Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2024. augusztus 6., kedd

Napi felülről:

„Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.”

Mózes ötödik könyve 32. rész 4. vers*

Áldott keddet, az Örökkévaló biztos, tökéletes, hűséges és igazságos útjainak felfedezését, megismerését és használatát kívánom minden testvérem számára!

Arra lettünk megteremtve, hogy képesek legyünk használni az emberi értelmünket, képzeletünket és bölcsességünket földi létünk során. A lehetőségeink, a környezetünk biztosítását túl, az Örökkévaló első sorban ezen keresztül gondoskodik rólunk. Az adottságaink, tehetségünk és készségeink kibontakozása az emberi létünk beteljesedésének fontos része. Ezért alattomos, boldogsággyilkos bűn a lustaság, hanyagság vagy a közöny, mert megfoszt bennünket a jól végzett munka, alkotás örömétől. Ezzel együtt, ha mindent jól kihasználunk abból, ami nekünk adatott, akkor is lesz bennünk egy hiányérzet, mert a mennyei Atya nélkül nem tudunk célba érkezni. Aki nélküle szeretne boldogulni az eltéved, akár büszke határozottságból, akár kételkedő bizonytalansággal. Az ő útjai vezetnek haza bennünket, mert ez még nem az igazi otthonunk. Nem fog sem félrevezetni, sem becsapni bennünket, mert igazságos és hűséges. Amerre ő vezet az az életünk tökéletes, helyes és áldott útja, iránya és beteljesülése!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem csak arra kaptam lehetőséget és tehetséget, hogy a magam erejéből elboldoguljak, hanem arra is, hogy veled együtt járjam végig azt az utat, ami hozzád vezet, nálad ér célba!  

*Revideált új fordítás

2024. augusztus 5., hétfő

Napi felülről:

„Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.”

A zsidókhoz írt levél 4. rész 2. vers*

Áldott hétfőt, a hittel fogadott mennyei üzenet örömét, mélységét, magasságát és békességét kívánom minden testvérem számára!

Vagy az ösztöneink vezetnek bennünket vagy a hitünk abban, hogy mit is tegyünk, hogyan gondolkodjunk? Az első esetben a mindennapi harcok túlélése a cél, a másodikban a jövő előkészítése és megvalósítása. Vetni, építeni, tudatosan tanulni csak azzal a hittel lehetséges, amikor bizalmunk van a folytatásban és a jelen valósága mellett számolunk a még meg nem történt, nem látható eseményekkel is. Ennek mindig van valamilyen alapja, ami a reménységünket táplálja. Ezért megyünk elvégezni a feladatainkat a munkahelyünkre, mert hiszünk a szerződésünk ígéreteiben, hogy meg fogjuk kapni a megfelelő időben a bérünket, amivel előre számolunk is. A mindennapi életben akkor is használjuk a hitünket, amikor nem hivatkozunk rá, mert annyira természetes számunkra. A mennyből érkező, nekünk szóló üzenet is akkor lesz hasznunkra, ha hozzá adjuk a meggyőződésünket, bizalmunkat, amellyel már bátran tervezhetünk, léphetünk Isten akarata szerint. A hit a lelkünk láthatatlan karja, amellyel vagy mulandó vagy örökkévaló kincseket ragadhatunk meg és használhatunk fel. Életbevágó kérdés, hogy ne cseréljük fel a kettőt és ne pazaroljuk el a lehetőségeinket felelőtlenül!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert örömhíred hozzám is eljutott! Köszönöm, hogy hitem bármilyen gyenge, mégis megtart, mert a te erődhöz hozzáadva feléd vezet és számolhatok minden ígéreteddel!

*Revideált új fordítás

2024. augusztus 4., vasárnap

Napi felülről:

„Örömmel, teljes szívemből és teljes lelkemből teszek jót velük, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe.”

Jeremiás könyve 32. rész 41. vers*

Áldott vasárnapot, a mennyei Atya örömének, jóakaratának, kedvességének megtapasztalását és bizonyosságát kívánom minden testvérem számára!

Nagyon sok rossz, nemszeretem esemény történik velünk. Jelentős részét saját magunknak okozzuk felelőtlen, hitetlen, önző vagy gonosz hozzáállásunk következtében, de vannak, amelyek mások miatt érnek utol bennünket. Lehet ezeken háborogni, keseregni vagy éppen vádaskodni, de ezzel nem változtatunk semmin, nem kerülünk közelebb valamilyen jó megoldáshoz. Inkább az Örökkévaló akaratát, tervét és jóindulatát kellene keresnünk, mert neki van hatalma arra, hogy változtasson az életünk alakulásán és sorsunk jóra forduljon. A mennyei Atya örömmel, teljes szívéből, lelkéből kíván segíteni rajtunk, amit bebizonyított Jézus Krisztus által. A szenvedés elkerülhetetlen a bűn miatt, de az elveszettség, a reménytelenség és a hiábavalóság nem kell, hogy uralkodjon rajtunk, mert Isten ennél sokkal jobbat készített el számunkra. Meghívott bennünket országába, annak felépítésére és betöltésére. Az igazi hazánk megismerésére és biztonságára. Engedjük meg hát neki és ezzel magunknak is, hogy öröme, szeretete és jóindulata átöleljen, megragadjon és felemeljen oda, ahol megvigasztalódhat szívünk és lelkünk!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert örömmel, teljes szívvel és lélekkel akarsz jót tenni velem is!

*Revideált új fordítás

2024. augusztus 3., szombat

Napi felülről:

„Életet kért tőled, és megadtad neki, hosszú életet, örökké tartót.”

21. zsoltár 5. vers*

Áldott szombatot, a mennyben előkészített ajándékaink felfedezését, kérését és elfogadását kívánom minden testvérem számára!

Annyi mindent szeretnénk elérni, megkapni vagy átélni, de ezek közül a legtöbb csak vágyálom marad egész életünkben. Azért küzdünk, dolgozunk és sokszor harcolunk is, hogy legalább néhányat beteljesítsünk. Sok kérésünk mögött saját boldogságunk, örömünk vagy élvezetünk akarata húzódik meg, de szeretet által képesek vagyunk átlépni önző határainkon és mások érdeke, jóléte és megelégedése is célunk lehet. Mindezek legnagyobb akadálya az a korlátozott időkeret, amellyel a földi létben gazdálkodhatunk. Valószínűleg több emberöltőt is fel tudnánk használni azokhoz a tervekhez, amelyek megfogalmazódnak a szívünkben, de csak egy adatott mindegyikünk számára. Valójában csak annak a határaival szembesülünk, amit egyedül, az Örökkévaló nélkül érhetünk el. Ezek az évek is az ő ajándékai, de teljes mértékben ránk lettek bízva. A nagy változás akkor következik be, amikor felfedezzük, hogy a hitetlenségünk vakságán túl is van élet. A mennyei Atya tartogat még számunkra rengeteg ajándékot, amelyet kifejezetten nekünk készített elő, de kérni kell tőle, vagyis hittel odafordulni hozzá. Nála sem az idő nem probléma, sem a boldogságunk betöltése, ezért, ha jót akarunk magunknak, ha teljes életet akarunk élni, akkor ezt vele együtt tehetjük meg!

Mennyei Atyám, hálát adok, hogy adtál időt az életre és adtál lehetőséget a teljes és örök életre is, amit nálad találhatok meg!

*Revideált új fordítás

2024. augusztus 1., csütörtök

Napi felülről:

„Ne beszéljetek egymás ellen, testvéreim! Miközben valaki a testvére ellen beszél vagy a testvérét elítéli, azzal a törvény ellen beszél és a törvényt ítéli el! Ha pedig a törvényt elítéled nem a törvény alkalmazója vagy, hanem ítélőbírája!”

Jakab levele 4. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, áldott augusztust és a szeretet törvényének betöltését kívánom minden testvérem számára!

Elméletben tisztában vagyunk azzal, hogy a szeretet törvénye mit is jelent számunkra, milyen értéket és hatalmat képvisel, mégis a gyakorlatban többször fülé helyezzük magunkat és bíróként vád alá helyezzük. Ezt nehezen ismernénk el, de a kapcsolataink során mégis ezt bizonyítjuk. Tudjuk, hogy mit várunk el másoktól, ezzel együtt azt is, hogy nekünk milyen módon kell viszonyulnunk hozzájuk. Türelmes, irgalmas és megértő hozzáállással, hiszen pont ezt kívánjuk magunknak is. Ezzel szemben rendszeresen megszóljuk a másikat, ellene beszélünk és vádoljuk vélt vagy valós okokkal, vagyis úgy viselkedünk, azt üzenjük, hogy vele szemben nem használható a szeretet törvénye, ennél keményebb eszközökre van szükség. Gyengének, erőtlennek és kevésnek ítéljük és jobbnak vélünk más módszereket használni. Ez két ellentétes út, mert vagy alávetjük magunkat és alkalmazzuk a szeretet ítéleteit, mint akik tartozunk ezzel, vagy mi vesszük kezünkbe a bírói hatalmat, hogy felülírjuk   döntéseit saját akaratunkkal. A mennyei Atya a szeretet mellett döntött, hogy megmentsen bennünket, ne legyünk hát ostoba ítélkezők!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem ellenem tettél, szóltál, hanem értem és miattam, mert szeretsz! Taníts erre engem is minden nap!

*Saját fordítás

2024. július 31., szerda

Napi felülről:

„Törekedjetek arra, hogy az a település és község, amelybe fogolyként küldtelek titeket, békességben éljen és felvirágozzon! Imádkozzatok érte, mert annak a békessége és jóléte lesz a ti békességetek és jólétetek is!”

Jeremiás könyve 29. rész 7. vers*

Áldott szerdát, a lakókörnyezetünk javát, épülését és virágzását munkáló lelkületet kívánok minden testvérem számára!

Lehet közömbösnek, érdektelennek vagy nemtörődőmnek lenni a lakóhelyünk iránt, de bármi miatt tesszük is ezt, végül saját magunknak okozunk kárt ezzel a hozzáállással. Az igényeink elég határozottak azzal kapcsolatban, hogy mit várunk el a településünktől, de arra kevésbé gondolunk, hogy a hitünk, a szeretetünk kötelez bennünket egy építő, szépítő és áldás hozó szemléletre afelé a hely felé, ahol élünk, függetlenül attól, hogy mennyire kedveljük, önszántunkból költöztünk oda vagy valamilyen kényszer vezetett rá. Igenis számít, hogy mit fektetünk magunkból, lehetőségeinkből abba a földbe, amely a lakóhelyünk. A saját közvetlen környezetünk minél élhetőbbé tétele a mi felelősségünk is, ugyanúgy azoknak a közösségeknek az építése, támogatása, amelyek biztonságos otthonná formálják az egymás mellett élő emberek sokaságát. A jószomszédi kapcsolatok megteremtése, ápolása, nem csak befektetést igényel, hiszen gyümölcsei számunkra is édesek lesznek. Ráadásul van jelentősége annak a közbenjárásnak is, amivel a mennyei Atya elé visszük városunk, községünk ügyeit, mert így lehet egyre valóságosabb a békességünk megélése.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert az áldások, amit tőled kaptam, nem csak önmagamért vannak, hanem lakóhelyem békességének, jólétének épülésére is!

*Egyszerű fordítás

2024. július 29., hétfő

Napi felülről:

„Mindenhez tartozik megszabott idő, mert idő van minden lényeges eseményre az ég alatt.”

A prédikátor könyve 3. rész 1. vers*

Áldott hétfőt, a nekünk rendelt idő felismerését, értékelését és bölcs felhasználását kívánom minden testvérem számára!

Az időnk páratlanul értékes, pótolhatatlan és egyedi kincsünk. Nem lehet gyűjtögetni vagy tárolni, nem sokszorozható meg, de akkor is tovatűnik, ha nem használjuk semmire. Az idő a lehetőségeink folyója, amely a létünk evező nélküli csónakját folyamatosan sodorja tovább. A kérdés, hogy mikor és mit halászunk ki belőle, majd mire hasznosítjuk azt? A nekünk rendelt, megszabott idők felimerése és kihasználása a sikerességünk egyik fontos kulcsa főleg annak figyelembe vételével, hogy a határpontokat általában nem a mi jogunk megállapítani. Minden lényeges, meghatározó eseményre kapunk elég időt, de ez csak akkor lesz elégséges is, ha megfelelő a beosztásunk. Különleges élmény, amikor a mennyei időzítés, terv és akarat világos lesz számunkra és elkezdünk igazodni, alkalmazkodni hozzá. Kiderül, amit addig elengedhetetlennek éreztünk csak elvesztegetett időpazarlás volt, illetve elhanyagolt, de életbevágó területek kaphatnak új keretet, lendületet. Amíg az ég alatt élünk, addig az időt mi használhatjuk, amikor eljön a számadás ideje, ennek eredménye fog vádolni vagy éppen felmenteni, dicsőséget hozni számunkra.

Mennyei Atyám, hálát adok a nekem adatott időért! Segíts úgy számlálnom napjaimat, hogy mindegyik áldássá válhasson!

*Saját fordítás

2024. július 28., vasárnap

„Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak!”

Pál levele az efezusiakhoz 5. rész 19. vers*

Áldott vasárnapot, a szívünk hálával, örömmel, reménységgel és magasztalással túlcsorduló Istentiszteletét kívánom minden testvérem számára!

A szív örömteli, hálás éneke akkor csendül fel, amikor a lelkünk ráhangolódik a mennyei dallamokra és betöltekezik azok jelenlétével, reménységével. Ez az örök élet himnusza, zenéje és muzsikája, amit felülről vezényelnek, de a földön is hallható azok által, akik az Úr jóakaratába belesimulnak. A természet, a teremtő csodálatos és élő temploma is képes ebből megszólaltatni mindazt, ami rá lett bízva, de kiteljesedni a szívünkben képes, mert nekünk az is megadatott, hogy önszántunkból és szeretetből kapcsolódjunk ehhez a szimfóniához. Ennek előfeltétele a lelkünk felhangolása arra a magasságra, ami már nem hamis, bántó és öndicsőítő, hanem magasztalással teljes. Ekkor lesznek az imádságok lelki énekek és örömódák, mert az Istentől nyert reménység hatalmában születnek. Az igaz Istentisztelet a szív túlcsorduló hálájával kezdődik és az egymás iránti szeretet megélésével folytatódik, amikor a másikra figyelés, bátorítás, vigasztalás zsoltárai megelevenednek és átjárják kapcsolatainkat. Engedjük, törekedjünk és munkáljuk, hogy a szívünk együtt dobbanjon a mennyel!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy minden gonoszság, rossz és gyűlölet ellenére, amit tapasztalok nap, mint nap, te mégis azt munkálod, hogy szívem rád legyen hangolva, a menny énekével legyen teljes, hogy a nekem adatott időt a lehető legbölcsebben, legszebben használjam fel!

*Revideált új fordítás

2024. július 27., szombat

Napi felülről:

„Hiszen halljuk, hogy néhányan kötelességüket elhanyagolva élnek köztetek, semmilyen terhet nem vállalnak fel, helyette fontoskodva haszontalan dolgokkal foglalkoznak.”

Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 3. rész 11. vers*

Áldott szombatot, a hasznos, építő és gyümölcsöző élet eredményességét, örömét és jó példáját kívánom minden testvérem számára!

A kényelmes, mások által kiszolgált, minél kevesebb munkával, minél több pénz kereső élet sok ember vágyálma. Ez egy lusta és önző hozzáállás olyan ember részéről, aki egészséges, felnőtt és munkaképes, mégis el lehet hitetni magunkkal, hogy ez jár nekünk. A gyermekkorból való kilépés egyik lényeges ismertető jegye, hogy felvállaljuk az élettel járó felelőségeinket, kötelességeinket és tudásunk szerint nem csak magunkról, de másokról is gondoskodni kezdünk. Ez általában természetes folyamat, de vannak, akik megrekednek ezen az úton és elvárják a környezetüktől, a társadalomtól azt az ellátást is, ami saját maguk is meg tudnának oldani, vagyis igazából az ő feladatuk lenne. Sajnáltatják magukat, miközben nem rászorulók, pedig abból is bőven akad. Érzelmileg zsarolják azokat, akik kapcsolatban vannak velük, hogy azok úgy érezzék, kötelességük róluk gondoskodni. Terhet nem vállalnak, mégis fontoskodva véleményezik mások munkáját, közben pedig értelmetlen, haszontalan dolgokkal foglalkoznak. Ez nem fizikai, hanem lelkületi betegség, amiből van gyógyulás és szabadulás, de ezt fel és el kell ismerni hozzá. Ugyanis arra születtünk, hogy a dolgos, értelemes munkavégzés öröme és gyümölcse teljesítse ki és be a személyiségünket.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem tétlenségre, lustaságra, értelmetlen vagy haszontalan cselekedetekre hívtál el, hanem egy gyümölcsöző, másokat is tápláló életre!

*Saját fordítás

2024. július 26., péntek

Napi felülről:

„Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!”

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5. rész 6. vers*

Áldott pénteket, lelki éberséget, józanságot és elővigyázatosságot kívánok minden testvérem számára!

Az alvás az élet természetes része, de az a szakasza a napunknak, amikor nem vagyunk képesek tudatosan tevékenykedni. Álomvilágba merülünk, ami lehet kellemes vagy rémséges, de mégsem a valóság. Nincs igazi befolyásunk a környezetünkre, kiszolgáltatottak vagyunk és tehetetlenek.  Csak az ébredés tud változást hozni ezen a helyzeten. Az ittas vagy mámoros állapot pedig a saját döntésünk következménye, legtöbbször azzal az indokkal, hogy elfelejtsük a ránk nehezedő nyomást, felelősségeket, ellazuljunk vagy kikapcsolódjunk. Ez is egyféle látszat szabadság, mert a kijózanodás után minden probléma ugyanúgy megmarad, sőt még hozzá is adhatunk néhányat a józanságunk elvesztése miatt. Lelki értelemben képesek vagyunk mindkét módon kilépni a világos, határozott és bölcs életvitelből, mert sokkal könnyebb álomvilágba ringatni magunkat, mint szembenézni a tényekkel és megküzdeni a hitünk harcait. Lelki alvásra nincs szükségünk, az a testünk igénye. Lelki bódulat sem előre viszi az életünket, hanem inkább hátra és lefelé. Ezért éberség és józanság nélkül nem tudjuk sem a szeretetet, sem a hitet, sem a reménységet megfelelően használni, pedig ezek a mi hatékony fegyvereink a boldogság, öröm és a valódi szabadság kivívásához és megtartásához.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert éberen és józanul is átélhetem azt a boldogságot, örömöt, felszabadultságot és kikapcsolódást, amit mások az álomvilágban vagy a bódulatban keresnek!

*Revideált új fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!