2021. május 2., vasárnap

Napi felülről:

Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
28. zsoltár 7. vers*

Áldott vasárnapot és örömteli anyák napját, a szeretet érezhető jelenlétét és a reménység erejét kívánom minden testvéremnek!

Isten gondoskodó szeretete ezerféle formában körülveszi életünket. A teremtés egész csodája azt hirdeti, hogy gazdag örökséget kaptunk földi létünk teljes idejére. A családunk is egy mennyei ajándék, még akkor is, ha sokszor és sokféleképpen képesek vagyunk azt elrontani, tönkretenni. Különleges öröm egy gyermek érkezése, amit legmélyebben éppen a szülők élhetnek át, várva azt a csöpp életet, amiről azután huszonnégy órában kell majd gondoskodniuk. Ez az önfeláldozó szeretet veszi körül védelemmel és bizalommal az új jövevényt, hogy növekedve kibontakozhasson a benne rejlő ember. Isten szeretetéről tesz bizonyságot a szülői odaadás és féltés. Amikor hálásak vagyunk édesanyánkért, szüleinkért, a családunkért, amikor tisztelettel és szeretettel fordulunk feléjük, akkor a legjobbat tesszük önmagunkkal, mert a földi boldogságunk nagyrészt ezeken a kapcsolatainkon épül fel. Amikor azt is felfedezzük, hogy mindez Isten jó terve az életünkkel, akkor még a mennyel is együtt tudunk örülni és énekelni.

Köszönöm atyám, hogy megáldottál egy földi családdal is! Köszönöm szüleimet, gyermekeimet, unokáimat és az egész családomat, mert igen értékes ajándékok ők az életemben!

*Revideált új fordítás

2021. május 1., szombat

Napi felülről:

„Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”
Apostolok cselekedetei 7. rész 55. rész*

Áldott szombatot, Isten jelenlétének bátorító megtapasztalását és a Szentlélek világos vezetését kívánom minden testvéremnek!

István, a tanítványok közül az első vértanú, testi életének végső perceiben egy csodálatos betekintést kapott mennyei otthonába, ahová nemsokára meg is érkezett. Látta Isten dicsőségét és Megváltóját, Jézust, aki felállva várta győztes barátját a célban. Eközben itt a földön a süket gyűlölet, harag és dühödt indulatok halálos kövei záporoztak felé. Ez volt az utolsó hitlépés a hazaérkezése előtt, amikor azokért a sötétségben élőkért imádkozott, akik éppen az életét oltották ki. Sajnos az emberi gonoszság nem vált szelíd, kezes báránnyá az évezredek során. Ma is naponta szembesülünk pusztító, lélekölő következményeivel, ami olyan könnyen képes másokat megkövezni, megalázni és cserbenhagyni, testi és lelki értelemben egyaránt. A mennyei Atya egészen más utat készített elő az őt szeretőknek, ahol a bűntől megtisztult élet az érték és nem a képmutató hazugság, ahol a Szentlélek otthon érezheti magát, mert a gonoszságnak nemet mondtak. Ennek a végén áll ott és várja övéit a Mester a győzteseknek járó dicsőséggel.

Atyám, köszönök mindent, amit már megkaptam tőled, belőled és áldott légy mindazért, ami még rám vár!

*Revideált új fordítás

2021. április 30., péntek

Napi felülről:

„Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!”
János evangéliuma 20. rész 27. vers*

Áldott pénteket, lelki megerősödést, hitben növekedést, kitartó szeretetet és egy szép hétvégét kívánok minden testvéremnek!

A hitünk növekedése együtt jár a kétségeink ellen való küzdelemmel. A valódi hitet soha nem szabad összetéveszteni a hiszékenységgel. A hitnek mélyre kell ásnia, hogy halálbiztos alapokon épüljön fel, ami hitelesebb minden emberi tudásnál és gondolatnál. A hívő embernek utána kell járnia, meg kell vizsgálnia, kutatnia kell az igazságot, mert csak így kerülheti el, hogy becsapják, félrevezessék és kihasználják. Tamás őszinte kételkedését komolyan vette a feltámadt Jézus és lehetőséget adott számára, hogy saját maga tapasztalja meg a valóságot. Sokkal könnyebb beleolvadni mások hiedelmeinek a sodrásába, ezért is van ma annyi elképesztő tévhit rengeteg követővel, mint elmenni a forráshoz és megízlelni a teljes igazságot. Az Istenben vetett reménység nem mesékben hisz, nem kitalált történetekre épít és nem emberi félelem, bizonytalanság áll mögötte, hanem a Mindenható jelenléte és kijelentései. Ez a hit képes kinyújtani a kezét, megérinteni a szemmel láthatatlant, járni a vízen és bőséges termést hozni a Megváltó szavára.

Atyám, benned bízom teljes szívemmel és ebben a hitben szeretnék növekedni, megtagadva minden hitetlenséget és emberi hiszékenységet!

*Revideált új fordítás

2021. április 29., csütörtök

Napi felülről:

A könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.
Példabeszédek könyve 13. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, szorgalmas kezeket, bölcs szívet és reménnyel teli napot kívánok minden testvéremnek!

Sokkal fontosabb az, aki vagy, illetve akivé válhatsz Isten segítségével, mint az, amit birtokolsz, ami a neveden van, ami ott van a bankszámládon. Sajnos a világ mérlegén mégis a vagyon, az emberi hatalom és sikerek az igazi súlyok. Ezért állandó kísértésünk, hogy minél könnyebben és hamarabb megkapjunk ezekből a lehető legtöbbet. Ezzel az egyik probléma, hogy ezen az úton egyszerű átlépni a tisztesség és becsületesség korlátait és hamar ott találjuk magunkat az önző törtetés, a másokat kihasználás és érzéketlenség mezején. A másik nehézség abból adódik, hogy elhisszük a könnyen szerzett boldogság hazugságát. Egy boldog házasság, egy mély baráti kapcsolat, egy elismerésre méltó szakmai tudás soha sem hullik az ölünkbe, hanem évek, évtizedek kitartó, hűséges munkájának az eredménye, ahol mi magunk formálódtunk, változtunk és válhattunk egyre érettebb és jobb emberré. A mennyei Atya ma is arra biztat és bátorít bennünket, hogy a hiábavaló és hamis vágyálmok helyett, tegyük helyére a következő téglát, vessük el a kezünkbe lévő magokat és hűséggel, hittel lépjünk egyet előre a szeretet útján!

Atyám, köszönöm az élet mély és tőled való örömét és boldogságát! Nem a könnyebb, hanem a helyes úton szeretnék ma is továbbmenni.

*Revideált új fordítás

2021. április 28., szerda

Napi felülről:

„Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.” Péter első levele 1. rész 8-9. vers*

Áldott szerdát, hitben, örömben és szeretetben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!

Ha a mai napot sem egyszerűen túlélni szeretnénk és valahogyan megúszni minden nagyobb baj nélkül, akkor itt az ideje, hogy a hitünket ne csak tartalékmegoldásnak használjuk vész esetére, hanem arra, amire kaptuk. Látnunk kell vele a szemmel érzékelhetetlent, a teljes valóságot, és nem csak a felszínt! Az emberi értelem csak azt képes megérteni, amit megismert, a képzelet tud szárnyalni soha nem járt helyeken is, de egyedül a hit fedheti fel a lelki-szellemi körülményeinket, meríthet belőlük erőt és örömöt. Minél problémásabb élethelyzetbe kerültünk, annál fontosabb, hogy átlássunk a falakon, a homályon, a betegségen, az anyagi gondokon és érzékeljük Isten országának a csodálatos jelenlétét. Hiszen az életünk igazi célja nem múlandó siker, vagy dicsőség, hanem a lelkünk valódi otthonának felfedezése, biztonsága és öröme. Soha ne szégyelljünk örülni annak, hogy Isten szeretete nagyon fontos nekünk, hogyha néha botladozva is, de hitünk mégis vezet bennünket, mert lesz idő, amikor a jelen nehézségei fognak egy rossz álomnak tűnni és a menny dicsősége lesz a valóság.

Atyám, köszönöm, hogy velem vagy, akkor is, amikor a szemeim nem látnak és szereteted, örömöd életet és reménységet adnak nekem!

*Egyszerű fordítás

2021. április 27., kedd

Napi felülről:

„Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.”
Prédikátor könyve 7. rész 3. vers*

Áldott keddet, bölcs gondolatokat, mennyre nyitott és hit által szépülő szívet kívánok minden testvéremnek!

A bánat és a szomorúság pusztaságát lehetőleg messziről elkerülnénk, szívből vágyva a nevetés és a vidámság virágos rétjei után. Az életutunk azonban mindenképpen és kéretlenül is átvezet nehéz és megterhelő szakaszokon. Ezeket az időket nem kell feltétlenül büntetésként vagy személyre szabott szerencsétlenségként megélnünk, még akkor sem, ha mi magunk voltunk az előidézői, hanem a szívünk formálódásának, jobbá válásának lehetőségeként. A szív fájdalma sohasem kellemes, de ha a mennyei Atya gyógyító és megújító kezébe kerülhet ilyen esetekben, akkor nem legyengülve, betegeken, hanem megerősödve és megszépülve jöhet ki a próbákból. Istennek nem az a terve és nem azért engedi meg ezeket a helyzeteket, hogy néha érezzük rosszul is magunkat. Ő pontosan tudja, hogy ezek a lelki formálódásunk fontos pillanatai, amikor a bánat homályában jobban észrevehető a mennyei reménység és segítség sugara.

Atyám hálát adok a jó és a nehéz napokért is, a nevetésért, de a szomorúságért is, mert tudom, hogy mindegyik hasznos eszköz a szívem formálódásában!

*Revideált új fordítás

2021. április 26., hétfő

Napi felülről:

„Ne hagyd, hogy a gonosz legyőzzön téged! Tedd azt, ami jó és helyes — ezzel te fogod legyőzni őt!”
Római levél 12. rész 21. vers*

Áldott hétfőt, erővel, bölcsességgel és kitartással teljes új hetet kívánok minden testvéremnek!

Győztesnek születtünk! Isten harcosainak, akik készek és bátrak szembeszállni a gonosz mindenféle mesterkedésével szemben. Akik, nem adják fel, nem engedik, hogy az ellenség uralkodjon felettük elvéve tőlük a boldogság és öröm áldásait. Ahhoz, hogy harcban edzett, érett hősök lehessünk, meg kell küzdenünk a mindennapi csatáinkat. A gonosz csak akkor tud diadalmaskodni felettünk, ha meg tud téveszteni bennünket és el tudja hitetni, hogy házastársunk, családtagjaink, testvéreink vagy a munkatársaink ellen kell hadat viselnünk a boldogságunkért. Amikor viszálykodunk, pártoskodunk és megszégyenítünk azért, hogy elérjük a céljainkat és közben pedig elveszítjük a békességünket és a szeretetünket. A mennyei Atya is harcba hív, de nem azért, hogy ha kaptál egy pofont, akkor képes legyél azt kibírni és egy nagyobbal viszonozni, hanem, hogy megtanuld meglátni a megsebző kéz mögött a gonosz munkáját és az ellen küzdeni. A gonosz mindig uralkodni akar felettünk, ami alól egyedül a jó, Isten szeretete és igazsága képes felszabadítani, mert az igazi erő ebben van!

Atyám, nem adom fel, hogy ma is küzdjek a jóért, a helyes lépésekért, mert hozzád tartozom, és ez tesz győztes harcossá!

*Egyszerű fordítás

2021. április 25., vasárnap

Napi felülről:

„De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.” Timóteushoz írt első levél 1. rész 14. vers*

Áldott vasárnapot, a szív hittel, szeretettel és kegyelemmel teljes ünneplését kívánom minden testvéremnek!

A múltunk is mi vagyunk. Minden hibánkkal, bűnünkkel, jó és rossz döntésünkkel együtt. Lehet szégyellni, eltakarni, letagadni vagy éppen büszkének lenni rá, de a legfontosabb, hogy Istennel együtt értékeltük-e már önmagunkat? A kérdés nem az, hogy találunk-e benne valami jót, valami értékeset, amit érdemként mutogathatunk, hanem az, hogy a Mindenhatóval rendeztük-e már a teljes életünket? Előtte nem kimagyarázni, megszépíteni vagy másokra hárítani kell a dolgainkat, hanem az Ő világosságára hozni. Ez a legnehezebb lépés büszke énünk számára, mert alázattal teljes hit nélkül ez nem lehetséges, pedig ez az egyetlen út, ami a jó irányba vezet. A mennyei Atya áldásai, amit Jézus Krisztusban készített el számunkra ezek után nyílnak meg. A bőséges kegyelem forrása nem elérhetetlen távolságban van tőlünk, hanem a szívünk ajtaja előtt áll, csak arra vár, hogy örömmel meghívjuk az életünk rendbetételére.

Atyám köszönöm, hogy te a múltam, hibáim és bűneim ellenére is szeretsz, és a legjobbat akarod kihozni az életemből ma is!

*Revideált új fordítás

2021. április 24., szombat

Napi felülről:

„Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, Uram, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.” 62. zsoltár 12-13. vers*

Áldott szombatot, erővel, szeretettel és boldog szívvel megélt napot kívánok minden testvéremnek!

Az erő nem egyenlő az erőszakkal és a szeretet sem a gyengeséggel, pedig nagy kísértés összekeverni őket. A valódi erő a teremtés, az alkotás, a létrehozás, a megőrzés és megújítás hajtómotorja. A Mindenható pedig ennek a legnagyobb mestere. Ebből kaptunk mi is egy emberéletnyit, hiszen a Teremtő képére és hasonlatosságára születtünk, ezért a boldogságunk függ tőle, hogy mire is használjuk ezt az ajándékot. Az igaz szeretet a kapcsolataink megteremtésének, kialakításának, megszépítésének és fenntartásnak művészete, amikor a lelki világunk kitágul, a határaink pedig kiszélesednek. Az „én” helyett a „mi” kerül a középpontba, a kihasználás helyett a közös gyarapodás. Az erő és a szeretet a lélek két keze, ami megvalósíthatja mindazt a jót, szépet, nemeset és nagyszerűt, amiért a földön élünk. Ennek sok akadálya lehet ma is, de a mennyei forrás a rendelkezésünkre áll, így hát ne adjuk fel, hogy a napunkat áldások kísérjék.

Atyám te vagy az erő, a szeretet és minden hatalom forrása. Veled vágyom megélni a mai napomat is!

*Revideált új fordítás

2021. április 23., péntek

Napi felülről:

„Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetekért, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen értékesebb az élet, mint az étel. A test is értékesebb, mint a ruha.” Máté evangéliuma 6. rész 25. vers*

Áldott pénteket, az igazi értékek megbecsüléséhez és fejlesztéséhez bölcsességet, a munkanaphoz éppen elég erőt, a hétvégéhez pedig megújító pihenést kívánok minden testvéremnek!

Az aggódás, tépelődés egy lelki hőmérő, azt mutatja meg, hogy mi mennyire fontos számunkra és milyen mélyen érinti szívünket hiánya vagy megléte. Az értékrendünkről, a ki nem mondott fontossági sorrendünkről ad világos képet. Mindannyiunk számára lényeges, hogy mit, mennyit és hogyan táplálkozunk. Egyáltalán nem mindegy, hogy az öltözködésünk megfelel-e a körülményeinknek. Az a normális és egészséges, ha szeretjük az életünket, a testünket és jól érezzük magunkat a bőrünkben, ehhez pedig elengedhetetlen a szükségeink betöltése. Akkor tévedünk rossz irányba, amikor ezek az igények és az ebből fakadó aggodalmaink háttérbe szorítják az igazi kincseinket. Mert mit ér, ha változatos és korszerű élelmiszer kerül az asztalunkra, és erre rengeteg energiát szánunk, de a mennyei táplálék kimarad a menüből, mert nem maradt rá idő. Mit ér, ha tele lesz a szekrényünk szebbnél szebb ruhákkal, de a testünk belebetegszik a sok leterhelő aggódásba. A mennyei Atyától kaptuk az élet csodálatos ajándékát. Ő pontosan tudja, hogy mi mennyire fontos és értékes, ezért tőle kell megtanulnunk, hogy tudunk boldog, hálás és megelégedett életet élni.

Atyám hálát adok a testemért, lelkemért, amit tőled kaptam ajándékba! Szeretném ezeket megfelelően értékelni és gondoskodni róluk úgy, hogy közben örömöd mindig megmaradjon bennem!

*Egyszerű fordítás

Szeretettel várunk!