2021
2021. október 12., kedd
Napi felülről:
Amikor Simon Péterhez ért, ő azt kérdezte: „Uram, hogy lehet az, hogy te mosod meg az én lábamat?” Jézus így válaszolt neki: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.”
János evangéliuma 13. rész 6-7. vers*
Áldott keddet, Isten gondoskodó szeretetének békességét és örömét kívánom minden testvéremnek!
Zavarba ejtő, ha egy nálunk nagyobb hatalom, tekintély lehajol hozzánk, átlépi az íratlan szabályokat és parancsolgatás, oktatgatás helyett egyszerűen felemel, megtisztelt és alázattal viszonyul hozzánk. Természetesen mindezt csak akkor élhetjük át, ha nem magunkat képzeljük a piramis csúcsán, akinek még Istentől is csak dicséret dukál. Jézus Krisztus a mennyei magasságokból érkezett hozzánk, mégis a szeretetéből vállalt kereszthaláláig alázkodott meg előttünk, hogy valóban tiszták lehessünk. Benne a mennyei Atya jóakarata érkezett hozzánk, és szólított meg irgalmával és megtisztelő figyelmével. Érthetetlen, felfoghatatlan és a megszokottból kizökkentő kedvesség, de mégis valóságos igazság. Önmagában az emberi értelem nem is képes egyedül feldolgozni ezt a viszonyt, mert átlép minden megszokott szabályrendszert, és a mennyek országának titkait tárja fel. Először a hitünk képes megragadni, elfogadni ezt a közeledést, de, ha elfogadjuk, akkor ez a gondolkodásunkat is teljesen megváltoztatja és kinyitja. Megértjük, hogy sokkal többek vagyunk, lehetünk, mint amit az emberek vagy saját magunk gondolunk az életünkről, mert Isten átformáló szeretete képes áttörni a falainkon.
Mennyei Atyám, köszönöm lehajló, megérintő és megtisztító kedvességedet, ez éltet engem!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 31., szombat
Napi felülről:
Taníts engem, Örökkévaló, hogyan járjak utadon, hogyan éljek igazságod szerint! Segíts, hogy teljes szívvel tiszteljem és féljem nevedet!
86. zsoltár 11. vers*
Áldott szombatot, a lelkünk taníthatóságát, a szívünk tiszta Istentiszteletét és reménységét kívánom minden testvéremnek!
Sokan jelentették ki, vagy fogadták meg egy-egy iskola elvégzése után, hogy soha többé nem fognak tanulni, mert elég volt belőle ennyi is. Az élet azután mégis rákényszerítette őket, hogy akár a munkájuk, akár a boldogulásuk miatt elsajátítsanak új dolgokat, ismereteket, ami elengedhetetlen lett az előrelépéshez. Az a helyzet, hogy élethosszig tartó tanulásra lettünk megteremtve, vagyis ez a normális, egészséges fejlődésünk elengedhetetlen része. Amíg taníthatóak vagyunk, addig teljes az életünk és ezt nem befolyásolja az sem, hogy egy idő után tanítókká is válunk. Igaz, hogy minden tanuláshoz alázat szükséges, de pont ezen keresztül léphetünk tovább egy lépcsőfokot. Sokan úgy gondolnak az Istenhitre is, mint egy valamikor megszerzett tudásra, ami egész életünkben elkísér bennünket. Ez csak részben igaz, mert a valódi kapcsolat a mennyei Atyával egy folyamatos növekedésről, tanulásról, fejlődésről, új tapasztalatokról és kihívásokról szóló csodálatos történet. Jézus Krisztus tanítványokat hívott el, hogy felfedezzék Isten országának titkait, kincseit és mindezt kamatoztassák is az életükben. Ez a számunkra előkészített felfelé vezető út! Légy kész teljes szívedből megérteni és bátran alkalmazni az örökkévaló tanítást!
Mennyei Atyám, taníts, vezess, éltess és segíts, hogy életem áldás lehessen!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 20., csütörtök
Napi felülről:
Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
Máté evangéliuma 11. rész 29. vers*
Áldott csütörtököt, növekedést, erősödést a jóban, és az igazi értékek bátor felvállalását kívánom minden testvéremnek!
Az élet Ura, aki ítélni fog minden halandót arra hív bennünket, hogy legyünk társai az Isten országának építésében. Csatlakozzunk az ő igájához, álljunk be mellé egy párba, egy sorba és kezdjünk arra húzni, amerre ő tart. Úgy tűnik, hogy a büszke, zabolátlan és nyakas természetünk ezt nehezen viselné, ezért tudatosan el kell sajátítanunk Jézustól a megfelelő útirányt, tempót és hozzáállást, hogy a lelkünk végre megtalálja nyugalmának helyét. A higgadt, barátságos és szelíd jellem segít, hogy minden körülmények között a lélek békességének útján tudjunk maradni. Az Isten előtt meghajló szív, amely képes arra, hogy másokat értékesnek, fontosnak és többnek tartson már alkalmas arra is, hogy újból és újból előre és felfelé nézzen, hogy soha ne veszítse el a mennyei útirányt. Mivel ezen az úton nem egyedül kell haladnunk, hiszen beálltunk Megváltónk csapatába, ezért minden nap egy csodálatos lehetőség arra, hogy növekedjünk és előrébb jussunk a lelki érettségben.
Áldott légy Atyám, aki elhívtál és meghívtál magadhoz és elkészítetted a legmegfelelőbb helyet számomra, ahol megtanulhatom a mennyei lépéseket!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 7., péntek
Napi felülről:
Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!”
Korinthusi első levél 12. rész 21. vers*
Áldott pénteket, a feladatainkhoz szívbéli örömöt, a kapcsolatainkhoz pedig elfogadó szeretetet kívánok minden testvéremnek!
Alázatra késztető, másrészt biztonságot nyújtó felismerés, hogy nem körülöttünk forog a világ, de fontos és értékes tagjai lehetünk egy családnak, egy közösségnek, sőt a Szentlélek bennünk munkálkodó erejéből Jézus Krisztus gyülekezetének is. A test tagjainak teljesen eltérő a felépítése és a rendeltetése, de a cél közös, a szervezet egészsége és jóléte, mert ettől függ minden rész boldogsága. Ezért fel kell vennünk a harcot, a „Nincs rád szükségem”, „Nincs rátok szükségem” kísértésével. Ezek akkor kerülnek előtérbe, amikor a saját helyzetünket, értékünket felnagyítjuk és túlbecsüljük, a közösség érdeke és jövője pedig háttérbe szorul. Magunkat pótolhatatlannak, másokat pedig felesleges koloncnak fogjuk érezni, ez pedig megfertőzi a gondolatainkat és a szívünket is. A mennyei atya csapatjátékosnak teremtett bennünket, ezért az egyéni sikerek csak akkor lesznek hosszú távú örömforrások, ha ezzel előrébb segítjük a többieket is, még azokat is, akik most még értéktelennek, haszontalannak látszanak. Ez az alapelv működik egy gyermek felnevelése során a családban is. Azzal, hogy másokat lebecsülsz, te nem leszel értékesebb, csak büszkébb és önzőbb, ennél pedig sokkal többre hívattál el!
Atyám köszönök minden közösséget, amelynek tagja lehetek, mert ezeken keresztül tanítasz és nevelsz a helyes szeretetre!
*Revideált új fordítás
2021
2021. április 7., szerda
Napi felülről:
Az Örökkévaló tisztelettel teljes félelme a bölcsesség nevelő intésének magasiskolája, hiszen az igazi dicsőség előtt mindig alázat jár. Példabeszédek könyve 15. rész 33. vers*
Áldott szerdát, mennyei látást, bátorítást és az Úr helyreállító tanítását kívánok minden testvéremnek!
Alázat nélkül nincs valódi felemeltetés és megtiszteltetés. Egy sportolónak ahhoz, hogy kihívják a dobogóhoz és a nyakába akasszák az érmet, előtte naponta, heteken és éveken át kell odaadóan edzenie. Egy tudományos fokozathoz tengernyi aprólékos kutatómunka szükséges. Egy felnőtt gyermek megbecsülő csodálatát a szülők hosszú időn át felvállalt, magukat hátrébb soroló gondoskodása előzte meg. Ez mind-mind igazi, emberi alázat. Ezt látva, megérthetjük a lélek dicsőségének az útját is, mert ez sem működik másképpen, csak földi célok és eredmények helyett mennyei magasságokba vezet. Az őszinte hit megtanul különbséget tenni az Isten előtti alázat és meghunyászkodás között. Az első a gyermeki, tiszteletteljes félelemből fakad, a másik a büszke szív kényszerű meghátrálása. A gőg ugyanis messze elkerüli a Mindenható lélekformáló iskoláját, mert az Úr dicsősége helyett a sajátját keresi. A mennyei Atya azonban ma is felébresztett bennünket, hogy megtanuljuk a napi lélekleckénket. Kitartó alázattal fogadjuk a nevelését, hogy a dicséretig és dicsőségig is eljuthassunk.
Atyám köszönöm, hogy te szeretetből és jóságból nevelsz, tanítasz és formálsz, hogy megtanuljam az alázatos engedelmesség elengedhetetlen leckéjét.
*Saját magyarázatos fordítás