Ima vezérfonal

A Szentlélek által vezetett gyülekezet.

Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

1János 4:2-3

Néhány hete a gyülekezetből néhányan arról beszélgettünk, hogy mit jelent az -főleg a gyakorlatban-, hogy a gyülekezet a lélek által vezetett. A fenti igevers mutatja, hogy ezzel a kérdéssel már az első gyülekezetben is foglalkoztak. Számos gyakorlati példát lehetne felhozni arra, amikor egy-egy konkrét esetben a Szent Lélek igazolja az általa való vezettetést, de azt hiszem, ha csak a gyakorlati példákon keresztül próbálnánk meg igazolni a Lélek munkáját az egyenes út lenne a sematizált törvénykezéshez. Egy héttel ezelőtt a vasárnapi igehirdetés alapjául szolgáló igeversben Jézus ezzel az ígérettel beszélt a Lélekről:
Jn 16:14. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

A Lélek általi vezetettségnek tehát a legfontosabb visszaigazolása az, hogy a Lélek által vezetett élet, cselekedet, vagy gyülekezet Jézusra mutat, Jézust állítja középpontba. Ebből következően Jézus megismeréséhez és a vele való közösséghez elengedhetetlen a Szent Lélekkel való közösség. Hiszen elválaszthatatlanok egymástól. Tudom, hogy ez a pár mondat közel sem bontja ki a Lélek általi vezetettség témájában rejlő gazdagságot és nem is ad tökéletes választ minden gyakorlati kérdésre, de arra szeretném bátorítani és buzdítani elősorban saját magamat és titeket testvéreim, hogy imádkozzunk azért, hogy sokkal tudatosabban figyeljünk a Lélek általi vezetésre, keressük és akarjuk meghallani a lélek vezetését és a lélek hangját. Ezen túl pedig lássuk is meg a Lélek köztünk végzett munkáját és hálaadással dicsérjük érte Istent.

Drága Szent Lélek olyan nagy szükségem és szükségünk van a te éltető jelenlétedre. Hívunk téged Szent Szellem, hogy jöjj és légy jelen az alkalmainkon. Vágyunk arra, hogy alkalomról-alkalomra meglátogass minket és cselekedj közöttünk. Mutasd be számunkra Krisztus teljes gazdagságát és fújd át megújító, frissítő széllel az életünket és gondolkodásunkat. Mennyei Atyám, ahogyan Mózes nem akart tovább menni, ha a Te arcod nem ment volna velük, úgy mi sem akarunk sehova sem menni és semmit sem tenni a te drága Szellemednek éltető jelenléte és vezetése nélkül. Köszönjük, hogy te örömmel és bőséggel adod a te Lelked, ahogy megígérted. Ámen!

A gyülekezet Isten kincseinek tárháza.

Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.

Efézus 3:14-19

Pál apostol úgy írta meg ezt a levelet, hogy az Efézusi gyülekezet megtudja, hogy hogyan gondol rájuk, amikor imádkozik értük. A levélben használt képek, jelzős szerkezetek mind azt a célt szolgálták, hogy az apostol megértesse az Efézusiakkal, hogy mennyi kincs van még, amit elvehetnek az Istentől és ne elégedjenek meg azzal, amire eddig eljutottak a hitben, hanem szánják oda magukat arra, hogy nagykorúvá váljanak a Krisztus követésében. Pál nem öncélból kéri ezt a gyülekezettől, nem azért, hogy felérjenek az ő, apostoli szintjére, hanem szeretetből fakadóan kívánta a gyülekezetnek, hogy éljék át az Isten fantasztikus gazdagságát. Ennek átélésének pedig elengedhetetlen a meg-gyökereződésbe fektetett “munka”.

Ahogyan tegnap említettem, a hívő élet pályafutása nem ér véget a megtéréssel, hanem azzal kezdődik el. Mégis sokszor, úgy vagyunk mint az az ember, aki nem volt túl vagyonos, de élete legnagyobb vágya az volt, hogy egyszer részt vehessen egy luxushajó utazáson. Mivel a legolcsóbb jegyek is rettentő sok pénzbe kerültek, hosszú időn keresztül kellett sok mindenről lemondania, megkettőzött erővel dolgoznia. Hosszas küzdelem után sikerült feljutnia a hőn áhított hajóra és mivel a pénzét felemésztette a jegy ára, ezért a hosszú útra bevásárolt magának rengeteg kétszersültet. A hajóút elindult, de olyan helyen volt az ember szobája, ami előtt rendszeresen elmentek a pincérek gusztusosabbnál gusztusosabb és finomabbnál finomabb ételekkel.

Napról napra egyre nehezebben viselte az ember, hogy látnia kell a rengeteg fantasztikus ételt és ő pedig csak kétszersültön vegetál. Ez teljesen megkeserítette az egész utat számára. A hajóút utolsónapján aztán nem bírta tovább és az egyik pincér elé ugrott azzal, hogy nem érdekli mennyibe kerül a kezében lévő étel, ha kell mindenét összekaparja, pénzzé teszi, de adjanak neki egy tányérral belőle. Erre a pincér kikerekedett szemekkel ránézett és csak annyit mondott: Uram! A hajóút árában a korlátlan étel és italfogyasztás is benne van.

Imádkozzunk azért, hogy ne „kétszersültekkel” rendezkedjünk be a hívő életünkre, hanem ismerjük fel, hogy a Krisztus követésében Isten minden gazdagsága elérhető számunkra és készek legyünk odaszánni magunkat a meggyökereződésre.

Mennyi Atyám, meghajtom én is térdemet előtted és hálás vagyok neked azért, mert Te növekedésre hívsz minket és azért mert meg akarod velünk ismertetni, hogy mi a hosszúsága-szélessége magassága és mélysége. Arra vágyom Uram, hogy minél inkább meggyökerezzem benned és részesülhessek a Te áldásod teljes gazdagságában. Ámen!

A gyülekezet a cselekvés helye.

És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,

Efézus 4:11-13

Hívő életünk „pályafutása” nem ér véget a megtéréssel. Sőt, az inkább a kezdete a futásunknak.
Pál apostol itt világos célokat fogalmaz meg, beszél arról, hogy fel kell készíteni a szenteket a szolgálat végzésére, hogy el kell jutnunk a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, valamint beszél arról is, hogy az igazsághoz ragaszkodva növekedni kell szeretetben. Úgy tűnik, hogy számos „tennivalónk” van még az Úr Jézussal való találkozásunk során. Fontos ugyanakkor meglátni, hogy ki a cselekvő, hiszen „Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket”.

Tehát Ő az, aki a szolgálókat céllal adja, mégpedig azzal a céllal, hogy elvégezze bennünk a növekedést és azért, hogy a hitben növekedve eljussunk a nagykorúságra. Ugyanakkor rajtam múlik, hogy nyitott vagyok-e arra, hogy az Isten elvezessen a kiskorúságból a nagykorúságba, engedem-e az általa küldött szolgálóknak, hogy tanítsanak engem. Ha vele járok, annak egyenes következménye a növekedés, éppen ezért az odaszánásomban, a szívem megnyitásában igenis én vagyok a cselekvő.

Mennyi Atyám, egy szívvel imádkozunk azért, hogy a gyülekezetünkben támassz apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat, tanítókat. Kérlek, tedd nyitottá a szívünket feléjük, hogy fel tudjanak minket készíteni a szolgálatra, a te tested építésére. Imádkozunk azokért a szolgálókért, akiket már megkapatunk Tőled ajándékul. Áldd meg az életüket és vezesd őket.

Ámen!

A gyülekezet az igazságból fakadó kegyelem, a szeretet és az öröm helye.

Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.

Lukács 15: 29-32

Számos evangélizációt hallhattunk már a tékozló fiú történetéről. Ugyanakkor, ha a történet egészét nézzük, akkor nevezhetjük ezt a történetet úgy is, hogy az Atya két elveszett fiáról szóló történet. A 15. rész elején látjuk, hogy a történetet Jézus a vallási vezetőknek meséli el, tehát nekik, róluk szól a példázat. Tragikus a történetben, hogy mindaddig nem derült ki, hogy el van veszve a „nagy”, ameddig a „kicsi” haza nem tért. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy akkor derül ki igazán, hogy hogyan állunk a megtéréssel és mennyire vagyunk otthon az Atyai házban, amikor a „kicsik” elkezdenek „hazajönni”.

Konkrétabban megfogalmazva, akkor derül ki, hogy mi van valójában a szívünkben az Isten kegyelmével és szeretetével kapcsolatban, amikor a gyülekezetben elkezdenek megjelenni a „leszakadt”, Isten nélküli életet élő emberek. Éppen ezért a gyülekezetnek olyan helynek kell lennie, amely Krisztus testbeszédeként bemutatja az Isten kegyelmét és szeretettel fordul azokhoz, akik azért jönnek hozzánk, hogy az Atya ölébe hajthassák a fejüket. Ha Krisztus testbeszéde a gyülekezet, akkor ennél a párhuzamnál maradva Isten „testbeszéde” az Úr Jézus. Hiszen benne lett nyilvánvaló felénk Isten szeretete. Veszélyes dolog úgy elveszve lenni, hogy közben látszólag az Atyai házban vagyok, mert sokkal nehezebben derül ki, hogy valójában távol vagyok. Ó mennyiszer kapom azon magam, hogy ugyanezzel a lelkülettel tekintek másokra. Az Atyának nem számított, amikor hazatért a kicsi, hogy a fiú koszos, büdös, rongyos, moslékos, hanem elé szaladt és így is magához ölelte. Az Atya a fiát nem azon az értéken kezelte „amilyenes” lett, amíg távol volt Tőle, hanem a gyermekét megillető értéken. Éppen ezért, ha ragadt rád valami, ami miatt úgy érzed nem vagy annyira értékes, akkor tudd, hogy az Atya gyermekeként tekint rád.

Uram áldalak téged végtelen szeretetedért, amely minden tékozlást képes elfedezni. Köszönöm, hogy nem csak elengedted a tartozásom, hanem azt kifizetted helyettem. Mégpedig a legdrágábbat adtad értem. Felfoghatatlan, hogy érdemtelenül, azonos értékre helyeztél a legdrágábbal, Jézus Krisztussal. Az a vágyunk, hogy a gyülekezetünk ennek a szeretetnek a helye legyen, ahol Krisztusra mutatva tudom, tudjuk bemutatni az igazságból fakadó kegyelmedet és szeretetedet azzal, hogy egymást és a gyülekezetbe betérőket ugyanazzal a szeretettel fogadjuk, amivel Te fogadod a hozzád térő gyermekeidet.

Ámen!

Imádkozó élet, imádkozó gyülekezet!

Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait!

Lukács 11:1

Tegnap az imádat fontosságáról volt szó, ma ennek egyik formáját, az imádkozást szeretném elétek hozni. Az imádkozással kapcsolatban az Úr az elmúlt időszakban rámutatott a saját életemben is, hogy jelentős elmaradásban vagyok és változtatnom kell az imaéletemen ahhoz, hogy növekedést érjek el az Istennel való kapcsolatomban.

Nagyon érdekes megfigyelni a fenti igeversben, hogy a tanítványok nem mondták Jézusnak, hogy taníts minket evangelizálni, taníts minket gyógyítani vagy prédikálni, hanem azt kérték Jézustól, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Olyan férfiak kérték ezt Jézustól, akik pontosan tudták mi az az imádkozás, hiszen ismerték az ószövetségi imákat, zsoltárokat, mégis Jézustól azt kérték, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Hiszem, hogy azért volt ez, mert senki sem tudott úgy imádkozni, mint Jézus. Hiszem, hogy amikor Jézust hallották az Atyához imádkozni, akkor az valami olyasminek a megtapasztalása volt a tanítványok számára, ami vonzóvá tette számukra az imádkozást. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy az emberiség elfeledett nyelve az imádkozás, hiszen Ádám előbb beszélgetett Istennel, mint Évával. Ebből következően az imádkozás egy olyan kapcsolódási pont, ami alapjaiban határozza meg az Istennel való kapcsolatunk minőségét. Egyfajta töltő, áramszedő, köldökzsinór. Onnan jön az erő. Térd kell ahhoz az Isten előtt, hogy talpon tudj maradni az ördög előtt.

Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. Ugyanígy az asszonyok is,….

1Timóteus 2:8-9a

Pisti meg tudja erősíteni, hogy nem a kazánház a leglátványosabb hely az imaházunkban, de ahhoz hogy fent a teremben jó meleg legyen, be kell fűteni a kazánokat. A gyülekezeti ima is ilyen. Ahhoz, hogy a gyülekezet életében, a gyülekezeti alkalmainkon magasabb „hőfok” legyen, be kell durrantani a kazánházba. E célt szolgálja ez az imaévvel kapcsolatos kezdeményezés, a házi kiscsoportoknak az elindítása és a gyülekezeti imádkozással kapcsolatos valamennyi igyekezet is. Férfiak! Rázzunk le kezeinkről minden olyan láncot, amely megakadályoz minket abban, hogy tiszta kezeket felemelve tudjunk úgy imádkozni, hogy az mások számára is kívánatos legyen.

Uram! Taníts minket úgy imádkozni, ahogy Te imádkoztál az Atyához! Szeretnénk odaszánni magunkat és megtanulni újra az imádkozás általad belénk teremtett nyelvét.

Ámen!