági megfontolásból, mert azok éppen ellene szóltak az indulásnak, hanem igaz szeretetből. A nehezebb, bizonytalanabb utat választotta a szívében fellobbanó reménység által, amit az Örökkévaló nagyra értékelt és megáldott. Idegenként, ő lett Dávid király dédanyja és egyben Jézus Krisztus ősanyja. Története évezredek óta mély tanítás Isten népe számára. Számunkra pedig példa arra, hogy a legjobb döntések tiszta szeretetből születnek!
Mennyei Atyám, köszönöm azt, hogy ma is működik és erős az a szeretet, amely minden nehézség ellenére hűséges marad, és áldások forrásává válik.
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 31., szombat
Napi felülről:
Taníts engem, Örökkévaló, hogyan járjak utadon, hogyan éljek igazságod szerint! Segíts, hogy teljes szívvel tiszteljem és féljem nevedet!
86. zsoltár 11. vers*
Áldott szombatot, a lelkünk taníthatóságát, a szívünk tiszta Istentiszteletét és reménységét kívánom minden testvéremnek!
Sokan jelentették ki, vagy fogadták meg egy-egy iskola elvégzése után, hogy soha többé nem fognak tanulni, mert elég volt belőle ennyi is. Az élet azután mégis rákényszerítette őket, hogy akár a munkájuk, akár a boldogulásuk miatt elsajátítsanak új dolgokat, ismereteket, ami elengedhetetlen lett az előrelépéshez. Az a helyzet, hogy élethosszig tartó tanulásra lettünk megteremtve, vagyis ez a normális, egészséges fejlődésünk elengedhetetlen része. Amíg taníthatóak vagyunk, addig teljes az életünk és ezt nem befolyásolja az sem, hogy egy idő után tanítókká is válunk. Igaz, hogy minden tanuláshoz alázat szükséges, de pont ezen keresztül léphetünk tovább egy lépcsőfokot. Sokan úgy gondolnak az Istenhitre is, mint egy valamikor megszerzett tudásra, ami egész életünkben elkísér bennünket. Ez csak részben igaz, mert a valódi kapcsolat a mennyei Atyával egy folyamatos növekedésről, tanulásról, fejlődésről, új tapasztalatokról és kihívásokról szóló csodálatos történet. Jézus Krisztus tanítványokat hívott el, hogy felfedezzék Isten országának titkait, kincseit és mindezt kamatoztassák is az életükben. Ez a számunkra előkészített felfelé vezető út! Légy kész teljes szívedből megérteni és bátran alkalmazni az örökkévaló tanítást!
Mennyei Atyám, taníts, vezess, éltess és segíts, hogy életem áldás lehessen!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 30., péntek
Napi felülről:
Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!
126. zsoltár 4. vers*
Áldott pénteket, a kiszáradt, megkeményedett, üres szív éltető megújulását és a reménység áldásait kívánom minden testvéremnek!
Bizonyos időszakokban telve vagyunk energiával és lendülettel. Képesek vagyunk bátran, hittel előrehaladni, sőt még másokat is magunkkal ragadni lelkesedésünkkel. Érezzük, hogy ez a mi utunk, feladatunk, erre születtünk. A reménység gyermekei vagyunk és vár ránk a következő kihívás, ami újabb izgalmas fejezetet nyithat az életünkben, mert még nem fejeztük be küldetésünket, még van meghódításra váró terület. Azután aszályos idők köszöntenek ránk. Pusztaság, sivárság mindenfelé és már csak az üres patakmeder emléke őrzi a hajdani életerőnket. Ez előfordulhat mindannyiunk életútján, de ez nem a vég, csak egy igen nehéz szakasz, ami különleges lehetőség arra, hogy a mennyei Atya megújító erejét átélhessük. Egy patak önmagát nem képes megtölteni vízzel, amikor azonban megfelelő forrás táplálja, és kellő eső áztatja a környezetét, akkor újra éltető vízzel lesz teljes. Ami számunkra elképzelhetetlen vagy lehetetlen az Istennek lehetséges. A kesergés, önsajnálat és vádaskodás nem segít rajtunk, csak még keményebb, szárazabb lesz tőle a szívünk. Az Örökkévaló őszinte megszólítása és segítségül hívása azonban megnyitja az áldások forrásait, hogy teljesen betölthessük a küldetésünket.
Mennyei Atyám, nélküled kiszáradok és megkeményedek, ezért ma is téged kérlek, hogy táplálj és éltess jóságoddal és szereteteddel!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 27., kedd
Napi felülről:
Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket!
Lukács evangéliuma 17. rész 5. rész*
Áldott keddet, Isten jóságában és vezetésében megerősödött bizalmat és hitet kívánok minden testvéremnek!
Amennyiben előrébb, tovább szeretnénk jutni az életben, de így van ez az Isten országban is egyre inkább szükség van a hitünkre, hűségünkre és a kitartó elkötelezettségünkre. A hit olyan, mint egy kapaszkodó szár, egy kacs, mely segít, hogy megbízható fogódzót találjunk a küzdelmeink során. Mindenki használja ezt a képességét folyamatosan, de sokszor tudattalanul, mert annyira természetes, hogy hiszünk másoknak, a jó és rossz híreknek, a menetrendnek, a tudósoknak. Az is nyilvánvaló, hogy elsősorban az a kérdés, hogy kinek vagy minek hiszünk, kibe, mibe kapaszkodunk bele és várjuk, hogy megtartson bennünket, mert szeretnék tovább növekedni. Egy szilárd család, erős jellemmel és összetartással például nemzedékeken át képes megfelelő bizalmi támpontokat biztosítani a tagjai számára, hogy egészségesen fejlődjenek. A mennyei Atyába vetett hit azonban ennél sokkal magasabbra és messzebb képes elvezetni bennünket, még a halálon, az elmúláson is túl. A hitünk attól erősödik, hogy használjuk, de csak arra érdemes kapaszkodni vele, ami nem vezet félre, nem fog becsapni bennünket. Isten határozott terve, hogy egyre jobban bízzunk benne, arra viszont a mai nap is választ ad, hogy mennyire használjuk ezt ki és élünk a lehetőséggel.
Mennyei Atyám, te vagy az én kapaszkodóm, reménységem és biztos jövőm! Benned szeretnék növekedni ma is!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 24., szombat
Napi felülről:
Jézus ezért megszólította őket: Ti saját jóságotokat mutogatjátok az emberek előtt, az Isten azonban pontosan tudja, mi van a szívetekben. Attól ugyanis, hogy valami népszerű, felkapott és dicsőített az emberek között, az Isten előtt utálatos marad.
Lukács evangéliuma 16. rész 15. vers*
Áldott szombatot, Isten jóságának, békességének és szeretetének örömét és szabadságát kívánom minden testvéremnek!
Nagyon mély vágyunk és igényünk, hogy elfogadjanak, értékeljenek és megdicsérjenek bennünket. A probléma ott kezdődik, amikor ezt olyan hazug eszközökkel próbáljuk elérni, ami másokat becsap, megtéveszt és félrevezet. Olyannak próbáljuk bemutatni magunkat, akik nem is vagyunk valójában, de tudjuk, mi az elvárás, mi az elfogadott, a népszerű, ezért igazodunk hozzá. A környezet, az emberek dicsérete, elismerése és irigysége könnyen elfogadhatóvá teszi a hazugságot, a számító érdekeket és a belső romlottságot. Pedig attól, hogy valami kívülről csillogó, belül teljesen üres és értéktelen lehet. Az embereket, és köztük bennünket is igen könnyű megtéveszteni, de Istennél ez nem működik, mert pontosan tudja és ismeri a szívünk állapotát. Őt nem lehet félrevezetni néhány jótékony gesztussal, szép szavakkal és képmutató viselkedéssel, mert tisztában van az igazi szándékainkkal. Őt a szívünk és lelkünk tisztasága érdekli. Abban gyönyörködik, ha ott a szeretet a házigazda, a hit és a reménység ülnek a fő helyeken és nincs helyük és terük a romlott, sötét dolgoknak. Ez az igazi siker és győzelem.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nálad van lehetőség megtisztulni, újrakezdeni és őszintén, érdek nélkül szeretni!
*Saját magyarázatos fordítás
2021
2021. július 22., csütörtök
Napi felülről:
Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!
Mózes második könyve 33. rész 21. vers*
Áldott csütörtököt, az Istentől kapott helyünk békességét és a rendíthetetlen reménység biztonságát kívánom minden testvéremnek!
Van egy hiteles, örök hely számomra is az Úrnál! Amikor kétségek gyötörnek, amikor nem vagyok biztos önmagamban, amikor a hitem is pislákol, összezavarodnak a körülmények és bizonytalan a jövőm a mennyei Atya meghívása akkor is érvényes, mert ez a hely nekem készült. A reménységem nem állhat ingatag talajon, nem hihetek el mindenféle mendemondát, emberi okoskodást, amikor ezeknél sokkal biztosabb, ráadásul felülről kapott ígéreteim vannak. Már az is öröm, ha megtalálom a helyem a családban, a munkahelyen, egy jó közösségben. Az is boldogság, ha van olyan ember, aki mellett helyem van, akiben megbízhatok és szilárd talajon áll a kapcsolatunk, de most ennél többről van szó. Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása biztosítja számomra azt a rendíthetetlen, biztos és örök kősziklát, amire érdemes építenem az egész életemet, ahol rátalálok a békességem és biztonságom örömére, az igazi otthonomra. Nekem is szól az Úr biztató szava: „Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!”
Mennyei Atyám, köszönöm a meghívásodat, a helyet, amit számomra készítettél és a biztos jövőt, amit nekem terveztél!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 21., hétfő
Napi felülről:
Bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.
Efézusi levél 3. rész 20. vers*
Áldott hétfőt, mennyei erővel, csodálatos megtapasztalásokkal teljes nyári hetet kívánok minden testvéremnek!
Az életünknek egy különleges ajándéka a képzelet szárnyalása. Ezáltal születnek remekművek és csodálatos alkotások, ezen keresztül élhetjük át azt, amit elolvasunk vagy meghallgatunk. Ami még csak reménységként él a szívünkben, azt is magunk előtt láthatjuk és ez bátorítást ad a mindennapi küzdelmeinkben. A fantáziánk azonban nem csodaszer, nem ér el mindenhová, könnyen megvezethető és befolyásolható. Az egészséges, józan előrelátás felhasználja a tervezés és megoldáskeresés során a képzelet erejét, de hajlamosak vagyunk elhinni, hogy, amit nem vagyunk képesek elgondolni, az nem is működik. Az Isten országa sem ér véget ott, ahol a képzeletünk már vakon tapogatózik, mert mennyei tervezés és alkotás hívta életre. Attól, hogy nem tudjuk elképzelni, elgondolni, de még csak megálmodni sem, hogy az Úr mire képes velünk, bennünk és általunk, attól még mindez valóság lehet, mert őt nem korlátozzák a mi határaink. Nekünk egyszerűen csak hittel meg kell bízni benne és bátran engedelmeskedni neki, hogy mindazt felfedezzük és átéljük, amit előre elkészített az őt szeretőknek.
Atyám, te nagyobb, csodálatosabb vagy mindennél, még az én elképzeléseimnél is. Áldott légy minden tervedért!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 15., szombat
Napi felülről:
Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Római levél 8. rész 31. vers*
Áldott szombatot, megelégedett és reménységgel küzdő szívet kívánok minden testvéremnek!
Véleményünk, megjegyzésünk, mondanivalónk szinte mindenről van. Ezt osztjuk meg egymással, erről beszélgetünk a családban, barátok közt és a munkahelyen. A lelkünk egészséges működéséhez hozzátartozik a gondolataink megfogalmazása, vállalása és megbeszélése másokkal. Ezek témái, tartalma hűen tükrözi, mi foglalkoztat bennünket igazán, mi a szívügyünk, mitől félünk valójában. Vannak területei az életünknek, ami nem tartozik a nyilvánosságra, de egy nagyon szűk kör előtt még ezt is felvállaljuk. Az Istennel való kapcsolatuk, a hitünk nem rejtegetni, szégyellni való magánügy, hanem életbevágóan fontos téma, amiről egyáltalában nem mindegy, hogy mit gondolunk, mert ez döntően befolyásolja a jövőnket, de a jelenünk boldogságát is. Nem elméleti kérdés, hogy az Isten velünk és értünk munkálkodik, a családjához tartozunk, vagy egy másik csapatban játszunk, ahol nincs helye a Teremtőnek. Csodálatos felfedezés, biztonság és békesség átélni, hogy a mennyei Atya Jézus Krisztusban meghívott és átköltöztet minket az ő országába. Mit mondhatunk erre? Ha Isten velünk, ki győzhetne le minket?
Atyám, köszönöm, hogy mellém álltál, és minden harcomban számíthatok rád!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 14., péntek
Napi felülről:
De az Örökkévaló ezt felelte Mózesnek: „Azt hiszed, ez már túl nehéz nekem? Majd meglátod, beteljesedik-e vagy nem, amit ígértem”.
Mózes negyedik könyve 11. rész 23. vers*
Áldott pénteket, a jóban, a szépben és Isten csodálatos munkájában való gyönyörködést kívánok minden testvéremnek!
Mert most még lehetetlennek tűnik, hogy valóság legyen, szinte elképzelhetetlen, hogy az ígéretek beteljesüljenek, pedig a Mindenható már előkészítette őket. Mindent pontosan megtervezett és a megfelelő időben láthatóvá is lesznek majd. Ami a gondolataink, sőt álmaink számára is túl nagyok, felfoghatatlanok, az Úr azokat viszi végbe, mert neki nem probléma az isteni mértékű lépések és csodák megvalósítása. Nehezen hiszed, hogy van kiút szorult helyzetedből? A reményed is elvesztetted, hogy megoldást találj problémáidra? Ez lehet, hogy így tűnik az ablakodból kitekintve, de bátran és hittel kapcsolódj rá az Örökkévaló csatornájára és hallgasd meg, mit üzen számodra, mi az ő személyes ígérete az életedre nézve, mert mindezek biztosan valóssággá válnak. Mennyi aggódást, félelmet és tépelődést szélnek ereszthetnél, ha egyszerűen megbíznál az Ő szavában. A mennyei Atya a szív békességét, a lélek boldogságát és örömét készítette el az Őt szeretők számára. Ez nem vágyálom, hanem mennyei ígéret, amit sokkal jobb elfogadni és átélni, mint hitetlenül elkerülni.
Atyám hálát adok, hogy neked semmi sem lehetetlen, vagy túl nehéz! Köszönöm, hogy minden ígéretedet tökéletesen beteljesíted!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 11., kedd
Napi felülről:
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”
János evangéliuma 15. rész 16. vers*
Áldott keddet, békességben, nemes tettrekészségben és Isten bátorító jelenlétében gazdag napot kívánok minden testvéremnek!
Kiválaszthatjuk, hogy mikor és milyen ruhát viseljünk, megválaszthatjuk, hogy mit vegyünk meg a boltban, válogathatunk az ételek közül, hogy mit kívánunk jobban, de, hogy kitől kaphatunk teljes és örök életet, azt már a teremtő és mindenható Istenünk előre elrendelte. Az önmegvalósítás piacán természetesen sokféle megoldást kínálnak, amelyek igen csábítóak a szemnek és a vágyaknak, de ezek egyike sem az a kincs, amit Jézus Krisztus hozott el számunkra. Ő választott. Eljött a menny dicsőségéből, hogy az emberi nyomorúságot, nehézséget és gyarlóságot megtapasztalva az Atya terve szerint, halálával és feltámadásával utat nyisson a mennyei otthonunkba. Kiválasztott bennünket arra, hogy hit által engedelmeskedve felismerhessük és elkötelezhessük magunkat a felülről kapott életcélunkra. Arra rendeltettünk, hogy élősködő gyomok helyett, a keserűség, gyűlölet fertőző gyökereitől megszabadulva olyan áldott, nemes és jó gyümölcsöt teremjünk, amely mindörökre megmarad. Erre lettünk kiválasztva, ennél kevesebbel ne érjük be!
Atyám hálát adok neked, mert Jézus Krisztusban már akkor kiválasztottál egy gyümölcstermő életre, amikor én erről még mit sem sejtettem!
*Revideált új fordítás