Naponkénti igei üzenet
Paróczi Zsolt lelkipásztortól
2023
2023. november 18., szombat
Napi felülről:
„Te hallgasd meg a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket!”
Királyok első könyve 8. rész 45. vers*
Áldott szombatot, a mennyei Atya ránk figyelő, ügyelő és óvó szeretetét kívánom minden testvérem számára!
Salamon király építette Isten népének első kőből, fából készült templomát Jeruzsálemben. Amikor befejeződött az építkezés egy hatalmas ünnep keretében avatták, szentelték fel az épületet. Ennek az egyik legfontosabb része az a királyi imádság lett, amelyet Salamon mondott el térdre ereszkedve, miközben kezét az ég felé tárta. Ez a könyörgés az Örökkévaló hatalmának elismerésére alapozott és irgalmának jelenlétével számolt. Megvallotta, hogy Urat nem lehet bezárni egy számára szentelt épületbe bármily szép is legyen, hiszen Ő a mindenség teremtője. Ezzel együtt mégis Isten figyelő, vigyázó és megbocsátó szeretetének bizonyítéka lehet az imádság háza, amely az Úr mennyei dicsőségének hordozója. Nem a kézzel épített templom kedvéért hallgatja meg a Mindenható a hívőt, hanem a szívben elrejtett, alázatból és hitből felépült mennyei hajlék miatt, amiben csak segítség lehet egy földi épület. Bárhol is legyek, a mennyei szeretet figyel az imádságomra, hallja a könyörgéseimet és mellém áll az ügyeimben!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert mindig számíthatok figyelő, ügyelő és óvó szereteted jelenlétére, mert szívemben épül a te házad!
*Revideált új fordítás
2023
2023. november 17., péntek
Napi felülről:
„Aki követ fejt, megsértheti magát, és aki fát hasogat, veszedelemben forog.”
A prédikátor könyve 10. rész 9. vers*
Áldott pénteket, a mindennapi élettel együtt járó veszélyek megértését és helyes kezelését kívánom minden testvérem számára!
Az életünk szüntelenül veszélynek van kitéve, amivel úgy kell együtt élnünk, hogy közbe se a félelem ne bénítson meg bennünket, se a felelőtlen vakmerőség ne sodorjon bajba. Ahhoz, hogy fejlődjünk, tapasztalatokat gyűjtsünk és alkossunk fel kell vállalni az ezzel járó kockázatot. Ennek megvan az egészséges egyensúlya, de a határai ugyanúgy. Arra lettünk megteremtve, hogy bátran, de felelősségünk teljes tudatában lépjünk, tegyünk és dolgozzunk. Az Istenbe vetett hit, a gondoskodásba vetett reménység nem azt jelenti, hogy velünk nem történhet baleset vagy sérülés, mert a Mindenható minden veszedelemtől megvéd, kipótolja a könnyelműségünket, mert ez inkább Istenkísértés. A feladatainkat el kell végezünk a tőlünk telhető legjobban, leghatékonyabban, amihez az is hozzá tartozik, hogy felmerülő veszélyekkel számolunk, vigyázunk magunkra és másokra is. Az Úr pedig meg fogja áldani a hit felelőségével végzett munkánkat, az építkezés haladni fog, a háztartási feladatainkkal boldogulunk és a ránk bízott tennivalók végére érünk minden veszély ellenére.
Mennyei Atyám köszönöm, hogy te adtál felelősségteljes bölcsességet, ami tervez és épít miközben tisztában van és számol az ezzel járó veszélyekkel!
*Revideált új fordítás
2023
2023. november 16., csütörtök
Napi felülről:
„Ha pedig rosszat tesz ellened a testvéred, menj oda hozzá, fedd meg négyszemközt: ha rád hallgat, visszanyered a testvéredet.”
Máté evangéliuma 18. rész 15. vers*
Áldott csütörtököt, a kapcsolataink megfelelő módon és időben történő kezelését, helyreállítását kívánom minden testvérem számára!
A jó, testvéri, baráti kapcsolatokat nemcsak a kellemesen együtt töltött idő erősítheti, hanem a próbát jelentő, megterhelt és elrontott helyzetek is. Szándékosan vagy tudatlanul, de fogsz sebeket kapni még a közeli családtagodtól, barátodtól vagy lelki társadtól is. Ezek nagy részét meg lehet előzni odafigyeléssel, érzékenységgel és szeretettel, de kizárni nem lehet őket. Amikor megbántottak, magadra hagytak, megaláztak vagy megsértettek azt a szeretet nem úgy intézi el, hogy megpróbálja figyelmen kívül hagyni, elfelejteni, vagy csak egyszerűen együtt élni vele, hanem a kellemetlenebb utat választja azzal, hogy szemébe néz annak, aki vele rosszat tett. Ezt nem szabad halogatnod, várnod arra, hogy majd a másik keressen meg, lépjen először. Ha szereted őt és tényleg értékesnek tartod a vele megélt kapcsolatot, akkor küzdj érte, adj esélyt számra, azzal, hogy te mész el hozzá és négyszemközt mondod el neki a fájdalmadat, amit neked okozott. Érezheted úgy, hogy ez nem igazságos, nem érdemli meg és lehet, hogy így is van, de, amíg hozzád közelállónak tartod, addig szeresd annyira, hogy ne áldozat maradj, hanem a szeretet győztese légy!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem hagytál magamra vétkeimmel, hanem eljöttél hozzám, hogy esélyt adj a változásra, a rendezésre és a szeretetkapcsolatra!
*Saját fordítás
2023
2023. november 15., szerda
Napi felülről:
„Mindenkihez, aki miközben hallja a mennyek országának igéjét, és nem figyel rá, eljön a gonosz és kiragadja azt, ami a szívében el lett vetve. Ez az, ami az útszélre hullott.”
Máté evangéliuma 13. rész 19. vers*
Áldott szerdát, Isten Igéjének elfogadást és befogadását kívánok minden testvérem számára!
Isten nekem szóló üzenete, szava a mennyei lehetőségek magja. Bele van kódolva, benne rejlik minden jó, áldás és ígéret, amely csupán arra vár, hogy a szívem megfelelő talajként befogadja és elkezdhessen ott növekedni, teremni. Nem minden helyzetben és nem is minden időben van arra módom, hogy halljam a felülről érkező megszólítást, de amikor ez mégis megtörténik, akkor rá kell hangolnom a lelkemet az égi kijelentésre. Úgy kell figyelnem rá mint, amitől függ a jövőm és az igazi boldogulásom. Esélyt sem szabad adnom a gonosznak azzal, hogy közömbös vagy elutasító szívvel fogadom az Úr szavát és nem törődök azzal a nagy kinccsel, amit ezen keresztül kaphatok meg. Nem csak olvasnom, hallanom és felfognom kell az Igét, mert ezzel ugyan közel fog hozzám kerülni, de még nem elég mélyre ahhoz, hogy maradandó, előremutató változásokat indítson el. Együtt kell dobbania vele a szívemnek, hogy a megfelelő helyre kerülhessen, ahonnan már nem lehet csak úgy egyszerűen kiragadni, eltüntetni, mert a lelkem befogadta és a részemmé vált.
Mennyei Atyám, hálát adok Igemagjaidért, amelyek képesek a szívemet gyümölcsöző, lelki kertté formálni!
*Saját fordítás
2023
2023. november 14., kedd
Napi felülről:
„Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.”
Ézsaiás könyve 49. rész 3. vers*
Áldott keddet, a mindennapok lehangoló küzdelmei mögött is az Örökkévaló terveinek és vezetésének meglátását, megélését kívánom minden testvérem számára!
Vannak és lehetnek olyan időszakok az életünkben, amelyek hiábavalónak, értelmetlennek látszanak emberileg. Küzdünk, harcolunk és fáradozunk, de nem mutatkozik valódi előrehaladás, úgy érezhetjük, hogy felesleges az erőlködésünk. Ez önmagában még egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz úton járunk vagy haszontalan lenne a munkánk. Mielőtt végleg elkeserednénk és elítélnénk magunkat, azt kell megvizsgálnunk, hogy miért és kiért élünk, vagyunk a jelenlegi helyzetünkben? Lehet, hogy ténylegesen változtatni kell az életmódunkon, mert zsákutcába jutottunk és innen már nem lehet továbbjutni, de ekkor is fel kell nézni az égre és onnan kérni útmutatást. Azonban lehet, hogy teljesen természetes, hogy ezen a fárasztó, lehangoló szakaszon haladunk, mert ennek hűséges megélése visznek közelebb a mennyei céljainkhoz. Miközben mi nem látunk változást, az Úr már készíti a következő csodát, előrelépést számunkra, mert ő értékeli, megjutalmazza a kitartó hitet és reménységet. A fáradozásaink haszna, a munkánk eredményessége felülről látszanak igazán jól, ezért kell ott keresni a megnyugtató válaszokat is!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert fáradozásaim, erőlködéseim veled és nálad nyernek igazán értelmet és megoldást!
*Revideált új fordítás
2023
2023. november 13., hétfő
Napi felülről:
„Mit dicsekszel gonoszságoddal, te nagy hős? Hiszen Isten szeretete mindig megmarad!”
52. zsoltár 3. vers*
Áldott hétfőt, a gonoszság büszkesége helyett Isten szeretetének győzelmét kívánom a szívünkben minden testvérem számára!
Azzal tudunk, fogunk dicsekedni, amit elértünk, amit sajátunknak tartunk vagy vélünk. Sokszor pont azzal, hogy kit, hogyan tudtunk átverni, becsapni, megtéveszteni és ezzel milyen előnyhöz jutottunk. Ezzel szemben a valódi szeretet nem hősködik, nem henceg és mond nagyokat, hanem arra törekszik, ami helyes és a jót teszi rendületlenül. Az egészséges, hittel teljes lélek felfelé vezető, keskeny útja ez, amit két csúszós árok szegélyez, az egyik oldalon a panasz, keserűség és önsajnálat, a másikon pedig a gőg, beképzeltség és büszkeség mélysége. A dicsekvéssel elérhetem mások csodálatát, a panaszkodással mások szánakozását, de ezek csak ideglenes fájdalomcsillapítók, a szívem igazi baját csak mélyítik és nem kezelik. Isten szeretete az a hatékony orvosság és megelőző gyógymód, amely még mindig kapható a mennyei patikában. Az árát már kifizette számunkra Jézus Krisztus, ezért, csak az a kérdés, hogy akarjuk-e alázattal elfogadni, mert itt a dicsekvés kizárt, nem működik, sőt kifejezetten káros. A mennyei Atya jókedvéből, jóindulattal és örömmel segít minden gyermekének!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert szereteted megmarad és megtart örökre!
*Revideált új fordítás
2023
2023. november 12., vasárnap
Napi felülről:
„Akkor éjjel megjelent Gibeónban az Úr Salamonnak álmában, és ezt mondta Isten: Kérj valamit, én megadom neked!”
A királyok első könyve 3. rész 5. vers*
Áldott vasárnapot, az álmaink tisztaságát, hitét és erejét kívánom minden testvérem számára!
Az ifjú király, Salamon őszintén kereste az Urat. Kész volt hatalmas áldozatot bemutatni, hogy így tisztelje az Örökkévalót, ami részéről nem formaság volt, hanem a szíve igaz hálája. Tudta, hogy Isten segítsége nélkül nem lesz képes jó uralkodó lenni és ezt szerette volna kimutatni a tőle telhető legteljesebb módon. A lelke azzal foglalkozott, hogy azt a szeretetet, megtiszteltetést, amellyel az Úr körbevette, kiválasztotta és megbízta, hogyan tudná a legjobban betölteni és kibontakoztatni. A gondolatai, kérései nem maga körül forogtak, hanem az elhívásának, szolgálatának felelősségén! Az volt az álma, hogy jó, Istennek tetsző király lehessen! Amikor éjszaka, alvás közben szólt hozzá az Úr, akkor csak azt tudta kimondani, ami nappal is foglalkoztatta. Ez az alapelv azóta is működik. Amivel megtöltöm a szívemet, lelkemet, ami igazán foglalkoztat, ami a legmélyebb vágyam az épül be a hitembe is, és ha álomba szólít meg a mennyei Atya, akkor is ezt fogom kérni. Ezért, amíg nappal van, amíg formálható és tanítható vagyok, addig ügyeljek arra, hogy az álmaim hálás alázatban foganjanak és a mennyel kapcsoljanak össze!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy éjjel, nappal a kezedben lehetek! Az a vágyam, hogy amire elhívtál, amire megszülettem, azt betöltsem és elvégezzem!
*Revideált új fordítás
2023
2023. november 11., szombat
Napi felülről:
„Fordítsd javukra az igazságtalanságot Örökkévaló a jóknak és az egyenes szívűeknek!”
125. zsoltár 4. vers*
Áldott szombatot, az igazságtalan, álnok és gonosz helyzetek javunkra fordulását kívánom minden testvérem számára!
Azt nem tudjuk megváltoztatni, hogy a jelenlegi világban itt legyen, befolyást szerezzen és sokszor uralkodjon is a gonoszság, de azt igen, hogy ránk milyen hatást gyakoroljon. Az egyik nagy feladatunk, hogy ne csak meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, hanem döntsünk is a helyes mellett az igazságtalansággal szemben. A kísértés, csábítás mindig ott lesz, hogy az egyenes, őszinte és igaz helyett görbe, hazug utakat válaszunk, mert könnyebb előre haladást, sikert és megoldást ígérnek. Egyszerűbbnek tűnik tagadni, ferdíteni és titkolózni akkor, amikor kiderülne valami kellemetlen, leleplező és bántó igazság rólunk, mint vállalni a felelősségünket, megalázkodni és bocsánatot kérni. A jók nem attól lesznek, maradnak jók, mert sohasem hibáznak, tévednek és követnek el bűnt, hanem attól, hogy mindezeket felvállalják és rendezik a helyzetüket a mennyei Atyával és azokkal is, akinek tartoznak ezzel. Az Örökkávalónak pedig van akkora szeretete és hatalma, hogy ezek által a javunkra fordítsa még az elveszettnek tűnő csatákat is!
Mennyei Atyám, fordíts a javamra ezeket a nehéz, gonosz és igazságtalan időket, mert nálad keresem, az igazságot, a jóságot és a megoldást!
*Saját fordítás
2023
2023. november 10., péntek
Napi felülről:
„De az Úr így felelt: Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz!”
Lukács evangéliuma 10. rész 41. vers*
Áldott pénteket, a leterheltségeink, vállalásaink és felelősségeink egészséges és helyes átlátását, megértését és egyensúlyát kívánom minden testvérem számára!
Amikor tele van a szívem panasszal, leterhelődéssel és zaklatottsággal mások irányába, és úgy érzem akkor fognak majd elrendeződni a dolgok, akkor nyugodhatok meg, ha majd ők megváltoznak, másképpen viselkednek, akkor itt az ideje, hogy megvizsgáljam saját hozzáállásomat. Első sorban az indítékaimat és céljaimat. Miért vállaltam fel azokat a felelősségeimet, amelyek miatt most problémaim vannak a lelkemben? Legtöbbször bizonyítani szeretném önmagamnak és másoknak is, hogy én is vagyok valaki, amelynek az egyik módja, ha elvárásokat fogalmazok meg és akarok betartatni. Abban a pillanatban, amikor ezek nem szeretetre, tiszteletre és a másik megbecsülésére épülnek tévútra lépek. Meg fogom bántani a családtagjaimat, munkatársaimat vagy a szomszédaimat, mert már nem ők lesznek a fontosak, hanem az én elképzelésem és akaratom. Panaszkodni fogok a terheim miatt, miközben én állítottam fel azokat a mércéket, amelyeknek nem tudok megfelelni, de ezekért másokat hibáztatok. Akkor és addig van egészséges egyensúlyban a gondolkodásom, amíg több hálát, örömöt és szeretetet érzek, mint panaszt, elégedetlenséget vagy haragot.
Mennyei Atyám, kérlek segíts, hogy felismerjem a felesleges, leterhelő elvárásaimat, amelyek megmérgezik a kapcsolataimat!
*Egyszerű fordítás
2023
2023. november 9., csütörtök
Napi felülről:
„Lelkünk kimenekült, mint a madár a csapdából! Összetört a csapda, és mi megszabadultunk!”
124. zsoltár 7. vers*
Áldott csütörtököt, a lélekcsapdákból teljes szabadulást és hittel teljes szárnyalást kívánok minden testvérem számára!
A csapdákat tudatosan úgy készítik, hogy akit, amit megfog, önmagától képtelen legyen kiszabadulni belőle. A lelkünk lételeme, hogy képes legyen szárnyalni és belátni végtelen határokat, de amikor csapdahelyzetbe kerül elveszti ezt a lehetőségét és a túlélésért fog elkeseredetten küzdeni. Azonban kudarcaink miatt, után nem szabad elfogadni és természetesnek venni, ha beleragadunk ezekbe a leterhelő helyzetekbe. Minél hamarabb és gyorsabban ki kell menekülnünk ezekből, ehhez pedig érdemes és hasznos igénybe venni a mennyei Atya segítségét. A csapda nem törik össze olyan könnyen, de Istennek van hatalma és lehetősége is arra, hogy véghez vigye a szabadításunkat, hiszen ránk vár az ég! Egy betegesen leterhelő kapcsolat, egy félelmekkel és bizonytalansággal teljes életszakasz, egy elhibázott döntés utáni önvádaskodás mind-mind olyan kelepce, amelyben sokáig vergődhetünk kilátástalanul. Nincs mindegyikre hatásos gyógyszer vagy emberi megoldás, de van, aki hatalmasabb mindezeknél, neki pedig számít a mi kis foglyul ejtett lelkünk valódi szabadsága.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert lelkem szabadságáért te mindent megtettél és meg is fogsz tenni!
*Egyszerű fordítás
bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm