2021
2021. március 31., szerda
Napi felülről:
„Amit most nektek mondok, mindenkinek mondom: »Legyetek éberek!«” Márk evangéliuma 13. rész 37. vers*
Áldott szerdát, két lábbal a földön járó, de felülről vezetett szívet és szüntelenül őrködő lelket kívánok minden testvéremnek!
A Nagyhét tanításai közül kiemelkedik Jézus felkészítő üzenete a ránk váró megpróbáltatásokról, nehézségekről, veszélyekről és lelki harcokról. Ezeket a figyelmeztetéseket „halálosan” komolyan kell vennünk, mert csak így tudjuk betölteni a küldetésünket. Az első, hogy ne érjen meglepetésként bennünket a gyötrelmes és vészterhes időszakok eljövetele a világ, de a saját életünkben sem, mert ezeknek meg kell történniük és nekünk készen kell lennünk ezekben helytállni és kitartani. Ezek nem várt, de nem váratlan események, mert Isten előre készít bennünket, hogy, ha eljönnek a nemszeretem napok hittel és bizalommal tudjuk őket megélni. A második, hogy nem tétlenül, vagy rémülten sodortatva a viharoktól kell a lelkünknek hánykolódnia, hanem abban a feladatban éberen és következetesen kitartani, amivel megbízott bennünket a mennyei Atya! Ha eddig a szeretet nagy parancsa volt érvényben, akkor veszélyben még inkább ez lesz a fontos! Ha áldássá formált a Mindenható, akkor ezt bátran kell vállalni a legnehezebb próbákban is. Ha csak egy kicsiny fényt is kaptunk tőle, azt pont a legsötétebb völgyekben kell magasba tartani. Legyünk ébren őrködő harcosai Urunknak minden helyzetben!
Atyám, köszönöm, hogy ha el is kell jönniük a megpróbáltatásoknak, te felkészítesz, megerősítesz és bátorítasz, hogy hittel és szeretettel megálljam a helyemet!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. március 30., kedd
Napi felülről:
„Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.” Márk evangéliuma 12. rész 17. vers*
Áldott keddet, bölcs szívet, kitartó reménységet és „mégis” szeretetet kívánok minden testvéremnek!
A Nagyhét forgatagában teszik fel Jézusnak az adózással kapcsolatos ravasz kérdésüket azok, akik irigységből képesek voltak elítélni az igazat. Jézus elővetette velük az általánosan használt, egy napi munkadíj értékű ezüstpénzt, amelyet a császár képe és felirata hitelesített, majd kihirdette az Isten országának adózási szabályzatát. Amíg a földön élünk, de hit által már a mennyhez is tartozunk kettős kötelezettségünk van. Amikor egy nemzet, egy ország, egy közösség, egy család értékeit használjuk, akkor tartozunk azzal, hogy mi is felelősséget vállaljunk a tőlünk elvárt mérték szerint, a lehető legbecsületesebben. Nem az a kérdés, hogy mások, hogyan csalnak, élnek vissza a helyzettel, mennyire igazságos, vagy igazságtalan a rendszer, hanem az, hogy a szeretetből és tiszteletből fakadó kötelezettségünket betartjuk-e? Amikor a „császárnak” a hitünk miatt adózunk, akkor ez az ügy is odakerül Isten uralma alá szívünkben, a neki megfelelő helyre. Ma is lesz lehetőségünk néhány jó szóval, mosollyal, kedvességgel, odafigyeléssel és törődéssel adózni az élőknek, mert ennek most van itt az ideje. Ma is van lehetőség arra, hogy átéljük és megéljük azt, hogy mindenestől a mennyei Atyához tartozunk, ezért őszinte imádságunkkal, dicséretünkkel és szeretetünkkel fejezhetjük ki a hálánkat felé.
Uram, köszönöm, hogy a tiéd lehetek egészen! Hálát adok, hogy ma is vannak még emberi kötelességeim, amelyek által téged szeretnélek magasztalni!
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 29., hétfő
Napi felülről:
„Jeruzsálembe érkeztek. Bementek a szenthelyre s Jézus hozzáfogott, hogy kiűzze a szenthelyről azokat, akik ott árusítottak és vásároltak. A pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit felforgatta” Márk evangéliuma 11. rész 15. vers*
Áldott hétfőt, lelki megújulással, bátorító reménységgel teljes nagyhetet kívánok minden testvéremnek!
Nem, a szívünkben nincs helye mindenféle szemétnek! A legszentebb értékeink megfizethetetlenek, ezért elkótyavetyélni, aprópénzre váltani, nyerészkedni velük vétek magunk ellen, és az életet ajándékozó Istennel szemben is. A hitet elvesztegetni emberi elismerésért és elfogadásért, az önzetlen és tiszta szeretetet lecserélni az „addig kedvellek, amíg hasznom van belőle” hozzáállásra, az imádság helyét pedig átadni a pénz, hatalom és befolyás imádatának annak megcsúfolása, amiért megszülettünk. Jézus Krisztus nem azért vállalta a Nagyhét minden nehézségét és gyötrelmét, hogy az életünket egy kicsit megszépítse, a sok adok-kapok között néha elcsendesedhessünk, hanem azért, hogy a lelkünk egyszer és mindenkorra szent hely legyen, ahol nemet mondunk a gonosz összes munkájára, nem alkuszunk meg vele és nem engedünk teret számára. A szívünk tisztaságát és eredeti állapotát Megváltónk segítségével és közreműködésével lehet visszaállítani és biztosítani. Ő ma is kész arra, hogy nagytakarítást tartson az életünkben, de ennek következményeit fel kell vállalnunk.
Atyám, köszönöm, hogy nem a kívánságaim teljesítésére fogadtál be, hanem a lelkem megtisztulására és megőrzésére, mert ennek az árát te fizetted meg!
*Csia Lajos
2021
2021. március 28., Virágvasárnap
Napi felülről:
Ahogy haladt az úton, sokan a felsőruhájukat a földre terítették, Jézus elé. Mások meg a közelben lombos ágakat vágtak le, és azokat is eléje szórták. A Jézus előtt és mögött vonuló nagy tömeg mind azt kiáltotta: „Hozsánna! Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!” Márk evangéliuma 11. rész 8-9. vers*
Áldott virágvasárnapot, a szív békességét és örömét kívánom minden testvéremnek!
Ma nem a nyilvános ünneplés, a felhőtlen öröm szabadsága virradt a világra. Sokan az érzelmi hullámvasút völgyében járnak, hiszen váratlanul el kellett engedniük egy szeretett személyt, vagy már nagyon elegük van a korlátozásokból, rossz hírekből, de lehet, hogy a munkájukat nem végezhetik ugyanúgy a veszélyhelyzet miatt. A vigaszt és a reménységet elsősorban nem abban találhatjuk meg, hogy már látszik az alagút vége, hogy ennél nehezebb már úgysem lehet, vagy, hogy egyszer úgyis jobb lesz majd minden, mert a léleknek most van szüksége támaszra, erőforrásra és biztos kapaszkodóra. Ehhez pedig nem elég csupán az emberi jó szándék és bölcsesség, hanem felülről érkező forrásra is szükségünk van. Jézus Krisztusban megérkezett hozzánk a mennyei Atya jelenléte és segítsége, most pedig minden nehézség, fájdalom és félelem ellenére is itt van közöttünk. Hozsánna, ami annyit jelent magyarul, hogy (most) segíts meg, egy igazán hozzánk illő imádság és kiáltás ezen a napon, mert Isten magasztalásának ez is része! Lehet a szívek alázatos megmentője és királya előtt és mögött is haladni, de a legjobb hely mégiscsak nála, vele és benne található, az atyai háznál.
Uram, köszönöm, hogy te vagy a mai napom reménysége is! Hozsánna! Most segíts meg!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. március 27., szombat
Napi felülről:
„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.” 34. zsoltár 8. vers*
Áldott szombatot, az Örökkévaló minden értelmet és elgondolást meghaladó védelmét és szeretetét kívánom minden testvéremnek!
A javaink, értékeink biztonságát a magunk módján megpróbáljuk a lehető legjobban megőrizni. Zárakkal, kódokkal, szerződésekkel és különleges odafigyeléssel. Minél értékesebb számunkra valami, annál többet áldozunk a védelmére és ez teljesen helyénvaló. Az egészségünk fenntartására és őrzése szintén mindennapi gondunk, és ez különlegesen megmutatkozik ebben a vészterhes időszakban. Ezek ránk bízott feladatok, ahol a felelőtlenségért és hanyagságért súlyos árat fizethetünk. Azonban az életünkben vannak még ennél is fontosabb területek, az emberi és mennyei kapcsolataink, illetve a lelkünk egészsége, békessége és tisztasága. Ezeket nem lehet ugyanúgy megvédeni, mint a látható kincseinket, de megőrzésük, és amennyiben szükséges a helyreállításuk, még azoknál is nélkülözhetetlenebb. A mennyei Atya komolyan vesz minden felkérést tőlünk, amiben az Ő segítségét és oltalmát igényeljük, mert megbízunk benne. Szolgáit rendeli ki mellénk és körénk, hogy az Ő terveit és akaratát képviseljék az életünkben. Nem helyettünk fognak őrködni, hanem értünk! Nem mi bízzuk meg őket feladattal, hanem az Úr, aki parancsol nekik az érdekünkben és olyan szemmel láthatatlan védőfallal vesznek körül, amit semmi más nem pótolhat. A testünk elfáradása után pedig ők fognak átkísérni bennünket a mennyei otthonunkba.
Atyám köszönöm az életemet és hálás vagyok, hogy nem csak megajándékoztál ezzel a kinccsel, hanem szeretetedből örök védelmet is biztosítottál számomra.
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 26., péntek
Napi felülről:
„A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.” Zsidókhoz írt levél 13. rész 16. vers
Áldott pénteket, kitartó és bátor szeretetet a mai nap kihívásaihoz, az előttünk álló hétvégére pedig megújuló reménységet kívánok minden testvéremnek!
Mindannyian ismerjük az ajándékozás örömét, az önzetlen és hátsó szándék nélküli jótettek szívet melengető boldogságát, hiszen ez nemesíti és szépíti igazán a lelket. Sajnos a hétköznapok küzdelme, az igényeink, vágyaink és az elvárások sürgető kihívásai mind-mind azt suttogják, a végén pedig már erőszakosan követelik, hogy most csak magaddal törődj, a saját feladataidra összpontosíts, és nem engedheted meg magadnak a jótékonyság „fényűzését”. Pedig a lélek pont attól lesz egészséges és erős, ha megtanulja helyesen szeretni önmagát, elfogadni a segítséget és elválaszthatatlan része lesz a kincsei természetes megosztása. Amennyivel tisztább és frissebb egy forrás egy vizes gödörnél, annyival éltetőbb egy szív, amely kész őszinte szeretettel adni magából, nem csak elvárni és önmagának gyűjtögetni. A nincs időm, nincs erőm, nincs mit adnom, csak addig igaz, amíg a Szeretet rendet nem tesz az életünk polcain, hogy a valódi helyére kerüljön minden értékünk.
Uram, köszönöm, hogy annyi mindennel megajándékoztál, hogy abból bőven jut mások számára is!
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 25., csütörtök
“Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik.”
A prédikátor könyve 7.rész 9. vers*
Áldott szerdát, minden nehézség közepette is békességben megőrzött szívet és reménységben megerősödő lelket kívánok minden testvéremnek!
A váratlan és kellemetlen helyzetekre való válaszunk és reagálásunk minden esetben tükröt állítanak elénk, hogy mi minden tanyázik a szívünkben, hiszen ezek az esetek hirtelensége nem engedi, hogy a a „jó” magaviseletünk időben becsukja az ajtót a mélybe rejlő indulatok előtt. Ilyenkor kitörő vulkánként beindul a kiabálás, káromkodás, hangos és durva hibáztatás, bosszankodás és a féktelen düh. A hirtelen felindulásból elkövetett megalázás, sértegetés, átkok és tettek oka nem egy másik személy vagy helyzet, hanem a lelkünk meg nem békélt mélységei, a sötétben rejtegetett önigazságunk. Itt nem az a kérdés, hogy ki a hibás, mert mások figyelmetlensége, hanyagsága vagy bűne nem szolgálhat mentségként a szívünkbe befészkelt és megtűrt gonoszra, pedig de kényelmes ezzel áltatni magunkat. A mennyei Atyának nem az a terve, hogy még ügyesebben tudjuk felügyelni az indulatainkat, hanem, az hogy az ostoba szívünk helyett a felülről való bölcsesség uralkodjon bennünk, hogy a tőle tanult alázat és szelídség legyen a mindennapi lakótársunk.
Uram, köszönöm, hogy te a békesség, megbocsátás és szeretet Lelkét küldet el hozzánk, hogy bennünk és velünk éljen!
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 24., szerda
„Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik.” A prédikátor könyve 7. rész 9. vers*
Napi felülről:
Áldott szerdát, minden nehézség közepette is békességben megőrzött szívet és reménységben megerősödő lelket kívánok minden testvéremnek!
A váratlan és kellemetlen helyzetekre való válaszunk és reagálásunk minden esetben tükröt állítanak elénk, hogy mi minden tanyázik a szívünkben, hiszen ezek az esetek hirtelensége nem engedi, hogy a a „jó” magaviseletünk időben becsukja az ajtót a mélybe rejlő indulatok előtt. Ilyenkor kitörő vulkánként beindul a kiabálás, káromkodás, hangos és durva hibáztatás, bosszankodás és a féktelen düh. A hirtelen felindulásból elkövetett megalázás, sértegetés, átkok és tettek oka nem egy másik személy vagy helyzet, hanem a lelkünk meg nem békélt mélységei, a sötétben rejtegetett önigazságunk. Itt nem az a kérdés, hogy ki a hibás, mert mások figyelmetlensége, hanyagsága vagy bűne nem szolgálhat mentségként a szívünkbe befészkelt és megtűrt gonoszra, pedig de kényelmes ezzel áltatni magunkat. A mennyei Atyának nem az a terve, hogy még ügyesebben tudjuk felügyelni az indulatainkat, hanem, az hogy az ostoba szívünk helyett a felülről való bölcsesség uralkodjon bennünk, hogy a tőle tanult alázat és szelídség legyen a mindennapi lakótársunk.
Uram, köszönöm, hogy te a békesség, megbocsátás és szeretet Lelkét küldet el hozzánk, hogy bennünk és velünk éljen!
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 23., kedd
„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” 34. zsoltár 19. vers*
Napi felülről:
Áldott keddet, a mai nap küzdelmeihez felbátorodott szívet és egészséges lelket kívánok minden testvéremnek!
A megtört szív és a megsebzett lélek fájdalma az emberi lét egyik legnehezebb terhe. Amennyire tőlünk telik, amennyiben rajtunk múlik, messze kerüljük el azokat a helyzeteket, ahol mi okozhatunk ilyen sebeket akarva-akaratlanul másoknak. A hűtlenség, gyűlölet, önzés, hazugság, tiszteletlenség és beteges önigazság olyan mély és kínzó sérüléseket képes szerezni, amit csak akkor fogunk fel, amikor velünk teszik ugyanezt. Ráadásul, ha a sebek nincsenek megfelelően kezelve további káros következményekkel is járnak. A szív bezárkózik, megkeménykedik, túlzóan gyanakvóvá és érzékennyé válik, a lélek pedig reményvesztetten és bizonytalanul néz minden nap elé, rettegve az újabb fájdalmaktól. Erre jöhet még rá, hogyha elhiszi azt a hazugságot, hogy Isten is megveti őt, mert nem elég erős, bátor és egészséges és nem elég jó ahhoz, hogy méltó legyen a Mindenható szeretetére, ezért a hit útja helyett az önsajnálat börtönébe menekül. Pedig olyan Atyánk van, aki Jézus Krisztusban képes átérezni és megérteni minden fájdalmunkat és sebünket. Ő pont ezek miatt érkezett hozzánk, hogy akkor segítsen rajtunk, amikor betegek, megtörtek és megfáradtak vagyunk, hogy megmutassa rajtunk irgalmát és kegyelmét. Soha nem reménytelen az állapotunk addig, amíg megbízunk az Úr jóságában és szeretetében!
Atyám, köszönöm, hogy közösséget vállalsz velem és megmentesz akkor is, amikor megtört és megsebzett vagyok, mert a te szereteted mélyebb minden emberi fájdalomnál!
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 22., hétfő
„Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban,…”
Thesszalonikaiakhoz írt második levél 1. rész 3. vers*
Napi felülről:
Áldott hétfőt, a feladataink elvégzéséhez testi és lelki erőt, a kapcsolataink ápolásához pedig túlcsorduló szeretetet kívánok minden testvéremnek!
Egy Covid-évnyi idő elteltével a világ még mindig nem állt helyre, sőt hazánkban, sok más országgal egyetemben talán az eddigi legnehezebb heteket éljük át. Mikor, ha nem most van különleges értéke a megbecsülésnek, köszönetnek és hálaadásnak, a kitartó és hősies helytállókért, küzdőkért és harcosokért. Annyira könnyű észrevenni a hibákat, hiányosságokat és tévedéseket, amelyek a feszült légkörben csak még inkább felnagyítódnak, de mennyivel nehezebb kihívás bíztatni az elfáradtat, néhány jó szót szólni az elcsüggedőnek és bátorítani a bizonytalanokat. Mi is vágyunk arra, hogy értékeljék az odaadásunkat, és a hála hangja is megszólaljon velünk kapcsolatba, ne csak a számonkérésé, így pontosan tudjuk, hogy mire lenne igazán égető szükség. Kezdjük a saját környezetünkkel! Cseréljük le a keserűség és problémázás szemüvegét mennyei lencsékre, olyanokra, ahol valóságosan megláthatjuk mennyi mindenért lehetünk hálásak másokért, mennyi mindent köszönhetünk nekik, észrevéve a hétköznapi és apró kincseket is. Az egyik legfontosabb eredmény, ha bennünk és környezetünkben is a szeretet gazdagodik, a hit pedig erősödik, mert ezzel nem csak túlélni lehet a nehézségeket, hanem győztesekként menni tovább.
Atyám, köszönöm, hogy hittel és szeretettel ajándékoztál meg, hogy a hálaadás és köszönet is szüntelen virágozzék a szívemben!
*Revideált új fordítás