2021
2021. október 4., hétfő
Napi felülről:
Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében!
Efézusi levél 6. rész 10. vers*
Áldott hétfőt, hitben és reménységben megerősödött szívet és a jóra felbátorodott lelket kívánok minden testvéremnek!
Hátra van még a legjava az életünkből, legalábbis Isten terve szerint mindenképpen. Amire eddig nem volt erőnk és bátorságunk, pedig tudtuk, éreztük, hogy meg kellene tennünk, mert az a helyes, az az Úr akarata, még mind mind valóság lehet. A körülményeink lehetnek elcsüggesztőek, és a kilátásaink is lehangolóak. Betegségek, különböző nehézségek hátráltathatják az életünket, amelyek bennünket korlátoznak, de a mennyei Atya erejét nem! A legnagyobb kérdés nem az, hogy neked mire van erőd, lehetőséged, hanem az, hogy az Örökkévaló hatalmában mennyire mélyülsz el, mennyit merítesz belőle. Alvásra azért van szükségünk, mert a testünk így tud újratöltődni a le- és kimerültség után. Minél mélyebben és zavartalanabbul pihenünk, annál frissebben és üdébben ébredhetünk. A lelkünk azonban nem a test nyugalma közben, hanem az Úr hatalmának erejében bátorodik fel legjobban. Ha igazi erőre vágysz, ha zavar saját erőtlenséged és gyengeséged, akkor végül is pont rád vár a Jézus Krisztusban megnyílt, és elérhető mennyei erőforrás. Ez az esélytelenek mégis esélye, a vesztesek felfoghatatlan győzelme, és a kicsinyek naggyá válásának útja.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az erőm és bátorságom benned újul meg minden nap!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 26., csütörtök
Napi felülről:
De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.
Királyok második könyve 6. rész 16-17. vers*
Áldott csütörtököt, felülről kapott látást, és a félelmek fogságából felszabadult életet kívánok minden testvéremnek!
Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem elég a körültekintő figyelem, a bölcs óvatosság, és a bizakodó életszemlélet, mert olyan nehézségek vesznek körül bennünket, ami valós félelmekkel tölti be a szívünket. Elizeus próféta, és szolgája Géházi hasonló helyzetbe kerültek, hiszen hiába találtak védelmet egy megerősített helyen, az ellenség tekintélyes sereggel vette körbe a várost, és csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják el őket. Emberi számítás szerint ez lehetett a várható forgatókönyv, és emiatt semmi rendkívüli nincs abban, hogy páni félelem kerítette hatalmába a szolga lelkét. „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” Ezzel bátorította a próféta Géházit, de úgy tűnik ez önmagában még nem volt elég, mert ezek után azt is kérte az Úrtól, hogy láthassa a szolgája a szemmel láthatatlan valóságot. Kiderült, hogy tényleg nincsenek egyedül, a menny nem hagyta magukra őket és olyan védelem alatt állnak, ami messze felülmúlja az ellenséges erőket. Ez még nem adta meg, és hozta el a teljes megoldást, de a félelmek felett való győzelmet igen, ami a további bátor lépéseket készítette elő a siker felé. Valamikor nem elég látni a szemünkkel, de még csak a szívünkkel sem, hanem hittel nyílik meg, tárul fel az Isten országának jelenléte.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem csupán védelmeddel veszel körül, de abban is segítesz, hogy azt is láthassam, ami a szem elől rejtve van!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 30., péntek
Napi felülről:
Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!
126. zsoltár 4. vers*
Áldott pénteket, a kiszáradt, megkeményedett, üres szív éltető megújulását és a reménység áldásait kívánom minden testvéremnek!
Bizonyos időszakokban telve vagyunk energiával és lendülettel. Képesek vagyunk bátran, hittel előrehaladni, sőt még másokat is magunkkal ragadni lelkesedésünkkel. Érezzük, hogy ez a mi utunk, feladatunk, erre születtünk. A reménység gyermekei vagyunk és vár ránk a következő kihívás, ami újabb izgalmas fejezetet nyithat az életünkben, mert még nem fejeztük be küldetésünket, még van meghódításra váró terület. Azután aszályos idők köszöntenek ránk. Pusztaság, sivárság mindenfelé és már csak az üres patakmeder emléke őrzi a hajdani életerőnket. Ez előfordulhat mindannyiunk életútján, de ez nem a vég, csak egy igen nehéz szakasz, ami különleges lehetőség arra, hogy a mennyei Atya megújító erejét átélhessük. Egy patak önmagát nem képes megtölteni vízzel, amikor azonban megfelelő forrás táplálja, és kellő eső áztatja a környezetét, akkor újra éltető vízzel lesz teljes. Ami számunkra elképzelhetetlen vagy lehetetlen az Istennek lehetséges. A kesergés, önsajnálat és vádaskodás nem segít rajtunk, csak még keményebb, szárazabb lesz tőle a szívünk. Az Örökkévaló őszinte megszólítása és segítségül hívása azonban megnyitja az áldások forrásait, hogy teljesen betölthessük a küldetésünket.
Mennyei Atyám, nélküled kiszáradok és megkeményedek, ezért ma is téged kérlek, hogy táplálj és éltess jóságoddal és szereteteddel!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 6., vasárnap
Napi felülről:
Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!
Apostolok Cselekedetei 3. rész 6. vers*
Áldott vasárnapot, testi felüdülést, lelki kincseket és önzetlen szeretetből fakadó tetteket kívánok minden testvéremnek!
Problémákkal, kihívásokkal szembesülve könnyen eszünkben jutnak a hiányaink, hiányosságaink és korlátaink, ami elsőre el is takarhatja előlünk a megoldásokat. Nincs elég pénzem, időm. Túl fiatal és tapasztalatlan vagyok. Nem tudok bátran megszólalni, vagy jól beszélni. Túl idős és gyenge vagyok már. Nincs olyan élethelyzet, ahol ne találnánk olyan területet, amire azt mondhatjuk, hogy nekünk nincs belőle elég. Az nem probléma, ha szembesülünk a határainkkal, de az igen, ha ezzel együtt le is mondunk a következő lépésről, amely továbbvezetne bennünket. A hiányaink lehet, hogy nem a barátaink, de nem is az ellenségeink, akiktől félnünk kellene, hanem lehetőséget adnak, hogy értékeljük és használjuk azt, amink van, amire eljutottunk, hogy az áldásokat megosszuk. Lehet, hogy fiatal vagyok, de a lelkesedésem sokakat bátoríthat. Lehet, hogy a beszéd nem az erősségem, de szeretető szívvel tudok segíteni. Lehet, hogy már megöregedtem, de a kipróbált hitem erőt adhat másoknak. Lehet, hogy nincs ezüstöm és aranyam és a gyógyítás ajándékával sem rendelkezem, de amit én kaptam a mennyei Atyától az ő szeretetéből, békességéből és öröméből azt érdemes megosztani, mert ha ezek nekem kincsek lettek, azok másokat is gazdagíthatnak, gyógyíthatnak!
Köszönöm Atyám, hogy megáldottál annyi jóval, hogy másoknak is bőven jut belőle!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 14., péntek
Napi felülről:
De az Örökkévaló ezt felelte Mózesnek: „Azt hiszed, ez már túl nehéz nekem? Majd meglátod, beteljesedik-e vagy nem, amit ígértem”.
Mózes negyedik könyve 11. rész 23. vers*
Áldott pénteket, a jóban, a szépben és Isten csodálatos munkájában való gyönyörködést kívánok minden testvéremnek!
Mert most még lehetetlennek tűnik, hogy valóság legyen, szinte elképzelhetetlen, hogy az ígéretek beteljesüljenek, pedig a Mindenható már előkészítette őket. Mindent pontosan megtervezett és a megfelelő időben láthatóvá is lesznek majd. Ami a gondolataink, sőt álmaink számára is túl nagyok, felfoghatatlanok, az Úr azokat viszi végbe, mert neki nem probléma az isteni mértékű lépések és csodák megvalósítása. Nehezen hiszed, hogy van kiút szorult helyzetedből? A reményed is elvesztetted, hogy megoldást találj problémáidra? Ez lehet, hogy így tűnik az ablakodból kitekintve, de bátran és hittel kapcsolódj rá az Örökkévaló csatornájára és hallgasd meg, mit üzen számodra, mi az ő személyes ígérete az életedre nézve, mert mindezek biztosan valóssággá válnak. Mennyi aggódást, félelmet és tépelődést szélnek ereszthetnél, ha egyszerűen megbíznál az Ő szavában. A mennyei Atya a szív békességét, a lélek boldogságát és örömét készítette el az Őt szeretők számára. Ez nem vágyálom, hanem mennyei ígéret, amit sokkal jobb elfogadni és átélni, mint hitetlenül elkerülni.
Atyám hálát adok, hogy neked semmi sem lehetetlen, vagy túl nehéz! Köszönöm, hogy minden ígéretedet tökéletesen beteljesíted!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. április 13., kedd
Napi felülről:
„Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Lukács evangéliuma 10. rész 3. vers*
Áldott keddet, a napi harcainkhoz a Mindenható jelenlétének, erejének és védelmének a valóságát kívánom minden testvérem életére!
A mai nap farkasai már kiéhezve várják a megszeppent bárányokat, hogy amikor csak tudnak, lecsapjanak rájuk. Mit tehet ez ellen a megrémült lélek? Az egyik eszünkbe jutó megoldás a menekülés és az elrejtőzés. Keresni kell egy biztonságos zugot, ahová semmilyen veszély nem érhet el. Be kell zárkózni és a kulcsot is eldugni, hogy még véletlenül se legyen kísértés az ajtónyitásra. Csak az a baj, hogy ezzel a valódi életünk is kint reked és marad a félelmekkel teljes puszta lét. A másik gyakorlat, hogy át kell képezni magunkat is farkasokká, hogy méltó ellenfelei legyünk a vadaknak. Karmokat és fogakat kell növeszteni és kemény szívet, hogy mi is képesek legyünk karmolni, harapni és sebeket okozni. Ez általában beválik, és így szép lassan növekszik is a farkas-falka egyedszáma. A mennyei pásztor nem a lélek bezárkózásra bátorít, és még kevésbé a megkeményedésre és a szelíd szív száműzésére, hanem egy csodálatos kihívást tár elénk. Elindít és megbíz bennünket egy olyan küldetéssel, amit csak vele együtt tudunk betölteni, hiszen a jó pásztor sohasem hagyja magára, kiszolgáltatottan az övéit, hanem velük tart mindenhova. Szavára, őt követve bátran elindulhatunk a farkasok közé is, mert Ő fog megvédeni bennünket minden támadástól, ezért nincs szükségünk farkas-karmokra és fogakra. Ez a nap is a benne való bizalom lehetősége és iskolája, ezért bátran induljunk neki Vele!
Uram, köszönöm, hogy befogadtál és terelgetsz ma is a menny felé vezető úton, a farkasok ellen pedig te vagy a biztos védelmem!
*Revideált új fordítás