2021
2021. november 24., szerda
Napi felülről:
Ha azonban mégis betöltitek a felséges törvényt, az Írás szerint: „Szeretni fogod a veled kapcsolatba került embertársadat, mint önmagadat!” – megfelelően cselekedtek.
Jakab levele 2. rész 8. vers*
Áldott szerdát, szeretettel látó szívet, és irgalommal ölelő lelket kívánok minden testvéremnek!
Az, hogy közünk van egymáshoz, nem magától érthető igazság. Abban az értelemben szívesen használjuk, hogy mindenki felelős a boldogulásunkért, és ha ez nem teljesül, akkor megsértődünk, háborgunk és hátat fordítunk. Ennek a gondolkodásnak átéljük a másik oldalát is, amikor folyamatosan azzal az elvárással szembesülünk mások részéről, hogy kiszolgáljuk az igényeiket. A közösség ennél sokkal többről szól! Rólunk, akik egy hajóba kerültünk valamely oknál fogva, és ezzel felelőssé váltunk egymás egészségéért és jövőjéért. Mindannyiszor, mikor elkezdünk válogatni, hogy ki kapjon tiszteletet, megbecsülést tőlünk, és ezzel együtt potyautasokat is kinevezünk, akik nem figyelmet, csak megvetést és elutasítást érdemelnek, önmagunkkal teszünk rosszat. Nem lesz soha jobb dolga a léleknek, mint amikor békességben képes élni a környezetével. Elfogadja saját magát, azt aminek, akinek, és amire született, nem emberek, hanem a Teremtő akarata szerint. A felséges, királyi törvény betöltése a legjobb, leghelyesebb és legkiválóbb útja az élet teljes megélésének.
Mennyei Atyám, hálát adok, hogy megmutattad, mit jelent a szeretet!
*Saját fordítás
2021
2021. augusztus 18., szerda
Napi felülről:
Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!” Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.
Bírák könyve 6. rész 12-13. vers*
Áldott szerdát, a gyengeségeinkkel, nehézségeinkkel bátor szembenézést, a Mindenható segítségében pedig élő reménységet kívánok minden ismerősömnek!
Gedeon nem érezte magát sem hősnek, de még csak bátornak sem. Éppen azzal foglalkozott, hogyan mentse meg családja maradék élelmét az ellenség elől. Nem értette, hogy miért kerültek ilyen nyomorúságos helyzetbe, holott annyi nagyszerű és csodálatos dolog történt régen népével. Most pedig szégyenszemre, kiszolgáltatottan el kell viselniük mások zsarnokoskodását. Ebben az elkeserítő helyzetbe szólítja meg őt Isten angyala egy igen meglepő kijelentéssel: „Az Úr veled van, erős vitéz!” Ennek a köszöntésnek a valósága nem a szemmel láthatókról szólt, hanem arról, amit az Örökkévaló eltervezett és látott vele kapcsolatban. Nem az volt a legfontosabb, hogy Gedeon mit gondolt önmagáról, az elcsüggesztő helyzetéről, a reménytelennek tűnő jövőről, vagy Isten segítségének hiányáról, hanem az, hogy felülről mit szólnak hozzá, mi látszik onnan, ami itt még lehetetlennek tűnik. Bármilyen félelmetes helyzetben is vagyunk, akármilyen nyomorúság is szorongat bennünket a mennyei Atya reményt és jövőt hozó szavára van szükségünk. Ő még nem mondott le rólunk, Jézus Krisztusban eldöntötte, hogy mellénk áll, megszabadít, gyermekévé fogad és erős, bátor harcossá nevel! Ez a te felülről látott jövőd, ami teljes valósággá válik, ha hittel elfogadod és engedelmesen hallgatsz rá, minden körülmény ellenére.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te azt is látod bennem, ami szerintem lehetetlenség, azt is eltervezted, amit én még álmodni sem merek! Neked hiszek!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 8., vasárnap
Napi felülről:
Mindazokat, akik önként vállalták, hogy Jeruzsálemben telepszenek le, áldotta a nép.
Nehémiás könyve 11. rész 2. vers*
Áldott vasárnapot, a lélek felszabadult örömét, a szív önkéntes, áldott és bölcs döntéseit kívánom minden testvéremnek!
Nem mindig látszik pontosan előre, hogy mi bizonyul majd jó befektetésnek. Általában a divattal, a tömeggel sodródunk, igazodunk az általános szokásokhoz, mert az látszik a legnyerőbb, legbiztosabb jövőképnek. Örülünk a pici részsikereknek, hogy nem lógunk ki a sorból és nem maradunk le nagyon az elvárásoktól. Ferde szemmel nézünk azokra, akik eltérnek ezektől a közösségi igényektől, értékektől, mert mi ezen belül próbáljuk megélni egyéniségünket. Az életünk azonban ennél sokkal összetettebb. Vannak olyan nagy lépések, amelyek rengeteg bizonytalanságot hordoznak magukban, de mégis megéri elindulni, mert új területeket fedezhetünk fel, hódíthatunk meg és vehetünk birtokba. Ilyen a párválasztás, a gyermekvállalás, és az önkéntes, szeretetből fakadó szolgálatok betöltése is. Isten népe egy olyan kort élt meg, amikor a főváros, Jeruzsálem nem volt a legbiztonságosabb, legjobb hely a letelepedésre. Mindenkinek megvolt a maga kis birtoka az ország területén, és azt építgette, szépítgette. Voltak azonban olyanok, akik önként, saját elhatározásukból mégis vállalták, hogy úttörők lesznek, beköltöznek az akkor még nagyrészt romos városba és kiveszik a részüket az újjáépítésben. Az idő és az áldás őket igazolta. A legjobb döntést hozták meg, azzal, hogy Isten háza érdekében vállaltak kockázatot. Az Örökkévaló ma is elénk tár megannyi lehetőséget, amit igazán kényszer nélkül, önként tudunk megragadni csak azért, mert a Benne való reménység ad bátorítást erre!
Mennyei Atyám, köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, hogy tiszta szívvel, szabadon és szeretetből hozhatok bölcs és áldott döntéseket!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 3., szombat
Napi felülről:
Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.
Máté evangéliuma 13. rész 24. vers*
Áldott szombatot, reménységgel jövőbe tekintő szemeket, a feladatokhoz megújuló erőt és bölcsességet kívánok minden testvéremnek!
A tápláló, eledelt biztosító magot csak az veti el a „piszkos” földbe, aki ismeri a természet összefüggéseit és tudja, hogy ezzel nem eltemeti a jelen lehetőségét, hanem éppen a legtöbbet teszi meg a gyümölcsöző jövőért. Aki bőven szeretne aratni, annak sokat kell vetnie. Aki egyre többre szeretne jutni, annak be kell fektetnie a reményteljes jövendőért. Ez igaz anyagi és családi viszonyokra is. A munka jutalmának öröme és élvezete a fáradságos odaszánással kezdődik, és azzal a hittel folytatódik, hogy mindez megéri a sikeres eredményekért. Az Isten országában is hasonló alapelvek működnek, nem véletlenül, hiszen a Teremtő alkotta meg mindegyiket. Amennyiben nem csupán fizikai gyarapodásra vágyunk, hanem még inkább a lelkünk gazdagságára, akkor elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyre több magvetésünk legyen. Ráadásul az ehhez szükséges jó és nemes magot felülről kaphatjuk meg az áldások Atyjától, aki mindezeket előre elkészítette számunkra. A jó mag mindig jó termést hoz még akkor is, ha a gonoszság igyekszik ezt megakadályozni, mert a mennyek országának védelme alatt áll.
Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap áldásmagjait, amelyek egyszerre táplálnak, de ezzel együtt feladattal is megbíznak. Kérlek, adj erőt és reménységet a ma fáradságos, de nemes tetteihez!
*Revideált új fordítás