2021. május 5., szerda

Napi felülről:

Adj egy bölcsnek és még tovább épül a bölcsességben, tárj fel tudást és ismeretet egy igaznak és növekedik a megértés.
Példabeszédek könyve 9. rész 9. vers*

Áldott szerdát, bölcsességben, igazságosságban és megértésben megélt napot kívánok minden testvéremnek!

Az élethosszig való tanulás nem egy társadalmi újítás, nem egy modern elképzelés, hanem a teremtéstől létező alapelv az emberiség számára. Igazán csak addig tudunk jól működni, amíg képesek vagyunk épülni, gyarapodni és növekedni bölcsességben, igazságban és megértésben. Ebben a tekintetben a fák mutatnak jó példát, hiszen bármily vén és vihar tépte ágaik lehetnek, amíg élnek folyamatosan hoznak új hajtásokat, leveleket és termést. A bölcsesség egy élő fa, amely, ha megkapja a megfelelő tápanyagokat természetes módon tovább növekedik. Az igaz és becsületes ember nem veszti el a hitét, nem inog meg, amikor szembesül a valósággal, hanem pont arra van szüksége, hogy megértse és megismerje az igazságot, mert így benne az értelem és a megértés fog gyarapodni. A mennyei Atya tökéletesen tisztában van a helyzetünkkel, tud a nehézségeinkről, de még a titkos vágyainkról is. Ő ezzel együtt elkötelezett arra, hogy tanítson és neveljen bennünket, hogy ne önelégült megmondó emberek, ne is megkeményedett szívű kesergők vagy félelmekkel megkötözött tudatlanok legyünk, hanem bölcsek és igazak, akik ma is képesek tovább épülni.

Áldott légy Uram, mert ma is vezetsz és terelgetsz az élet útján, hogy egyre jobban megismerjelek téged!

*Saját magyarázatos fordítás

2021. május 4., kedd

Napi felülről:

Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket.
Thesszalonikai első levél 3. rész 12. vers*

Áldott keddet, szeretetben, megértésben és élő reménységben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!

Valójában ki a gazdagabb, akinek nem anyagi kérdés megvenni egy új autómodellt, vagy akinek nem okoz problémát és teljesen természetes, hogy másokon segítsen. Ezzel nem körtét hasonlítunk össze almával, hanem egy mű díszgyümölcsöt egy igazival. Az egyik szép és csillogó, árulkodik az ízlésünkről, jólétünkről és lehet vele dicsekedni, a másik pedig ehető és táplál. Itt pedig még az sem igaz, hogy ha pénzünk van, akkor azon úgy is minden megvehető, mert kényelmet, kiszolgálást és irigységet tényleg szerezhetünk általa, de valódi szeretetet, irgalmat és nemes lelkűséget képtelenség. Az igazi emberi gazdagság a szeretettel kezdődik, és azzal is végződik. A bölcsőtől a sírig, és még azon túl is ez a legfontosabb, legnagyobb kincsünk, aki pedig ebben gazdagodik és gyarapszik, az megértette az élete lényegét és küldetését. A mennyei Atya szívesen segít abban, hogy ne üresen kongó szeretetládával vágjunk neki a következő napnak, mert ő maga a szeretet, és aki belőle él, az ebben fog növekedni.

Atyám, köszönöm, hogy minden nehézség és kihívás mellett a szereteted éltet és segít nekem is, hogy valóban gazdagabb legyek.

*Revideált új fordítás

2021. május 3., hétfő

Napi felülről:

De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.
Mózes második könyve 14. rész 13. vers*

Áldott hétfőt, az egész hétre pedig erőt, bölcsességet és kitartást kívánok minden ismerősömnek!

Elkezdődött az idei érettségi megmérettetés. Olyan fiataloknak kell most bizonyítaniuk, akiknek az elmúlt másfél éve nem a szokványos módon alakult, mégis helyt kell állniuk, számot kell adniuk. Hasonlóan vagyunk ezzel a saját életünkben is, ahol naponta vizsgázunk bölcsességből, türelemből, hűségből és szeretetből, azzal együtt, hogy bennünket sem kímélt meg a nehézségektől a világjárvány. Engedjük most, hogy a felülről érkező biztatás egészen átjárja a szívünket, lelkünket a mai nap harcaihoz. A félelem itt ólálkodik körülöttünk, hogy a gondolatainkat, érzéseinket is homályba borítsa, de nem kell, hogy megadjuk magunkat, mert él az Úr, aki már elkészítette számunkra a szabadulás útját. A félelmeink és aggodalmaink nagy része a múltból, a rossz tapasztalatokból táplálkozik, a mennyei Atya azonban pont ezek fogságából akar megmenteni bennünket, hogy soha többé ne legyünk ezek rabszolgái. Meghívott, hogy felfedezzük vele együtt azt az áldott jövőt, ami a mai nap is épül minden egyes hitlépésünkkel.

Atyám, köszönöm, hogy a jelen küzdelmeiben is te vagy az én segítségem, erőm és szabadítom!

*Revideált új fordítás

2021. május 2., vasárnap

Napi felülről:

Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
28. zsoltár 7. vers*

Áldott vasárnapot és örömteli anyák napját, a szeretet érezhető jelenlétét és a reménység erejét kívánom minden testvéremnek!

Isten gondoskodó szeretete ezerféle formában körülveszi életünket. A teremtés egész csodája azt hirdeti, hogy gazdag örökséget kaptunk földi létünk teljes idejére. A családunk is egy mennyei ajándék, még akkor is, ha sokszor és sokféleképpen képesek vagyunk azt elrontani, tönkretenni. Különleges öröm egy gyermek érkezése, amit legmélyebben éppen a szülők élhetnek át, várva azt a csöpp életet, amiről azután huszonnégy órában kell majd gondoskodniuk. Ez az önfeláldozó szeretet veszi körül védelemmel és bizalommal az új jövevényt, hogy növekedve kibontakozhasson a benne rejlő ember. Isten szeretetéről tesz bizonyságot a szülői odaadás és féltés. Amikor hálásak vagyunk édesanyánkért, szüleinkért, a családunkért, amikor tisztelettel és szeretettel fordulunk feléjük, akkor a legjobbat tesszük önmagunkkal, mert a földi boldogságunk nagyrészt ezeken a kapcsolatainkon épül fel. Amikor azt is felfedezzük, hogy mindez Isten jó terve az életünkkel, akkor még a mennyel is együtt tudunk örülni és énekelni.

Köszönöm atyám, hogy megáldottál egy földi családdal is! Köszönöm szüleimet, gyermekeimet, unokáimat és az egész családomat, mert igen értékes ajándékok ők az életemben!

*Revideált új fordítás

2021. május 1., szombat

Napi felülről:

„Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”
Apostolok cselekedetei 7. rész 55. rész*

Áldott szombatot, Isten jelenlétének bátorító megtapasztalását és a Szentlélek világos vezetését kívánom minden testvéremnek!

István, a tanítványok közül az első vértanú, testi életének végső perceiben egy csodálatos betekintést kapott mennyei otthonába, ahová nemsokára meg is érkezett. Látta Isten dicsőségét és Megváltóját, Jézust, aki felállva várta győztes barátját a célban. Eközben itt a földön a süket gyűlölet, harag és dühödt indulatok halálos kövei záporoztak felé. Ez volt az utolsó hitlépés a hazaérkezése előtt, amikor azokért a sötétségben élőkért imádkozott, akik éppen az életét oltották ki. Sajnos az emberi gonoszság nem vált szelíd, kezes báránnyá az évezredek során. Ma is naponta szembesülünk pusztító, lélekölő következményeivel, ami olyan könnyen képes másokat megkövezni, megalázni és cserbenhagyni, testi és lelki értelemben egyaránt. A mennyei Atya egészen más utat készített elő az őt szeretőknek, ahol a bűntől megtisztult élet az érték és nem a képmutató hazugság, ahol a Szentlélek otthon érezheti magát, mert a gonoszságnak nemet mondtak. Ennek a végén áll ott és várja övéit a Mester a győzteseknek járó dicsőséggel.

Atyám, köszönök mindent, amit már megkaptam tőled, belőled és áldott légy mindazért, ami még rám vár!

*Revideált új fordítás

2021. április 30., péntek

Napi felülről:

„Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!”
János evangéliuma 20. rész 27. vers*

Áldott pénteket, lelki megerősödést, hitben növekedést, kitartó szeretetet és egy szép hétvégét kívánok minden testvéremnek!

A hitünk növekedése együtt jár a kétségeink ellen való küzdelemmel. A valódi hitet soha nem szabad összetéveszteni a hiszékenységgel. A hitnek mélyre kell ásnia, hogy halálbiztos alapokon épüljön fel, ami hitelesebb minden emberi tudásnál és gondolatnál. A hívő embernek utána kell járnia, meg kell vizsgálnia, kutatnia kell az igazságot, mert csak így kerülheti el, hogy becsapják, félrevezessék és kihasználják. Tamás őszinte kételkedését komolyan vette a feltámadt Jézus és lehetőséget adott számára, hogy saját maga tapasztalja meg a valóságot. Sokkal könnyebb beleolvadni mások hiedelmeinek a sodrásába, ezért is van ma annyi elképesztő tévhit rengeteg követővel, mint elmenni a forráshoz és megízlelni a teljes igazságot. Az Istenben vetett reménység nem mesékben hisz, nem kitalált történetekre épít és nem emberi félelem, bizonytalanság áll mögötte, hanem a Mindenható jelenléte és kijelentései. Ez a hit képes kinyújtani a kezét, megérinteni a szemmel láthatatlant, járni a vízen és bőséges termést hozni a Megváltó szavára.

Atyám, benned bízom teljes szívemmel és ebben a hitben szeretnék növekedni, megtagadva minden hitetlenséget és emberi hiszékenységet!

*Revideált új fordítás

2021. április 29., csütörtök

Napi felülről:

A könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.
Példabeszédek könyve 13. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, szorgalmas kezeket, bölcs szívet és reménnyel teli napot kívánok minden testvéremnek!

Sokkal fontosabb az, aki vagy, illetve akivé válhatsz Isten segítségével, mint az, amit birtokolsz, ami a neveden van, ami ott van a bankszámládon. Sajnos a világ mérlegén mégis a vagyon, az emberi hatalom és sikerek az igazi súlyok. Ezért állandó kísértésünk, hogy minél könnyebben és hamarabb megkapjunk ezekből a lehető legtöbbet. Ezzel az egyik probléma, hogy ezen az úton egyszerű átlépni a tisztesség és becsületesség korlátait és hamar ott találjuk magunkat az önző törtetés, a másokat kihasználás és érzéketlenség mezején. A másik nehézség abból adódik, hogy elhisszük a könnyen szerzett boldogság hazugságát. Egy boldog házasság, egy mély baráti kapcsolat, egy elismerésre méltó szakmai tudás soha sem hullik az ölünkbe, hanem évek, évtizedek kitartó, hűséges munkájának az eredménye, ahol mi magunk formálódtunk, változtunk és válhattunk egyre érettebb és jobb emberré. A mennyei Atya ma is arra biztat és bátorít bennünket, hogy a hiábavaló és hamis vágyálmok helyett, tegyük helyére a következő téglát, vessük el a kezünkbe lévő magokat és hűséggel, hittel lépjünk egyet előre a szeretet útján!

Atyám, köszönöm az élet mély és tőled való örömét és boldogságát! Nem a könnyebb, hanem a helyes úton szeretnék ma is továbbmenni.

*Revideált új fordítás

2021. április 28., szerda

Napi felülről:

„Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.” Péter első levele 1. rész 8-9. vers*

Áldott szerdát, hitben, örömben és szeretetben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!

Ha a mai napot sem egyszerűen túlélni szeretnénk és valahogyan megúszni minden nagyobb baj nélkül, akkor itt az ideje, hogy a hitünket ne csak tartalékmegoldásnak használjuk vész esetére, hanem arra, amire kaptuk. Látnunk kell vele a szemmel érzékelhetetlent, a teljes valóságot, és nem csak a felszínt! Az emberi értelem csak azt képes megérteni, amit megismert, a képzelet tud szárnyalni soha nem járt helyeken is, de egyedül a hit fedheti fel a lelki-szellemi körülményeinket, meríthet belőlük erőt és örömöt. Minél problémásabb élethelyzetbe kerültünk, annál fontosabb, hogy átlássunk a falakon, a homályon, a betegségen, az anyagi gondokon és érzékeljük Isten országának a csodálatos jelenlétét. Hiszen az életünk igazi célja nem múlandó siker, vagy dicsőség, hanem a lelkünk valódi otthonának felfedezése, biztonsága és öröme. Soha ne szégyelljünk örülni annak, hogy Isten szeretete nagyon fontos nekünk, hogyha néha botladozva is, de hitünk mégis vezet bennünket, mert lesz idő, amikor a jelen nehézségei fognak egy rossz álomnak tűnni és a menny dicsősége lesz a valóság.

Atyám, köszönöm, hogy velem vagy, akkor is, amikor a szemeim nem látnak és szereteted, örömöd életet és reménységet adnak nekem!

*Egyszerű fordítás

2021. április 27., kedd

Napi felülről:

„Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.”
Prédikátor könyve 7. rész 3. vers*

Áldott keddet, bölcs gondolatokat, mennyre nyitott és hit által szépülő szívet kívánok minden testvéremnek!

A bánat és a szomorúság pusztaságát lehetőleg messziről elkerülnénk, szívből vágyva a nevetés és a vidámság virágos rétjei után. Az életutunk azonban mindenképpen és kéretlenül is átvezet nehéz és megterhelő szakaszokon. Ezeket az időket nem kell feltétlenül büntetésként vagy személyre szabott szerencsétlenségként megélnünk, még akkor sem, ha mi magunk voltunk az előidézői, hanem a szívünk formálódásának, jobbá válásának lehetőségeként. A szív fájdalma sohasem kellemes, de ha a mennyei Atya gyógyító és megújító kezébe kerülhet ilyen esetekben, akkor nem legyengülve, betegeken, hanem megerősödve és megszépülve jöhet ki a próbákból. Istennek nem az a terve és nem azért engedi meg ezeket a helyzeteket, hogy néha érezzük rosszul is magunkat. Ő pontosan tudja, hogy ezek a lelki formálódásunk fontos pillanatai, amikor a bánat homályában jobban észrevehető a mennyei reménység és segítség sugara.

Atyám hálát adok a jó és a nehéz napokért is, a nevetésért, de a szomorúságért is, mert tudom, hogy mindegyik hasznos eszköz a szívem formálódásában!

*Revideált új fordítás

Támogassuk a baptistákat adónk 1+1%-ával!

ONline istentisztelet másolata másolata

Kedves Testvérek!

Újra elérkezett az az időszak, mikor az adónk 1+1%-áról rendelkezhetünk. Kérünk, támogassátok ezzel ti is a Magyarországi Baptista Egyházat és a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványt.

Támogassuk a baptisták társadalmi szolgálatát adónk 1+1%-ával!

A személyi jövedelemadó 1% felajánlása nem kerül semmibe, ugyanakkor nagyon sokat segíthetünk vele. Az adó 1% felajánlásra minden olyan magánszemély jogosult, aki ebben az évben adóköteles jövedelmet kapott, és erről jövedelemadó-bevallás készül, és megfizeti a kiszabott adót. Fontos! Ha a magánszemély bevallásban fizetendő adója 0 forint (például az egyes adókedvezmények miatt), az egyházak részére még ebben az esetben is szükséges rendelkeznie, mivel az egyházak – az 1%-on túli – kiegészítő állami támogatása a rendelkezők száma (és nem a felajánlott összeg nagysága) alapján történik.
Magyarországi Baptista Egyház
Technikai szám: 0286
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
Adószám: 18485529-1-42

 

1%
Kérünk, hogy terjesszétek ismerőseitek, barátaitok körében a támogatás lehetőségét, illetve a közösségi média felületeinken is megtaláljátok a felhívást, és meg tudjátok osztani.
Ha további kérdésetek van vagy segítségre van szükségetek a rendelkezői nyilatkozat kitöltésében, akkor látogassatok el a baptista egyház honlapjára vagy keressétek Csontos Bélát.

Áldott napot mindenkinek!

baptista 1% banner alap

facebook youtube instagram

Szeretettel várunk!