Naponkénti igei üzenet
Paróczi Zsolt lelkipásztortól
2023
2023. október 28., szombat
Napi felülről:
„Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.”
Példabeszédek könyve 8. rész 35. vers*
Áldott szombatot, a felülről való bölcsesség befogadását, használatát és örömét kívánom minden testvérem számára!
Az a bölcsesség, ami jóval megelőzte az emberi gondolkodás megjelenését, amire alapozva teremtetett ez a jelenlegi világ ma sem elérhetetlen, nincs elrejtve titokzatos módon. Leginkább csak saját büszke és önző okoskodásaink építenek olyan falakat, amelyek elzárhatnak bennünket ettől a kincstől. Az emberi tudományom ennek fizikai valóságából lépésről lépésre felismer összefüggéseket, de sajnos sokszor nem építésre, hanem pusztításra használja ezt a tudást. Mindez az örökkévaló bölcsesség alkotásainak vizsgálatából ered, de ennél is fontosabb magát a forrást megismerni. A mennyei Atya kinyilatkoztatta, megmutatta és bebizonyította, hogy az életünk több, mint a testünk léte és a valódi bölcsesség számol ezzel, sőt számít is rá. Nem mindegy tehát, hogy miért és kiért élünk, küzdünk, kinek és kiben hiszünk, reménykedünk. Túl drága, egyedi és megismételhetetlen az életünk ahhoz, hogy tönkre tegyük és elpazaroljuk hosszú távon értéktelen és mulandó célokra. Isten szeretetének bölcsessége megjelent emberi testben, hogy elhozza számunkra a lélek békességét, biztonságát és igazi létét, amely nélkül sohasem lehet teljes életünk.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a tőled való bölcsesség ma is arra tanít, hogy mit jelent veled együtt megélni az életet, mit jelent jóindulatot és kegyelmet találni nálad és benned!
*Revideált új fordítás
2023
2023. október 27., péntek
Napi felülről:
„Szinte újjáéledünk, amikor halljuk, hogy milyen szilárdan megálltok az Úrban.”
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 3. rész 8. vers*
Áldott pénteket, szilárd, rendíthetetlen és elkötelezett hitet, reménységet és kapcsolatokat kívánok minden testvérem számára!
A hitemet sohasem tekinthetem magánügynek. Sokkal inkább a földi létem, életem kinyújtott karjának a menny felé. Ez pedig nem csupán nekem adhat segítséget, hanem azok számára is, akik látják, hallják és felbátorodnak ezen keresztül. Amikor ragaszkodom ahhoz a reménységhez, amit az Örökkévaló ültetett a szívembe és szilárdan, elkötelezetten kiállok a hitem mellett, az annak a zászlónak magasba emelése, amely az égi seregekhez tartozás jelzése. Bele tudok szürkülni a hétköznapi nehézségek embertelen ködébe, ezért olyan szükséges a megújító, frissítő mennyei szellő érintése. Legtöbbször pedig ez valakinek, valakiknek az élő hite által történhet meg. Minden egyes bátor lépés, amit azért teszek meg, mert tudom, hogy ez a helyes és kedves Isten előtt, egy újabb győzelem a jóért való harcban, ami másokat is felébreszthet és megeleveníthet. Nem vagyok egyedül ma sem a küzdelmeimben. Akármi is történik velem, érjen bármiféle meglepetés az Úr nem csak figyel, őriz, de számít is rám!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy sokszor bátorítasz mások hite által és én is lelkesíthetek másokat azzal, hogy veled járok!
*Egyszerű fordítás
2023
2023. október 26., csütörtök
Napi felülről:
„Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr, és javamra fordítaná azt, hogy ma ócsároltak engem!”
Sámuel második könyve 16. rész 12. vers*
Áldott csütörtököt, a rosszindulatú megjegyzések, bántások és bírálatok megfelelő kezelését és a javunkra fordítását kívánom minden testvérem számára!
Miközben Dávid király saját fia elől menekül, aki fellázította ellene az országot és trónjára tört, egy ellenséges érzületű ember Simei kihasználva a helyzetet, szidalmazta, átkozta és kigúnyolta. Lett volna lehetősége arra, hogy azonnal elnémítsa vagy megbüntesse a rosszakarót, de ennél egy nehezebb utat választott. Megalázkodva és az Örökkévalóra bízva nyomorúságát, ezt a kínos esetet is saját javára kívánta fordítani, azzal, hogy nem az elkeseredett haragnak engedett, hanem hite által lépett tovább. Én magam nagyon szeretném elkerülni, hogy bárki is rosszat kívánjon, akarjon nekem vagy tegyen velem, de ez a világban munkálkodó gonoszság miatt lehetetlen. Nem igaz az az összefüggés, hogyha én jó vagyok, akkor velem is mindenki jó lesz. Ráadásul én is képes vagyok mindenféle biztatás nélkül kárörvendő, gúnyolódó és megvető lenni másokkal szemben, pedig pontosan tudom mennyire rosszul esik ez. Bárcsak rám tekintene az Úr a nyomorúságomban és nem azt látná, hogy dühömben mit teszek, hanem javamra fordítaná mindazt a rosszat, amit ellenem terveztek vagy mondtak.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy hozzád vihetem még a legbántóbb helyzeteimet is, mert ott vannak a legjobb helyen!
*Revideált új fordítás
2023
2023. október 25., szerda
Napi felülről:
„Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”
János evangéliuma 19.rész 5. vers*
Áldott szerdát, a valódi emberségünk felfedezését és egyre teljesebb körű megélését kívánom minden testvérem számára!
Pilátus, aki a pert vezette, a római birodalom helytartójaként következetesen és mindvégig amellett érvelt, hogy nincs valódi oka Jézust elítélni. Végül mégis meghajolt a politikai zsarolás előtt, hiszen könnyebb volt az igazságot félretenni, mint a császár előtt magyarázkodni. Ott állt előtte az ember, akiből ő is megérzett, megértett valamit, hiszen ezért mondta ki ezeket a szavakat, de azt már nem vállalta fel, hogy ezek szerint döntsön. Az emberi hatalomvágy, gonoszság és sötétség ítélte el magát az embert és megpróbálta teljesen tönkre tenni, elpusztítani. Az élet azonban nem a földi létből ered, az csak következménye a mennyeinek, ezért a halálra ítélt, majd keresztre feszített ember lett az új kezdet kulcsa, útja és biztosítéka. Pilátus tehát nem rosszkor volt rossz helyen, hanem eszköz és példa lett a két világ harcában az emberért! Töviskorona és bíborruha a két végletes szélsőség, ami gúnyból és megvetésből egyszerre szenvedéssel és dicsőséggel öltöztette fel az embert, valóságos próféciává vált. Ez lett a mi nagy esélyünk arra, hogy az ítélet helyett megmenekülhessünk a gonosz csapdájából és vele együtt mennyei hazánkba érhessünk.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert Jézus Krisztus értem is felvállalta ezeket a pillanatokat, a szenvedés terhét, hogy én is az az ember lehessek, akinek megszülettem!
*Revideált új fordítás
2023
2023. október 24., kedd
Napi felülről:
„Ha gondosan vigyázol szavaidra, sok bajtól mentheted meg magad.”
Példabeszédek könyve 21. rész 23. vers*
Áldott keddet, tiszta, szeretettel és bölcsességgel megtöltött szívet, gondolatokat és szavakat kívánok minden testvérem számára!
A kimondott szavaim nem attól lesznek áldottak, éltetők és bölcsek, hogy megtanulom eltitkolni a szívembe rejlő indulatokat és nyilvánosan csak azt mondom ki, amit hallani szeretnének, de valójában egészen mást gondolok. Ez a képmutatás, színjáték és megtévesztés művészete, amely korlátozottan működik is, mindaddig, amíg nem látnak be a kirakat mögé. Az igazi kincs az őszinte, egyenes és szeretettel teljes lélek gyógyító, bátorító és megfontolt szavai. Ahhoz tehát, hogy gondosan vigyázzak a nyelvemre a szívemnél kell kezdeni a folyamatot. Teljesen természetes, hogy az éles, feszült, problémás helyzetek először az érzelmeimre hatnak. Ez kiválthat bennem félelmet, bosszúságot, haragot vagy akár gyűlöletet is. A nagy kérdés, hogy ez a szívem valódi szándéka, vagy csak az emberi indulataim harsogó hangja. Amennyiben van mélyebb, tisztább érzés is bennem, akkor időt kell hagynom, hogy az vegye át az uralmat az érzéseim felett és a kellő időben meg is szólaljon. Amikor viszont a szívem terhelődött le, nincsenek rendben a dolgaim, akkor először ott kell nagytakarítást végeztetnem és helyreállítani a rendet.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy naponta tanítod a tiszta, egyenes és szeretettel teljes szív, gondolatok és szavak összefüggését, fontosságát és erejét!
*Egyszerű fordítás
2023
2023. október 23., hétfő
Napi felülről:
„Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”
Lukács evangéliuma 22. rész 46. vers*
Áldott hétfőt, a körülöttünk zajló események, figyelmes, éber, imádsággal és könyörgéssel megtámogatott megélését kívánom minden testvérem számára!
Jézus Krisztus tanítványainak minden okuk meg volt rá, hogy a fárasztó és hosszú nap után végre lehunyhassák a szemüket és aludjanak egy jó nagyot. Ez az est azonban még nagyon sok mindent tartogatott számukra, amire a pihentető alvás most nem tudta őket felkészíteni. Nem fizikai megpróbáltatás állt előttük, hanem a hitüket megrostáló kísértések és szörnyűségek. Ennek csak Istenre figyelő és éber lelkiismerettel lehet nekivágni, azzal hittel, hogy bármi is fog történni, azt az Atya kezéből kell elvenni. Nem azzal volt tehát az igazi gond, hogy fizikailag elaludtak, hanem azzal, hogy lelkileg is elszunnyadtak. Mivel a felkészülés személyes részéből kimaradtak, komoly nehézségek és bukások vártak rájuk. Ma sem lehet ennél hatékonyabb és fontosabb hozzáállásunk a ránk leselkedő kísértésekkel szemben, mint a szívünk folyamatos ébersége és az Örökkévalótól elvett vezetés és útmutatás követése. A testünkkel ellentétben a lelkünknek nem alvási ciklusokra van szüksége ahhoz, hogy feltöltődjön, újult erőre kapjon, hanem mennyei érintésre és biztatásra.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem mondtál le rólam, nem fordultál el tőlem, hanem ébresztgeted a lelkemet, hogy fel tudj készíteni a rám váró megpróbáltatásokra!
*Revideált új fordítás
2023
2023. október 22., vasárnap
Napi felülről:
„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.”
János evangéliuma 17. rész 24. vers*
Áldott vasárnapot, Istenünk szeretetének és dicsőségének valóságos megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Habár ténylegesen hatalmas a távolság és a szakadék a mennyei dicsőség és a földi gonoszság között, de van út, megoldás és lehetőség ennek leküzdésére, mert Jézus Krisztus kiépítette azt számunkra. Ő azért érkezett közénk, hogy a mennyei Atya örök tervét, amely szeretetéből fakadt megvalósítsa és betöltse. Az eltévedt, maga által készített isteneket imádó embert hazahívja oda, ahova teremtettségéből eredően tartozik. Ezért nem csupán annyi az életcélunk, hogy valahogy elboldoguljunk ebben a világban, hanem az is, hogy a jelenlévő rossz ellenére megkeressük, megtaláljuk és megismerjük teremtő és éltető Istenünket! Mivel először ő lépett egy isteni lépést felénk, nekünk már csak azt az emberit kell megtennünk, amely végtelenül egyszerű, mégis olyan nehéznek tűnik. Megadni magunkat az Örökkévaló szeretetének, befogadni Szentlelkét és hit által elindulni az ő útján. Ennek a végén pedig ott vár ránk Megmentőnk kitárt karokkal, hogy megossza velünk örök dicsőségét, hiszen pontosan értünk, ezért szenvedte el a kínokat, és ízlelte meg a halált.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretetedből megnyitottad a menny dicsőségét még előttem is Jézus Krisztus által! Hálát adok, hogy Megváltom vár rám, és az az akarata, hogy ott legyek vele együtt az ő dicsőségében!
*Revideált új fordítás
2023
2023. október 21., szombat
Napi felülről:
„Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket.”
János evangéliuma 16. rész 1. vers*
Áldott szombatot, az embert, hitet próbáló, nehéz helyzetekre való megfelelő felkészítést és felkészülést kívánok minden testvérem számára!
Jézus Krisztus bemutatta tanítványainak és megélte velük Isten királyságának győztes hatalmát, amely már elkezdett működni, de még nem teljesedett ki mindenki számára! Nem titkolta el azt sem, hogy eljönnek majd olyan nehéz időszakok is a tanítványok életében, amelyek megrostálják, megrázzák, majd a hitüket, meggyőződésüket és igazi csapdává válhatnak számukra. Ezek az idők már többféle formában megérkeztek azóta, de lesznek még belőlük bőségesen az utunk során. Ne érjen olyan meglepetésként bennünket ezek megjelenése, mintha valami váratlan és véletlen tévedés súlytaná az életünket, ami nem történhetne meg velünk. Az Úr fel akarja készíteni mindenkori tanítványait arra, hogy akármilyen nagy próba áll is előttünk, ő tud róla, a kezében tartja az életünket és nem történt hiba a tervezés során, hanem ezeken a nehézségeken át kell mennünk! Most még lehet tanulni, utána járni és pontosan megérteni mindazt, amit azért mondott el nekünk Jézus Krisztus, hogy a kellő időben megfelelően használjuk majd őket.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert az életem a legjobb helyen van nálad, a kezedben, a szívedben. Köszönöm mindazt a tanítást, amivel az előttem álló kihívásokra készítesz fel!
*Egyszerű fordítás
2023
2023. október 20., péntek
Napi felülről:
„Mikor az igaz szeretettel figyelmeztet engem, illatos olaj ez a fejemnek, elfogadom! De imádkozom a rosszak gonoszsága ellen.”
141. zsoltár 5. vers*
Áldott pénteket, a szeretetből, jóindulatból fakadó figyelmeztetések, intések és feddések elfogadását, értékelését és használatát kívánom minden testvérem számára!
Nem mindenből tudok megváltozni és feleszmélni megrázkódtatás nélkül. Nem könnyű átélni, de nagy ajándék, ha vannak a környezetemben olyan igaz szívű, értem aggódó testvérek, barátok, munkatársak, akik szeretnek annyira, hogy készek szembesíteni hibáimmal, bűneimmel, tévelygéseimmel. Ezek azok a pofonok, amelyek nem megaláznak, hanem kijózaníthatnak, nem megsértenek, hanem gyógyítanak. Amennyiben nem értékelem megfelelően ezeket, ellenségnek érzem azokat, akik segíteni szeretnének és visszavágok nekik, ahelyett, hogy hálát adnék értük, elvágom magamat a helyreállás lehetőségétől. Azokkal fogok harcolni, akik egyébként velem vannak és annyira leterhelem vele a szívemet, hogy sem értük, sem a valóban rosszakaróimért nem leszek képes imádkozni, könyörögni. A mennyei Atya megmutatta, hogy mennyire szeret engem, de nem meghagyott a bűneimben, hanem kiszeretett azokból, ami olykor mély és fájdalmas kezeléseket is magában hordozott. A tőle kapott fenyítés az életemet menti meg, ahogyan a barátoktól kapott komoly figyelmeztetések is ebben segítenek.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy foglalkozol velem, ki akarsz mozdítani a téves elképzeléseimből, többször pont azokon keresztül, akik mellettem állnak és szeretnek engem!
*Egyszerű fordítás
2023
2023. október 19., csütörtök
Napi felülről:
„Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.”
János evangéliuma 15. rész 4. vers*
Áldott csütörtököt, a maradandó és mennyei ízekkel teljes lelki gyümölcstermés örömét és boldogságát kívánom minden testvérem számára!
Mennyire kell egy szőlővesszőnek közel lenni a szőlőtőhöz ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen? Furcsa lenne bármiféle termést elvárni attól a venyigétől, amely nem a tőkéből ered, hanem csak ott hever a közelében. A lelki életben mégis az az elgondolásunk, hogy elegendő, sőt tökéletes vágy, hogy egyre közelebb kerüljünk Jézus Krisztushoz. Neki viszont az a terve velünk, hogy vele együttműködve, belőle és benne élve teljesedjenek ki életünk mennyei ízei. Ezt semmi mással nem lehet helyettesíteni vagy pótolni, mert nélküle ez lehetetlen. Ez nem egy kostóló az isteni javakból, amire kellemes lesz visszaemlékezni, hanem a mindennapok rideg valósága között megélt és megvalósult szeretetkapcsolat Megmentőnkkel. Egy állandó, folyamatos és maradandó közösség, amely termékeny, bőséges és önmagunkon túlmutató életet eredményez, ahol a szeretet, öröm és békesség belülről, a szívünk mélyéről fakadó gyümölcsként jelenik meg. A türelem, szívesség és jóság nem vágyálom, hanem napi lelki küzdelmünk alapértéke. A hűség, szelídség és önuralom pedig felülről erősödő és másokat tápláló erényként működik.
Mennyei Atyám, köszönöm rám figyelő, éltető és gyümölcstermésre késztető szereteted jelenlétét az életemben!
*Revideált új fordítás
bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm