2021. május 23., Pünkösdvasárnap

Napi felülről:

De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.
Apostolok cselekedetei 2. rész 21. vers*

Áldott Pünkösdvasárnapot, a Lélek felszabadító örömét, a testvéri közösség erejét és a békesség jó illatát kívánom minden testvéremnek!

A testünknek nem csak megfelelő táplálékra van szüksége, hogy egészségesen növekedjen, hanem mozgásra, munkára, kihívásokra és élményekre, mert erre lett megalkotva. A lelkünk kapcsolatokon keresztül formálódik és fejlődik. A környezet, a tárgyak, növények és állatok mind-mind hatással vannak ránk és ne becsüljük le ezek jelentőségét. Amennyire értékeljük őket, gondoskodunk róluk és felelősséggel bánunk velük, úgy alakítják ők is jellemünket. Az emberekhez fűződő kötelékeink még ennél is nagyobb befolyást gyakorolnak ránk. Ráadásul ez egy kölcsönös rendszer, oda-vissza hatnak mind a jó, mind a rossz viszonyaink. Legtöbben ezzel meg is elégednek, még azzal együtt is, hogy érzik ezzel még nem lett teljes az életük, hiányzik belőle van emberfeletti összefüggés. Pünkösd ünnepe azzal ajándékozott meg bennünket, amit csak felülről kaphatunk. Jézus Krisztus miután szenvedései által bizonyította irántunk való szeretetét, és legyőzte számunkra a halál erejét, elküldte a Szentlelkét hozzánk, hogy mennyei Segítőt kaphassunk, ha befogadjuk őt. Ettől kezdve nyitott a lehetőség, hogy az Atya segítsége és jósága bennünket is átformáljon. Lehet Szentlélek nélkül is élni, de nem érdemes kihagyni az életünk legnagyobb és örökre szóló ajándékát.

Atyám, köszönöm, hogy megajándékoztál a veled való közösséggel a Szentlélek jelenléte nyomán!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!