Archívum

Ez az ige elsőre talán nem tűnik bátorítónak. Rámutat a bűn miatti tehetetlenségünkre, nyersen szembesít a ténnyel, hogy a lényünk legmélyéig elért a halálos fertőzés. Az Istentől való elszakítottságunkban kiismerhetetlenre torzult, amiről egykor Isten azt mondta: “igen jó”.

Valami felfoghatatlan okból, örök szeretettől vezérelve Isten mégis úgy döntött, hogy nem itt lesz a mondat vége. Jézus halála, feltámadása és győzelme miatt nem lehetetlen a romlott, javíthatatlan szív újjáteremtése. Újra kapcsolatban lehetünk Istennel, a szívünk tiszta és szent lehet, Jézus áldozata miatt. Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei: semmivel sem tudjuk bevásárolni magunkat a mennybe, bármekkora érték is egyébként, hogy ha nagy múltú gyülekezetbe járunk. Az sem számít, hogy hány generációra visszamenőleg volt vallásos a családunk. Nem ment meg, ha egy nagy nevű lelkész merített be, sem az, ha sok embernek teszünk görcsösen bizonyságot. Nem tudjuk semmilyen jó cselekedettel igazolni, hogy helyünk van Isten országában. Krisztushoz tartozni nem egy klubváltás a rosszul viselkedők köréből a jól viselkedők közé, hanem élet-halál kérdés. A minden másnál csalárdabb szívünket kizárólag Jézus tudja kicserélni és életre hívni.

“Istenem, megvallom, hogy nélküled én is menthetetlen vagyok. Segíts meg, hogy hadd tudjam naponként megélni a hozzád tartozás csodáját, és ne akarjam lealacsonyítani a te egyetlen fiad, Jézus áldozatát azzal, hogy magam kezdem törleszteni a kifizethetetlent. Segíts, hogy hadd legyek teljes függésben tőled, hadd legyek teljes biztonságban a te szeretetedben. Kérlek újítsd meg az erős lelket bennem, és tölts be a te Szent Szellemeddel, hogy valós és tápláló gyümölcsöket teremhessek a te dicsőségedre. Elismerem hogy most is szükségem van rád, segíts Uram abban a szabadságban járni, amit csak a te közelségedben tudok átélni! Ámen!”

Erő és hatalom van a gondolkodásmódunkban, abban ahogy magunkat, a környezetünket és egymást szemléljük. Nem véletlenül írja Pál, hogy az értelmünk megújulása szükséges ahhoz, hogy megítélhessük mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Sokáig azt hittem, hogy az értelmem megújulása alatt Isten csak annyit értett, hogy elhiszem hogy ő van, hogy Jézus meghalt értem, és máris máshogy gondolkodom mint a világ. Mindamellett, hogy egy abszolút sarkalatos pont ez, messze nem az út vége a formálódásunkat tekintve.

Életem egyik legnagyobb áttörését sokáig késleltettem az emberi gondolkodásommal. Hónapokig szólongatott Isten, hogy engedelmességet vár tőlem egy bizonyos területen: azt kérte hagyjam magam és legyek sebezhető. Akkoriban a fájdalomnál semmi mástól nem féltem jobban, és azok után amin keresztül mentem, el sem tudtam képzelni, hogy Isten megengedi, sőt ő hív bele olyan egy helyzetbe, ahol bántásokat szenvedhetek el. Hosszú viaskodás után végül letettem az akaratomat, és a legnagyobb lecke nem is az volt, amiben Isten engedelmességet kért, hanem hogy tényleg mennyivel magasabbak az ő gondolatai az enyémeknél. Az egész világom íródott át, ahogy leengedtem a falaimat, és elengedtem azt a feltételezést, hogy amit látok, az megegyezik az Isten által szemlélt valósággal.

“Drága Jézus, itt állok most teljes valómban, és arra kérlek, hogy te vizsgáld meg az én szívemet és gondolkodásomat egészen az alapokig. Megengedem, hogy átrendezd az életem, hogy te mondd meg: mi a jó, és mi a rossz. Te vagy az én váram, és Te vagy az ajtó, aki eldönti, hogy mi előtt nyissam meg magam, és mi az aminek ne engedjek teret az életemben. Te, Jézus, úr vagy a lehetetlen helyzeteken is. Leteszem eléd azt, ahogy szemlélem a nehézségeimet. Leteszem az akaratomat, az összes érvemet és feltételezésemet. Kérlek Istenem, szólj hozzám naponként, és add, hogy meg is halljam a te hangodat. Leplezd le a sátán minden hazugságát az életemben, és mutasd meg mit is jelent az a tágas tér, amelyre te helyeztél engem. Formálj a te akaratoddal megegyezően, legyen kézzelfogható valóság itt a földön mindaz, amit elterveztél rólam a mennyben. Ámen!”