Digitális generációk tanítása a gyülekezetben

KÉPZÉS

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a mostani gyerekek és ifjúság teljesen másképpen működnek, mint a korábbi generációk. Már az őket nevelő szülők is mások. Három gyermekes anyaként igyekeztem tudatosan bibliai értékek alapján nevelni a gyermekeimet, mégis az utóbbi időben eszköztelennek éreztem magam. Egyre többször hangzott el a számból: „bezzeg az én időmben”.

A tavaszi debreceni képzés felépítése kiváló volt. Rendszerbe rakta a fogalmakat és segített megérteni a digitalizáció okozta változások folyamatait. Mónika, az előadó magasfokú szakmai felkészültséggel rendelkezik, minden alkalom tele volt életszagú bizonyságokkal és példákkal is. A különböző játékos feladatokon keresztül jutottunk egyre közelebb a megoldáshoz: hogyan is szólítsuk meg a gyermekeket, fiatalokat, hogy ők meg is értsék, amit mondunk.

Minden alkalommal személyes kijelentésekkel és élményekkel gazdagodtam. Úgy éreztem az Atya formálja a szívem. A sokrétű intelligencia megismerése révén tisztábban láttam meg önmagam és mások ajándékait. Számomra ez volt az egyik legjobb áldása a képzési szombatoknak.

Szeretettel ajánlom a képzést mindenkinek. Garantáltan jobban fogják érteni a mai generációt, mely sóvárogva várja, hogy bemutassuk nekik az Atyát.

Bátorítok mindenkit tegye szabaddá a szívét, hogy egy újfajta látásmódot nyerjen, amivel könnyebben, érthetően hirdethető az evangélium kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Hencsné Galyas Rózsa – Miskolc

Képzés újra, ősszel a Budapest vonzáskörzetében lévő gyülekezetek számára, Szigetszentmiklóson. Képzési napok:

szeptember 20, szombat

október 25, szombat (hosszú hétvége, őszi szünet)

november 22, szombat

december 6, szombat

A képzés díja: 25.00 Ft


A képzés anyaga, tematikája elsősorban olyanok számára került kialakításra, akik nem pedagógusok, és nem jutnak hozzá hasonló minőségű elméleti és gyakorlati segítséghez. A jelentkezés ELINDULT. Több információ az alábbi linken.

Szeretettel várunk!

Generációk együtt! De hogyan?

„Nem értjük a gyermekeinket, tanítványainkat, sokszor olyan az Y-, Z- vagy Alfa-generációval folytatott beszélgetésünk, mintha ufókkal kellene kommunikálnunk. Mintha egy más bolygó idegen lényei élnének velünk egy térben, akiknek alapvető jelzéseit sem értjük, és alapvető szükségleteik is teljességgel abszurdnak tűnnek. Ez a generációs szakadék valahogy más, mint ami apáink és közöttünk volt. Mintha mélyebb, súlyosabb lenne, mintha nehezebben lehetne megtalálni a közös hangot, a generációk közös nyelvét.”

Miklya Luzsányi Mónika

(tovább…)

Programjaink: 2025. június 09. – 15.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai‬‬‬‬‬

PÜNKÖSDHÉTFŐ (június 9.)

6.00 Imareggel

KEDD (június 10.)

18.00 Vezetőségi tanácskozás

CSÜTÖRTÖK (június 12.)

18.30 Bibliaóra ApCsel 2. rész

SZOMBAT (június 14.)

17.00 Ifjúsági alkalom

VASÁRNAP (június 15.) Apák napja

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: Zsoltár 119, 81-96

IGEHIRDETÉS

1 János 2,10-14

Igék, amelyek nekünk és rólunk szólnak

„Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van.” 1 János 2,13a

11.00 KISCSOPORTOK

Programjaink: 2025. június 01. – 08.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai‬‬‬‬‬

HÉTFŐ (június 2.)

6.00 Imareggel

KEDD (június 3.)

9.00 Szolgálat az idősek otthonában

CSÜTÖRTÖK (június 5.)

18.30 Bibliaóra 1Korinthus 13. rész

SZOMBAT (június 7.)

17.00 Ifjúsági alkalom

PÜNKÖSDVASÁRNAP (június 8.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: Zsoltár 119, 65-80

IGEHIRDETÉS

ApCsel 2,1-21

A Szentlélek jelenléte

Molnár Ambrus szolgálata

„Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.” 17. vers

17.00 KÖZÖS PÜNKÖSDVASÁRNAPI ÜNNEP A MISSZÓKERÜLETBEN

Fókusz Gyülekezet  (Montázs Központ), Budapest 11. ker. Vahot utca 8.

Programjaink: 2025. május 26. – június 01.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai

HÉTFŐ (május 26.)

6.00 Imareggel

KEDD (május 27.)

18.00 Vezetőségi tanácskozás

CSÜTÖRTÖK (május 29.) A mennybemenetel napja

18.30 Bibliaóra ApCsel 1,4-14

PÉNTEK (május 30.)

17.30 Szabadidő klub a Temesvár úti iskolában

SZOMBAT (május 31.)

17.00 Ifjúsági alkalom

VASÁRNAP (június 1.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: Zsoltár 119,49-64

IGEHIRDETÉS

1Korinthus 13,13

A szeretet mennyei színei és ízei V.

      1. Értékek, amelyek nem veszhetnek el!
      2. A hit lépései
      3. A remény karjai
      4. A szeretet éltető, szívdobbanásai

ÚRVACSORA

„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” 1Jn 1,7

Programjaink: 2025. május 19 – 25.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai ‬‬‬‬

HÉTFŐ (május 19.)

6.00 Imareggel

KEDD (május 20.)

9.00 Szolgálat az idősek otthona

CSÜTÖRTÖK (május 22.)

18.30 Bibliaóra 1Kor 13,6-7

SZOMBAT (május 24.)

17.00 Ifjúsági alkalom

VASÁRNAP (május 25.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: Zsoltár 119,33-48

IGEHIRDETÉS

1Korinthus 13,8-12

A szeretet mennyei színei és ízei IV.

Gurbán Péter szolgálata

      1. A szeretet eredete, 
      2. Isten jelenlétében lenni,
      3. Isten dicsőítése

„A szeretet soha el nem múlik… most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.”

Programjaink: 2025. május 12 – 18.

 A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai‬‬‬‬‬‬

HÉTFŐ (január 6.)

6.00 Imareggel

KEDD (január 7.)

18.00 Elöljárósági alkalom

CSÜTÖRTÖK (január 9.)

18.30 Bibliaóra Józsué könyve 1. rész

SZOMBAT (január 11.)

17.00 Ifjúsági alkalom

VASÁRNAP (január 12.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: Zsoltár 119, 17-32

IGEHIRDETÉS

1Korinthus 13,6-7

A szeretet mennyei színei és ízei III.

      1. Örömök, amelyek elvesztik a szeretet ízét.
      2. Az igazság tiszta öröme
      3. Mit visel el a szeretet?
      4. Mit hisz a szeretet?
      5. Mit remél a szeretet?
      6. Miben tart ki a szeretet?

„Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” 1Kor 13,6-7

11.00 KISCSOPORTOK

Programjaink: 2025. május 05 – 11.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai‬‬‬‬

HÉTFŐ (május 5.)

6.00 Imareggel

18.00 Ruhabörze

KEDD (május 6.)

9.00 Idősek otthona

CSÜTÖRTÖK (május 8.)

18.30 Bibliaóra 1Kor 13,1-3

PÉNTEK (május 9.)

18.00 Előadás az internetes zaklatásról

SZOMBAT (május 10.)

17.00 Ifjúsági alkalom

VASÁRNAP (május 11.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Anyák napi ünnepély

Köszöntő: 98. Zsoltár

IGEHIRDETÉS

Józsué könyve 1:10-18

Csak légy erős és bátor!

        1. Mit ígért nekünk az Úr?
        2. Hogyan küzdhetünk az ígéretek beteljesüléséért?
        3. Csak légy erős és bátor!

„Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz.”

ÚRVACSORA

„Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” 

Zsidókhoz írt levél 10,39

Programjaink: 2025. április 28. – május 04.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai‬‬‬‬

HÉTFŐ (április 28.)

6.00 Imareggel

CSÜTÖRTÖK (május 1.)

18.30 Bibliaóra Lukács 24,13-35

VASÁRNAP (május 4.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: 118. Zsoltár

„Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” Zsolt 118,6

IGEHIRDETÉS

1Korinthus 13,1-3

A szeretet mennyei színei és ízei I.

Molnár Ambrus szolgálata

„És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.” 1Kor 13,3

ÚRVACSORA

„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.” 1Kor 11,26

Programjaink: 2025. április 21 – 27.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai‬‬‬‬

HÉTFŐ (április 21.)

6.00 Imareggel

KEDD (április 22.)

9.00 Szolgálat az idősek otthonában

CSÜTÖRTÖK (április 24.)

18.30 Bibliaóra Márk 16,1-13

PÉNTEK (április 25.)

17.30 Szabadidő klub az Imaházban

SZOMBAT (április 26.)

17.00 Ifjúsági alkalom

VASÁRNAP (április 27.)

9.15 IMAALKALOM

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: 117. Zsoltár

„Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!”

SZÜLETÉSNAPOSOK KÖSZÖNTÉSE

IGEHIRDETÉS

Találkozás a feltámadt Jézussal!
Lukács 24,13-35
Ujfalusi Zoltán szolgálata

„Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” 

Lukács 24,31-32

 

Szeretettel várunk!