2021
2021. augusztus 5., csütörtök
Napi felülről:
Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visszatérjek tőled! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, és ott temessenek el! Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!
Ruth könyve 1,15-17*
Áldott csütörtököt, tiszta szeretetből fakadó gondolatokat, döntéseket és utat kívánok minden testvéremnek!
Naomi családjával együtt külföldre költözött az éhínség elől. Férje meghalt idegenben. Két fia ott házasodott meg, de őket is túl gyorsan utolérte a halál. Egy sors tele keserűséggel, megaláztatással és bajjal, de megmaradt mégis valami csodálatos, áldó szeretet a szívében, amit megözvegyült menyei megtapasztaltak és mágnesként vonzotta őket. Elhatározta, hogy visszatér ősei földjére, mert hallotta, hogy vége a nagy nélkülözésnek. Orpá és Ruth a két fiatal özvegy vele akar tartani, de Naomi bölcs előrelátással megpróbál a szívükre beszélni és felszabadítani őket egy új életre. Orpá könnyek között megfogadja tanácsát, de Ruthot nem lehet meggyőzni. Valamit megtalált, ami mindennél értékesebb lett számára, az őszinte, tiszta szeretetet és az ehhez tartozó valódi, élő hitet. Ezt nem szeretné elveszteni, kerüljön bármibe. Ő is elhagyja rokonságát, népét és addigi kultúráját, de nem félelemből vagy gazdasági megfontolásból, mert azok éppen ellene szóltak az indulásnak, hanem igaz szeretetből. A nehezebb, bizonytalanabb utat választotta a szívében fellobbanó reménység által, amit az Örökkévaló nagyra értékelt és megáldott. Idegenként, ő lett Dávid király dédanyja és egyben Jézus Krisztus ősanyja. Története évezredek óta mély tanítás Isten népe számára. Számunkra pedig példa arra, hogy a legjobb döntések tiszta szeretetből születnek!
Mennyei Atyám, köszönöm azt, hogy ma is működik és erős az a szeretet, amely minden nehézség ellenére hűséges marad, és áldások forrásává válik.
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 30., péntek
Napi felülről:
Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!
126. zsoltár 4. vers*
Áldott pénteket, a kiszáradt, megkeményedett, üres szív éltető megújulását és a reménység áldásait kívánom minden testvéremnek!
Bizonyos időszakokban telve vagyunk energiával és lendülettel. Képesek vagyunk bátran, hittel előrehaladni, sőt még másokat is magunkkal ragadni lelkesedésünkkel. Érezzük, hogy ez a mi utunk, feladatunk, erre születtünk. A reménység gyermekei vagyunk és vár ránk a következő kihívás, ami újabb izgalmas fejezetet nyithat az életünkben, mert még nem fejeztük be küldetésünket, még van meghódításra váró terület. Azután aszályos idők köszöntenek ránk. Pusztaság, sivárság mindenfelé és már csak az üres patakmeder emléke őrzi a hajdani életerőnket. Ez előfordulhat mindannyiunk életútján, de ez nem a vég, csak egy igen nehéz szakasz, ami különleges lehetőség arra, hogy a mennyei Atya megújító erejét átélhessük. Egy patak önmagát nem képes megtölteni vízzel, amikor azonban megfelelő forrás táplálja, és kellő eső áztatja a környezetét, akkor újra éltető vízzel lesz teljes. Ami számunkra elképzelhetetlen vagy lehetetlen az Istennek lehetséges. A kesergés, önsajnálat és vádaskodás nem segít rajtunk, csak még keményebb, szárazabb lesz tőle a szívünk. Az Örökkévaló őszinte megszólítása és segítségül hívása azonban megnyitja az áldások forrásait, hogy teljesen betölthessük a küldetésünket.
Mennyei Atyám, nélküled kiszáradok és megkeményedek, ezért ma is téged kérlek, hogy táplálj és éltess jóságoddal és szereteteddel!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 2., péntek
Napi felülről:
Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben!
90. zsoltár 14. vers*
Áldott pénteket, szüntelenül megújuló békességet és a szív mélységes örömét kívánom minden testvéremnek!
Egy finom és tápláló étel elkészítéséhez többféle összetevő szükséges. Az alapanyagokon túl a fűszerek megfelelő mennyisége és az időzítés is rendkívül lényeges. A saját életünk konyhájában mi gazdálkodunk a nyersanyagokkal, és azzal főzhetünk, amink van, vagy amit be tudunk hozzá szerezni. Mindannyian szeretnénk, ha egy boldog és örömteli fogás készülne el, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor lesz keserű, élvezhetetlen és boldogtalan a végeredmény. Az egyik leggyakoribb tévedés, ha lebecsüljük a szeretet-kapcsolatok jelentőségét a sikerek megszerzése közben, mert legyen bármilyen drágán megszerzett is egy-két alkotóelem, ha hiányzik a szeretet, a békesség és megelégedettség mellőle, sohasem lesz csodálatos a végeredmény. Egy ételt nagyon nehéz kijavítani, ha rosszul készítettük el, de mi van, ha az életünk ízét rontjuk el? A jó hír, hogy a mennyei Atyánál megtalálható és elérhető a kegyelem fantasztikus ereje és hatása. Amikor belátjuk és készek vagyunk megbánni, bocsánatot kérni a hibánkért, bűneinkért és elrontott dolgainkért, akkor elkezd működni ez az isteni összetevő. Átformálja az ízeket, az elkeseredettet örömtelivé, a reménytelent bizakodóvá változtatja, hogy a boldogság soha ne legyen elérhetetlen számunkra.
Atyám, köszönöm csodálatos kegyelmedet, és a minden átformáló szeretetet!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 24., Pünkösdhétfő
Napi felülről:
Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?
Apostolok cselekedetei 2. rész 37. vers*
Áldott Pünkösdhétfőt, örömsugarakkal megvilágított napot és békességes szeretettel feldíszített lelket kívánok minden testvéremnek!
A szívünk egy roppant érzékeny műszer, ebből az is következik, hogy rendkívül sérülékeny is. Az összetört, megkeményedett szív általában reménnyel teljesen, szeretetre éhesen vágott neki a nagyvilágnak. Az idők folyamán azonban a csalódások hatására zárkózottabb lesz és nehezebben nyílik meg mások számára, hogy kevesebb keserűség érje. Pedig tudja és érzi, hogy a kapcsolatokban tud igazán ragyogni és kivirágozni, és a test korától függetlenül erre van igazán szüksége. Amikor az emberi szavak már csak felszínesen, az érzelmeinken keresztül képesek megérinteni, a felülről érkező üzenet akkor is utat tud találni a lényünk legmélyére. Segítségével belenézhetünk a mennyei tükörbe és szembesülhetünk a valósággal. Felfedezhetjük, hogy van Istentől kapott lehetőségünk a szívünk változására, megújulására, de ez nem az öngyógyításon keresztül fog megtörténni, hanem a Szentlélek csodálatos, de emberfeletti beavatkozása során. A lelkünk mennyei megszólítását, sürgető kérdések és kihívások követik. Mit tegyünk, hogy ez ne csak egy múló emlék, hanem örökre szóló változás kezdete lehessen. Az az örömhír, hogy van válasz a kérdéseinkre, de ezek már hitbeli döntésekre és tettekre hívnak!
Atyám köszönöm, hogy van mélyreható, szíven ütő szavad hozzám ma is, és Szentlelkedet nem vontad meg tőlem!
*Revideált új fordítás