2023. április 6., Nagycsütörtök

Napi felülről:

„(Jézus) felkelt hát a vacsorától, levette felső ruháját, és egy törlőkendőt kötött a dereka köré. Azután vizet öntött egy edénybe, és sorban megmosta, majd a kendővel megtörölte a tanítványai lábát.”

János evangéliuma 13. rész 4-5. vers*

Áldott Nagycsütörtököt, a lehajló, lábat mosó szeretet megtapasztalását és gyakorlását kívánom minden testvérem számára!

A nagyhét folytatásaként az utolsó vacsoráját töltötte együtt Jézus a tanítványaival halála előtt. Nagyon vágyott erre az alkalomra, mert ez volt az ő búcsúajándéka barátai felé. Ennek fontos része volt, az a pillanat, amikor felállt az asztal mellől és alázattal telve, saját maga előkészítve sorra megmosta tanítványai lábát és meg is törölte azokat. Mindenkiét, a néhány óra múlva őt megtagadó Péterét is, aki mindezt nehezen tudta és akarta elfogadni és megérteni. Iskáriótes Júdásnak is, aki már az árulás gondolatával a szívében ült közöttük adott még esélyt, lehetőséget a szeretet felismerésére. A világmindenség ura önként vállalta mindezt, mert ezzel is arról az útról tett bizonyságot, amely felfelé vezet. A megmosott láb sokkal többről tanított, mint elsőre felismerhették, hiszen ezzel az egész életük és jövőjük elhívásába is belepillanthattak. A Megváltó nem csupán a földig volt kész lehajolni értük, értünk, hanem egészen a pokol mélységéig, hogy onnan kiszeressen bennünket, hogy ne legyünk se a bűneink, se a szennyünk szégyenének fogjai, hanem felszabadult, megtisztított és szolgáló életet élhessünk!

Mennyei Atyám hálát adok azért a csodálatos, mélységes és magasságos szeretetért, amellyel megtisztítottál és megbíztál!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!