2023
Bővölködő élet (7)
A mai nap szeretném összefoglalni milyen igazságokon vezetett át engem, minket a héten a Szentlélek.
A maradandó gazdagság szívünkkel és az Isten felé való szeretetünkkel van kapcsolatban, és nem az anyagi helyzetünkkel. Tehát ha engedelmesen és hittel követjük Istent, akkor bővölködésben lesz részünk. A bővölködés pedig azt jelenti, hogy mindig több van nekünk, mint amire szükségünk van, ezért elégedetten élhetjük az életünket, és mindig lesz mit adnunk másoknak. Ha csak két fillért is. De a kétfilléres özvegyasszonynak még Jézus is elismerte a gazadagságát. A Bibliában a gazdagság soha nem pénzkérdés, hanem mindig szív-kérdés! Ezt olvastam egy igetanulmányban: vedd ki a pénzt a szívedből, és Isten beleteszi a zsebedbe! Ez a legfontosabb alapelv.
Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat…. Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre
2Kor 9:6,8
Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.
Ef 2,10
Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.
Mt 5,16
Isten adjon nekünk hitet és engedelmességet, hogy megtudjuk élni mindezt!
Ámen
2021
2021. október 22., péntek
Napi felülről:
De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.
Ézsaiás könyve 43. rész 1-2. vers*
Áldott pénteket, Isten szeretetének biztonságát, védelmét és erejét kívánom minden testvéremnek!
Mert ahhoz, hogy célt érjünk, át kell kelni azokon a folyókon, amelyek akadályként keresztezik az utunkat és igen veszélyesek. Meg kell tapasztalni a tűzben járás és kipróbáltság tisztító erejét, ahhoz hogy az igazi, maradandó értékeink a felszínre kerüljenek. Az egyik lehetőség, hogy megpróbáljuk elkerülni ezeket a félelmetes helyzeteket, és mindig visszamenekülünk a megszokott életmódunkba. Ezzel viszont meggátoljuk a növekedésünket, és az Istennek való engedelmességünket is. Ráadásul mindenképpen el fognak érni bennünket elkerülhetetlen viharok és tűzvészek, amelyekben elveszíthetünk mindent, amit addig megpróbáltunk megtartani. A leggyakoribb, hogy emberi erőlködéssel, bölcsességgel és tapasztalattal vágunk neki a folyamoknak és lángoknak. Másokba kapaszkodva, vagy éppen kihasználva őket próbálunk elevickélni valameddig, kibírni az égető valóságot. A mennyei Atya egészen más utat készített az őt szeretők számára. Jézus Krisztusban arra hívott el, hogy kövessük őt, hogy vele és benne éljük át a sodró áradat erejét, és az átkelés biztonságát. A perzselő tűzpróbák félelmet keltő hatalmát, de a megtartatás bizalmát is.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te szólítottál meg, te fogadtál be és veled kelhetek át tűzön, vízen, hogy elérjem hitem célját és beteljesedését!
*Revideált új fordítás
2021
2021. október 9., szombat
Napi felülről:
Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.
Lukács evangéliuma 5. rész 4-5. vers*
Áldott szombatot, a hit bátorságát, a lélek készségét és Isten jelenlétét kívánom minden testvéremnek!
Jézus Krisztus nem azért jött el, hogy csupán meghallgassuk és gyönyörködjünk üzenetében. Valójában már ez is felemelő élmény minden alkalommal, főleg amikor az értelmünkön túl a szívünkig is elér a tőle érkező tanítás, de ez még csak a kezdet. Hasznos meghallgatni egy igehirdetést, istentiszteletet, érezni Isten szavának érintését és erejét, de valódi változásokat és hatásokat csak akkor ér el, amikor a személyes megszólításra hittel és engedelmességgel válaszolunk. Simon Péter egész addigi életében halász volt, ehhez értett igazán, ennek volt a mestere. Egy fáradsággal és kudarccal teljes éjszakai műszak után szólítja meg Jézus, és először a segítségét kéri, azután pedig egy látszólag értelmetlen útmutatást ad. Péter minden addigi emberi tapasztalatát, és az ebből fakadó tudását felülírva hallgat és engedelmeskedik a Mester szavának. Ez pedig mennyei fordulatot hozott az életében. A Megváltó nem csak vendége lett néhány órára, hanem életének ura és vezetője. Nekünk sem mindegy, hogy távolról csodáljuk vagy engedelmeskedve követjük Őt, aki miattunk és értünk élt, halt meg és támadt fel!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szavad engedelmességre és követésre hív, mert ez az én igazi utam és életem!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 20., hétfő
Napi felülről:
A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.
Példabeszédek könyve 10. rész 8. vers*
Áldott hétfőt, erőteljes új hetet, bölcs döntéseket és utakat kívánok minden testvéremnek!
Egy jó nap, egy élményekkel teli hét nem kizárólag tőlünk függ, mert nem tudunk minden helyzetet befolyásolni. Vannak és lesznek is nehéz, leterhelő és váratlanul vészterhes időszakok az életünkben. Ez teljesen „normális”, mindenkivel előfordul, és enélkül nem is tudnánk igazán fejlődni, nemesedni és kipróbáltakká válni. Amikor a nehézségeinket személyes támadásnak vesszük, igazságtalannak tartjuk az élettől, hogy velünk ez megtörténhetett és az önsajnálat varázsköpenyébe burkolózunk, akkor nehéz lesz bölcs szívvel előretekinteni, hogy el-, be- és megfogadjuk a legjobb útmutatást és felülről érkező parancsot. Pedig a boldogságunk, örömünk és békességünk elsősorban ettől függ és nem a külső körülményektől. A körültekintő, egészséges és józan lélek képes felemelkedni, megtalálni, meghallani és engedelmeskedni az életet adó szónak. Aki pedig mindent ki- és megmagyaráz, állandóan hibáztat és kárhozat, többnek képzeli magát másoknál és ő akarja osztogatni az igazságot, az menthetetlenül felesleges sebeket fog szerezni, de osztogatni is. Az élet útja tele van kövekkel, lehet kerülgetni őket, dobálózhatunk velük, de a legjobb, ha a jövő építésére használunk fel minél többet!
Mennyei Atyám rád szeretnék figyelni, hallgatni minden időben és körülmény közepette is, hogy bölcs szívvel építhessem az áldások útját!
*Revideált új fordítás
2021
2021. augusztus 18., szerda
Napi felülről:
Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!” Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.
Bírák könyve 6. rész 12-13. vers*
Áldott szerdát, a gyengeségeinkkel, nehézségeinkkel bátor szembenézést, a Mindenható segítségében pedig élő reménységet kívánok minden ismerősömnek!
Gedeon nem érezte magát sem hősnek, de még csak bátornak sem. Éppen azzal foglalkozott, hogyan mentse meg családja maradék élelmét az ellenség elől. Nem értette, hogy miért kerültek ilyen nyomorúságos helyzetbe, holott annyi nagyszerű és csodálatos dolog történt régen népével. Most pedig szégyenszemre, kiszolgáltatottan el kell viselniük mások zsarnokoskodását. Ebben az elkeserítő helyzetbe szólítja meg őt Isten angyala egy igen meglepő kijelentéssel: „Az Úr veled van, erős vitéz!” Ennek a köszöntésnek a valósága nem a szemmel láthatókról szólt, hanem arról, amit az Örökkévaló eltervezett és látott vele kapcsolatban. Nem az volt a legfontosabb, hogy Gedeon mit gondolt önmagáról, az elcsüggesztő helyzetéről, a reménytelennek tűnő jövőről, vagy Isten segítségének hiányáról, hanem az, hogy felülről mit szólnak hozzá, mi látszik onnan, ami itt még lehetetlennek tűnik. Bármilyen félelmetes helyzetben is vagyunk, akármilyen nyomorúság is szorongat bennünket a mennyei Atya reményt és jövőt hozó szavára van szükségünk. Ő még nem mondott le rólunk, Jézus Krisztusban eldöntötte, hogy mellénk áll, megszabadít, gyermekévé fogad és erős, bátor harcossá nevel! Ez a te felülről látott jövőd, ami teljes valósággá válik, ha hittel elfogadod és engedelmesen hallgatsz rá, minden körülmény ellenére.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te azt is látod bennem, ami szerintem lehetetlenség, azt is eltervezted, amit én még álmodni sem merek! Neked hiszek!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 15., vasárnap
Napi felülről:
Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.
János első levele 3. rész 23. vers*
Áldott vasárnapot, a szeretet erejét, a hit ünnepét és a remény megerősödését kívánom minden testvéremnek!
Lehet, hogy büszke természetünkből fakadóan nem szeretjük a parancsokat, de igazából azok a mi útjelző tábláink, hogy követni tudjuk a helyes utat. Amikor tudjuk, hogy mi a célunk és biztosan el is szeretnénk oda jutni, ehhez mostanában útvonaltervező programokat használunk. Egy műholdakból álló rendszer követi a mozgásunkat és folyamatosan érzékeli a pontos helyünket, és azt is jelzi, hogy merre kell haladnunk. Miután beírtuk az úti célunkat, elkezd parancsokat osztogatni számunkra. „A következő elágazásnál fordulj jobbra!” „ Haladj tovább öt kilométert!” Amennyiben figyelmesen engedelmeskedünk az általunk választott hangnak biztosan eljuthatunk a kívánt helyre. Közben pedig nem azt érezzük, hogy parancsolgatnak nekünk, hanem, azt, hogy megkapunk minden segítséget, hogy a helyes irányban maradjunk. A lakásunk címét elég csak egyszer beírnunk, és később bárhonnan hazavezet majd a készülék. Amikor hit által a szívünkbe írja a Lélek a mennyei otthonunk elérhetőségét, akkor elkezdődik a felülről érkező vezetés a megfelelő úton. Ha engedelmesen hallgatunk rá, akkor ez mindig megtart bennünket az igazi hazánkba tartó utazásunk során.
Mennyei Atyám, köszönöm vezetésedet, parancsaidat és útmutatásodat, amely mindig hozzád vezet! Hittel és szeretettel követlek téged!
*Revideált új fordítás