Archívum

A bűn egyik alapértelmezett szörnyű következménye a halál, azonban ezzel életünk végén szembesülünk úgy igazán. Ami a végső tragédián túl végtelenül szomorú, az a haláltusa, amit a lelkünk vív az Isten közelsége nélkül. Olyan ez, mint amikor valaki víz alatt próbál levegőért kapkodni, viszont amíg a fuldokló minden porcikája sikolt az életért, addig a lelkünk haldoklása lassú, csendes, tompa kín, ha elég távol vagyunk Istentől, ha elég kemény a szívünk, már fájdalmat sem érzünk.

Ebben az állapotban csak távoli teher a figyelmeztetés, bosszantó a kijózanító szó, mint a szúnyog, csak arra vágyunk hogy maradjon abba a zümmögés… A falaink miatt kell Jézusnak zörgetnie, nem csak egyszer “becsengetni”, mert úgy hozzá lehet szokni, úgy bele lehet tompulni, annyira ki lehet zárni a már fárasztó hangot, hogy fel sem tűnik hogy az élettől tartjuk távol magunkat. Pedig Jézus adni akarja és adja a lehetőséget a megtérésre. A rendelkezésre álló időnk véges, most kellene ajtót nyitni, és összetörni, hogy aztán még időben felépíthessen Isten, és meg tudjunk állni az utolsó időkben, mert az idők gonoszak.

“Drága Jézus, köszönöm hogy annyira szeretsz, hogy a keresztet is vállaltad értem. Felfoghatatlan csoda, hogy a halálomat helyettem átélted, életre cserélted, sőt, gyermekeddé fogadtál és királyi méltóságba emeltél! Istenem, tudom hogy még nem végeztél azzal a munkával, amit bennem elkezdtél. Kérlek segíts, hogy hadd tudjam megnyitni a szívem az általad előkészített változásokra, mert még ez sem megy nélküled. Szükségem van a te kegyelmedre, áraszd rám a te Szent Szellemedet, hogy felismerjem az alkalmas időt, és bölcsen éljek a lehetőségeimmel! Ámen!”

Jézus azt ígérte nekünk, hogy ha hívására nyitott szívvel felelünk, akkor ő nem csak bemutatkozik nekünk, hanem közösséget vállal velünk, lakozást vesz nálunk, és együtt vacsorázik velünk. Ő egy különleges vendég: ha beengedjük a szívünkbe, akkor ő terít nekünk asztalt. Minden, amire valaha szükségünk volt, vagy szükségünk lehet, elénk van készítve, és csak arra vár, hogy éljünk vele.

“Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!
Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.

És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”
Jakab 5:13-16 (HUNB)

“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”
Zsidók 4:15-16 (RÚF)

“Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te ma is tárt karokkal vársz, és a te asztalod bőségesen terítve van előttem. Kérlek segíts rád hangolódnom, hogy felismerjem a valódi szükségeimet, hogy a te szíved szerint előkészített áldásokat tudjam kérni az életemre és testvéreim életére. Adj hitet Uram, hogy ne kételkedve kérjek, te bátorítsd fel a szívemet, hogy őszintén kiáltani tudjak hozzád! Légy te az életemben aki gondoskodik, aki előttem jár, én gyógyítóm és szabadítóm! Hova mennék, ha nem hozzád? Hiszen te vagy a “Vagyok”, akié az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké! Ámen!”

Az ige több helyen is beszél arról, hogy az egyik legfontosabb módja annak, hogy szeretetünket kifejezzük Isten felé, ha engedelmeskedünk neki. Épp ezért, olyan egyszerűnek tűnik az összefüggés: ha szeretem Istent, akkor jó dolgokat teszek, és ezek a jó dolgok életem gyümölcsei. Tehát eszerint a világ fekete-fehér: vannak cselekedetek amik jók, és vannak amik rosszak, életünk végén pedig összeszámolhatjuk majd, hogy melyek voltak túlsúlyban.

Az ige azonban itt eggyel tovább viszi ezt a gondolatot: nem csak azzal számol, hogy egy cselekedet önmagában jó-e vagy rossz, hanem a szív legbelsőbb indulataitól végigköveti azt, hogy milyen hatása van másokra nézve, avagy milyen gyümölcsöt terem mindaz, amit teszek. Jézus életéből az látszik, hogy minden megszólalásában és minden mozdulatában az Atyával volt egységben. Mindig a helyzetre reagált, arra hogy mivel épít, mivel mutatja be az Atyát, hogy hogyan ér el a szívekig. Sosem gázolt át senkin az igazság zászlaját lengetve, csak hogy önmagát felemelje. Jelentősége volt annak, amikor bűnösökkel, vámszedőkkel vacsorázott együtt, amikor hagyta, hogy egy utcalány a lábát megmossa, amikor a pénzváltók asztalát felborította, amikor engedte, hogy a gazdag ifjú megszomorodva távozzon, vagy amikor épp “későn” ért Lázárhoz.

A Galata 5:22-23-ban az ige felsorolja azokat a belső értékeket, amik a Szent Szellemmel való közösség következményeként fejlődhetnek ki bennünk. Amikor ez a gyümölcs megérik a lelkünkben, akkor képesek leszünk előrelátóan cselekedni, vagyis nem csak az számít, hogy amit teszünk, önmagukban helyesek-e, hanem hogy milyen következménye van a körülöttünk élők számára.

“Drága Jézus! Taníts engem úgy szolgálni, hogy az ne rólam szóljon, hanem valóban a testvéremet szolgálja, és rád mutasson, téged dicsőítsen! Segíts, hogy hadd tudjam felismerni, hogy a szavaim és tetteim milyen mély nyomot hagyhatnak a másik emberben, és vezess engem naponként, hogy a te látásoddal, a te szíveddel összhangban tudjak jelen lenni a nehéz helyzetekben is. Áldj meg bennünket Uram látó szemmel, halló füllel és érző szívvel, és te adj közénk egységet, hogy nyilvánvalóvá legyen rajtunk, hogy hozzád tartozunk, a te néped vagyunk, te pedig ami egyedüli és mindenható Istenünk vagy! Ámen!”

Ez az ige elsőre talán nem tűnik bátorítónak. Rámutat a bűn miatti tehetetlenségünkre, nyersen szembesít a ténnyel, hogy a lényünk legmélyéig elért a halálos fertőzés. Az Istentől való elszakítottságunkban kiismerhetetlenre torzult, amiről egykor Isten azt mondta: “igen jó”.

Valami felfoghatatlan okból, örök szeretettől vezérelve Isten mégis úgy döntött, hogy nem itt lesz a mondat vége. Jézus halála, feltámadása és győzelme miatt nem lehetetlen a romlott, javíthatatlan szív újjáteremtése. Újra kapcsolatban lehetünk Istennel, a szívünk tiszta és szent lehet, Jézus áldozata miatt. Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei: semmivel sem tudjuk bevásárolni magunkat a mennybe, bármekkora érték is egyébként, hogy ha nagy múltú gyülekezetbe járunk. Az sem számít, hogy hány generációra visszamenőleg volt vallásos a családunk. Nem ment meg, ha egy nagy nevű lelkész merített be, sem az, ha sok embernek teszünk görcsösen bizonyságot. Nem tudjuk semmilyen jó cselekedettel igazolni, hogy helyünk van Isten országában. Krisztushoz tartozni nem egy klubváltás a rosszul viselkedők köréből a jól viselkedők közé, hanem élet-halál kérdés. A minden másnál csalárdabb szívünket kizárólag Jézus tudja kicserélni és életre hívni.

“Istenem, megvallom, hogy nélküled én is menthetetlen vagyok. Segíts meg, hogy hadd tudjam naponként megélni a hozzád tartozás csodáját, és ne akarjam lealacsonyítani a te egyetlen fiad, Jézus áldozatát azzal, hogy magam kezdem törleszteni a kifizethetetlent. Segíts, hogy hadd legyek teljes függésben tőled, hadd legyek teljes biztonságban a te szeretetedben. Kérlek újítsd meg az erős lelket bennem, és tölts be a te Szent Szellemeddel, hogy valós és tápláló gyümölcsöket teremhessek a te dicsőségedre. Elismerem hogy most is szükségem van rád, segíts Uram abban a szabadságban járni, amit csak a te közelségedben tudok átélni! Ámen!”

Erő és hatalom van a gondolkodásmódunkban, abban ahogy magunkat, a környezetünket és egymást szemléljük. Nem véletlenül írja Pál, hogy az értelmünk megújulása szükséges ahhoz, hogy megítélhessük mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Sokáig azt hittem, hogy az értelmem megújulása alatt Isten csak annyit értett, hogy elhiszem hogy ő van, hogy Jézus meghalt értem, és máris máshogy gondolkodom mint a világ. Mindamellett, hogy egy abszolút sarkalatos pont ez, messze nem az út vége a formálódásunkat tekintve.

Életem egyik legnagyobb áttörését sokáig késleltettem az emberi gondolkodásommal. Hónapokig szólongatott Isten, hogy engedelmességet vár tőlem egy bizonyos területen: azt kérte hagyjam magam és legyek sebezhető. Akkoriban a fájdalomnál semmi mástól nem féltem jobban, és azok után amin keresztül mentem, el sem tudtam képzelni, hogy Isten megengedi, sőt ő hív bele olyan egy helyzetbe, ahol bántásokat szenvedhetek el. Hosszú viaskodás után végül letettem az akaratomat, és a legnagyobb lecke nem is az volt, amiben Isten engedelmességet kért, hanem hogy tényleg mennyivel magasabbak az ő gondolatai az enyémeknél. Az egész világom íródott át, ahogy leengedtem a falaimat, és elengedtem azt a feltételezést, hogy amit látok, az megegyezik az Isten által szemlélt valósággal.

“Drága Jézus, itt állok most teljes valómban, és arra kérlek, hogy te vizsgáld meg az én szívemet és gondolkodásomat egészen az alapokig. Megengedem, hogy átrendezd az életem, hogy te mondd meg: mi a jó, és mi a rossz. Te vagy az én váram, és Te vagy az ajtó, aki eldönti, hogy mi előtt nyissam meg magam, és mi az aminek ne engedjek teret az életemben. Te, Jézus, úr vagy a lehetetlen helyzeteken is. Leteszem eléd azt, ahogy szemlélem a nehézségeimet. Leteszem az akaratomat, az összes érvemet és feltételezésemet. Kérlek Istenem, szólj hozzám naponként, és add, hogy meg is halljam a te hangodat. Leplezd le a sátán minden hazugságát az életemben, és mutasd meg mit is jelent az a tágas tér, amelyre te helyeztél engem. Formálj a te akaratoddal megegyezően, legyen kézzelfogható valóság itt a földön mindaz, amit elterveztél rólam a mennyben. Ámen!”