2021
2021. július 3., szombat
Napi felülről:
Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.
Máté evangéliuma 13. rész 24. vers*
Áldott szombatot, reménységgel jövőbe tekintő szemeket, a feladatokhoz megújuló erőt és bölcsességet kívánok minden testvéremnek!
A tápláló, eledelt biztosító magot csak az veti el a „piszkos” földbe, aki ismeri a természet összefüggéseit és tudja, hogy ezzel nem eltemeti a jelen lehetőségét, hanem éppen a legtöbbet teszi meg a gyümölcsöző jövőért. Aki bőven szeretne aratni, annak sokat kell vetnie. Aki egyre többre szeretne jutni, annak be kell fektetnie a reményteljes jövendőért. Ez igaz anyagi és családi viszonyokra is. A munka jutalmának öröme és élvezete a fáradságos odaszánással kezdődik, és azzal a hittel folytatódik, hogy mindez megéri a sikeres eredményekért. Az Isten országában is hasonló alapelvek működnek, nem véletlenül, hiszen a Teremtő alkotta meg mindegyiket. Amennyiben nem csupán fizikai gyarapodásra vágyunk, hanem még inkább a lelkünk gazdagságára, akkor elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyre több magvetésünk legyen. Ráadásul az ehhez szükséges jó és nemes magot felülről kaphatjuk meg az áldások Atyjától, aki mindezeket előre elkészítette számunkra. A jó mag mindig jó termést hoz még akkor is, ha a gonoszság igyekszik ezt megakadályozni, mert a mennyek országának védelme alatt áll.
Mennyei Atyám, köszönöm a mai nap áldásmagjait, amelyek egyszerre táplálnak, de ezzel együtt feladattal is megbíznak. Kérlek, adj erőt és reménységet a ma fáradságos, de nemes tetteihez!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 17., hétfő
Napi felülről:
Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.
Máté evangéliuma 7. rész 12. vers*
Áldott hétfőt, hitben, szeretetben és türelemben sikeres, győztes hetet kívánok minden testvéremnek!
Van egy nagyon egyszerű alapelve az életnek, ami az Isten országában ugyanúgy működik. Ez a vetés és aratás összefüggése. Csak abból tudunk aratni, amit elvetettünk. Amikor elvárásokat, igényeket és követeléseket hintünk magunk körül, abból csak ugyanezek fognak kisarjadni. Az önző szív beszűkült látással rendelkezik, azt világosan észleli, hogy neki mire van szüksége és ezt hangosan ki is mondja. Másokban az elképzelései beteljesítőjét keresi, látja, és attól várja a boldogságát, hogy valaki betölti ezeket az álmokat. Pedig nem is a vágyakkal és igényekkel van a probléma, hanem a homályban tévelygő lélekkel. Ha boldog akarsz lenni, ne arra várj, hogy ki vagy mi fogja elhozni számodra az áhított édent, hanem fedezd fel, hogy kaptál elég időt, erőt és lehetőséget, hogy mások számára a boldogság sugara lehess. Ne félj attól, hogy veled így mi lesz majd, téged ki fog szeretni, mert aki a boldogság magjait veti, az abból aratni is fog. Viszont mindehhez türelem kell, mert a magoknak időre van szüksége, hogy beérjenek.
Atyám, hálás vagyok, mert te előbb szerettél, és ez a szeretet engem is elért, hogy jó gyümölcsöt és áldást hozzon!
*Revideált új fordítás