2021
2021. szeptember 25., szombat
Napi felülről:
Áldott legyen az Isten — Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja —, akinek irgalma bőséges, és aki minden vigasztalás és bátorítás forrása. Ő biztat és bátorít bennünket minden bajban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni és erősíteni másokat, amikor ők vannak bajban. Ugyanúgy bátorítjuk őket, ahogyan Isten is megerősített bennünket.
Második korinthusi levél 1. rész 3-4. vers*
Áldott szombatot, a felülről érkező vigasztalás és bátorítás erejét és áldásait kívánom minden testvéremnek!
A vigasztalás az élet viharai utáni helyreállás, újjáépítés mesterterve. A bajok, veszteségek mindenkit egyformán elérnek és sújtanak. Az alapoktól függ, hogy mennyire tépázza meg, dönti romba életünk reménységének házát egy-egy katasztrófa, de a gyógyulásunk és talpra állásunk segítsége a megfelelő bátorítástól, biztatástól és szeretetteljes öleléstől lesz hiánytalan. Ezért nem teljesen magánügy a fájdalmunk, gyászunk és összetörtségünk, mert nem csupán az örömben van szükségünk társakra, hanem a bajban még inkább. Lehet, hogy ilyenkor inkább visszahúzódnánk a saját kis világunkba, hogy ne érhessen több kín bennünket, de ahhoz, hogy tovább éljünk, ki kell bújnunk a csigaházunkból. Sajnos sokszor tapasztalunk cserbenhagyást, sebeket ejtő vigasztalás próbálkozásokat, lesajnáló, megvető, elítélő hozzáállást a szenvedés idején, de a mennyei Atya azért jött közénk Jézus Krisztusban, hogy mindannyian megtapasztalhassuk a menny meghívását, átkaroló szeretetét, bátorító vigasztalását. Benne és általa a reménység újból átveheti a kormánykereket és az élet zászlaja ismét előkerülhet. Ezt pedig nem csupán önmagunkért kell átélnünk, hanem azokért is, akiket pont ezáltal leszünk képesek megerősíteni.
Mennyei Atyám, irgalmad, szereteted és vigasztalásod az élet forrása. Ebből szeretnék élni és másokat is bátorítani.
*Egyszerű fordítás
2021
2021. szeptember 16., csütörtök
Napi felülről:
Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.
Római levél 12. rész 15. vers*
Áldott csütörtököt, érzelmekben, megértésben és reménységben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!
Egyértelműen felszabadítóbb, szélesebb és mélyebb a közös ünneplés, mint az egyénileg megélt öröm. Mennyivel tovább, hosszabban és érzelmesebben tud egy csapat, egy közösség örülni, mint egy magányos győztes. A valódi sikerek mindig erőt adnak, felemelnek, de amikor együtt éljük át az eredményeket, az a közös szárnyalás élményét adhatja meg. Ez egy mennyei minta, mert ott ez a természetes megélése az örömnek. Legyenek olyan egészséges kapcsolataink, amelyek bármikor meghívhatók és bevonhatóak az örömünkbe! Legyen olyan csapatunk, ahol a tagok sikere a közösség építését szolgálja! Legyünk készek és nyitottak tiszta szívvel bekapcsolódni mások őszinte örömébe, mert ezzel mi is győztesek leszünk! A másik véglet a veszteség, nehézség és bánat megélése. A fájdalom könnyeinek ideje. Egy mélység, amely, ha magunkra maradunk vele könnyen foglyul ejtheti lelkünket. Itt a velünk sírók nem megszüntetik a keserűségünket, hanem védőhálóként megmenthetnek bennünket az elsüllyedéstől. A mennyei Atya dicsősége és irgalma megérkezett közénk Jézus Krisztusban, hogy vele és benne örömöt és vigasztalást találjunk minden időben!
Atyám köszönöm, hogy a tiszta öröm és a minden vigasztalás Isten vagy, és lettél számomra is!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 19., hétfő
Napi felülről:
És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.
János evangéliuma 8. rész 29. vers*
Áldott hétfőt, Isten erősítő, vigasztaló és bátorító jelenlétét kívánom minden testvérem számára!
A magányosság, egyedüllét, elhagyatottság érzése a lélek elszigetelődése a közösség, a kölcsönös szeretet megtapasztalásától és erőforrásától. Egy nagy tömegben, de még a családban is beállhatnak olyan körülmények, ami miatt ránk nehezedik ennek a súlya. Ennek többféle oka lehet, és sokszor hatékonyan szembeszállhatunk vele, ha nem adjuk meg magunkat az önsajnálat kísértésének. Lehet, hogy éppen azzal idéztük elő ezt a helyzetet, hogy mindenkit megbántottunk, eltaszítottunk magunktól, aki át tudott volna ölelni bennünket, mert tüskéket növesztettünk, ami számunkra védelmet, másoknak pedig sebeket okoz. Ezt belátni, beismerni és változtatni rajta igen nehéz, de nem lehetetlen. Máskor egyszerűen a fájdalmaink, veszteségeink és félelmeink hatására észre sem vesszük azokat, akik szeretettel viszonyulnak hozzánk, miközben tiszteletben tartják a visszahúzódásunkat. A mennyei Atya nem ember, hogy képes lenne elhagyni bennünket, mégis érezhetjük úgy, hogy távol van tőlünk, nem foglalkozik velünk és a problémáinkkal, pedig pont az ellenkezője a valóság. Ki lehet lépni, ebből az önkéntes börtönből, mert ezt nem mások vagy az Isten építette számunkra, hanem saját magunk. El kell engedni, meg kell bocsátani, ki kell beszélni a rendezetlen ügyeket és késznek kell lenni beismerni, megvallani, bocsánatot kérni, hogy újra a felszabadultság és a szeretettség öröme adhasson erőt.
Mennyei Atyám, te mindig velem vagy, nem hagysz magamra és egyedül, mert benned van minden reménységem!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 18., kedd
Napi felülről:
Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék? Messzire bujdosnék, a pusztában laknék.
55. zsoltár 7-8. vers*
Áldott keddet, a kétségek, nehézségek és elvárásokkal szemben hűséges és kitartó küzdelmet kívánok minden testvéremnek!
A legnagyobb harcosok és hősök nem azok, akik érzéketlenek a fájdalommal szemben, vakmerőek, mert nincs bennük félelem és soha nem gondolnak a feladásra. A hús vér emberek fájdalmat és félelmet is éreznek, legszívesebben békében élnének, és messze elkerülnék a harcokat, mert nem gépek, hanem élő szívű lelkek. Nem gonosz elképzelés, hogy végre nyugtunk legyen, hogy ne bántsanak és nekünk se kelljen hadakoznunk senkivel és semmivel, hanem a teremtettségünkből fakadó mély vágy a békességre és biztonságra. Sajnos a sötétség kézzelfogható jelenléte miatt még hadban állunk a gonoszsággal. Ebben a küzdelemben lehetetlen a békekötés, kiegyezés, mert az Istentől kapott életünket a tét. Ma még küzdenünk kell, most még nem adhatjuk fel, nem menekülhetünk el, bármilyen nagy is erre a kísértés, de a földi harcaink során is használhatjuk a lelkünk szárnyait, ami elvihet bennünket a szív békességének és nyugalmának helyére, a mennyei Atyához. Amikor neki mondjuk el, vele osztjuk meg a fájdalmainkat, vágyainkat és hittel várjuk a segítségét, akkor ezek az első szárnycsapások, amelyek felemelhetnek a problémák fölé. Vágysz a nyugalomra? Nem az elmenekülés hozza el az igazi megoldást, hanem az Istenhez menekülés biztosíthatja, mind a békességet, mind a győzelmet számodra!
Atyám, köszönöm, hogy a békesség nem egy vágyálom csupán, hanem a te csodálatos ajándékod a téged szeretőknek!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 16., vasárnap
Napi felülről:
Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert jó, mert hűséges szeretete örökké tart!
107. zsoltár 1. vers*
Áldott vasárnapot, hálaadással, örömmel és szeretettel ragyogó napot kívánok minden testvéremnek!
Amikor gyermekeim kitárt kezecskékkel jöttek felém kiskorukban, hogy felemelve, karjaimba zárjam őket, és ők is átölelhessenek, az a feltétlen bizalomról, gyermeki-szülői szeretetről és háláról tanúskodott. Volt, amikor egy fájdalmas vagy félelmetes helyzetben menekültek hozzám, de gyakran egyszerűen csak azért, mert érezni akarták ezt a bizalmas és csodálatos közösséget. Meg kell vallanom, hogy ez nem csak nekik volt fontos, hanem nekem is felejthetetlen és meghatározó élményeket ajándékoztak. Amikor a mindenható és teremtő Úrnál megtaláljuk az otthonunkat, mennyei családunkat Jézus Krisztus által, akkor elkezdődik egy bizalmi és ésszel nehezen megmagyarázható kapcsolat ember és Isten között. Megtapasztalhatjuk, hogy könnyes szemmel, de örömtől sugárzó arccal is bátran mehetünk és kérhetjük a mennyei Atya szeretet-ölelését, felemelő és bátorító közelségét. Neki ez nem fárasztó, sem az őszinte kéréseink meghallgatása, sem a csüggedő szívünk vigasztalása. Örömét találja a lelkünk tiszta boldogságában, mert ezért álmodott meg minket.
Atyám hálát adok neked csodálatos jóságodért, felemelő és hűséges szeretetedért, mert rád van szükségem minden nap!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. április 27., kedd
Napi felülről:
„Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.”
Prédikátor könyve 7. rész 3. vers*
Áldott keddet, bölcs gondolatokat, mennyre nyitott és hit által szépülő szívet kívánok minden testvéremnek!
A bánat és a szomorúság pusztaságát lehetőleg messziről elkerülnénk, szívből vágyva a nevetés és a vidámság virágos rétjei után. Az életutunk azonban mindenképpen és kéretlenül is átvezet nehéz és megterhelő szakaszokon. Ezeket az időket nem kell feltétlenül büntetésként vagy személyre szabott szerencsétlenségként megélnünk, még akkor sem, ha mi magunk voltunk az előidézői, hanem a szívünk formálódásának, jobbá válásának lehetőségeként. A szív fájdalma sohasem kellemes, de ha a mennyei Atya gyógyító és megújító kezébe kerülhet ilyen esetekben, akkor nem legyengülve, betegeken, hanem megerősödve és megszépülve jöhet ki a próbákból. Istennek nem az a terve és nem azért engedi meg ezeket a helyzeteket, hogy néha érezzük rosszul is magunkat. Ő pontosan tudja, hogy ezek a lelki formálódásunk fontos pillanatai, amikor a bánat homályában jobban észrevehető a mennyei reménység és segítség sugara.
Atyám hálát adok a jó és a nehéz napokért is, a nevetésért, de a szomorúságért is, mert tudom, hogy mindegyik hasznos eszköz a szívem formálódásában!
*Revideált új fordítás
2021
2021. április 6., kedd
Napi felülről:
„Mikor kiáltasz hozzám, felelek. Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül, kimentelek, és fölemellek!” 91. zsoltár 15. vers*
Áldott keddet, a lélek őszinte imádságát és Isten vigasztaló csodáinak megtapasztalását kívánom minden ismerősömnek!
Az Örökkévaló segítsége akkor tűnik a legtávolibbnak, amikor a bajok erdejének a sűrűjébe keveredtünk. Pedig a legsötétebb, legfélelmetesebb helyen és időben is pont ugyanolyan messze van tőlünk az Ő szabadítása, egy őszinte, szívből jövő imádságnyira. Amikor Istenhez kiáltunk akkor nem a szavaink szépsége vagy sokasága hatja meg, hanem az az egyszerű hit, ami az Ő szeretetében és gondviselésében bízik rendületlenül. Legtöbb esetben az a kísértő gondolat és egyben hazugság tart vissza bennünket ettől a lépéstől, hogy a félelmekkel, kérdésekkel és keserűséggel terhelt szívünk miatt úgyis elutasításban lesz részünk. Mikor van a legnagyobb szüksége egy megsérült gyermeknek vigasztalásra és segítségre, ha nem a fájdalmai idején? Tud-e jobb és megbízhatóbb helyet találni ilyenkor a szülei ölelő és megoldást hozó karjainál? Melyik szülő küldi el magától fájdalomtól síró gyermekét, hogy majd akkor jöjjön vissza, ha meggyógyult? A mennyei Atya pont így, sőt még ennél is nagyobb és tökéletesebb szeretettel várja megsebzett, leterhelt, félelmekkel küszködő szívünk panaszait. Kiálts hozzá és válaszol! Veled van akkor is, amikor bajok vesznek körül, kiment ezekből és felemel még egy elbukás után is, mert fontos vagy számára!
Atyám, köszönöm a mai napi kegyelmed és szereteted, mert erre van a legnagyobb szüksége a lelkemnek!
*Egyszerű fordítás