2021
2021. október 10., vasárnap
Napi felülről:
Uram, az éltet mindenkit, és engem is az éltet, hogy te majd megerősítesz és meggyógyítasz engem!
Ézsaiás könyve 38. rész 16. vers*
Áldott vasárnapot, Istenünk megújító, megerősítő és éltető erejét kívánom minden testvérem számára!
Felelőtlen-e a szülő, amikor saját vágyait, kívánságait a gyermeke érdekei és igényei mögé helyezi, amikor fáradtan is felkel az éjszaka közepén, hogy megvigasztalja, és amikor szükséges gyógyítsa is őt? Pont ellenkezőleg, a felelősségvállalás magasiskoláját éli meg mindeközben. Ráadásul ez egy természetes példa is a mennyei Atya gondoskodó szeretetéről, amellyel folyamatosan körülvesz bennünket. A Teremtő nagyságához, méltóságához és dicsőségéhez képest olyan érthetetlennek tűnik az az alázat, ahogyan lehajolt hozzánk teremtményeihez, az a közelség Jézus Krisztusban, amellyel megérintett bennünket, és az a szeretet, amellyel a bűneink súlyát elszenvedte helyettünk. Ráadásul mindezt akkor, amikor még fel sem fogtuk, hogy nélküle csak tévelygünk, és az igazi otthonuk nála van. Élni szeretnénk minél többet, és minél teljesebben, ez egyenes következménye az Istenre teremtettségünknek. A létünk azonban pont ezért nem teljesedhet be az Úr nélkül, mert Ő az, aki éjjel és nappal figyel és vigyáz ránk. Ő tud megerősíteni, meggyógyítani és reménységgel betölteni, mert szeretetéből felelősséget vállalt értünk.
Mennyei Atyám, hálát adok a benned megtalált életért, erőért és gyógyulásért!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 9., csütörtök
Napi felülről:
Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.
Apostolok Cselekedetei 20. rész 35. vers*
Áldott csütörtököt, a szükséget szenvedők felé odaszánt és kitartó gondoskodást, és a szívből jövő szeretet boldogságát kívánom minden testvéremnek!
Különleges teremtmények vagyunk minden tekintetben. Sokban hasonlítunk a többi élőlényhez, de az Isten képére formáltatásunk által a lélek mélységét és magasságát is magunkban hordozzuk. Egyedi felelősséget és lehetőséget kaptunk a világ meghódítására és kincseinek felhasználására. Képesek vagyunk megérteni, odafigyelni és gondoskodni a környezetünkről, de ezzel párhuzamosan a visszaélés, tönkretétel és felelőtlenség mesterségét is elsajátítottuk. Nagy élmény, élvezet és örömforrás, amikor gyűjthetünk, gyarapodunk és folyamatosan kaphatunk valamit, de nem maradhatunk meg ennél az a lépcsőfoknál, mert több, jobb és nagyobb boldogság vár ránk, ha feljebb lépünk. Az őszinte és tiszta szeretetből fakadó, felelősségteljes gondoskodás az emberi lét magasabb minőségű megélése. A mennyei Atya mindezt bemutatta Jézus Krisztusban, aki erre tette fel az egész földi életét és szolgálatát. Mindannyian szeretnénk boldogabbak lenni, ez közös bennünk, de úgy élni, hogy ez valósággá váljon, miközben még másokat is felemelünk, ez a lélek művészete és szárnyalása.
Mennyei Atyám belőled fakad a megosztás öröme és boldogsága! Köszönöm, hogy minden tekintetben eljuthatott hozzám szereteted!
*Új fordítás
2021
2021. június 20., vasárnap
Napi felülről:
Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből.
Mózes ötödik könyve 7. rész 7-8. vers*
Áldott vasárnapot, békességgel, hittel és Isten szeretetével megélt pihenőnapot kívánok minden testvéremnek!
A család az a hely, ahol létezésed a szülői szerelem, szeretet bizonyítéka és nem azért fogadtak el, mert valamit már elértél, hiszen már akkor vártak rád, amikor még csak formálódtál. Pontosan fordítva történt. Azért lehettél azzá, aki vagy, azért érhettél el sikereket és eredményeket, mert szeretet és gondoskodás vett körül kicsinységed idején. Soha ne téveszd szem elől, hogy ez az igazi útja az egészséges kapcsolatoknak és növekedésnek. Ahol a szeretetet folyton ki kell érdemelni, ahol az elfogadás és tisztelet mértéke az elért sikerekig tart, ahol nem az számít, hogy ki vagy, hanem, hogy mennyi hasznot hajtasz, ott csak egy cserélhető és eldobható eszköz vagy mások boldogulásának a szolgálatában. Ne engedd meg, hogy te is így tekints az emberekre, csak azért mert a kegyetlenség erre tanít. A mennyei Atya ezért szeretne most is a szíveddel és a lelkedre beszélni. Az ő szeretete gyógyító és bátorító, örök és példát adó. Már akkor harcolt érted, amikor meg sem születtél. Már akkor fontosnak és értékesnek tartott, amikor a szüleid még a kezükbe sem foghattak. Az ő szeretete által válhatsz azzá, akinek megszülettél és növekedhetsz hitben és lélekben naggyá!
Áldott légy Atyám csodálatos szeretetedért, hűségedért és megtartó kegyelmedért!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 10., hétfő
Napi felülről:
Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik — ezt még szemlélni is gyönyörűség! Ő adott az embernek képességet arra, hogy gondolkodjon a világról — mi azonban soha nem tudjuk teljes egészében felfogni, amit Isten cselekszik.
Prédikátor könyve 3. rész 11. vers*
Áldott hétfőt, a szépben és jóban való gyönyörködést, a harcainkban kitartó reménységet és rendíthetetlen hitet kívánok minden testvéremnek!
Tényleg kell egy gyermeknek mindig, mindent pontosan tudnia a szülei terveivel, gondolataival kapcsolatban, ahhoz, hogy boldog élete legyen? Az ő biztonsága, öröme nem abból fakad, hogy mindent megért a nagyok dolgaiból, hanem abból, hogy egészséges szeretetkapcsolat köti össze a családjával. A szülők nem megfosztják a gyermeket a tudástól, hanem napról napra, bölcsen segítik, hogy egyre többet értsen meg a világ összefüggéseiből, közben vigyázva arra, hogy mindezt a megfelelő módon gyakorolják. A mennyei Atya pontosan tudja, hogy mit, mikor és miért tesz, ebben nem szorul a segítségünkre. Teljes mértékben megbízhatunk az időzítésébe, még akkor is, ha ez nem a mi elvárásaink beosztásához igazodik, mert ő azt is érti és látja, amiről nekünk még halvány elképzelésünk sincs. A boldogságunk nem a tudásunk gyarapodásától függ, hanem a biztonságot és szeretetet biztosító kapcsolataink minőségétől. Az Istenben megbízó és a vele közösségben élő szív sokszor gyönyörködhet mennyei családjának kincseiben, mert a lelki növekedés során egyre többet felfedezhet ezekből.
Atyám köszönöm a bölcsességedet, a szerető gondoskodásodat és az igazságban való nevelésedet, mert ez az én áldott életem biztosítéka!
*Egyszerű fordítás