2021. június 10., csütörtök

Napi felülről:

A türelmes hozzáállás a vezetőt is meggyőzi, és a nyelv szelídsége, kedvessége az erős keménységét, ellenállást is megtöri.

Példabeszédek könyve 25. rész 15. vers*

Áldott csütörtököt, valódi és mély békességet, a kapcsolataink építésében pedig szelíd és türelmes szívet kívánok minden testvéremnek!

Az teljesen természetes lett számunkra, hogy az életünk egy folyamatos küzdelem. Szeretnénk megvalósítani az álmainkat, vágyainkat, megvédeni az eredményeinket és megfelelő kapcsolatokat kiépíteni. Megtanultuk, hogy mindezekért meg kell harcolnunk a saját korlátainkkal és mások ellenállásával szemben is. Elkeserítő megoldás, ha a nehézségeket látva feladjuk és hagyjuk, hogy sodorjon az ár, mások irányítsanak bennünket és a végén teljesen kifolyjon az életünk a kezünkből. A másik véglet, amikor keménységgel, mások leuralásával és kihasználásával próbáljuk meg építeni a saját várunkat. Pedig nincs messze tőlünk a helyes út, csak fel kell ismernünk, hogy a hosszú távú boldogságunk nem az egyéni sikereken, vagy bukásokon múlik, hanem a közös eredményeken. Itt pedig nem legyőzni kell a másikat, hanem türelemmel meggyőzni, nem megalázni, hanem kitartó szelídséggel megtörni az értelmetlen keménységet és ellenállást, mert ez a csapatunk sikerének a kulcsa. Talán ez abban is segít, hogy megértsük, hogy a mennyei Atya mennyire türelmes hozzánk, akkor is, amikor sokra tartjuk magunkat, és mennyire szeretné, ha a kemény szívünk összetörne szelíd szavát hallva.

Atyám köszönöm, hogy ennyire türelmes vagy hozzám! Formálj, alakíts ma is szelíd és bátorító szavaddal!

*Saját magyarázatos fordítás

2021. június 9., szerda

Napi felülről:

Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus kinyújtva a kezét, megérintette őt, és így szólt: Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától.

Lukács evangéliuma 5. rész 12-13. vers*

Áldott szerdát, tiszta szívet, gyógyult lelket és mennyei érintéseket kívánok minden testvéremnek!

A lelkünk védelmi rendszerei és a teremtettségünkből fakadó öngyógyító képessége megóvnak bennünket rengeteg betegségtől és bajtól, de a legfontosabb szükségünkben nem képesek segíteni. A mennyei Atya saját képére és hasonlatosságára formált bennünket, ezért csak vele közösségben találhatjuk meg a valódi énünket, küldetésünket és életcélunkat. A legcsodálatosabb gyógyulás akkor kezdődik az életünkben, amikor megérinti a szívünket az Isten ereje, hatalma és jóakarata. Jézus Krisztus kereszthalálával, szeretetéből felvállalta és kimondta, hogy azt akarja, békességre jussunk Istennel és felszabadult lélekkel követhessük őt. A mennyben már eldőlt, hogy milyen áldások várhatnak ránk itt a földön és odaát, de az, hogy mit használunk fel ezekből, mi lesz valósággá az életünkben, az attól függ, hogy mire tartunk ezekből igényt, mit kérünk az Úrtól! A hitetlenségünk, kicsinyhitűségünk rengeteg jótól megfoszthat bennünket, mert attól tartanak távol, aki tényleg segíthetne rajtunk. Jézus már csak ránk vár, hogy mikor érinthet meg és mondhatja ki: „Akarom, tisztulj meg!

Atyám, köszönöm, hogy mindent megtettél értem, hogy veled egy teljes és tiszta életet élhessek!

*Revideált új fordítás

2021. május 28., péntek

Napi felülről:

Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!
59. zsoltár 18. vers*

Áldott pénteket, lelki egészséget, erős bizalmat és örvendező szívet kívánok minden testvéremnek a mai napra, és az egész hétvégére!

Minden nap egy újabb kimerészkedés a védettnek érzett kis otthonunkból a világ felfedezésére. Vannak, akik a félelmeik és rossz tapasztalataik alapján legszívesebben ki se mozdulnának a csigaházukból, vagy csak a legszükségesebb dolgaikat szeretnék odakint elvégezni. A merészek állandóan kihívásokat keresnek, mert ez élteti őket, miközben nekik is szükségük van a pihenőhelyre. A lélek úgy erősödik igazán, ha felvállalja a kihívásokat és megtanul küzdeni egészen a célig, ugyanakkor megtalálja a saját helyét is, ahol feltöltődhet, megerősödhet és biztonságban lehet. A mennyei Atyánál ez a két alapszükségünk betöltése vár ránk! Nincs sehol máshol jobb és védettebb helye az életünknek, mint nála. A lélek megerősödésének, növekedésének és gyógyulásának a lehetősége benne megadatott. Ráadásul folyamatosan kihívások és feladatok elé állít bennünket, küldetéseket bíz ránk, amelyek a teljes lényünket igénylik és megmozgatják. Isten országában, erős várában nincs elveszett helyzet, helyrehozhatatlan hiba vagy reménytelen ügy, de unalom, hűtlenség és magának élő szív sem terem. Ez a mi valódi otthonunk!

Atyám, te vagy az én erőm, örömöm és biztonságom, mert szereteted, hűséged és igazságod vesznek körül erős falként!

*Revideált új fordítás

2021. május 27., csütörtök

Napi felülről:

A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz!
Római levél 12. rész 9. vers*

Áldott csütörtököt, jó döntéseket, igaz és őszinte szeretet-kapcsolatokat kívánok minden testvéremnek!

A képmutatás nélküli, hátsó szándékot nem rejtegető szeretet, hit és emberi kapcsolatok az igaz élet szilárd alapjai. A magunkat többnek láttató, a valóságot elferdítő és megszépítő szándékok általában több forrásból táplálkoznak. Az egyik a megszégyenülés és csalódások elkerülése, a másik a hibáink, bűneink rejtegetése, a harmadik pedig céljaink gyorsabb és biztosabb elérése egy szebb kép bemutatásával. Amikor valódi és élő szeretet-kertet építünk, abban nincs helye a szépnek látszó, de megjátszott és élettelen művirágoknak, mert azok képtelenek növekedni és szaporodni. A gonoszság akkor a legrombolóbb, ha megpróbáljuk elfogadhatóvá tenni, ha a pillanatnyi érdekeink miatt mellé állunk és nem ellene, mert így jogot adunk számára, hogy bennünk is végezze romboló munkáját. Itt nincs helye a megalkuvásnak, a szemet hunyásnak, csak a határozott ellenállásnak és elhatárolódásnak, hogy ne tegyük tönkre se magunkat, se környezetünket. A jóhoz, nemeshez és igazhoz azonban ragaszkodnunk kell, minden körülmények között csatlakozni hozzájuk, mert ez az élet útja a pusztulás helyett. Ezt ma is, egész nap megtehetjük, hiszen ez a gyakorlati vizsgánk része!

Atyám, hálát adok neked azért, mert megmutattad Jézusban, hogy milyen a szeretetet, mit jelent ellenállni a gonosznak és a jót képviselni megalkuvás nélkül!

*Revideált új fordítás

2021. május 7., péntek

Napi felülről:

Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!”
Korinthusi első levél 12. rész 21. vers*

Áldott pénteket, a feladatainkhoz szívbéli örömöt, a kapcsolatainkhoz pedig elfogadó szeretetet kívánok minden testvéremnek!

Alázatra késztető, másrészt biztonságot nyújtó felismerés, hogy nem körülöttünk forog a világ, de fontos és értékes tagjai lehetünk egy családnak, egy közösségnek, sőt a Szentlélek bennünk munkálkodó erejéből Jézus Krisztus gyülekezetének is. A test tagjainak teljesen eltérő a felépítése és a rendeltetése, de a cél közös, a szervezet egészsége és jóléte, mert ettől függ minden rész boldogsága. Ezért fel kell vennünk a harcot, a „Nincs rád szükségem”, „Nincs rátok szükségem” kísértésével. Ezek akkor kerülnek előtérbe, amikor a saját helyzetünket, értékünket felnagyítjuk és túlbecsüljük, a közösség érdeke és jövője pedig háttérbe szorul. Magunkat pótolhatatlannak, másokat pedig felesleges koloncnak fogjuk érezni, ez pedig megfertőzi a gondolatainkat és a szívünket is. A mennyei atya csapatjátékosnak teremtett bennünket, ezért az egyéni sikerek csak akkor lesznek hosszú távú örömforrások, ha ezzel előrébb segítjük a többieket is, még azokat is, akik most még értéktelennek, haszontalannak látszanak. Ez az alapelv működik egy gyermek felnevelése során a családban is. Azzal, hogy másokat lebecsülsz, te nem leszel értékesebb, csak büszkébb és önzőbb, ennél pedig sokkal többre hívattál el!

Atyám köszönök minden közösséget, amelynek tagja lehetek, mert ezeken keresztül tanítasz és nevelsz a helyes szeretetre!

*Revideált új fordítás

2021. április 19., hétfő

Napi felülről:

„Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat — hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe.” Filippi levél 3. rész 12. vers*

Áldott hétfőt, a kihívásokkal bátor szembenézést, a feladatainkhoz bölcs szívet, önmagunkhoz és másokhoz pedig türelmes szeretetet kívánok minden testvéremnek!

Tegyük meg, vagy még várjunk? Menjünk, vagy inkább maradjunk? Mondjuk meg, vagy jobb, ha csöndben maradunk? Ezek mind-mind fontos döntések, útelágazások és nem mindegy, hogy melyiket választjuk. Leggyakrabban az alapján döntünk, hogy melyik a szimpatikusabb út, melyik jár kevesebb problémával, nehézséggel, pedig ezek lényegtelen kérdések ahhoz képest, hogy melyik vezet a megoldáshoz, a valódi célhoz. Soha ne féljünk a nehezebb, kellemetlenebb úton elindulni, ha tudjuk, hogy az halad a jó irányba. Ne is késlekedjünk lépni, tenni vagy szólni, mert a céljaink felé csak így jutunk közelebb. A mennyei Atya kivilágította és szabaddá tette Jézus Krisztusban a hozzá vezető utat. Mivel ez felfelé vezet egészen biztosan sokkal nagyobb kihívás és feladat ezen haladni, mint a leejtőn lefelé. A szeretet útján, a békesség, öröm és boldogság virágai pompáznak, de fárasztó és áldozattal járó kihívás ezen haladni, de mindennél jobban megéri!

Atyám köszönöm, hogy megnyílt a menny kapuja és engem is meghívtál magadhoz! Köszönöm, hogy az Isten országának útja bármilyen nehéz is, de ez vezet az örök hazába!

*Egyszerű fordítás

2021. április 16., péntek

Napi felülről:

„Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, szereteted és hűséged őrizzen szüntelen!” 40. zsoltár 12. vers*

Áldott pénteket, bizalommal teljes szívet, hittel, szeretettel és bölcsességgel megtett lépéseket kívánok minden testvéremnek!

Mi a reménységünk a mai napra? A kihívások, feladatok hegyei ott tornyosulnak előttünk. Néhányat mindenképpen meg kell másznunk, végig kell küzdenünk, ahhoz, hogy előrébb jussunk, de nem mindegy, hogy mire fordítjuk ezt a megismételhetetlen időszakot az életünkből. Azért kaptunk értelmet, hogy bölcsen végiggondoljuk az életünk fontossági sorrendjét, igazi értékeit és céljait. Lehet, hogy alkalmazkodnunk kell a munkahelyünk elvárásaihoz, a család igényeihez és a saját szükségeinkhez is, de soha ne vesszünk el a kívánságok és követelések rengetegében. Az Örökkévaló nem beprogramozható gépeknek teremtett bennünket, hanem hozzá hasonló művészeknek. A Teremtés legegyszerűbb, legkisebb részlete is mestermű és minta a saját hozzáállásunkhoz. Mennyivel másképpen élhetjük meg azt a napot, ahol a mennyei Atya irgalma, szeretete és hűsége vezeti a szívünket, gondolatainkat és tetteinket. Amikor a leghétköznapibb munkánk is egy művész alkotássá válik, amibe beletesszük a szívünket is, mert a nagy alkotót szeretnénk vele lenyűgözni. Ne csak túlélni akard ezt a pénteket, hanem alkosd meg, faragd ki, fesd és komponáld meg a Mesterrel közösen, hogy hálával lehessen rá visszanézni!

Uram, irgalmad, szereteted és hűséged nélkül elveszek a sok elvárás között! Légy egész nap velem, hogy mégis valamilyen mennyei alkotás készülhessen el a terveid szerint!

*Revideált új fordítás

Szeretettel várunk!