2023
Tiszta Házasság
Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.
1 Korintus 7, 9
A testünk nem a miénk, hanem a Szentlélek temploma ezért kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk rá és tisztán tartsuk minden értelemben. Isten azt is jól tudja, hogy milyen testi vágyaink vannak, hiszen ő teremtett ilyennek. Nem jó az embernek egyedül lenni, ezért teremtett nekünk Isten hozzánk illő segítő társat, akivel Isten szerinti szövetségre tudunk lépni.
Uram segíts rád figyelni és tiszta kezeket felemelve téged imádni. Köszönöm, hogy kirendelted nekem is a társamat, akivel együtt szövetségben tudunk téged imádni és neked szolgálni.
2023
A szeretet törvénye
A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése tehát a szeretet.
Róma 13, 10
Pál világosan tanít minket, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe. Ha Jézus az Ura az életünknek, és Ő az alapja a kapcsolatunknak társunkkal, akkor a szeretet törvénye kerül a legfontosabb helyre az életünkben.
Uram segíts tudatosan odafigyelni, hogy minden dolgom szeretetben menjen végbe, ne akarjak rosszat tenni társamnak vagy bármely felebarátomnak. A te békességed legyen bennem is, és soha ne a saját magam igazát keressem.
2023
Jó Alap
Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus
1 Korintus 3, 11
Nagyon sok bölcsességgel és jótanáccsal vagyunk körbe véve, és mindenféle csatornán üzenik nekünk, hogy mitől élhetünk boldog párkapcsolatot, teljes életet. Ezek a tanácsok sajnos homokként porladnak szét lábunk alatt, de Jézus Krisztus biztos sziklaként lehet életünk és házasságunk alapja. Imádkozzunk, hogy felismerjem Isten tervét az életemre és a házasságomra, és ne a korom szellemisége határozzon meg minket párommal.
Drága mennyei Atyám, add, hogy ne a saját emberi bölcsességemre hallgassak, hanem a Te szent fiad Jézus Krisztus legyen az életem és ezáltal a házasságom alapja.
2023
Kapcsolatom a környezetemmel
18 Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.
Róma 12:18
Isten arra hívott el minket, hogy tegyünk tanítványokká minden népeket.Vagyis az a tágabb környezet akikkel valamilyen rendszerességgel kapcsolatban vagyunk és még nem ismerik Istent, vagy még nem fogadták el Jézust mint megváltójukat, azok felé feladatunk van.
Ennek egyik alapfeltétele, hogy alapvetően jóban vagyunk a környezetünkkel, hogyha valami konfliktus vagy nehézség van, akkor a békességre törekedjünk.
Imádkozzunk hogy a tágabb kapcsolatainkat tudjuk úgy ápolni, hogyha lehetőségünk van nekik Istenről bizonyságot tenni, akkor ez egy hiteles bizonyság tudjon lenni, ne pedig egy képmutató bizonyság.
2023
Kapcsolatom a testvérekkel
13 Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk …
1Kor 12:13,26-27
26 És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.
27 Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
Jó dolog együtt megélni közösségként a mélységeket is és a magasságokat is. Annyira jó amikor megtapasztalhatjuk a gyülekezeti közösség erejét! Ha valakinek nehézsége van akkor együtt imádkozunk, ha valakinek öröme van akkor együtt adunk hálát és dicsérjük érte az Urat. Ahhoz hogy a gyülekezet mint test jól tudjon működni, ahhoz megosztásra van szükség. Fontos hogy minden tagnak legyen egy kisebb/nagyobb csoportja ahol meg tudja osztani a nehézségeit, kihívásait, mélységeit és hogy abban a csoportban tudjanak egymásért imádkozni. És fontos hogy az örömöket is ugyan így meg tudjuk osztani akár kisebb csoportban akár az egész gyülekezet előtt.
Imádkozunk azért hogy találjuk meg a saját ilyen csoportunkat. Ha még nincs ilyen akkor Isten vezessen minket ebben. Ha van ilyen akkor adjunk érte hálát és imádkozzunk azért, hogy mutassa meg Isten hogy ki(k) felé kellene még nyitni.
2023
Kapcsolatom a testvéremmel
4 József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!
1Móz 45:4-5
5 De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.
Azért küldött el téged Isten a családodba, hogy fény és élet legyél. A testvéreinket nem választhatjuk, Istentől kapjuk őket.
Lehet bármilyen is a kapcsolatotok imádkozz testvéreidért, hogy tudd betölteni azt a küldetést amire Isten elhívott: “hogy (örök)életben maradjanak.”
2023
Kapcsolatom a gyermekemmel
3 Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
127. Zsoltár
3 … gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték.
128. Zsoltár
4 Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.
5 Áldjon meg téged a Sionról az Úr,hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész életeden át,
6 és megláthasd unokáidat is!
A gyermekek Isten ajándékai ahogy a zsoltáros is írja. Tőle kaptad ezeket a facsemetéket, és a te felelősséged, hogy hitük erős gyökereket növesszenek és kiállják az élet viharait.
Imádkozzunk azért hogy Isten adjon szeretet, bölcsességet és türelmet, hogy a tőle kapott ajándékot Istenben való hittel tudd felnevelni, hogy ő is jusson majd megtérésre.
Adjunk hálát hogy ennyi ajándék vesz minket körül.
Imádkozzunk azért, hogy mindenki meg tudja kapni a maga ajándékát Istentől.