Ima vezérfonal

Tegnap az Isten országában érvényesülő törvényszerűségekről írtam.

Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.

Péld 12,25

Ma pedig arra keresem a választ, hogy mindezek ellenére mégis van olyan, hogy nehéz adni másoknak. Van, hogy könnyebb, néha pedig nehezebb… Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutott a gazdag ifjú példázata.

Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

Mt 19,21-22

És ezzel az igével párhuzamosan elolvastam a mennyek országára vonatkozó példázatokat, amelyek közül egyet másoltam ide.

Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.

Mt 13,44

Mi a különbség a két történet között? A gazdag ifjúnak azt tanácsolja Jézus, hogy adja el vagyonát, ossza szét a szegények között, és akkor kincse lesz a mennyben. Ezután pedig kövesse Őt (Jézust). De az ifjú szomorúan távozott mert nagy vagyona volt. A másik történetből az derül ki, hogy a főszereplő mindenét eladja. Ráadásul nem sokat gondolkozik, mert nagyon örül mikor rátalál a kincsre (a mennyek országára), és örömében teszi mindezt.

Tehát azt látjuk, hogy miközben ugyanazzal a kinccsel találkozik a gazdag ifjú és a másik történet főszereplője is, teljesen máshogy viselkednek. Vajon miért?

Vajon a gazdag ifjú tényleg ismerte Istent? Vagy inkább csak a törvényt, amit olyan hűségesen betartott? Vajon tényleg többet akart az élettől, vagy csak elismerésért ment Jézushoz? Miért volt szomorú?

Azt gondolom, hogy akkor nehéz adni, ha azt, amiből adni szeretnénk, a sajátunknak tulajdonítjuk. Ha azt gondoljuk arról, hogy az az enyém, én dolgoztam meg érte, engem illet. Ha nem úgy gondolkodunk, hogy „csak” kölcsönkaptuk, és minden, amim van, csak kegyelem, akkor tényleg nehéz belőle adni. Szomorú volt a gazdag ifjú, mert ragaszkodott ahhoz, amilye volt. Jobban ragaszkodott hozzá, mint Jézushoz. Ezt nehéz kimondani, de a vagyon birtokolta Őt, és nem Ő a vagyonát. Jézus szabaddá akar tenni minket, hogy semminek ne legyünk a rabjai. Azt szeretné, ha semmi, de semmi nem lenne fontosabb az életünkben Őnála.

Vizsgáljuk meg az életünket! Nézzük meg a tetteinket! Azt tükrözik, hogy Jézus számunkra a legfontosabb?

Beszélgessünk erről Istennel.

Az előző napokban sorra vettük mennyi mindent kérhetünk, kaphatunk és kapunk is a mi gondoskodó, mennyei Atyánktól. Ma arról szeretnék röviden írni, hogy mit tanít nekünk az Atya arra vonatkozóan, hogy mit kezdjünk azzal a gazdagsággal, amiben minket részesít.

Dicsérjétek az Urat! Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban….Vagyon és gazdagság lesz házában, igazsága örökre megmarad….Bőven adakozik a szegényeknek, igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik.

112 Zsolt 1,3,9.

Micsoda ígéret. Itt újra láthatjuk, hogy mi a sorrend. Dícsérjétek az Urat! Boldog ember az, aki az Urat féli… És akkor, vagyon és gazdagság lesz házában. A mai nap pedig a következő versre (9. verset) szeretném felhívni a figyelmeteket: Bőven adakozik a szegényeknek. És utána mi fog történni? Mit gondoltok, mit mond az ige?

Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.

Péld 12;24-25

Ez azt jelenti, hogy teljesen más törvényszerűségek érvényesülnek Isten országában, mint e világban. Isten országa pedig bennünk és köztünk van. Tényleg eszerint az elv szerint élek? Rajtunk keresztül is látja a világ, hogy Isten országa mennyivel másképp működik, mint a látható világunk?

Imádkozzunk azért, hogy felfedezhessük most, ma is Isten országának ezt a csodálatos törvényszerűségét. Ha adok még több lesz. Anyagiakban is, és minden más téren. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül. Ez az igazán bővölködő élet. Mivel soha nem fognak elfogyni a lehetőségek, hogy jót tegyünk másokkal, soha nem fog megszűnni a gyarapodás, a bővölködés.

ÁMEN

A mai nap azokról a szükségleteinkről szeretnék beszélni, amelyekről mi emberként és Jézus Istenként is hasonlóan gondolkodik.

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

Mt 6;24-34

Nem tudtam kihagyni ebből a részből semmit, mert számomra így kerek az egész. Nem azt mondja Isten, hogy a ruházat, élelem nem fontos, hanem hogy nem ez a legfontosabb, miközben tisztában van vele, hogy szükségünk van mindezekre. Sőt! Nemcsak hogy tisztában van vele, de még meg is fogja mindezt adni. Még hozzá hogyan? Ráadásként. És ez a kulcsszó! Nem mindegy, hogy mire helyezzük az életünkben a hangsúlyt? Mire fókuszálunk? A fizikai szükségleteink betöltése nem szabad, hogy cél legyen, csupán eszköz. „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6;33) Azaz, ha az értékrendem (Isten, család, munka, gyülekezet) a helyén van, Isten minden másról gondoskodik.

És ez tényleg így van. Sőt! Azt tapasztaltam meg, hogy Isten nemcsak hogy betölti „valahogy”, vagy „éppen csak” ezeket a szükségleteinket, de még azon felül is ad. Sokkal többet, mint amire szükségünk van. De azt fontos megjegyeznem, hogy ezt leginkább akkor tudom megtapasztalni, ha hagyok teret és időt Istennek, hogy megmutathassa az Ő szeretét. De olyan is volt nem egyszer, hogy csak gondolatban fogalmaztam meg valamit (pl. mi kerüljön másnap az asztalra), és néhány órával később már meg is kaptuk. Vagy a gyerekek mondták, hogy vegyünk már ezt vagy azt, és azt is megkaptuk.

Ma is sokszor eszembe jut és hála van a szívemben, hogy Anna születése után én 2 hónapon keresztül nem főztem. A lelki és fizikai családunk által ilyen hatalmasan gondoskodott rólunk Isten. Köszönem Nektek és köszönöm Istennek az Ő gondoskodását.