2021
2021. október 1., péntek
Napi felülről:
Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten (El Shaddai). Járj színem előtt, és légy feddhetetlen!
Mózes első könyve 17. rész 1. vers*
Áldott pénteket, a napi harcainkhoz lelki erőt, a hétvégére pedig megújító felüdülést kívánok minden testvéremnek!
A századik évéhez közeledő idős ember ezen a napon kapott beszédes, új nevet az Örökkévalótól. Ábrahám lett Abrámból. Sok nép atyjának hívták ezután, bár még alig látszott valami ennek megvalósulásából. Egy év múlva mégis a kezében tarthatta fiát, Izsákot, az ígéret gyermekét. Istennel soha nem késő valami újat kezdeni. Amikor az Ő szavát halljuk, akkor eljött az idő a változásra. Nem maradhat minden ugyanúgy, mert vele belépünk a hit birodalmába, ahol felfedezések és kihívások sokasága vár ránk. A mennyei Atya jelenlétében élni, teljesen és tökéletesen figyelni rá, engedelmeskedni vezetésének, hogy ne kelljen megszégyenülnünk, ez a mi elhívásunk, ami az áldások forrását megnyitja és táplálja. Ez nem függ életkortól, kultúrától és előképzettségtől. Jézus Krisztus mindegyikünk számára lehetőséget adott, hogy ne panaszkodással, sajnálkozással és vágyakozással teljenek a napjaink, hanem a felülről kapott megbízatásunk betöltésével, örömével és biztonságával. Ábrahám sem életében, sem az Úrnál nem bánta meg, hogy a hit és reménység útját választotta, mert ezzel lett teljes az élete minden tekintetben.
Mennyei Atyám, köszönöm ígéreteidet, jelenlétedet és áldásaidat!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 13., hétfő
Napi felülről:
Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret:
Zsidókhoz írt levél 10. rész 36. vers*
Áldott hétfőt, állhatatos, kitartó odaszánást a jóra, és az ígéretek beteljesülésének örömét kívánom minden testvéremnek!
A tempó egyre gyorsul. A gépeink, eszközeink lerövidítették az utakat, összekötöttek bennünket távoli helyszínekkel, és sokféle feladatot elvégeznek helyettünk, de ezáltal az életünket is egy felpörgetett ritmusra állították át. Mivel nem fáradnak, nem alszanak, legfeljebb csak lemerülnek és elromlanak legnagyobb bosszúságunkra, ezért nincs megállás. Nem egyszerűen napra készeknek, hanem percre készeknek kell lennünk, ha nem akarunk lemaradni vagy kimaradni valamiből. Meg kell találni azt az egészséges módot, hogy képesek legyünk kiszakadni ebből a rohanásból és mi uralkodjunk felettük és ne ők rajtunk. Lenni kell olyan időszakoknak minden héten, amikor elszakadunk ezektől a kötöttségektől, mert csak így leszünk szabadok a zsarnokoskodásuk helyett. A mennyei Atya időszámítása és tervei azonban egészen más világba vezetnek bennünket, ahol a türelem, az állhatatosság és kitartó szeretet az óramutatók. Nem az győz, aki rohan, hanem aki átölel! Nem az kap dicséretet, aki állandóan pörög, hanem az, aki állhatatosan felemel és bátorít! Isten megannyi ígérete vár még ránk, hogy beteljesedjen, soha ne tévesszük el az ehhez vezető utat!
Mennyei Atyám, köszönöm azt a hihetetlen türelmet, amellyel körülveszel és átölelsz!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 5., vasárnap
Napi felülről:
Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
János evangéliuma 10. rész 4. vers*
Áldott vasárnapot, a Pásztor útmutatásának békességét, hangjának értését és követésének boldogságát kívánom minden testvérem számára!
Már egy csecsemő is képes felismerni édesanyja hangját, ehhez nincs szüksége különleges képességekre, mert az életközösségből, a szeretetkapcsolatból fakad ez a tudás. Akivel időt töltünk, akivel rendszeresen beszélgetünk és közel áll hozzánk, annak nem csupán ismerjük a hangját, hanem kedveljük is, sőt egyfajta biztonságot, békességet nyújt számunkra. Leginkább akkor vesszük ezt észre, amikor valaki eltávozik mellőlünk és ürességet, hiányt érzünk nélküle. Mivel nem kizárólag emberi kapcsolatokra lettünk megteremtve, hanem képesek vagyunk érzékelni mélyebb, magasabb és a látható világ mögött található valóságot is, mindaddig valami nehezen megmagyarázható vágyat érzünk az örök, a végtelen felé, amíg meg nem ismerjük a mennyei Atya magához hívó hangját, amely Jézus Krisztusban megszólított bennünket. Az a békesség és biztonság, amely abból fakad, hogy a lelkünk megtalálta a hazafelé vezető utat, a Pásztora hangját és követésének örömét semmi mással nem pótolható. Ettől csak a hitetlenségünk, istentelenségünk és makacs büszkeségünk választhat el, de ezek közül egyik sem fog megmenteni bennünket, csak tönkretenni. Lépjünk bátran, félelem nélkül és reménységgel a Pásztor nyomába, amely a jó úton fog vezetni bennünket.
Mennyei Atyám, ma sem hagytál magamra, hogy egyedül boldoguljak, mert te jársz előttem!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 1., szerda
Napi felülről:
Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe.
Római levél 15. rész 4. vers*
Áldott szerdát, bátorságot, erőt, reményteljes ötleteket, tetteket és kitartást kívánok az új évszakhoz minden testvéremnek!
Az új időszak lehetőségei akkor fognak virágot bontani és gyümölcsöt teremni, ha jól használjuk fel az eddigi eredményeket. Rengetek ötletmag, gondolatcsíra, álom lapul a tarisznyánkban, de ezeket a reménység és a bátorság képes megfelelő helyre ültetni és azután kitartóan gondozni, mert a siker csak ezáltal születik meg. A bizonytalanság, kiszámíthatatlanság erdeje elég sötétnek tűnik előttünk és fogalmunk sincs, hogy mit rejt még a sűrűje, ezért nem szabad sohasem elengedni egymás kezét. A közösség és a csapatunk egységét, összefogását és bizalmát kell építeni, erősíteni, mert velük együtt nem csak túljutunk a nehézségeken, de új területeket fogunk meghódítani és birtokba venni. A mennyei Atya ehhez pedig tőle jövő, mással nem pótolható segítséget adott, a saját ígéreteit, útmutatását és tanítását. Ezek az Írások nekünk szólnak, küzdőknek és küszködőknek, harcosoknak és bátortalanoknak, erőseknek és gyengéknek, mert ezáltal leszünk képesek túllátni a sötét erdőn, felülemelkedni a pillanatnyi gondokon, hogy újra és újra felbátorodjunk, és folyamatosan belekapaszkodjunk az élő reménységbe.
Mennyei Atyám, neked adok hálát az új kezdetért és annak minden lehetőségéért, kihívásáért! Taníts, vezess és építs minden egyes napon!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 7., szombat
Napi felülről:
És most mi szolgák vagyunk! Éppen azon a földön, amelyet őseinknek adtál, hogy élvezzék annak gyümölcsét és javait, azon vagyunk szolgák.
Nehémiás könyve 9. rész 36. vers*
Áldott szombatot, a felülről nekünk adatott ígéretek beteljesedéséhez rendíthetetlen hitet, és mély elkötelezettséget kívánok minden testvéremnek!
A Teremtő és Megváltó Isten csodálatos ígéretekkel ajándékozta meg népét a múltban és a jelenben is. Olyan áldásokkal, amelyek tőle származnak, belőle fakadnak és hozzá vezetnek. Ez érvényes a családi élettől kezdve, a társadalmi kapcsolatokon át a vele megélt élő közösségig. Boldogság, öröm, békesség, szabadság és bőség olyan valódi javak, amelyek forrása a mennyei Atya jóakarata. Közben a mindennapok tapasztalata ezek fájó hiányát érezteti a házasságokban, a munkahelyeken, de még a templomokban, gyülekezetekben is. Ezért fordulunk pótszerekhez, tűrjük el magunkban a hűtlenséget, hitetlenséget, miközben pont ezek mélyítik el a problémáinkat. A lelki növekedésünk, megújulásunk egyik fordulópontja lehet, amikor felismerjük, hogy szolgái lettünk bűnöknek, rossz szokásoknak és gonosz gondolatoknak. Ez a különleges szembesülés két irányba viheti tovább a lelkünket. Az egyik a mély önsajnálat, mások hibáztatása és bűnbakok keresése. A másik a valódi megtérés útja, amikor a saját felelősségünk súlyát érezve Istenhez menekülünk megoldásért, akitől eltávolodtunk, akivel szemben engedetlenek voltunk. Amikor nem csak az fáj, hogy nem élvezhetjük az áldások örömét, hanem elsősorban az, hogy megszomorítottuk Urunk szerető szívét és szégyent hoztunk rá. Hála legyen Jézus Krisztusnak, hogy Ő akkor is hű marad, amikor mi a hűtlenség útját járjuk, hogy mindig legyen lehetőség visszatérni az Atyai házhoz.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy sokkal többre hívtál el, mint, hogy csak szolgái legyünk vágyaknak vagy embereknek! Te arra teremtettél, hogy Jézus Krisztus által Atyánk légy, mi pedig szabadságban élő gyermekeidként élhessünk ígéreteiddel!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 12., hétfő
Napi felülről:
Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened vonul majd veled, nem hagy cserben téged, és nem hagy el.
Mózes ötödik könyve 31. rész 6. vers*
Áldott hétfőt, bátorító új hetet, félelmet és aggódást űző bizalmat, Isten jelenlétének örömét és védelmét kívánom minden testvéremnek!
Minden új hét, egy eddig még bejáratlan terület felfedezése. Lehet, hogy nagyon hasonlít az előző időszakhoz, de sohasem ugyanaz. A kihívások, problémák ismétlődhetnek, a vágyainkat is továbbvihetjük, de a félelmek, aggodalmak is újratermelődnek, ezért folyamatosan emlékeztetni kell magunkat a legfontosabb céljainkra és azokra az ígéretekre is, amit felülről kaptunk ezek eléréséhez. Nem összevissza bolyongásra kaptuk az életünket, mert az nem vezet sehová, még akkor sem, ha közben szép dolgokat is átélhetünk, mert a legvégén úgy fogjuk érezni, hogy ki- és elfolytak az évek a kezeink közül és nem maradt benne semmi. Aggódunk, hogy ne legyünk boldogtalanok, görcsösen keressük az örömforrásokat, miközben félelmeink távol tarthatnak bennünket a bátor hitlépésektől. A mennyei Atya az alapoktól szeretné újjáépíteni az önértékelésünket és céltudatosságunkat. Arra bátorít, hogy ne abban gondolkodjunk, hogy a saját erőnkből, esetleg más emberek támogatásával elérhetünk valamiféle sikereket, amelyeket büszkén mutogathatunk vagy szégyenkezve rejtegetjük, hanem abban, hogy az Ő vezetése, jelenléte és védelme valóságos erő, bátorság és félelem űző alapot biztosít a mindennapok küzdelmeiben, amelyre minden körülmény között számíthatunk!
Mennyei Atyám, tőled kaptam az életemet, te bíztál rám feladatokat, ezért ma is belőled szeretnék erőt és bátorságot nyerni!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 15., kedd
Napi felülről:
Bőven adtál esőt örökségedre, ó, Isten, és a fáradtat megerősítetted.
68. zsoltár 10. vers*
Áldott keddet, a lelki javak bőségét, a szeretet növekedését és az erő megújulását kívánom minden testvéremnek!
Mint a kiszikkadt, száraz földben növekvő hajtás, olyan az életünk, amikor nincs elég égi eső, amely megöntözi elfáradt lelkünk reménységét. Mindenképpen szükségünk van mély gyökerekre, hogy a múltból, a tapasztalatokból, mások példáiból erőt merítsünk napról napra, de ennek van egy természetes határa. A mennyei áldások pótolhatatlanok a lelki növekedésünk és gyümölcstermésünk érdekében. Ezek pedig magától a Mindenhatótól érkeznek hozzánk, de nem kiszámíthatatlan módon. Amíg az időjárás igencsak szeszélyes és változékony lehet, addig az Úr szava, ígérete és igazsága naponta képes elegendő éltető vízzel táplálni szívünket. A mindennapi élet, a normális fejlődés következménye a fáradság. Ez nem betegség, vagy valamilyen baj, hanem annak a jele, hogy élni akarunk. A megfelelő pihenés, feltöltődés és erőforrás biztosítása ezért létszükséglete nem csupán a testünknek, hanem még inkább a belső énünknek. Bátran kérjünk felüdülést, megújulást és erőt a mennyei Atyától, mert ezzel nem zavarjuk, vagy zaklatjuk őt, hanem örömének és szeretetének csatornáit nyithatjuk meg!
Áldott légy Uram, mert nem vontad meg tőlem megújító szereteted!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 11., péntek
Napi felülről:
Kelj fel és járd be a földet széltében és hosszában, mert neked ajándékozom azt!
Mózes első könyve 13. rész 17. vers*
Áldott pénteket, örömteli és hálás visszatekintést, bátor és reményteljes továbblépést kívánok minden testvéremnek!
A nap nélkülünk is elkezdődik! Ha nem kelünk ki az ágyból, nem fogunk hozzá a feladatainkhoz, az idő akkor is elszalad felettünk, csak lemaradunk néhány lehetőségről, amit ezek az idők tartogattak számunkra. Megannyi okunk van arra, hogy miért ne induljunk el az újabb felfedező és hódító utunkra. A megszokás, lustaság és kényelem szeretet mellett az aggódásunk és félelmeink a legnagyobb ellenfeleink az elkezdésben. Igaz, hogy a fák egy helyben maradnak egész életükben, de még így is folyamatosan tovább nyújtózkodnak az ég felé, hogy minél több napfényt elérjenek. Nekünk megadatott az esély, hogy minden tekintetben növekedjünk és fejlődjünk. Sokkal könnyebb és kevésbé fárasztó visszahúzódni, csak álmodozni és vágyakozni, mint kockázatot vállalva felkerekedni és nekivágni az ígéret földjének elfoglalására. A mennyei Atya nem egyszerűen egy földi kalandra bátorít bennünket, hanem a tőle kapott ajándékok felfedezésére. Ne félj! Vesztenivalója csak annak van, aki nem járja be azt a területet, amit neki szántak felülről. Nem az a kérdés, hogy Isten meg akar-e áldani, hanem az, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel?
Atyám, te ajándékoztál meg ígéreteiddel, segíts, hogy hittel és bátorsággal felfedezzem mindegyiket!
*Saját magyarázatos fordítás
2021
2021. június 3., csütörtök
Napi felülről:
Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.)
62. zsoltár 9. verse*
Áldott csütörtököt, félelemtől és aggódástól mentes, őszintén megélt szép napot kívánok minden testvéremnek!
Többféleképpen megélhetjük a napunkat attól függően, hogy milyen az időjárás, a kedvünk, az egészségünk mit enged meg számunkra illetve a feladataink, kihívásaink milyen mederbe terelgetnek bennünket. Mindez azonban a látható felszín, a lelkünk állapota és békessége ennél sokkal mélyebb és súlyosabb kérdés. A szomorú, elbizonytalanodott szívre hiába ragyog a napsütést, énekelnek körülötte a madarak, talán észre sem veszi elkeseredésében. Ezért érdemes minden nap újra tisztázni a helyzetünket a mennyből nézve is, nehogy eltévedjünk a nehézségek erdejében. A mennyei Atya ígérete és szeretete áldott élettel ajándékozott meg bennünket, mert elfogadtuk segítségét és vele akarunk élni. Ez az a szilárd alap és tény, amit semmi más nem képes befolyásolni, mert maga az Úr fektette le. Áldássá lettünk Jézus Krisztusban, akik a szívünket is őszintén kiöntjük Isten előtt, mert tudjuk és megtapasztaltuk, hogy nála van a megoldás a problémáinkra. Ez a nap is egy különleges lehetőség, hogy a körülményekkel együtt vagy ellenére, de Isten védelmében és áldásaiban nyugodjunk meg, mert még mindig nagyon szeret bennünket!
Atyám, köszönöm, hogy ma is megerősítesz, nálad találok védelmet és örömöt!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 14., péntek
Napi felülről:
De az Örökkévaló ezt felelte Mózesnek: „Azt hiszed, ez már túl nehéz nekem? Majd meglátod, beteljesedik-e vagy nem, amit ígértem”.
Mózes negyedik könyve 11. rész 23. vers*
Áldott pénteket, a jóban, a szépben és Isten csodálatos munkájában való gyönyörködést kívánok minden testvéremnek!
Mert most még lehetetlennek tűnik, hogy valóság legyen, szinte elképzelhetetlen, hogy az ígéretek beteljesüljenek, pedig a Mindenható már előkészítette őket. Mindent pontosan megtervezett és a megfelelő időben láthatóvá is lesznek majd. Ami a gondolataink, sőt álmaink számára is túl nagyok, felfoghatatlanok, az Úr azokat viszi végbe, mert neki nem probléma az isteni mértékű lépések és csodák megvalósítása. Nehezen hiszed, hogy van kiút szorult helyzetedből? A reményed is elvesztetted, hogy megoldást találj problémáidra? Ez lehet, hogy így tűnik az ablakodból kitekintve, de bátran és hittel kapcsolódj rá az Örökkévaló csatornájára és hallgasd meg, mit üzen számodra, mi az ő személyes ígérete az életedre nézve, mert mindezek biztosan valóssággá válnak. Mennyi aggódást, félelmet és tépelődést szélnek ereszthetnél, ha egyszerűen megbíznál az Ő szavában. A mennyei Atya a szív békességét, a lélek boldogságát és örömét készítette el az Őt szeretők számára. Ez nem vágyálom, hanem mennyei ígéret, amit sokkal jobb elfogadni és átélni, mint hitetlenül elkerülni.
Atyám hálát adok, hogy neked semmi sem lehetetlen, vagy túl nehéz! Köszönöm, hogy minden ígéretedet tökéletesen beteljesíted!
*Egyszerű fordítás