2021. október 8., péntek

Napi felülről:

Az imádkozásban tartsatok ki, legyetek éberek és hálás szívűek.

Kolossé levél 4. rész 2. vers*

Áldott pénteket, józan gondolkodást, figyelmes értelmet, hálás szívet és Istenre tekintő lelkiismeretet kívánok minden testvéremnek!

Az imádkozás a lélek közössége Istennel, a mennyei Atyával, ezért ebben kitartani, hűségesen megmaradni a jelenünk és a jövőnk győzelmének kulcsa. Hogyan másképpen lehetne sikerünk a saját magunkban felfedezett, vagy a körülöttünk ólálkodó gonosz felett, mint a Mindenható segítségével. Aki kihagyja annak a lehetőségét, hogy behívja és meghívja Jézus Krisztust az életébe, a problémái megoldásába, a boldogságának keresésébe, az a felülről kinyújtott kezet utasítja vissza. Lehet büszkén küzdeni Isten nélkül is, harcolva a vélt vagy valós jogainkért egy életen át, de mennyivel jobb megtalálni, felfedezni és élvezni a nekünk készített lelki kincseket, amit ráadásul még a halál sem vehet el tőlünk. Ez az élő kapcsolat az Úrral, nem elkábít vagy elbódít, hanem éberségre, figyelmes gondolkodásra és hálás szívre hív és vezet bennünket. A megtévesztés szellemisége egyre erősebben jelen van a környezetünkben, nyomában a gyűlölet, harag, elégedetlenség és megosztottság növekszik. Nem kell és nem törvényszerű, hogy bennünket is magával sodorjon, ha elfogadjuk és élünk Isten szeretetével.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem csak megszólíthatlak, hanem megoszthatom veled minden gondomat! Hálát adok neked, mert az életem benned lett teljessé!

*Egyszerű fordítás

2021. szeptember 26., vasárnap

Napi felülről:

A börtönben az éjszaka közepén Pál és Szilász imádkoztak, és dicséreteket énekeltek Istennek, a többi fogoly pedig hallgatta őket.

Apostolok cselekedetei 16. rész 25. vers*

Áldott vasárnapot, Isten dicséretének szabadító erejét, és az őszinte imádság felrázó hatalmát kívánom minden testvérem részére!

Pál apostol és munkatársa Szilász egy különleges nap éjszakáját a filippi börtön mélyén töltötték, miután megalázták, megverték és lábukat is kalodába zárták. Isten egyértelmű hívására érkeztek ebben a városba. Tudták, hogy itt a helyük. A Jézus Krisztusról szóló örömhírt osztották meg, akik pedig nyitott szívvel hallgatták őket, azoknak az életében csodálatos változások kezdődtek el. Egy jóslással foglakozó rabszolga leányt megszabadítottak a lelki megkötözöttségétől, amit a gazdái annyira rossz néven vettek, az elmaradó bevétel miatt, hogy rájuk támadtak és a hatóság közreműködésével jogtalanul megbüntették őket. Ők nem kiabáltak, nem panaszkodtak, nem vádaskodtak, mert hitték és tudták, hogy Istennek még ezzel a helyzettel is nagyszerű terve van. A szív békességének és szabadságának két kezét használták, az imádkozást és Isten dicsőítését. Ez pedig annyira erőteljes volt, hogy mind a foglyokat, mind a börtönőrt és családját megragadta és az Úrhoz vezette. A mennyei Atya ma is kész arra, hogy a fájdalmas körülményeket, akár a minket ért igazságtalanságokat is áldássá formálja, amikor vele és benne keressük a megoldásokat.

Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap lehetőségeit, azt, hogy minden helyzetben velem vagy és csodálatos dolgokat fogsz elvégezni!

*Egyszerű fordítás

2021. szeptember 18., szombat

Napi felülről:

Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Elküldte szavát, hogy meggyógyítsa őket, életüket kimentette a veremből.

107. zsoltár 19-20. vers*

Áldott szombatot, a szabadulás és szabadság örömét, a meggyógyult lélek erejét és a reménység győzelmét kívánom minden testvéremnek!

Addig nincs veszve minden, amíg van egy biztos segítségünk, akihez bizalommal fordulhatunk a nehéz helyzetekben. Az egyik legnehezebb állapot, amikor egyedül maradunk a félelmeinkkel, betegségünkkel vagy nyomorúságunkkal. Ezek olyan falakat képesek körénk építeni, amelyen képtelenek vagyunk átlátni vagy átlépni. Nagyon jó, ha ilyenkor vannak olyan szeretteink, barátaink, társaink, akik kívülről betörnek ebbe a bezártságba és reménységet hoznak számunkra. Sajnos azonban nincs minden pillanatban erre alkalmunk. Ezért kaptunk egy különleges lehetőséget felülről, az Úrtól. Az őszinte, szívből jövő kérés, imádság csodáját. Mivel ez nem embereket szólít meg, hanem a Mindenhatót, ezért ő biztosítja részünkre, hogy ezek kétségtelenül eljussanak hozzá. Ráadásul a kereszten megfizette annak az árát, hogy ne legyen olyan mélység, bűn, nyomorúság és félelem, amelyből ne tudna megszabadítani, még akkor is, ha mi vagyunk a hibásak. A nekünk küldött mennyei szó, ige a lelkünk gyógyszere és az egészségünket megtartó vitamin. Ettől a szeretettől semmi sem választhat el bennünket!

Mennyei Atyám, hálát adok jelenlétedért, jóságodért és biztos segítségedért!

*Szent István Társulat

Szeretettel várunk!