Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2023. július 6., csütörtök

Napi felülről:

„Azon a napon ezt fogod mondani: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt a haragod, és megvigasztaltál.”

Ézsaiás könyve 12. rész 1. vers*

Áldott csütörtököt, Istenünk vigasztaló és felemelő érintésének, megújításának megtapasztalását, átélést kívánom minden testvérem számára!

Mi teheti emlékezetessé, áldottá, különlegessé a hétköznapjainkat miközben annyi feladat, felelősség terheli a szívünket és a nehézségek félelmetes hegyként tornyosulnak a jövőnk útjában. Sokszor mindössze annyi történt, hogy elvesztettünk valami igazán lényegeset menet közben, mert az elérendő céljainkra összpontosítottunk és a kapcsolatainkat elhanyagoltuk. Egy őszinte ölelés, kedvesség, bátorítás és figyelmesség bearanyozhatja az egész napunkat, mert felemel a felhők fölé, ahol még mindig érezhetően ragyognak a szeretet sugarai. Ezeken túl és felett a lelkünk békességéhez és boldogságához az Örökkévaló jóindalata, kedvessége és öröme is létkérdés. Ennek érdekében pedig nem zárhatjuk ki az életünkből a mennyei Atya jelenlétét, akaratát és terveit az életünkre nézve. Mindaddig céltévesztetten haladunk a vesztünk felé, ameddig a lelkiismeretünk nem tisztul meg és nem látja Isten csodálatos munkáját az érdekünkbe. Nem arra születtünk, hogy békétlenségben, haragban vagy az Örökkévalótól elkülönítve próbáljunk megtalálni a szerencsénket, hanem arra, hogy hazataláljunk és a mennyei családunk, otthonunk legyen a mi vigaszunk és örömünk minden körülmények között.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert bár volt és volna miért haragudnod rám, mégis átöleltél szereteteddel és megvigasztaltál jóságod valóságával!

*Revideált új fordítás

2023. július 4., kedd

Napi felülről:

„Tartsd meg és teljesítsd, amit kimondtál, amikor önkéntes áldozatot fogadtál Istenednek, az Úrnak úgy, ahogyan azt megígérted!”

Mózes ötödik könyve 23. rész 24. vers*

Áldott keddet, a hitünk, az Istennek megígért fogadalmaink megalkuvás nélküli megtartását és teljesítését kívánom testvérem számára!

A szavahihetőségünk, a saját ígéreteink betartása nem függhet a pillanatnyi körülményektől vagy a lehetőségeinktől, sem az emberei kapcsolatainkban, sem az Istennel megélt közösségben. Az egyik legfontosabb belső és saját értékünk a hűséges ragaszkodás a fogadalmunkhoz, a kimondott a vállalásunkhoz. Amikor ezeket nem tartjuk meg és nem teljesítjük, az nem egy apró jellemhiba, vagy gyengeség, hanem az igaz emberségünk elengedése. Tisztességesen meg kell gondolnunk minden ígéretünket! Elhamarkodottan, felületes ismeret alapján ne vállaljunk valami jónak tűnő elköteleződést, mert számonkérhető lesz rajtunk. A nem gondoltam komolyam, meggondoltam magam vagy mégis másképp döntöttem nem a becsületesség útjának jelzőtáblái. A legveszélyesebb mégis az Örökkévaló felé tett ígéreteink megmásítása vagy elhanyagolása. Egyrészt ő a szívünket vizsgálja, ezért képtelenség őt becsapni, félrevezetni vagy megtéveszteni. A hitünk szava és hűsége megmentheti az életünket, de el is ítélhet bennünket, ha komolytalanul félre tesszük vagy mellőzzük! Tartsd meg és teljesítsd, amit megígértél az Úrnak!

Mennyei Atyám, hálát adok megmentő jóságod jelenlétéért! Köszönöm, hogy ígéreteket adtál, amit hűségesen be is tartasz! Segíts, emlékeztess, hogy én is megtartsam és teljesítsem minden szavamat, vállalásomat!

*Revideált új fordítás

2023. július 3., hétfő

Napi felülről:

„Mert a felemelkedés nem keletről, sem nyugatról, sem a sivatag hegyeiről származik, hanem Istentől!”

75. zsoltár 7. vers (6. vers)*

Áldott hétfőt, az Istenben vetett mély bizalom és reménység felemelő hatását és következményeit kívánom minden testvérem számára!

Nem újkeletű igény és reménység, hogy keletről vagy nyugatról várjuk a felemelkedésünket, jósorsunkat vagy a gyarapodásunkat. Ez meghatározója lehet egy-egy korszaknak, társadalomnak, hogy merről számít segítségre. Össze lehet hasonlítani érveket és tapasztalatokat, de a legveszedelmesebb, amikor ez még meg is osztja a közösséget, a családokat. Ameddig nem számolunk az Örökkévaló jelenlétével és áldásaival, addig ténylegesen ezek az emberi választások maradnak számunkra, amik lehetnek jobbak vagy rosszabbak, de akkor sem oldják meg az életünk legfontosabb, örök érvényű kérdéseit. Amennyiben csak az a célunk, hogy egy kicsivel gazdagabban, kényelmesebben vagy boldogabban éljünk, akkor is jól kell döntenünk azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk, merre keressük mindezt. A valódi, igazán felemlő élet azonban csak attól várható, aki képes a mennyet is megnyitni számunkra és már itt a földön formálni tud minket a helyes irányba. Az élő Istenbe vetett mély és elkötelezett bizalom túlmutat az emberi célokon, miközben két lábbal a földön jár, mégis felfelé tart!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert a valódi felemelkedést, sikert és győzelmet nálad és benned találtam meg!

*Egyszerű fordítás

2023. július 2., vasárnap

Napi felülről:

„Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?”

Máté evangéliuma 18. rész 33. vers*

Áldott vasárnapot, türelmes, könyörületes és irgalmas szívet kívánok minden testvérem számára!

Amennyiben valódi és élő közösséget ápolunk mindig lesznek olyanok, akik valamivel tartoznak nekünk! Egy kölcsönkért összeggel, szerszámmal vagy könyvvel. Egy meghívással, egy ígéret beteljesítésével, bocsátkéréssel, vagy csak egy köszönéssel. Ezeket a tartozásokat nem egyformán tartjuk számon, de rendkívüli módon képesek leterhelni a kapcsolatainkat, ha nincsenek elrendezve. Mielőtt arra figyelnék és összpontosítanák, hogy felém ki és milyen módon van eladósodva, mennyivel és mivel tartozik nekem, azelőtt nézzek körül a saját házam táján. Tőlem senki nem vár jogosan és igazságosan valamit, amit még nem adtam meg, nem teljesítettem be, pedig megígértem? Nem neheztel rám valaki, azért, mert elfelejtkeztem róla, megbántottam, de ezt nem rendeztem el? Utána pedig tekintsek felfelé, és emlékezzem vissza arra, hogy a mennyei Atya hányszor és hányféleképpen könyörült már rajtam és mennyire sokat jelent, hogy megbocsátott nekem! Ezek után és ezeken keresztül nézzek újra rá azokra, akik felém adósok, akik engem bántottak meg, hogy könyörületes szívvel láthassam őket!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert megkönyörültél rajtam, pedig nem érdemeltem meg! Megbocsátottál, mert szeretsz!

*Revideált új fordítás

2023. július 1., szombat

Napi felülről:

„Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.”

Jakab levele 1. rész 14. vers*

Áldott szombatot, a kísértések, tévelygések és elbukások hátterének felismerését, megértését és ellenük való hatékony harcot kívánok minden testvérem számára!

Az életutunk nem egy sima, egyenes és kibetonozott országút, amelyen probléma nélkül haladhatunk, hanem egy folyamatos felfedezés és útkeresés. Tele van nem várt csapdával és veszéllyel, amit kellő odafigyeléssel elkerülhetünk, de talán a legnehezebb saját önpusztító vágyainkkal és csalóka kívánságainkkal megküzdeni. Az teljesen természetes, hogy többre akarunk jutni az életben, de mások jólétét, szerencséjét és sikereit látva több olyan kívánságot is felnevelhetünk a szívünkbe, ami nemhogy segítene számunkra, hanem egyenesen veszélybe sodor. Ezek a kívánságok, ha nem időben ismerjük fel őket úgy belegyökereznek a lelkünkbe, hogy egyedül már nem is leszünk képesek megszabadulni tőlük. Ilyen lehet az az egyszerű vágy, hogy hozzájuk hasonlóak akarunk lenni, miközben egészen mások a lehetőségeink, ajándékaink és erősségünk. Mások életét próbáljuk utánozni, és ezért a magunkét nem teljesítjük be. Az irigység szintén ebből fakadó kívánság, amiből többféle gonosz kísértés is kihajthat. Nem erre lettünk megteremtve, hanem arra a szabadságra és gyümölcsöző életre, ahol a kívánságainkat is a hitünk, szeretetünk és a reménységünk táplálja és élteti!

Mennyei Atyám, köszönöm jóságod jelenlétét az életemben! Segíts, hogy kívánságaim tiszták, felfelé és előre mutatóak legyenek, hogy nehogy becsapjanak és csapdába ejtsenek engem!

*Revideált új fordítás

2023. június 30., péntek

Napi felülről:

„Milyen bölcs vagy a tervezésben, milyen hatékony a megvalósításban! Szemmel tartod az emberek minden lépését, hogy mindenkinek tettei és életmódja szerint megadd, amit érdemel.”

Jeremiás 32. rész 19. vers*

Áldott pénteket, Isten bölcs terveiben és csodálatos tetteiben való gyönyörködést és részvételt kívánok minden testvérem számára!

Összekuszálódott világunkban, ahol annak ellenére, hogy feldolgozhatatlan mennyiségi tudás áll a rendelkezésünkre, mégis rettentően nehéz eligazodnunk, nézzünk felfelé, hogy el ne tévedjünk! Az ott készített igazság tükrében megláthatjuk magunkat mennyei távlatokból. Az Atya tervei csak így nézve állnak össze teljesen és igazán. Bölcs, nagyszerű és csodálatos elgondolásai, tettei akkor fognak lenyűgözni bennünket, amikor felfedezzük és megértjük szeretetből fakadó lépéseit, amit értünk, miattunk vagy éppen helyettünk valósított meg. Sajnos fogunk még csalódni önmagunkban, másokban, akármilyen jók is akarunk lenni, de a hitetlenségünk, hibáink és bűneink sem képesek megváltoztatni az Örökkévaló irántunk való elkötelezettségét, legfeljebb nem valósul meg minden ezekből mindaddig, amíg ellenállunk neki. Jó az Úr, de ezt nem mindig látjuk vagy értékeljünk megfelelően, mert van, akinek érdeke, hogy eltorzítva és a hamisan szemléljük a létezésünket. A Mindenható számára a mai napunk is hozzá tartozik mesteri és mélységes munkájához, csatlakozzunk hozzá, hogy áldásunkra és ne ítéletünkre menjen végbe!

Mennyei Atyám, hálát adok nagy és hatalmas terveidért, tetteidért, amelyek körülvesznek, felemelnek és megtartanak mindörökre!

*Egyszerű fordítás

2023. június 29., csütörtök

Napi felülről:

„Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy és elvonultak egy csendes helyre.”

Márk evangéliuma 6. rész 32. vers*

Áldott csütörtököt, az elcsendesedés és pihenés felüdítő megélését kívánom minden testvérem számára!

Az egyik szélsőségesen téves gondolat a pihenéssel kapcsolatban, hogy ez nem annyira fontos, csak a gyengeségünk jele! Az a helyes, ha minél többet dolgozunk, nem ismerve fáradságot. Az erős embernek nincs szüksége annyi pihenésre, mint másoknak! – Már hogyne lenne! Nincs olyan erős akkumulátor, ami le nem merülne, ráadásul minél nagyobb, annál több töltésre van szüksége! A pihenés nem lehetőség, hanem kötelesség, ha utána megfelelően szeretnénk teljesíteni! A másik véglet a lustaság kísértése. Csak pihenni szeretnénk folyamatosan, minden feladat és munka csak zavaró tényező számunkra.  Azonban mi alkotásra teremtettünk! Ez nem kényszerűség, hanem az életünk beteljesedése a földön.  Az értelmes, odaszánt munka és a valódi pihenés helyes egyensúlya a testi létünk boldogságának egyik forrása.  Azonban, ne csak a testednek, hanem a lelkednek is adj feltöltődési időt! – Hol van a te csendes, elvonulós helyed? A természet, az Isten által alkotott legnagyobb és legszebb katedrális például tökéletesen alkalmas erre! Gyönyörködj a virágokba, fákba, a színekbe és az élet sokféleségébe! Engedd meg, hogy új remény, gondolat, vágy támadjon szívedbe! Figyelj és hagyd, hogy Isten szóljon hozzád! Tölts vele minőségi időt, mert erre létszükségleted van!

Mennyei Atyám, hálát adok mert lehetőséget adtál testi, lelki és szellemi pihenésre, felüdülésre és én szeretném mindezt jól használni!

*Egyszerű fordítás

2023. június 28., szerda

Napi felülről:

„Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi?”

Lukács evangéliuma 9. rész 25. vers*

Áldott szerdát, megelégedett, hasznos és maradandó életet kívánok minden testvérem számára!

Megérte? Ezt nemcsak utólag, múlt időt használva érdemes megkérdezni önmagunktól, hanem a jelenben is fontos feltenni és megválaszolni: Mi a haszna annak, amit teszek, ahogyan élek? Érdemes-e így folytatni tovább vagy változásra, irányváltásra volna szükségem? Butaság, ha csak sodródunk az árral, miközben hatalmat kaptunk arra, hogy tudatos és jól végiggondolt döntéseket hozzunk a jövőnkkel kapcsolatban. Utólag már felesleges lesz siránkozni és bánkódni, miközben az alkalmas időben eltévesztettük a célt. Az a probléma, hogy mindaz, amit a lelkem békessége árán, annak kárára szerzek meg, azzal nem több leszek végül, hanem a vesztemet okozza. Bármennyit is tartok a markomban a földi javakból az a végén mindenképpen kifolyik az ujjaim közül, ezért nem éri meg a mennyei Atya nélkül tervezni sem a jelenemet, sem a jövőmet. Nem mulandó dolgokat kell megszereznem, hanem olyanokat, amelyek túlmutatnak az elmúláson, mert örök kincsek. Isten szeretete, a Szentlélek vigasztaló jelenléte és Jézus Krisztus kegyelme menti meg, tartja meg és élteti a lelkemet mindörökre.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem azt akarod, hogy elvesszek vagy tönkre menjek, hanem azt, hogy teljes életem legyen általad és veled!

*Egyszerű fordítás

2023. június 26., hétfő

Napi felülről:

„Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan!”

31. zsoltár 2. vers*

Áldott hétfőt, a mennyei Atyánál megtalált biztos segítséget kívánom minden testvérem számára a megszégyenüléssel, megaláztatással és elbukással szemben!

Akit sarokba szorítanak, annak már nincs hová menekülnie, de a jó hír az, hogy az Örökkévaló még ilyen helyzetben is képest kiutat biztosítania felfelé a rászorulónak. Ezt nem tudjuk egyedül, magunktól megtenni, mert képtelenek vagyunk rá, de neki semmi nehézsége sincs ezzel kapcsolatban. A hit és bizalom kulcsával a szívünkbe beléphetünk abba a menedékbe, amit számunkra készített el. Ez akkor is igaz, amikor hibát követtünk el és ennek a következménye miatt kell szégyenkeznünk és akkor is, amikor igazságtalanság ér bennünket. Abban lesz csak különbség, hogy mit kér tőlünk ezek után a mennyei Atya. Ez a rejtekhely nem egy sötét zug, ahol elbújhatunk minden következmény elől és elkerülhetjük a vizsgálódást, hanem Isten világosságába való előre menekülés. A kisgyermek odafutása, bújása a szülői karok közé, hogy ott mondhassa el gondját, bánatát, ahol legjobban szeretik őt, még akkor is, ha ezzel nem elkerüli, hanem sietteti a számadást. A lélek őszinte segélykiáltása az Úr felé nem megszégyenülés vagy vereség, hanem a győzelem előszobája!

Mennyei Atyám, hozzád jövök, menekülök, hogy világosságod menedék legyen számomra és ne kelljen megszégyenülnöm vagy elbuknom!  

*Revideált új fordítás

2023. június 25., vasárnap

Napi felülről:

„Tartsd meg engedelmesen mindezeket az igéket, amelyeket neked megparancsolok; akkor majd jó dolgod lesz neked és utódaidnak mindenkor, mert azt tetted, amit jónak és helyesnek lát Istened, az Úr.”

Mózes ötödik könyve 12. rész 28. vers*

Áldott vasárnapot, Istennel együtt járó, látó és neki engedelmeskedő életet kívánok minden testvérem számára!

Nagyszerű érzés, amikor kiegyensúlyozott, megelégedett szívvel élhetünk. Amikor a körülményektől függetlenül nem vádol a lelkiismeretünk, mert békességünk van önmagunkkal és azt tesszük, amit helyesnek és jónak gondolunk. Ez azonban egy igen törékeny és sérülékeny állapot mindaddig, amíg az Örökkévalóval nem rendezzük a kapcsolatunkat. Ha csak ebben a földi életben reménykednénk, akkor ki lehetne hagyni a Mindenhatót a számításból, habár akkor sem lenne érdemes, hiszen az egész teremtés az ő alkotása, de a testi létnél többre születtünk. Ezért annyira lényeges megismerni Isten ránk vonatkozó tervét és benne lenni jóakaratába. Ahhoz igazodni, amit ő lát jónak, követendőnek, igaznak és helyesnek, mert így az ő békessége vehet körül bennünket és őrizheti meg szívünket, lelkünket mindenkor. Az ebből fakadó áldások pedig megnyugodhatnak az utódainkon is, és olyan örökséget hagyhatunk rájuk, ami sokkal többet ér minden kincsnél és vagyonnál. A mennyei Atyát látó, vele együtt gondolkodó és érző lelkiismeret az alapja annak, hogy az életünk jó irányba haladjon és beteljesedjen!

Mennyei Atyám, hálát adok igéd, parancsod útmutatásáért, amelyek az életre vezetnek most és mindörökké!

*Revideált új fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!